Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az új tagokat tisztelettel köszöntjük, Gazsó professzor urat pedig megőrizzük a jó emlékeink sorában. Nagyon sokat köszönhetünk neki, én személyesen is, mert még egyetemista voltam, amikor az első olyan társadalomszociológiai előadásokat lehetett tőle meghallgatni, ha nem is hivatalos formában, de egyetemi körök, klubok rendezvényein, amelyek egészen más képet rajzoltak a valóságról, mint ami a hivatalos álláspont volt. Ő ugyan a baloldalon maradt, emlékeim szerint pártpolitikai értelemben is, de mindig a valóság meg az igazság talaján állt, úgyhogy jó harcos volt, és sokat segített, nemcsak az időseknek egyébként, hanem az 1990 után megalakult szinte minden kormánynak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mint bizonyára tudják, áprilisban választások voltak. Engedjék meg, hogy a mai találkozónkat erről a pontról indítsuk el. Először is szeretnék köszönetet mondani az időseknek, akik részt vettek a parlamenti választáson. Közismert dolog, hogy valamilyen rejtélyes okból, ezt nem pontosan értjük, hogy miért van így, de valahogy az idősebb állampolgárai Magyarországnak mindig nagyobb arányban vesznek részt a választáson, mint a fiatalok. Ez valószínűleg összefügg a felelősségérzettel, bár nem azért jöttünk össze, hogy piszkáljuk a fiatalokat, de kétségkívül igaz, hogy valahogy az idősebbekben a felelősségérzet, már hogyha a választások valóban kifejeznek ilyesmit, és azt hiszem, hogy igen, valahogy erősebb vagy élőbb. Úgyhogy szeretnék köszönetet mondani Önökön keresztül az Önök szervezeteinek meg általában is az időskorú magyar embereknek, akik a parlamenti választásokon részt vettek, és segítettek abban, hogy Magyarország közös döntéssel jelölhesse ki azt az irányt, amelynek a mentén, illetve ami felé haladni kíván a következő négy évben.
A választás után kormányalakítás történt, mint bizonyára látták. Ez sokakat meglepett, mert általában, ha egy kormányon lévő politikai közösség nyeri meg a választást, akkor a kormány maradni szokott, és a régi kormány folytatja a működését. Ez Magyarországon, legalábbis amikor én vagyok a miniszterelnök, általában nem jellemző. Ennek az az oka, hogy meggyőződésem az, hogy minden négy évhez más-más feladat kapcsolódik. Minden négy évben más-más típusú munkát kell végezni, és miután mi a munkához keressük az embereket, nem pedig a munkát osztjuk szét a már adott miniszterek között, ezért elég jelentős változások szoktak történni, mint ahogy történtek 2014-ben és 2018-ban is. Ha visszagondolnak, akkor 2014 és 2018 között az volt a feladata az akkori kormányzatnak, hogy stabilizálja, hogy rögzítse azokat a változásokat és eredményeket, amiket 2010-ben vezettünk be. Hiszen emlékezhetnek, hogy új alkotmányt hoztunk létre, teljesen új munkatörvénykövet hoztunk létre, bevezettük a „nők40”-et, hogy csak egyet mondjak, ami a nyugdíjasokat is érinti, de teljesen új polgári törvénykönyvet, büntető törvénykönyvet, tehát átszabtuk Magyarországnak a jogi öltözetét. És átszabni elég négy év, de stabilizálni nem, ezért 2014 és 2018 év között inkább próbáltuk a családtámogatási rendszert, a teljes foglalkoztatást szolgáló szabályokat, ezeket mind próbáltuk rögzíteni. Ez úgy, ahogy sikerült is, legalábbis a választások eredményéből szerintem nem túlzás erre a következtetésre jutni.
Viszont 2018 után már nem ez a feladat, hiszen ami már rögzítve van, azt nem kell tovább rögzíteni, hanem meg kell értenünk, hogy milyen feladatok várnak ránk a következő 2018-tól számított öt-tíz-tizenöt évben. És mi úgy értelmeztük a helyzetet, ideértve Magyarország helyzetét, Európa helyzetét, az európai gazdaság helyzetét, hogy 2018-tól kezdődően, egészen körülbelül 2030-ig kitekintve a legfontosabb feladat a magyar gazdaság versenyképességének a növelése lesz. Mert olyan változások történnek mindenhol a gazdaságban, amihez nekünk is alkalmazkodni kell. Ha nem alkalmazkodunk, akkor a gazdaság teljesítménye csökkenni fog. Ha a gazdaság teljesítménye csökken, akkor nem tudjuk sem a családtámogatási rendszert folytatni, ami egyébként egész Európában nemzetiössztermék-arányosan számolva a legnagyobb – erre szerintem büszkék lehetünk –, és nem tudjuk folytatni a nyugdíjak értékének megőrzését, sőt növelését folytató politikánkat sem, hiszen a gazdaság mindenkori teljesítményének meg kell születnie, a versenyképességet meg kell tartania, egyébként nincs szétosztható bevétele az államnak. Ezért arra jutottunk, hogy 2018 után a kormány feladata a versenyképesség növelése, a gazdaság versenyképességi szintjének a megemelése, és ehhez képest válogattam össze azokat a minisztereket, és alakítottam át a minisztériumoknak a struktúráját, a szerkezetét is, hogy ennek a feladatnak meg tudjunk felelni. Láthatják, hogy az áprilisi választások után sok változás történt mind a miniszterek, mind pedig az államtitkárok szintjén, de ezek a változások mind azt a célt szolgálják, hogy az itt leírt feladatot el tudjuk majd végezni.
Ez annál is inkább fontos, mert emlékezhetnek rá, hogy 2010-ben több tárgyalás után is kötöttünk megegyezéseket nyugdíjas szervezetekkel, amit mi úgy is értelmeztünk, hogy létezik egy megállapodás a polgári, nemzeti, keresztény kormány egyfelől és a nyugdíjasok felől másfelől. Régen volt 2010, nem mindenki emlékszik már kristálytisztán, de 2010-ben az a tapasztalata volt a nyugdíjasoknak, hogy minden évben csökkent a nyugdíjaknak az értéke, és 2010-ben abban állapodtunk meg, hogy olyan gazdaságpolitikát fogunk folytatni, hogy a nyugdíjaknak az értékét meg lehessen őrizni. Azt kértem viszont cserébe, hogy meg fogjuk őrizni a nyugdíjaknak az értékét, ilyen nyugdíjpolitikánk lesz, de legyenek kedvesek támogatni azokat a gazdaságátalakító döntéseinket, amelyek olyan erőssé teszik a gazdaságot, hogy képes megtermelni azt a jövedelmet, amivel meg tudjuk őrizni a nyugdíjaknak az értékét. Úgyhogy Önök támogatták az adórendszer átalakítására vonatkozó elképzeléseinket és a legnagyobb átalakításokat, ideértve az alkotmánymódosítást is. Én hálás vagyok a magyar társadalom idős nemzedékének, a nyugdíjasoknak, akik egyébként ezekben a fontos változásokban 2010 után nem rettentek vissza az újszerű megoldásoktól, egy teljesen új megközelítéstől, legyen szó alkotmányról vagy éppen gazdaságpolitikáról, és végig támogattak bennünket, ezt szeretném Önöknek megköszönni.
Akkor mondtuk, hogy a nyugdíjpolitikánknak is az lesz az elve, amit a köznyelv úgy fogalmaz, hogy együtt sírunk, együtt nevetünk. Tehát amikor jól fog menni a gazdaságnak, akkor azt érezni kell majd a nyugdíjasok életkörülményeinek a változásában, és amikor pedig rosszul megy a gazdaságnak, akkor azt is érezni kell. De az már megvolt korábban, 2010 előtt, azt már nem kellett kipróbálni, de azt, hogy milyen, amikor jobban megy, azt még csak úgy kitalálni próbáltuk akkor. Most azt senki nem állíthatja, hogy jól megy. Aki azt állítja, hogy most már jól mennek a dolgok, az szerintem nem ismeri a valóságot, de hogy jobban megy, és tettünk előre néhány lépést, azt sem lehet ép ésszel szerintem kétségbe vonni. Aki nem elfogult pártpolitikailag, vagy nem vesztette el teljesen az ítélőképességét, az Magyarországon ma biztosan azt gondolja, hogy tettünk azért néhány lépést előre 2010-hez képest, még akkor is, hogyha egyébként további lépéseket kell tennünk. Amikor a nyugdíjprémiumról szó volt, 2010-ben, akkor mindenki általában csak mosolygott, merthogy – ha jól emlékszem, akkor – egy 3,5 százalékos növekedés fölött, gazdasági növekedés fölött jön egyáltalán számításba, hogy nyugdíjprémium legyen Magyarországon. És miután a megelőző években, 2010-et megelőzően a gazdaság nem növekedett, hanem csökkent, erre mindenki csak legyintett, hogy hát ilyen marhaságokat ígérgetni, és ezzel kiszúrni a nyugdíjasok szemét, nem túl tisztességes dolog, hiszen úgysem lesz Magyarországon belátható időn belül 3,5 százaléknál nagyobb növekedés. Most jelentem tisztelettel, ez bekövetkezett: a növekedés rendre 3,5 százalék fölött van, ez tavaly is így volt, és hogyha a pénzügyminiszterünk nem tévedett, márpedig nem szokott, különösen fölfelé nem szokott tévedni, nem az optimisták világából kölcsönöztük a pénzügyminiszter urat, hanem a hiperóvatosak világából, ő azt állítja, hogy ez ebben az évben is meglesz, és a gazdasági növekedésünk nemhogy 3,5 százalék fölött, hanem 4 százalék fölött – talán inkább a 4,5-hez közelebb, mint a 4-hez – áll majd meg. Ez azt jelenti, hogy ez egy jelentős gazdasági teljesítmény, ezért a nyugdíjprémium kifizetésére az idén is sor kerül majd, és minden emberi számítás szerint az nagyobb lesz, mint legutóbb volt. Én ezt úgy értelmezem, hogy a korábbi megállapodásunk hatályban van. Mi a nyugdíjak értékét megőrző politikát folytatjuk, sőt nyugdíjemelésekre törekszünk, és Önök pedig támogatják azt a gazdaságpolitikát, amelyik képes előállítani ennek a nyugdíjemelésnek az anyagi alapjait.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A mi politikánknak a kézikönyve vagy a mi szakmánknak a kézikönyve még az első királyunktól származik. Azt érdemes mindenkinek olvasgatnia, aki kormányzati ügyekkel foglalkozik Magyarországon. Amit az első királyunk intelemként írt a később aztán királlyá nem vált utódja számára, fontos mondatok és bekezdések olvashatók arról, hogy hogyan kell egy országot egyben tartani, és hogyan kell egy ország minden nemzedékének megadni a lehetőséget, hogy hozzá tudjon járulni az ország munkájához, amit a magyar köznyelv azzal a bölcsességgel összegez, hogy fiatalokat a csatába, öregeket a tanácsba. Egy hosszú bekezdést szentel Szent István annak, hogyan kell a tanácsba bevonni az időseket, merthogy ők rendelkeznek azzal a tudással, amivel egyébként a fiatalok nem, és hiába a fiatalok izombéli fölénye, ez a valóságos életben kevés, hogyha nem párosul bölcsességgel, és ezért bizony az öregeket be kell vonni a tanácsba. Ezért ülünk most itt együtt egyébként. Ez annak a Szent István-i intelemnek a megtestesülése, XXI. századi megtestesülése, miszerint a kormányzatból kifejezetten tilos kihagyni, a kormányzati munkából kifejezetten tilos kihagyni, tilos mellőzni az idősebb generációt és annak a tapasztalatait.
Azonban azt is láthatjuk, hogy az ezer évvel ezelőtti időkhöz képest jelentős genetikai és egészségügyi változások álltak be az európai emberek, így a magyarok életében is. Ezért egy másik bölcsességet is megpróbálunk átültetni a gyakorlatba ebben az évben, ez pedig úgy hangzik, hogy öreg ember nem vénember. Ez pedig azt jelenti, hogy ahogy halad előre az emberiség európai történelme, azt látjuk, hogy a munkaképességnek a korhatára is változik. És az emberek még az én gyerekkoromhoz képest is, amikor már 60 éves embereket kikiáltottunk időseknek, ehhez képest most 60 éves emberek, azt nem mondom, hogy virgoncok, de azt mindenképpen mondhatjuk, hogy jó erőben vannak, és nagyon sokan vannak, akik hajlandóak is, természetesen nem ugyanolyan időrendben és terhelés mellett, mint fiatalabb korukban, de hajlandóak azért a munkaerőpiacon továbbra is ott maradni. Egy régi dilemma a magyar kormányzás történetében, hogy hogyan kell gondolkodni az idősek nyugdíjkorhatár utáni munkavállalásáról. Jól emlékszem, 1990 után, amikor összeszakadt az egész korábbi szocialista gazdaság, és egy tömeges munkanélküliség zuhant az ország nyakába, hogy akkor az volt a közbölcsesség, hogy aki elérte a nyugdíjkorhatárt, az ne csak menjen el nyugdíjba, hanem utána már ne is dolgozzon, mert kell a hely másoknak, hiszen azoknak nincsen munkájuk. Most szerencsére oda jutottunk, hogy ez megfordult. Ma több munkahely van Magyarországon, mint amennyi munkaképes, nyugdíjkorhatár előtt álló ember, ezért teljesen logikusnak tűnik, hogy változtassunk a gondolkodásunkon, és tegyük lehetővé azoknak a nyugdíjasoknak a nyugdíjuk megtartása mellett, akik akarnak egyébként még munkát végezni, hogy visszakapcsolódhassanak, vagy ne is kapcsolódjanak ki a piaci munka világából. Ezért most új szabályokat léptettünk életbe. Vannak is mindenfajta statisztikai adataim arról, hogy a meghirdetett nyugdíjas szövetkezeteknek az eredményeképpen mennyien léptek vissza a munka világába. 146 nyugdíjas szövetkezet van Magyarországon jelenleg, és ők összesen 10.600 főt foglalkoztatnak. És most valamikor, talán Mihály tudja pontosan, november 1-jétől belépnek a nyugdíjas szövetkezetektől teljesen függetlenül is azok az új szabályok, amelyek azt teszik lehetővé, hogyha valaki nyugdíjas és dolgozik, akkor megkapja a nyugdíját, megkapja a munkabérét, a munkabér után nem kell tb-járulékot fizetnie – vagy hogy hívjuk? – ennek most van egy modern neve: szociális hozzájárulást sem neki, sem a munkaadójának, és a nyugdíjasnak a munkával keresett jövedelmét az egykulcsos adó szerint 15 százalékkal kell megadóztatni, és kész. Ez azt jelenti, hogy időskorban lévő embert foglalkoztatni ma egyszerre jó üzlet a munkaadónak, és szerintem jó üzlet annak is, aki érez még magában erőt, hogy dolgozzon. Tehát november 1-jével egy új világ kezdődik. Különböző becslések léteznek, hogy ezek a változások részben a nyugdíjas szövetkezet, részben pedig a munkába visszatérő nyugdíjasok minden korábbinál kedvezőbb adózási föltételrendszere együtt milyen eredményt hoz majd. Van két-két és fél millió nyugdíjasunk. Hogy mennyien lesznek olyanok, akik egyébként vissza akarnak jönni, óriási tömeg ez a 2-2,5 millió – a két szám közötti eltérésről majd mindjárt mondok néhány szót –, ha ebből csak néhány százaléknyi idős magyar ember úgy dönt, hogy visszajön dolgozni, mert hogy öreg ember nem vénember, akkor a magyar munkaerőpiac és a magyar gazdaság egy óriási energiát kap, egy óriási energiainjekcióhoz jut, és ez bizony meg fog látszódni szerintem a következő év gazdasági növekedésében is. Mert szerintem a legnagyobb tartalék ebben a pillanatban tudás, fölkészültség, tapasztalat és munkakultúra szempontjából az idősek oldalán van. És hogyha csak napi néhány órában is hajlandóak, atipikus foglalkoztatási formában hajlandóak részt vállalni a magyar gazdaság működtetéséből, akkor szerintem mindannyian jól fogunk járni. Úgyhogy én azt hiszem, november 1-jétől egy nagyon jelentős új világ köszönthet az időskorú magyarokra, akik joggal akarják megkapni és megtartani a nyugdíjukat, és közben azt is szeretnék, hogyha a nyugdíj mellett dolgoznak, akkor ne büntessék őket, hanem inkább támogassa őket ebben a magyar állam. Ez most be fog következni. Sokat dolgoztunk ezen Mihállyal. Ez több mint kétéves szakmai munkát, osztást-szorzást, számítást tett szükségessé, míg végül kitaláltuk, megtaláltuk azt a formát, amely november 1-jétől majd működni fog.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Fontos adat az is, hogy a polgári, nemzeti, keresztény kormányzatnak az egyik, korábbi kormányoktól megkülönböztető társadalompolitikai jegye volt, és intézkedése volt a „nők40” bevezetése. Mindannyian tudjuk, hogy miről beszélünk, és azt tudom mondani Önöknek, hogy úgy látom, hogy ebben az évben azoknak a száma, akik ezt a lehetőséget igénybe veszik, 230 ezer főre nőtt. Van Magyarországon ma 230 ezer olyan idős, a mai világban már idősnek sem mondható hölgy, aki 40 évet dolgozott már, és függetlenül attól, hogy az általános nyugdíjkorhatárt nem érte el, mégis el tud menni nyugdíjba. Ezt titokban, de néha talán föl is vetettük, ezért nem is indokolt titoknak nevezni, mi nagymama-nyugdíjnak szoktuk magunk között nevezni, mert ezt egy családpolitikai intézkedésnek is szántuk. Alapvetően nem szociálpolitikai intézkedést láttunk ebben, bár nyilván van egy szociális oldala is, hanem családpolitikai intézkedést láttunk, mert azt gondoltuk, hogyha 40 év munkaviszony után, még az általános nyugdíjkorhatár előtt elmehetnek a hölgyek nyugdíjba, az azt jelenti, hogy a család komoly segítséget kap. A fiatal szülők komoly segítséget kapnak az unokáknak a – hogy mondjam? – pesztrálásában, amire minden fiatalnak, mint tudjuk, szüksége van, különösen, hogyha a nők olyan arányban mennek vissza dolgozni, mint ahogy Magyarországon egyébként ez megfigyelhető.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Még egy dolgot szeretnék mondani Önöknek. Látják azt a vitát, ami meghatározza Európa jelenét, és meg fogja határozni a jövőjét, és amely arról szól, hogy tekintettel arra, hogy az európai országokban szinte kivétel nélkül mindenhol fogy a népesség, hogyan s miképpen kellene az országoknak erre válaszolni. Ez egy nagyon komoly kérdés. Persze alapvetően a közgazdászok szokták ezt felszínre hozni mondván, hogyha sok a nyugdíjas, kevesebb az aktív ember, akkor a kettő közötti arány megbomlik, és ebből előbb-utóbb pénzügyi nehézségek, problémák, sőt súlyos válságok is előállhatnak. Én ezt nem tagadom, de én egy mélyebb problémát látok, mint pénzügyit. Ez egy lelki probléma is, az élethez való viszonyunk általános problémája fejeződik ki ebben, hogy vagy nem tiszteljük, vagy nem akarjuk eléggé az életet, és ebből aztán mindenfajta bajok származnak, nemcsak gazdaságiak, hanem kulturálisak és lelki természetűek is. Akárhogy is, ez a dilemma vagy ez a kihívás minden szinten minden európai országot elér. Érdekes módon egyébként ez még csak az országok általános vallásossági szintjével sem függ össze, mert olyan országokban is radikális hanyatlást látunk, amik egyébként régi jó katolikus országai és mondjuk úgy, hogy hithű országai, nemzetei voltak az európai kontinensnek, ott is látunk ilyen hanyatlásokat. Tehát nagyon nehéz pontosan megmondani, hogy min múlik, hogy jobban vagy kevésbé, gyorsan csökken-e egy ország népessége, illetve mitől van az, mint például Magyarországon, hogy az 1,2 százalékos születései ráta 1,5-ig föl tudott menni. Nagyon nehéz válaszolni erre a kérdésre. Mindenesetre a dilemma az asztalon van, és azt Önök is láthatják, hogy ez az a kérdés, ami nem is feltétlenül ebben a formájában, hanem a kérdésre adott válaszok okán radikálisan megosztja ma az egész európai kontinenst. Mert hogyha nincs elegendő fiatal, és úgy gondoljuk, hogy ez megbillenti a társadalmi egyensúlyt, akkor választ kell adni arra, hogy hogyan állítjuk helyre a társadalmi egyensúlyt. És ha Európa egyik fele azon az állásponton van, hogyha nincs elég fiatalunk, akkor szerezzünk be, vegyünk, ha úgy tetszik: hozzuk ide őket, ha szükségünk van erős fiatalokra, akkor vegyük meg őket Afrikából meg Ázsiából, vagyis telepítsünk be az elfogyó őshonosok, bennszülöttek helyett migránsokat, idegeneket, beköltözőket, nevezzük őket akárhogyan, és aztán próbáljuk meg őket beilleszteni a társadalmainkba. Európa egyik fele határozottan elindult ezen az úton. Hogy ez egy tudatos válasz volt-e a problémáikra, vagy inkább csak sodródás, vagy a gyarmati múltnak a következménye, hiszen a legtöbb országban az a helyzet, hogy korábban gyarmatokat tartottak, és a gyarmatokról érkeznek a legtöbben ma ezekbe az országokba; most már nehéz kibogozni, hogy ez tudatos döntés volt-e, vagy csak egy történelmi sodródás, de akárhogy is, ez a válasz megszületett, és jól láthatják, hogy ezt a választ, illetve ezt a forgatókönyvet, az orvoslásnak ezt a módját nagyon nagy erők képviselik Európában, akik úgy gondolják, hogy nincsen más választásunk, úgysem fog megváltozni a fiatalok élethez való viszonya. A fiatalok nem fognak több gyermeket vállalni, ráadásul ahogy az idő megy, egyre inkább kicsúszunk az időből, egy idő után már hiába is vállalnának, már olyan kevesen vannak, hogy az nem tud társadalomstatisztikai, társadalomszerkezeti fordulatot eredményezni. Tehát marad a betelepítés.
És van egy másik irányzat, ezt nevezhetjük romantikusnak is, ezek volnánk mi, akik azt gondoljuk, hogy a világ csak fele részben áll kényszerekből, legalább fele részben akaratból áll. Tehát ha akarunk változtatni ezen a helyzeten, akkor még akár sikerülhet is. De ha nem akarunk, akkor biztos nem fogunk tudni változtatni. És mi azt szeretnénk, hogyha képesek lennének a mi társadalmaink, de most maradjunk Magyarország határain belül, ha képes lenne legalább Magyarország arra, hogy saját magát biológiai értelemben reprodukálja és fönntartsa. Ezért mi egy erőteljes családpolitikát folytatunk. Ami a mi fejünkben nem egyszerűen azt jelenti, hogy támogatjuk a fiatalokat abban, hogy az elgondolt, vágyott gyermekek ténylegesen meg is szülessenek, és őket fel is tudják nevelni. Ez egy egyszerű politika lenne, csinálunk ilyesmit, meg lesz nemzeti konzultáció hamarosan, aminek a végén szeretnénk valami megállapodásra jutni Magyarország hölgyeivel, hogy hogyan és miképpen kellene ezzel a kérdéssel foglalkoznunk, de szerintem hiba lenne, hogyha erre a nehéz kérdésre adandó társadalmi válasz kimerülne a fiatalok gyermekvállalási kérdésében. Mert szerintem alapvetően egy kulturális változásra van szükség, ami a családról való gondolkodásnak a rehabilitálását jelenti, és a család nemcsak a fiatalokból meg még fiatalabb gyermekeikből áll, hanem áll a nagyszülőkből is. Ezt személyesen is állíthatom, hogy ez így van. Erről – hogy mondjam? – személyes élményekkel és benyomásokkal is rendelkezem. Tehát nekünk nem egyszerűen a fiatalokat kell segítenünk, hanem a többgenerációs családi gondolkodási modellt kell helyreállítani Magyarországon, ami szerintem nemcsak egyszerűen érinti az időseket, hanem az időseknek abban fontos szerepük is lesz, hogy rehabilitáljuk a családról való gondolkodásunkat, hogy az idősek ne terhet jelentsenek egy közösség számára, egy család számára, hanem sokkal inkább erőforrást jelentsenek. Ne csak időseket jelentsenek, akikről gondoskodni kell, hanem az idősek tapasztalatának, és ha van még erejük, akkor az erejének a bevonását a család gazdálkodásába. Tehát itt egy mélyebb változásra van szükségünk, és a magyar kormány eltökélt amellett, hogy egy többnemzedékes, többgenerációs családmodell logikája mentén tervezze meg vagy segítse a magyarok életét, és ebben számítunk az idősügyi tanácsnak a tagjaira is. Számítunk az Önök segítségére, gondolataira, javaslataira és ötleteire. Ebben a reményben nyitom meg a következő négyéves együttműködésünk első lépését jelentő mai tanácskozásunkat.
Köszönöm szépen, hogy eljöttek!
