Tisztelt Maróth Igazgató Úr! Excellenciás Nagykövet Asszonyok és Urak! Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Polgármester Úr!
Nem vádolhatnak bennünket azzal, hogy ma reggel egy tömegrendezvénnyel indítottuk volna útjára a napot, de a politikában régi igazság az, hogy van, amikor numerálni kell, és van, amikor ponderálni. Amikor most körülnézek, akkor úgy látom, hogy ma reggel azért jöttünk össze, hogy ponderáljunk, és megadjuk a tiszteletet, a tudományos súly által megkívánt tiszteletet annak az intézménynek, amelynek itt most a központját átadjuk.
Tisztelt Maróth Professzor Úr!
Önök nagy utat jártak be a 2002-es megalakulásuk óta, több mint 15 évet kellett várni, hogy méltó helyre kerüljenek. Vannak országok, hívjuk őket szerencsés országoknak, ahol az ilyen intézmények rögtön úgy kezdhetik meg a munkájukat, hogy a megalakulásuk pillanatában kapnak egy testre szabott, minden igényt kielégítő épületet. Jó lenne, ha egyszer majd Magyarország is ilyen hely lenne, mert egy tudományos műhely versenyképessége tekintélyes mértékben függ a megfelelő infrastruktúra minőségétől. Ezeknek a nehézségeknek a fényében még inkább tiszteletre méltó és értékes az a kimagasló munka, amit Önök az elmúlt másfél évtizedben elvégeztek.
Hölgyeim és Uraim!
Az Avicenna Intézet ma már nemzetközi szinten is elismert bázisa a Közel-Kelet-kutatásnak, és azok a fiatal kutatók, akik megalakulásuk idején kerültek Önökhöz, ma már a téma elismert tudósainak számítanak a nemzetközi térben is. Ha viszont az épületet magát nézzük, és itt Turi urat külön is tisztelettel köszöntöm, akkor azt kell mondanom, hogy mégiscsak volt értelme kibekkelni ezt a tizenhét esztendőt. Ez az épület Makovecz Imre tervei alapján készült. Jó érzés látni, hogy Imre bátyám még most is, még a síron túlról is képes gazdagítani minket. Köszönet még egyszer a tervezőnek, Turi Attilának és munkatársainak, akik révén az életmű egy újabb darabja valósult meg itt, Piliscsabán, és ezzel egy újabb adósságunkat is törlesztettük – nemcsak Makovecz Imrének és nemcsak az Avicenna Központnak, hanem egész Magyarországnak. Éppen elég ideig voltunk asztalfiók-ország, ahol kiváló tervek hevertek megvalósítatlanul. Mára talán itt is van már változás. Két nappal ezelőtt adtuk át egy másik legendás építészünk, Szeghalmy Bálint templomát Pesterzsébeten. Ott több mint nyolcvan évet kellett várni arra, hogy a tervekből valóság legyen. És hasonló cipőben jár még Makovecz Imre számos jelentős épülete ma is, de ne legyen kétségünk, lépésről lépésre mindegyiket fel fogjuk építeni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Rendes körülmények között nekem itt most csak arról kellene beszélnem, hogy Európában minket, magyarokat úgy ismernek, mint a legnyugatibb keleti népet. Arról kellene beszélnem, hogy milyen sok dologban érhető ez tetten; nyelvünk iráni és török eredetű szavaiban, konyhaművészetünkben, népi motívumainkban, irodalmunkban és zenénkben. Arról kellene beszélnem, hogy mi, magyarok ezer éve azt választottuk, hogy a Nyugathoz akarunk tartozni, de úgy, hogy közben nem feledkezünk meg a keleti származásunkról. Büszkék vagyunk rá, ezért kutatjuk és ápoljuk ezeket a gyökereket. Nyilván nem véletlen, hogy nálunk van Európa legnagyobb keleti kerámia-, szőnyeg- és fegyvergyűjteménye. Jó lenne, ha a tudósokon kívül egyszer ezt a hétköznapi halandó is láthatná. Arról is beszélnem kellene, hogy milyen komoly dolog az iszlám kultúra. Ez a több mint ezeréves civilizáció, amely értékes kulturális és tudományos eredményeket adott a világnak, így például a matematika vagy éppen az orvostudomány területén, amelynek leghíresebb képviselője éppen Avicenna volt. Mindez tiszteletet érdemel, mi, magyarok pedig tisztelettel közelítünk ehhez a kultúrához is. Ezért nem volt véletlen, hogy keleti gyökereink, valamint a közel-keleti régió kutatására még az első polgári kormány idején, 1998 és 2002 között létrehoztuk az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Alapítványt. És milyen jól tettük, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ez az intézmény azóta nemzetközileg is elismert kutatókat nevelt ki, és hiánypótló munkákat adott ki. Szóval rendes körülmények között ennyi lett volna a mondandóm. Ma viszont messze vagyunk az ilyen rendes körülményektől, aminek az az oka, hogy Európa jól ismert, sok évszázadra visszatekintő rendje megbomlott. Mi pedig elmondhatjuk, hogy amikor létrehoztuk ezt az intézményt, tulajdonképpen elébe mentünk azoknak a változásoknak, amelyeket manapság tapasztalunk Európában.
Hölgyeim és Uraim!
Európa ma egy súlyos válságot él át. Egy migrációs válságot, amely valójában civilizációs válsággá szélesedett, és amit úgy foglalhatunk össze, hogy a kelet nyugatra jött. Az Európába érkező bevándorlók jelentős része ugyanis keletről érkezik, és túlnyomó részük az iszlám vallást követi. Az orientalisztika ennek következtében még inkább stratégiai jellegű tudománnyá lépett elő. És itt rögtön van is egy érdekes körülmény. Hiszen ma már az Önök földrajzi értelemben vett kutatási területe sem határolható olyan egyszerűen körbe, mint néhány évtizeddel ezelőtt még tehettük, ugyanis az iszlám kultúra új területeket foglalt magának. Egyre nagyobb számban telepednek le a muszlimok Nyugat-Európa városaiban, méghozzá önálló tömbökben, ezért ma már nemcsak azt kell kutatni, hogy mi zajlik tőlünk keletre, hanem azt is vizsgálni kell, hogy mi történik tőlünk nyugatra. A válság megértésének első lépcsője, a kibocsátó országok kultúrájának és politikai viszonyainak minél jobb megismerése. Úgy látom, hogy az integráció nyugat-európai harcosai ma azt hiszik, hogy aki Franciaországba vagy Németországba vágyik, aki francia és német életszínvonalra vágyik, az miért is ne akarna azonnal francia vagy éppen német lenni. A brüsszeli elit ma ebben a buborékban él. A valóság viszont az, hogy a migránsok azért jönnek, mert francia, német vagy éppen magyar életszínvonalon szeretnének élni, de a saját kultúrájuk, szokásaik és szabályaik szerint. Európa politikai illúzióban ringatja magát, amikor azt gondolja, hogy az iszlám világából jött emberekkel együtt nem kapja meg azokat a törvényeket, szokásokat és konfliktusokat is, amelyek e kultúrán belül hosszú évszázadok óta léteznek. Vajon fel van-e készülve erre Európa? Fel tudja-e oldani az oly sok évszázados ellentétet? Meg tudja-e fékezni az ebből fakadó társadalmi problémákat? Meg tudja-e védeni Európa a nők egyenjogúságát? Garantálni tudja-e a keresztények, a muszlimok és a zsidók békés együttélését? Sok-sok kérdés, amelyekre Nyugat-Európában még nem találták meg a választ.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A mi kiindulási pontunk az, hogy a segítséget kell oda vinni, ahol erre szükség van. Ez a megfelelő megközelítés. Az egyetlen, amely senkit sem kényszerít önfeladásra. Mert ahhoz, hogy segíteni tudjunk, pontosan meg kell ismernünk az ott élő emberek kultúráját, ideértve a hétköznapi kultúráját is. Régi igazság, hogy amikor más kultúrákat megismerünk, akkor saját kultúránk iránti elkötelezettségünk is erősödik. Reményeim szerint az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete pedig éppen ebben fog minket tovább segíteni, egész Magyarországot, ideértve a magyar kormányt is, megerősödve saját kulturális, keresztény európai mivoltunkban, hogy jó partnerei lehessünk az arab világ országainak.
Ehhez a feladathoz kívánok sok erőt, bölcsességet és türelmet. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak!
