- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/25-milliardos-gazdasagfejlesztesi-alapot-hozhat-letre-kecskemet/ -

25 milliárdos gazdaságfejlesztési alapot hozhat létre Kecskemét

A kormányfő a Városháza dísztermében tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy egy polgári célokat szolgáló új kifutópályát építenek a kecskeméti repülőtérre. Az ipartelepek folyamatos áramszolgáltatásának biztosítása érdekében fejlesztik a hálózatot.

A közlekedési fejlesztések között a városi körgyűrű utolsó szakaszának megépítéséhez nyújtandó 18 milliárd forint összegű támogatásról, valamint az 52-es út városi bevezető szakaszának négysávossá bővítéséről számolt be. Egy egyetemi kutatóközpont létrehozásáról is szólt, amelyről azonban még egyeztetések szükségesek.

Közzétette: Orbán Viktor [2] – 2016. február 10.

 

Orbán Viktor bejelentette, hogy a főpályaudvar rendbetétele, egy új P+R parkoló megépítése és az elővárosi közlekedés fejlesztése is a megállapodás része.

A miniszterelnök beszélt a világhírű Kodály Intézet fejlesztésről, egy új 250 fős koncertterem építéséről, amelyhez 3 milliárd forintot biztosítanak. Egy középfokú, duális szakképzést szolgáló, gazdasági területen működő két tannyelvű iskola és kollégium megépítését is bejelentette, mintegy 1,5 milliárd forint forrásból.

Fotó: Szecsődi Balázs [3]
Fotó: Szecsődi Balázs

Orbán Viktor a Városháza épületét a nemzeti vagyon részének nevezte, és közölte, annak felújításához 4 milliárd forint támogatást biztosít a kormány. A kormányfő beszédében megköszönte a helyi polgárok „kitartó bajtársiasságát”, akik – szavai szerint – nehéz időkben is a keresztény, polgári erőket támogatták. Hangsúlyozta: Kecskemét városával könnyű megállapodást kötni, mert „nem feneketlen kútba” érkeznek az adóforintok, hanem „megfialnak”.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt 5 évben a kormány 16,7 milliárd forint adósságot vállalt át Kecskeméttől, amelyhez hozzáadva a 80-85 milliárd forint állami és uniós forrást, mintegy 100 milliárd forintnyi fejlesztési lehetőséget teremtett a városnak.

A kormányfő a város vezetőivel folytatott tárgyalások kulcskérdésének nevezte, hogy az elmúlt 10 éves fejlődési szakasz sikerül-e újabb 10 évvel megtoldani.

Fotó: Szecsődi Balázs [4]
Fotó: Szecsődi Balázs

Orbán Viktor szólt arról, hogy a jelenlegi támogatásokat egy olyan ország tudja teljesíteni, amelyik 6 évvel ezelőtt pénzügyileg összeomlott, csak a hitelek tartották életben. Fontosnak nevezte, hogy az IMF-hitelek korábbi visszafizetése után Magyarország 2016-ban az Európai Uniótól felvett hitelek utolsó részletét, mintegy 600 milliárd forintot fog. Ennek az árnyékában kell értékelni a magyar emberek óriási erőfeszítésének az eredményét, amely fantasztikus teljesítmény csak a számok függvényében is – fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor beszélt arról, hogy a jelenleg 110 ezer lakosú város a becslések szerint 10 év alatt 130 ezresre is bővülhet. Azt mondta, hogy „Kecskemét össze fog kapcsolódni Szolnokkal, Cegléddel és Dunaújvárossal” és egy nagy régió meghatározó központja lesz, ennek tükrében kell a fejlesztési forrásokat is értékelni.

A kormányfő kérdésre válaszolva elmondta: az EU-s támogatásokról van Magyarországon egy olyan közfelfogás, hogy az talált pénz. Ez nem így van – hangsúlyozta, hozzátéve: ha megnézzük a Magyarországra beáramló fejlesztési forrásokat és az országból külföldiek által, különböző jogcímeken kiáramló pénzeket, akkor az nagyságrendileg megegyezik.

Fotó: Szecsődi Balázs [5]
Fotó: Szecsődi Balázs

Orbán Viktor kitért arra, hogy a Mercedes gyárral nem nyilvános tárgyalásokat folytat a kormány. Elmondta, hogy a Mercedesnek több elképzelése is van a fejlesztések ügyében, amelyek között három lengyel, két cseh és egy magyar helyszín versenyez, és van olyan fejlesztés is, amely korábbi beruházásokhoz kapcsolódik. Lesz olyan is, amely a magyar beszállítók számára nyit újabb lehetőséget – tette hozzá.

Szemereyné Pataki Klaudia kiemelte azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a város azért tett, hogy gazdaságilag megerősödjön. Szólt a vállalkozásokat terhelő adók 20 százalékos csökkentéséről, amelyek ellenére nőtt, tíz év alatt megduplázódtak a város helyi adóbevételei.

Fotó: Szecsődi Balázs [6]
Fotó: Szecsődi Balázs

A polgármester emlékeztetett arra, hogy lakosságszámát tekintve az ország 7. városa Kecskemét, gazdasági és kulturális értelemben azonban Debrecen és Győr után következik. Úgy fogalmazott: Kecskemét egy olyan regionális főváros, amelyik gazdasági, oktatási, kulturális és nem utolsó sorban közigazgatási értelemben is a térség központja.

Orbán Viktor kecskeméti látogatása miatt a Demokratikus Koalíció kecskeméti és Bács-Kiskun megyei szervezetei demonstrációt tartottak a Városháza előtti Kossuth-szobornál. A miniszterelnököt a kormány mellett demonstrálók is fogadták, akikkel Szemereyné Pataki Klaudia polgármester kíséretében Orbán Viktor mintegy fél órán keresztül beszélgetett.