„Amikor 2013-ban kiadtuk az első balatoni gasztrokalauzt, azon izgultunk, hogy találjunk kétszáz helyet, amelyet nyugodt szívvel ajánlhatunk – a csalódás veszélye nélkül. Nem sikerült. Első kalauzunk 170 címmel jelent meg. De hol van már a tavalyi hó! Ahogy múltak az évek, és a gasztroforradalom szellője elérte a tópartot is, a vállalható helyek száma szaporodni kezdett.”
E szavakkal kezdi Vinkó József, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője az új kiadvány bemutatását, amely már 400 helyre kalauzolja el a minőséget kereső vendégeket a tó partján és a környező régiókban. Közülük több mint száz újonnan nyílt vagy először szerepel a kiadványban.
A Magyar Konyha magazin hat éve azzal a céllal indította útjára a kalauzt, hogy tudatosítsa: a „tömegétkeztetés lehangoló zsákutcái” mellett minőségi vendéglátók is vannak a Balatonnál, ahol fontos a szakértelem és a vendégekkel való kapcsolat – idézte fel a kalauz sajtóbemutatóján, a Gundel étteremben Lévai Anikó, a magazin szerkesztőbizottságának elnöke. Hozzátette: az, hogy idén már négyszáz ilyen helyet találtak a lap munkatársai, bizonyítja, hogy a gasztroforradalom immár nem ígéret, hanem valóság a Balaton partján.
A kiadvány összeállításakor a Magyar Konyha szerkesztősége szorosan együttműködött a régió legjobb borászatait és vendéglátóit tömörítő Balatoni Körrel. A 2014-ben alakult egyesület idén először saját gasztrotérképen mutatja be 41 tagját, melyet a Magyar Konyha magazin vásárlói is megkapnak az összevont nyári szám mellékleteként. A tagok közül többen – például Csapody Balázs, a Kistücsök Étterem tulajdonosa – a kiadvány bemutatóján is részt vettek.
Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke rámutatott: céljuk, hogy megváltoztassák a Balatonról a fejekben élő képet, azaz fürdőcélpont helyett komplex kulturális, szabadidős és gasztronómiai célponttá pozícionálják át a térséget, amely nemcsak nyári, hanem egész évben, vagy legalább fél évig nyitva tartó attrakciókkal várja a vendégeket. „Évek, évtizedek óta ismerjük, így bátran ajánljuk egymást” – mondta a badacsonyi borász a gasztrotérképről.
A Balaton 2018 nem fine dining étteremkalauz – hangsúlyozta Vinkó József, a Magyar Konyha főszerkesztője. A kiadvány bisztrókat, kisvendéglőket, borászatokat, strandbüféket, hal- és lángossütőket, fagyizókat, cukrászdákat, sőt sajt- és lekvárkészítőket, romkocsmákat, termelői piacokat és delikátboltokat is bemutat. Ezeket a helyeket a magazin munkatársai május folyamán, személyes teszteken választották ki.
A kiadvány hét régióra osztva mutatja be a Balaton gasztronómiai vonzerőit, és ikonokkal is segíti az olvasókat: piktogram jelzi azokat a helyeket, ahol az étkezés és borozás után szálláshellyel is szolgálnak, az egész évben, télen is nyitva tartó vendéglátókat, valamint a kalauzban először szereplő vagy újonnan nyílt 104 helyet. A tájékozódást települések szerint lebontott névmutató is elősegíti.
Ahogy Vinkó József utal rá: a becsali csárdák, a tipikus „egynyaras” éttermek háttérbe szorultak, megjelentek a borteraszok, bisztrók, kézműves pékségek, új típusú kávézók, vendégasztalok. A falusi gasztrokocsmák, újhullámos strandbüfék meg egyenesen új műfajt teremtettek: megszületett a beach food – a helyi alapanyagokra építő strandétel. Mindehhez persze kellett a háttérből a borászatok, ínyencboltok és piacok támogatása, a Balatoni Kör (és számos más civil összefogás) minőség iránti megszállottsága.
„Tavaly azt írtuk, ha valaki mindennap máshol étkezik, egy év kell ahhoz, hogy körbekóstolja a tavat. Most az a helyzet: egy év sem elég. A 400 cím még az edzett ínyencek számára is emberpróbáló kulináris feladat, igaz, egy napba több célpontot is bezsúfolhatunk, számtalan helyen megszállhatunk, és mint piktogramjainkból láthatják, a helyek jelentős része már télen-nyáron nyitva tart. Kalandra fel tehát. Hiszen mi kell a tökéletes nyaraláshoz? Jó bor, jó ételek, jó társaság. És egy jó gasztrokalauz. De azt most – reméljük – a kezükben tartják.”
* * *
Lévai Anikó köszöntőbeszéde:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Amikor hat évvel ezelőtt a Magyar Konyha először jelentette meg nyári különkiadásként a balatoni gasztrokalauzt, a legfontosabb célunk az volt, hogy minél több emberben tudatosítsuk, hogy a tömegétkeztetés lehangoló zsákutcái mellett vannak olyan vendéglátóhelyek a Balaton körül, ahol a hangsúly a vendégekkel való kapcsolatépítésen, a garantáltan jó gasztronómiai élményeken, a kiemelkedő szakmai tudáson, a minőség szeretetén és közvetítésén van.
Hat évvel ezelőtt elindultunk egy úton – a minőségi gasztronómia útján. Azóta járjuk a Balaton környékét, elzarándokolva régi, jól bevált, és újonnan nyíló helyekre. Nem csak éttermeket keresünk, hiszen a minőség a legegyszerűbb halsütőben is megjelenhet, ha a tulajdonos tudja, miért érték jót sütni-főzni. Fáradhatatlanul vadásszuk tehát a kerékpáros pihenőket, a piacokat, a borászatokat, a cukrászdákat, és igen, a hal- és lángossütőket is, hiteles embereket és ételeket keresve.
Hat éve 170 ilyen helyet találtunk. Két évvel később 270-et. Az idei gasztrokalauzban pedig 400 célpontot gyűjtöttünk össze. Úgy tűnik, a gasztroforradalom immár nem csupán ígéret, de valóság – a Balaton körül legalábbis mindenképpen.
És miközben mi vagyunk az a nép, akiknél a „párolj zsiradékon hagymát üvegesre” felszólítás olyan természetes, mint a levegővétel, vagy a hétfő reggeli csúcs, ahol a káposztás tésztát lehet cukorral enni, ahol a főzelék szó hallatán elszorul a szívünk, ahol a szalonna sosem lesz bacon, és ahol – Krúdy Gyula szerint – a szóda szerepe annyi, hogy megnevettesse a bort, mi vagyunk az a nép is, amelyik az elmúlt pár évben a fine diningot, a csúcsminőségű gasztronómiát a fentiekkel párhuzamosan kezdte képviselni, megvalósítani és élvezni.
Négyszáz kulináris kincsesbánya vár tehát ránk egy olyan helyen, ahol a víz, a levegő, a fények és a természet éppen olyan megmagyarázhatatlan és tökéletes arányban keveredik és adja a lehető legszebb élményt, mint ahogy egy nyári estén egy pohár jó bor színe, illata és íze a megcsillanó holdfényben.
És ha már bor, kihez fordulhatnánk máshoz, mint a borok legavatottabb mesteréhez, Hamvas Bélához, akinek gondolatai az idei Balatoni Gasztrokalauz megnyitójához igen jól illenek:
„Az Almádi kedveli a könnyű ebédeket és a délutáni alvást. A Füredi a romantikus. Az Arácsi bájos és egyszerű. A Dörgicsei valamennyi között a leghuncutabb. A Révfülöpi a legigazabb lugasborok közül való. A lugasbor az én szememben azt jelenti, hogy főképp szeptemberben késő délután, ha az embernek szívbeli barátja érkezik, akkor a lugasban üldögél vele és ezt issza igen kicsiny poharakból, de sűrűn.”
Kívánok Önöknek gasztronómiai élvezetekben gazdag nyarat. Tartsák a zsebükben a gasztrokalauzt, ami biztos kézzel vezeti majd Önöket a legjobb, legzamatosabb, legizgalmasabb ízek felé! Köszönöm a figyelmet!