Kocsis Éva: A stúdióban Orbán Viktor miniszterelnök, jó reggelt!
Jó reggelt kívánok!
Nem beszélgettünk az uniós csúcs óta, ahol arra számított, hogy lekerül a kvóta a terítékről. Mielőtt erről beszélnénk, árulja el, hogy tulajdonképpen hogyan zajlik a zárt ajtók mögött az egyeztetés, amikor az újságírók, a fotósok eltűnnek, mindenki érvel, asztalra csap, hogyan néz ki, milyen a hangulat egyáltalán, azért elég feszült témákról van szó.
28 miniszterelnök ül egy asztal körül, nagyon sok – mondhatom – több száz ember dolgozik az ülés előtt, hogy előkészítse magát a tanácskozást. Serpának hívjuk azokat az embereket, teherhordóknak magyarul, akik az utolsó szakaszban előkészítik ezeket a csúcstalálkozókat. Előre tudjuk hónapokkal, hogy mi az a két-három téma, amiről egy ilyen miniszterelnöki csúcson az időkorlátok engedik, hogy egyáltalán tárgyaljunk. Ugye, legutóbb is lényegében három komoly kérdés volt, az egyik volt a migráció, de volt Oroszország és más kérdések is. Ezt a három kérdést, ugye, 28 tagállam több száz szakértője hónapokig egyezteti. Ha új fejlemények vannak, akkor persze nincsenek hónapok, csak hetek, néha csak napok, de hatalmas munkát végeznek. A tanácskozást megelőzően elkészül egy záródokumentum verzió, ennek a záródokumentumnak a műfaji megnevezése a következtetések; mire jutott 28 európai miniszterelnök, és a szöveg összeállításakor jön létre az a kompromisszum, megegyezés, az a szöveg, amelybe mind a 28 ország bele tudja magát képzelni, vagyis el tudja fogadni. Ez a szöveg adja az apropóját, amikor a beszélgetés megindul. Tehát egy-egy napirendi pont azzal kezdődik, hogy megnézzük, hogy a szöveg mit tartalmaz, mik azoknak a főbb állításai, és arról ki mit gondol. Mi úgy szoktuk csinálni V4-ek – lengyel, cseh, magyar, szlovák miniszterelnök –, hogy felosztjuk a témákat, mindig van egy szószólónk, hiszen a V4-eknek van éppen soros éves elnöke, jövőre mi leszünk azok, és ha van közös álláspontunk – a súlyos ügyekben általában van –, akkor azt a vezetőnk az éppen adott évben bennünket képviselő miniszterelnök, V4-es miniszterelnök mutatja be. Eldönti mindenki, hogy hozzászólunk-e vagy nem. Van, amihez hozzá szoktunk szólni, és a jegyzőkönyv számára rögzítjük, hogy mi a magyar álláspont, és van, ahol pedig nem szükséges hozzászólni. A migránsügyben nekem mindig hozzá kell szólnom, érdemben kell hozzászólnom, mert mégiscsak én vagyok a feketelábú, aki, ugye, egy másik politikát indított meg, mint ami korábban közmegegyezés volt, vagy annak tűnt, hiszen korábban – még a menekültválság, migránsválság elején –, ugye, mindenki csak arra törekedett, hogy jó ember legyen. Tehát egyetlen dimenzió érvényesült, hogy vannak bajban jutott emberek valahol a világ másik felén, akik onnan el akarnak jönni, és a rendes ember segít, ez volt az alaphelyzet, ahonnan kiindultunk. Senki nem tette fel azt a kérdést, hogy jó, de kik ezek az emberek, valóban segítségre szorulnak-e, milyen kockázattal jár, ha beengedjük őket, ismerjük-e őket egyáltalán, mit is akarnak valójában, és hol van ennek a vége. Ezeket a kérdéseket először Magyarország tette az asztalra, ezért ha menekült-, migránskérdés, bevándorláskérdés van napirenden, akkor én mindig – a helyzetből fakadóan – kellő súllyal megszólalok, és meg is kell szólalnom.
Ezeken a tanácskozásokon érzi azt a nyomást, hogy dönteni kell. Látszik az uniós vezetőkön ez a feszültség?
Inkább azt mondanám, hogy azt érezni, hogy nagyon különböző malmokban őrölünk, nem is két malomban, hanem több malomban őrlünk. Ugye, nagyon különböző a helyzete, a kiinduló helyzete az országoknak. Ugye, itt van Olaszország meg Görögország, ez a két problémás ország, mert ők nem képesek a külső határokat megvédeni. Tehát nekik kötelességük lenne a schengeni szerződés szerint garantálni, hogy Európa területére az ő államhatárukon keresztül engedély nélkül, ellenőrzés nélkül, jogcím nélkül senki nem léphet be. Most ők nem tudják ezt a kötelességüket teljesíteni, tehát van ez az országcsoport: ők ketten. Akkor vagyunk mi, vannak a horvátok, vannak a szlovénok, egy kicsit a románok is, akik, ugye, érintkeznek a Balkánnak azzal a részével, ahonnan jönnek felfelé a migránsok, akiket a görögök nem voltak hajlandóak, vagy nem tudtak megállítani. Ugye, mi is egy csónakban ülünk. Akkor vannak a V4-ek, akik meg, ugye, a keleti peremén vannak az Európai Uniónak, most éppen a Balti-tenger magasságában nem jönnek migránsok, de ki tudja, hogy mi fog történni arrafelé, tehát van egy történelmi és földrajzi ok, amiért a V4-ek hasonló logikában gondolkodnak arról, hogy mi lesz, ha ők, mint peremország egyszer csak a nyakukba kapnak több százezer embert. Vannak belül lévő országok, belső országok, akiket mi védünk tulajdonképpen, akiknek nem is kell külső határvédelmet csinálniuk, nincs is határuk, még határőreik sincsenek, az ő helyzetük meg egészen más. Vannak a gazdag országok, mert végül is a történet legvégén kiderül, hogy a migránsok nem a biztonságért jönnek ide, hanem a jobb élet reményében, ezért Németországba, Ausztriába meg Svédországba akarnak menni. Ez a három leginkább célpontként kijelölt ország, ők megint egy más érdek mentén mozognak, tehát színes, nagy kavalkád, széthúzó érdekek, nem kis feladat valamilyen kompromisszumot kialakítani.
Ha Magyarország, a Cseh Köztársaság és Szlovákia erkölcsi leckét adnak a migránsokról, de utána nem segítenek, és csak a pénzünket akarják, az olaszok pénzét el is felejthetik – így fogalmazott az olasz kormányfő. Kész megvétózni az Európai Unió költségvetését is, ha a kelet-európai tagállamok nem segítenek a migránsok befogadásában. Hát azt feltételezem, hogy ezen a csúcson baráti váll-lapogatás nem volt Matteo Renzivel.
Nézze, Firenze korábbi polgármesteréről beszélünk. Firenze egy sikeres város volt, tehát itt egy tiszteletre méltó és komoly emberről beszélünk, aki mögött van egy tényleges teljesítmény, amit mindenki elismer. Az olasz politika egyébként is nagyon nehéz terep, az olasz nép inkább a színességéről, semmint az egyhangúságáról ismert. Nem könnyű egy ilyen népnek az akaratát megismerni, kialakítani, összefogni és vezetni őket. Óriási a különbség észak és dél között, ez a belső feszültség ott naponta érezhető. Van egy költségvetési problémájuk, Görögország után a második leginkább eladósodott ország Olaszország. Tehát jó oka van az olasz miniszterelnöknek arra, hogy ideges legyen, és ezt meg is értem, és akkor jön a nyakukba ez a rengeteg migráns, akik valóban az olasz partok Afrikához való közelsége okán leginkább Olaszországban akarnak partra szállni. De ez a sok megértés meg együttérzés nem változtat – ráadásul most földrengéseket is kapnak a nyakukba szegények, tehát van jó okunk, hogy az olasz népről szolidárisan és barátsággal gondolkodjunk –, de ez nem változtat azon a tényen, hogy nekik van egy kötelességük, amit úgy hívnak, hogy schengeni szerződés, most az ember vagy bent van egy szerződési rendszerben és teljesíti a kötelességét, vagy kilép belőle. Most a helyzet az, hogy ők bent is vannak, meg nem is teljesítik a kötelességüket. Tehát Olaszországon keresztül a schengeni szerződés szerint csak regisztrált, ellenőrzött, nyilvántartott, biztonsági szempontból átvilágított, rendezetten érkező embereket szabadna beengedni az európai területekre, de ma nem ez a helyzet.
Na, jó, de ez egy indokolatlan teher lenne az olaszokon, vagy indokolatlan teher, amiről beszélünk, hiszen az olasz parti őrség erejükön felül áll helyt úgy, hogy egyébként a Frontexnek kellene lényegében ezeket a feladatokat teljesíteni, úgy tűnik, hogy most ez a megerősítés, amiről a Frontexszel kapcsolatban beszélünk, ami bár elkezdődött már, de gyerekcipőben jár egyelőre. Szóval az olasz parti őrség mégiscsak erején felül teljesít, ebből a szempontból egyedül…
Ezt mondja az olasz miniszterelnök is. Pontosan úgy, mint Ön, tehát Ön lehetne az olasz kormány szóvivője. Lám, az Ön véleménye is azt igazolja…
De nincs igaza Ön szerint.
Az olasz álláspont mögött bizony komoly érvek vannak. Na, most ez mindegy, mert a helyzet az, hogy van egy szerződés, és azt be kell tartani. Magyarország kerítést épített, felvett háromezer rendőrt, tehát én azt állítom, hogy ez a feladat nem lehetetlen; nehéz, de nem lehetetlen. Na, most joggal veti fel Ön azt a kérdést, hogy megadja-e Európa a kellő segítséget Olaszországnak, a válasz az, hogy nem adjuk meg a kellő segítséget. Na, most ha a Frontexről kezdünk beszélni, amely az Európai Unió közös határvédelmi egysége, s ha megnézzük, ott 1.500 ember dolgozik. Csak a magyar határszakaszon éjjel-nappal dolgozik 8.000 fő, akkor hogyan lehetne a Frontex 1.500 emberének megbirkóznia az olasz meg a görög problémákkal? Ráadásul most megnéztem, hogy ezek az emberek, akik a Frontexben dolgoznak, mit csinálnak. Most, valamelyik nap néztem éppen át, nem határvédelemmel foglalkoznak: beutaztató ügynökök, útlevélvizsgálók, ujjlenyomatvevők, tehát jól láthatóan, akiket oda küld az Európai Unió, Olaszországba és Görögországba, nem azzal küldi oda, hogy állítsák meg a bevándorlást meg a migrációt, hanem azzal, hogy kezeljék a problémát, és segítsék a jogszerű, minél gyorsabb bejutást az unió területére. Ez rávilágít arra – hogy visszatérjek az Ön első kérdésére, hogy miről vitatkozunk – az őstényre, hogy nincs egyetértés abban, hogy mi a politikánk célja. Vannak országok – ilyen Magyarország is –, amelyek azt mondják, hogy a mi közös migránspolitikánk célja az kell, hogy legyen, hogy állítsuk meg az illegális belépéseket. Ez egybeesik azzal a több mint hárommillió magyar állampolgár véleményével, amelyet kifejeztünk a népszavazáson. Tehát az új egység Magyarországért közössége azt gondolja, hogy a migránspolitikának az a célja és értelme, hogy a segítséget vigyük oda, ne a bajt hozzuk ide, tehát állítsuk meg a migránsokat. Ne legyen Magyarországon tőlünk idegen kultúrából érkező nagy migráns közösség – ezt nyíltan mondjuk ki. Nekünk ez a célunk, és van még néhány ilyen ország. Vannak országok és maga Brüsszel, amelyek meg nem ezt gondolja, ők menedzselni, szabályozni, elfogadhatóvá tenni akarják az egész migrációs folyamatot, tehát nem megállítani, mint mi, hanem valahogyan együtt élni vele és beengedni ezeket az embereket. Miután a célban nincs egyetértés, ezért innentől kezdve persze az eszközökben is sok a konfliktus, mert ha más-más célokhoz használok egy eszközt, azok különböző eredményre fognak vezetni. Az igazi oka az egyet nem értésnek, az évek óta, most már lassan két éve tartó huzavonának, a disszonanciának, vitatkozásnak az az, hogy a célban nem értünk egyet, mert igenis vannak országok, és ebben az olasz miniszterelnök ludas, ő ebbe a körbe tartozik, akik nem megállítani akarják a migrációt, hanem együtt akarnak vele valahogyan élni.
A világért sem szeretném az uniós állam- és kormányfőknek az eddigi munkáját bagatellizálni, de mégiscsak az a helyzet, hogy lassan második éve beszélünk ugyanazokról a problémákról, és hogyha volt is minimális előrelépés – majd mindjárt beszélünk Törökországról –, de mégis csak az a helyzet, hogy nincs olyan, aki az asztalra csap, és azt mondja, hogy gyerekek, ez a Frontex így egy vicc.
Nincsen ilyen, mert én, aki ezt elvileg mondhatnám, ugye, méretproblémák okán kellő szerénységgel kell, hogy nyilatkozzak. Magyarország egy tízmilliós ország, szóval itt mindenki egyenrangú, na de van ott olyan ország, amely 300 ezer állampolgárt tudhat magáénak, van, aki kétmilliót, Magyarország tízmilliós ország, Németország meg 83 milliós. Tehát az igazság az, hogy mindenkinek van itt szava, de nem azonos a szó súlya, tehát itt arra várunk, hogy a nagyjátékosok szánják már végre el magukat, de a probléma éppen abból áll, hogy a nagyjátékosok, nagy súlyú szereplők olyasmiket mondanak, amivel mi nem értünk egyet. Tehát ellenszélben érkezem és ellenszélben távozok minden miniszterelnöki csúcstalálkozóról.
Akkor a 22-es csapdájában van az Európai Unió.
Én már beérném, ha Magyarország gondjait meg tudnám oldani, tehát nincs olyan ambíciója a magyar miniszterelnöknek
De csak magyar megoldás nincs.
Dehogy nincsen, most is az van.
De Magyarország az Európai Uniónak a része, tehát hogyha szétterítik a problémát, állandó mechanizmussá teszik a kvótát.
Az a helyzet, hogy a magyar érdek az, hogy Magyarország, mint a schengeni szerződés részese betű szerint tartsa be ezt a megállapodást. Ezt mi megtesszük, ezért van kerítésünk, határvédelem, sok rendőr, és így tovább. Akadályozzuk meg azokat a törekvéseket, amelyek a bajt szét akarják teríteni. Az semmilyen betegségnek nem jó gyógymódja, hogy a szomszédnak is adunk belőle.
Schengent említette, beszéljünk erről. Az osztrák kerítésépítésből már lehetett arra következtetni, hogy Ausztriában meglehetősen szkeptikusak a török egyezséget illetően, de a tegnapi napon lényegében minden uniós tagország erre következtet, hiszen megerősítették vagy meghosszabbították a belső határellenőrzést. Erre készültek? Van ilyen forgatókönyv az Európai Unió asztalán, hogy bomlik ez az egyezség Törökországgal?
A helyzet az, hogy a tegnapi nap nem a mi napunk volt a nemzetközi politikában, hiszen Magyarország számára kedvezőtlen döntés született. Próbáltam ezt megakadályozni a brüsszeli csúcson, de nagyon nagy ellenerőkkel találtam magam szemben. Én azt javasoltam, hogy tartsuk be a márciusban meghozott döntésünket. Márciusban azt mondtuk, hogy november közepére térjünk vissza a normális schengeni állapotokhoz, ami azt jelenti, hogy a külső határokat védjük meg, az időközben belül, a schengeni térségen belül létrehozott határokat, mint az osztrák–magyar, időnként visszaállított, szüntessük meg. Ezt döntöttük el márciusban, de most a nagyok, elsősorban a németek azt mondták, hogy miután a külső határok nincsenek megvédve, ezért a belső határokat sem lehet mellőzni, tehát azt kérték, hogy az unió hosszabbítsa meg az erre kiadott engedélyt, és úgy látom, hogy ez tegnap meg is történt. Ez ellentétes a magyar érdekekkel, a magyar érdek az volna, hogy a görögök meg az olaszok védjék meg a külső határokat, akkor nem kellenek belső határok.
Lehet, hogy a nagy államok vezetői úgy látják, hogy ez a megoldás, de az adófizető európai uniós állampolgároknak meglehetősen elegük van ebből. 250 ezer ember ingázik például Svédországból Dániába, ahol be akarják perelni egészen konkrétan a kormányt, mert akkora gazdasági kár származik a határellenőrzésről. De hogyha a magyar helyzetről beszélünk, akkor csak a fuvarozókra lehet hivatkozni, a Nagy-Britannia felé tartó, meglehetősen áldatlan állapotok miatt egyre-másra kényszerülnek a magyar fuvarozók lemondani az ottani megrendeléseket.
Az osztrák–magyar területek között ingázók…
És akkor nyilván még Ausztriáról nem beszéltünk.
Dolgozó emberek sok pénzt is hoznak haza, tehát ők a magyar gazdaság fontos szereplői, meg többletterheket vállalnak, mert, ugye, külföldön dolgozni azért nehéz dolog, ott helyt állni nehéz, reggel utazni, este hazajönni, és most felesleges akadályokkal kell szembesülniük az osztrákok miatt.
Van becslésük egyébként, látszik-e már, hogy ez mekkora gazdasági kár akár európai uniós szinten, akár hazai szinten? Van olyan megkeresés az asztalán, hogy ezt most már ideje lesz normalizálni?
Ezt vizsgálják, de még sem közbülső, sem lezáró jelentés e tárgyban nem született.
Beszéljünk a többi kárról, gazdasági kárról, merthogy azt mondják, hogy Németországban idén 20 milliárd eurót kell arra szánni, hogy eltartsák és segítsék a migránsokat. Na, most nyilván a német gazdaságot ez nem fogja földhöz vágni, de abban nagyjából egyetértenek a szakértők, hogy ami Németországban történik gazdasági szinten, szépen tovagyűrűzik másfelé is. Most hiába jók a magyar gazdaság számai, hogyha ezzel elnyúlóan szembe kell majd néznie.
Egy olyan kihívásról beszélünk, ami az életünk minden területét érinti. Tehát itt nem egyszerűen biztonsági kérdésről van szó, már minthogy ahol több a migráns, ott megnő a bűnözés, nem egyszerűen terrorveszélyről van szó, ahol sok a migráns, ott elszaporodnak a terrorcselekmények, és nemcsak kulturális identitásról van szó, hogy ahol az idegen kultúrából érkező közösségeknek száma megnő, ott a saját kultúránk is veszélybe kerül, hanem egy valódi gazdasági teherről is. Az nem véletlen, hogy Magyarországon egy évvel ezelőtt mi hoztunk egy szabályt, amely kimondja, hogy aki migránsként Magyarországra érkezik, és bármilyen okból itt tartózkodhat, a napi ellátását tekintve egy kalap alá kell, hogy tartozzon a magyarokkal. Mert a nemzetközi előírások szerint egy itt tartózkodó migránsnak sokkal több segítséget kellett volna nyújtanunk, mint az egyébként nagyon nehéz, időnként reménytelen élethelyzetben lévő magyaroknak kell nyújtanunk, s ez nem lenne igazságos, úgyhogy hoztunk egy ilyen szabályt. Ebből óriási vita volt Brüsszelben. Itt is feketelábúak voltunk egy ideig, de most már látom, hogy egyre több országban meghozzák azokat a szabályokat, mert a polgárok kikényszerítik, hogy az lehetetlen dolog, hogy az ott élő, ahhoz a közösséghez tartozó bennszülöttek a saját államuktól kevesebb támaszt kapnak, mint az oda érkező idegenek.
Tehát akkor a brüsszeli csúcstalálkozón például vitára adott okot az, vagy egyáltalán felmerült-e az, hogy súlyos gazdasági következményei vannak ennek a helyzetnek?
A németek ezzel érvelnek. Az olasz miniszterelnöknek az érvelése is ide vezet vissza bennünket, ők gazdasági teherként értelmezik az egész migrációs válságot, nekik ez pénzbe kerül, és azt szeretnék, hogy ebből a pénzügyi teherből más is kivenné a részét, és azt mondják, hogy aki meg nem veszi ki a részét a pénzügyi teherből, az meg ne akarjon az unió közös költségvetéséből pénzt kapni, és itt akarnak kapcsolatot teremteni a két dolog között. Ami azért nem fair, mert közben mi rengeteg pénzt – arányaiban talán többet is, mint a németek – költünk a határvédelemre. Ugye, a németeknek nincs külső határuk, nekünk van, nekünk ezért a schengeni törvények szerint a külső határvédelmet meg kell szerveznünk. 150 milliárd forint környékén vagyunk, talán már túl is léptük, ha a költségeket nézem, amibe a határvédelem került Magyarországnak. Ez a költsége nincs Németországnak, neki persze van költsége a beengedett migránsoknak az ellátásával. Ezért mondom én azt, és jelentettem be a legutóbbi csúcson, hogy nem tűrjük tovább azt, hogy Magyarországot egy nem szolidáris országnak nyilvánítsák, ez a vélemény unfair, nem méltányos, Magyarország igen is szolidáris, hiszen a mi határvédelmi kiadásainkkal védjük a mögöttünk lévő országok biztonságát is. Nemcsak a magyarok biztonságát segíti elő ez a 150 milliárd forint, hanem az osztrákét is meg a németét is, úgyhogy mi erőnkön felül vállalunk határvédelmi terhet, és ez nem más, mint szolidaritás.
Azt mondta tegnap Lázár János, hogy a továbbiakban a letelepedési kötvényre nem lesz szükség, vagyis ez azt jelenti, hogy lényegében szabad válik az út a Jobbik kérésének megfelelően az igenhez, már ami az alkotmánymódosítást illeti a migrációs üggyel kapcsolatban. Ez a forgatókönyv?
Az alkotmánymódosítás, illetve az új egység Magyarországért több mint hárommillió emberének a véleményét alkotmánymódosítássá formáló politikai akarat nem kapcsolható össze semmilyen más kérdéssel. Nemzeti ügy, semmilyen pártpolitikai vitával nem köthető össze, gazdasági ügyekkel sem. Úgyhogy a Jobbiknak ezt a kérését nem tudjuk elfogadni. Ellenben folyik a kormányban egy munka, hiszen az országot a hitelminősítők felértékelték – méghozzá meggyőzően – háromból már ketten, és hamarosan reméljük a harmadik is meg fogja ezt tenni, tehát Magyarországnak a pénzügyi helyzete megváltozott, megjavítottuk ezt a helyzetet ahhoz képest, ahol voltunk 2012-ben. 2012-ben nem fértünk hozzá piacokhoz, sőt a velünk szemben álló – emlékszik: bankadó, IMF-viták – feleknek sikerült elérniük, egyre nehezebb jutottunk akkor pénzügyi forrásokhoz, ezért találtuk ki azt a megoldást, azt a kötvénykonstrukciót, ami egy nagyon sikeres megoldás volt. A mostani sikerek is azt igazolják, hogy túléltük azt a nehéz időszakot. Felvetődik a kérdés, hogyha megváltozott az ország pénzügyi státusza, akkor hogyan kell finanszírozni az ország pénzügyi szükségleteit? A pénzügyminiszter kapott egy felszólítást és felkérést arra, hogy ezt az átvilágítást végezze el. A kormány elé fogja év végéig terjeszteni a javaslatát, és ez terjed majd ki sok más kérdés mellett a letelepedési kötvényre is.
Tehát akkor azzal a forgatókönyvvel számol, hogyha jól értem, hogy az alkotmánymódosítás a Jobbik támogatásával átmegy.
Nem erre számítok, a Jobbik azt mondta, hogyha mi nem csinálunk valamit, amit ők szeretnének, akkor nincs alkotmánymódosítás. De azt tudomásul kell venni, hogy nem lehet hárommillió-háromszázezer embert ugráltatni, és nem fog hárommillió ember úgy ugrálni, ahogy a Jobbik fütyül.
Vagyis akkor mi a forgatókönyv arra az esetre, hogyha nincsen meg a többség?
Beterjesztjük a parlamentnek, és mindenki a lelke rajta, hogy milyen döntést hoz.
Hogyha azzal a forgatókönyvvel számolunk, hogy november 8-án átmegy a szavazás, bekerül az Alaptörvénybe, akkor milyen politikai és jogi következmények lesznek?
Lesz egy csatánk az Európai Unióval. Ugye, van egy jó forgatókönyv és egy rossz forgatókönyv. A jó forgatókönyv az, hogy miután a legutóbbi csúcson patthelyzet alakult ki, ugyanis végre akarták hajtatni, el akarták fogadtatni velünk a kötelező betelepítési kvótát, ami a V4-ek magyar részvétellel nem tett lehetővé, tehát megakadályoztuk – ez siker. Előterjesztettük azt az igényünket, hogyha viszont láthatóan nincs konszenzus, és nem is lesz, akkor vegyék le a kötelező kvótát a napirendről – erre meg nem voltak hajlandóak. Úgyhogy van az asztalon egy javaslat, amit mi folyamatosan vétózunk és megállítunk. Ezt a patthelyzetet úgy akarjuk feloldani – döntöttünk legutóbb –, hogy akkor az Európai Unió soros elnökségét adó Szlovákia a decemberben esedékes miniszterelnöki csúcsra a patthelyzet feloldásáról terjesszen elő egy javaslatot, hátha sikerül nekik. Nem irigylem őket, nagyon nehéz intellektuális feladat ez, de hátha sikerül. És akkor meglátjuk, ha az egy jó javaslat, vagy ott meg tudunk egyezni egy olyan megoldásban, ami a nemzeti érdekeknek is jó, tehát hogy nincs kötelező kvóta, akkor egy jó forgatókönyv valósult. De az is előfordulhat, hogy ez nem így lesz, hanem fennmarad a mostani patthelyzet, az erőfölényükkel vissza fognak élni a nagyállamok úgy, mint legutóbb is tették, és le akarják tuszkolni a torkunkon a kötelező betelepítési kvótát. Akkor mi ellen fogunk állni, alkotmányos ellenállás lesz, nem fogjuk végrehajtani, be fogjuk perelni a bizottságot, megindítjuk a jogi eljárásokat, és lesz egy komoly jogi vita arról, hogy rákényszeríthető-e egy európai uniós tagállam népére – annak határozott akarata ellenére – egy idegen népesség. Vagyis ki dönt arról, hogy Európa népei a saját országukban kikkel élnek együtt, a nemzetállamok, a tagállamok vagy Brüsszel ezt a jogot elveheti. Ez egy nagy csata lesz, ehhez kell nekünk az alkotmány.
Orbán Viktor miniszterelnököt hallották az előző fél órában.