Azt gyanítom, hogy nemcsak én fáradtam el, tehát igyekszem röviden válaszolni minden fontos kérdésre.
Az első: kiterjesztjük-e a családvédelmi akcióterv támogatási formáit a határon túlra? Ugye, most a kormányzati politikát úgy írhatom le, hogy a nemzetegyesítés után a nemzetépítés korszakában vagyunk, tehát a kérdés indokolt. Ha egy nemzet vagyunk, akkor ami jó, azt meg kell próbálni az egyetemes nemzet számára elérhetővé tenni. De nagy különbség van a nemzetegyesítés és a nemzetépítés között. A nemzetegyesítés alapvetően lelki bátorság kérdése, az is volt. Eszembe jut ilyenkor John Lukácsnak az egyik beszélgetésben elmondott mondata, amiben felhívta a figyelmet, mint miniszterelnöknek, hogy figyeljek oda, mert a magyar egy érdekes fajta, ez egy kijelentő nemzet, és nagyon erős abban, amikor valamit ki kell mondani, és ki kell jelenteni. A nemzetegyesítésre vonatkozó szándék egy kinyilvánítás, de – mondta ő – figyelni kell arra, hogy azzal, hogy kimondta, úgy veszi, olybá veszi, hogy meg is történt. Ez a különbség a nemzetegyesítés meg a nemzetépítés között. A nemzetépítés szavakkal, kijelentéssel, bátorsággal vállalásra nem valósul meg, az apró munka, és annak megvan a maga logikája. S arra a kérdésre, hogy mi terjeszthető ki a határon túlra, azt kell mondanom Önöknek, és ebben a megértésüket is kérem, hogy az ütemezés a legfontosabb. Mert csak akkor lehet valamit a határon túlra kiterjeszteni, hogyha az ahhoz szükséges anyaországbeli politikai és gazdasági támogatás is megvan. Ha ritmust tévesztünk, leginkább én eltévesztem a ritmust, ha olyasmivel próbálkozunk, aminek nincsenek meg vagy az anyagi vagy az otthoni politikai előföltételei, az pont a visszájára sül el. Ezért ma azt tudom mondani, hogy ma még nincsenek meg sem a politikai, sem a gazdasági feltételei annak, hogy minden olyan családvédelmi intézkedést, amely a rossz demográfiai trendek otthoni megfordítását célozza, be tudjuk vezetni, föl tudjuk ajánlani a határon túl. Egész egyszerűen még nem tartunk itt. Sok mindent csinálunk. A Kárpát-medencében ezer óvodát építünk meg, újítunk föl éppen, rengeteg dolgot csinálunk, ami a nemzetépítés aprómunkájához tartozik, de általánossá tenni az otthoni rendszert ebben a pillanatban az ellenkező hatást váltaná ki. De azt nyugodtan mondhatom, hogy eljöhet, és a választások eredményétől függően el is jön majd az a pillanat, amikor erre képesek leszünk, és otthon meglesz a politikai és a gazdasági előföltétele is ennek.
A magyar befektetések lassan jönnek Erdélybe, ez nem érdekes, mert majd jönnek. A fordított irány az érdekes. Mert ahhoz, hogy összeszövődjön és összenőjön az, aminek össze kell tartoznia, ahhoz erdélyi befektetéseknek is érkezniük kell Magyarországra. Ez már engem ma jobban izgat. Mert úgy látom, hogy a magyar befektetések erdélyi útvonalai ki vannak taposva. Történnek is a dolgok, magam is látok ilyeneket. Hozunk ilyen döntéseket, veszek is részt ilyen eseményeken, de ennek fordítva is működni kell. A fölhalmozott üzleti eredményből előbb-utóbb erdélyi befektetéseknek kell létrejönniük Magyarországon, hogy ne lehessen utána szétszakítani azt a gazdasági szövetrendszert, amit így építünk majd föl.
A repülőjárat ügyében azt tudom mondani, hogy Marosvásárhely és Budapest között a járat naponta működik, legalábbis remélem, hogy így van. A Kolozsvár és Budapest közötti járat megteremtésén is dolgozunk, és jó reményünk van arra, hogy ősszel ez minden nap közlekedő járattá válik.
Miért nem használom a befolyásomat, hogy valami rendezettebb összeműködés legyen az erdélyi pártok között? A választ Tőkés László megadta. Már ott beletörne a bicskám, ahogy nála próbálkozom, tehát jobb, ha az ember bele se vág ebbe. Ez egy olyan erős fa, amibe ha belevágom a fejszémet, csak beleszorul. De egyébként filozófiailag is helyesebb úgy, ahogyan a püspök úr tette: másképpen gondolkodni. Ugye, kétségkívül a magyar miniszterelnöknek van jogilag körülhatárolt, de nem elhanyagolható hatalma, és kétségkívül, hogy ebből a hatalomból, ennek a hatalomnak a gyakorlásából következmények származhatnak még a magyar államhatárokon túl is. Ez is igaz. Ezért van jelentősége annak, hogy Önök azt is értsék, hogy én személyesen meg a kormány, amit vezetek, hogyan gondolkodik a hatalom mibenlétéről. Az mire való? Vagy mi az? S a mi fölfogásunk szerint, és szerintem ez adekvát a magyar szellemtörténettel, a Szent István-i tanításokkal és az előttünk álló feladatokkal is, szerintem a hatalom nem más, mint a közös cselekvés képessége. Nekem az adatott meg, ahhoz kaptam eszközöket, hogy rávegyem a magyarokat különböző közös cselekvésekre, de közös cselekvésre békeidőben nem lehet erőből rávenni az embereket. Tehát ha igaz, hogy a politikai hatalmat mi úgy fogjuk föl, hogy az közös cselekvésben öl testet, és rá kell vennünk a magyarokat arra, meg kell őket győznünk, hogy közös cselekvésekben vegyenek részt, mert akkor egyen-egyenként és közösen is, mindannyian jobban járunk, ha ez igaz, akkor én ezt a hatalmat nem tudom fölülről, kényszerítő erőként használni még otthon sem, nemhogy a határon túl. Ezért nekem vannak eszközeim, vannak meggyőzési módszereim, vannak megfontolásra alkalmas érveim vagy arra érdemes érveim, de közvetlen kikényszerítő hatalmam nincsen. Ezért ne várják tőlem a derék erdélyi és székelyföldi testvérek, hogy Budapestről akár személyesen én, akár a megbízottam majd rendet tesz, és összerendezi egy kívánatosabb formába az itt működő politikai szereplőket. Ez nem fog megtörténni, ezt Önöknek kell kiküzdeni, kiizzadni és kiharcolni. Egy dolgot biztosan tudhatnak, hogy mi várjuk, és segítjük a közös akarat kialakulását, és ha az megvan, akkor mindig ott is leszünk mögötte. Ez érvényes Úzvölgyére is!
Természetesen, miután hadisír-ügyekről van szó, a magyar kormány megfelelő minisztériumának hadisír-gondozással foglalkozó részlege tárgyal a románokkal. Nem tudok politikai kategóriákban beszélni arról, ami történt, mert szerintem a végtisztesség meggyalázása az elemi, legmélyebb emberi érzések megsértése, amiről egész egyszerűen nem lehet politikai terminusokban beszélni, és nem értem, hogy hogyan juthat embereknek eszébe az, hogy akármilyen politikai vagy múltbéli vitát, a végtisztesség megadásának a parancsolatát megszegve, kegyeletsértő módon próbálják… Ez egyszerűen nekünk fölfoghatatlan. Úgyhogy a megoldás sem politikai természetű szerintem. Tehát el kell jutnunk a románokkal odáig, hogy ezt higgadtan, nyugodtan végigbeszéljék az erdélyi magyarok, és ebben a politika feletti, morális dimenzióban kellene egymással találkoznunk, és ott olyan megoldást találni, ami az erdélyi magyarságnak elfogadható. Ez nem lehetetlen, amint ez megvan, arra lehet számítani, hogy a magyar kormány teljes tekintélyével e mögött a közös erdélyi megoldás mögött sorakozik majd föl, de ezt a munkát is nekik kell elvégezni.
Kárpátalja. Bocsánat, még a román–magyar viszonyról. Miért nincsenek csúcstalálkozók? Az is egy szempont, amit a László mond, de ez kevésbé befolyásol. Tehát én nem bánom, ha az RMDSZ sikerének tüntetnek föl egy sikeres magyar–román kormányfői találkozót. Tüntessék föl akárkiének, csak történjen meg, engem ez érdekel. De a kérdés jogos, hogy miért nincsenek ilyen találkozók? Dacára annak, hogy az elmúlt időszakban a román politikai vezetőkről személy szerint sokkal kedvezőbb impulzusokat kaptam, mint azt bármikor korábban gondoltam volna. Nekem nem dolgom, hogy minősítsek vagy értékeljek bárkit, de meg kell mondanom, hogy például a román jogrendszer útvesztője azok számunkra, magyarok számára kifürkészhetetlenek. Én már nem tudom, hogy kit miért ítélnek el, meg miért nem, meg mi itt a bűn, meg mi nem az, már nagyon nehéz kívülről kiigazodni, de azt biztosan tudom mondani Önöknek, hogy a kormányzó szocialista pártnak az elnöke, amikor magyar ügyről volt szó, nehéz, konfliktusos magyar ügyről volt szó, és tárgyalni kellett, akkor velem korrekten tárgyalt, és minden megállapodást betartott. Hasonlóképpen azt kell mondanom a mostani román miniszterelnök asszonyról, akit látom, szoktak lekezelően emlegetni, ez nemcsak nem udvarias, ez nem is méltányos, én dolgozok vele, tárgyalok vele, igaz Brüsszelben, és nem kétoldalú keretek között meg V4-es találkozókon meg mindenfajta más nemzetközi fórumokon van módon vele dolgozni, és higgyék el, ez egy komoly politikus, aki ha lenne megfelelő hátországa, sokkal több jót is tudna cselekedni Románia érdekében, mint amire ma képes. És egyáltalán nem ápolok közeli barátságot a román államelnökkel, de azt meg kell mondanom Önöknek, hogyha a román államelnök nem karakán, nem következetes, és nem áll ki, mert az Európai Néppárthoz tartozik ő is, az Európai Néppárt döntése mellett, amely nemet mondott a Timmermansra, hanem csatlakozott volna azokhoz, akik megtagadták az Európai Néppárt Timmermanst elutasító közös döntését, tehát ha ő nem tartott volna ki, akkor nem tudtuk volna megakadályozni, hogy Soros György helytartója üljön ma az Európai Bizottság elnöki székében. Ebben az ő munkája benne van. A miénk is benne van, de az ő munkája nélkül ez nem jött volna létre. Tehát én azt tudom mondani, hogy én ma úgy látom a román helyzetet meg a román–magyar helyzetet, hogy nem föltétlenül a vezető személye képességeivel meg szándékaival van itt a gond, hanem úgy látom, hogy nem sikerül összerakni egy olyan működőképes politikai gépezetet, amely előkészítést, döntést, végrehajtást eredményezne. Tehát én úgy látom, hogy ma a román politika egész egyszerűen nincs döntésképes helyzetben, és ennek az oka nem a személyes képességek hiánya, hanem az állandó bizonytalanság. Most éppen valamilyen, illetve nem is valamilyen, hanem több választásra is, egymást követő választásra is készülnek, ideértve az elnökválasztást. Tehát azért nem tartom időszerűnek a román–magyar találkozót azonkívül, hogy Lászlónak igaza van, hogy keresztény szellemben egymással leülni, és kölcsönösen jószándékunkról biztosítani egymást, annak mindig van értelme, de ezentúl semmi értelmét nem látom, mert döntéseket nem tudunk hozni, és nem Magyarország miatt, hanem a romániai politikai helyzet kavarodása, kavargása miatt. Meg kell várni, míg ez leülepedik, és megtudjuk, hogy ki kicsoda, és kinek milyen hatalma van, és kivel miről lehet megállapodni. És ha megállapodunk, kinek mihez van hatalma, hogy azt be is tartsa velünk. Tehát amíg ez a helyzet nem jön létre, addig a román–magyar találkozók sokkal inkább protokolláris, jószándék-jellegűek lesznek, és nem pedig a nemzet építését szolgáló meg a román nemzet érdekeit is szolgáló, kölcsönös előnyökön nyugvó megállapodások. Tehát ennek a létrehozása ma nem lehetséges, itt várnunk kell.
A hazaárulók – kérdezi az egyik barátunk. Most arról van szó, ugye, hogy a magyarországi baloldalnak az Európai Parlamentbe választott képviselői demonstratívan bejelentve, provokatív módon ellene szavaznak minden fideszes, kereszténydemokrata személynek, akit a saját pártcsaládja bármilyen pozíció betöltésére jelöl. Két módon lehet erre reagálni. Itt van ez a hazaárulás megközelítés, amit itt valaki mond, de ezzel fölértékelnénk őket. Ezért én inkább csak azt mondom, hogy vacak kis dolog ez. Ez egy vacak politika, egy ócska politika, amely kimegy Brüsszelbe, és ahelyett, hogy segítené a magyarok boldogulását, abban leli örömét, hogy egy másik magyart elgáncsoljon, vagy annak a dolgát megnehezítse. Egész egyszerűen ócska és vacak dolog ez, és nem is érdemel szerintem több szót.
Kárpátalja. Szerintem Kárpátalján a választási kampány során súlyos dolgok történtek. Tehát ott a fizikai megfélemlítés része volt a választási kampánynak. Ott a magyar nemzet kárpátaljai közösségének képviseletére vállalkozó magyarok a kampány során fizikailag sem érezhették magukat biztonságban. Ez szerintem tarthatatlan. Ha egy ország valaha is közelebb akar kerülni a NATO-hoz meg az Európai Unióhoz, ez egész egyszerűen nem történhet meg. És amíg ez megtörténik, addig Ukrajna nem fog közelebb kerülni semmilyen szervezethez, amelyben mi tagok vagyunk, ebben Önök biztosak lehetnek. A magyar kisebbség jogait, fizikai biztonságát, fair politikai részvételének a lehetőségeit meg kell teremteni. S az igazi kérdés az, hogy miért van ez így Kárpátalján? Erre logikailag két lehetséges válasz adható. Az egyik, hogy azért van így, mert a kijevi kormányzat ezt akarja. A másik az, hogy a kijevi kormányzat maga sem tudja, hogy mit akar. És attól tartok, hogy inkább az utóbbival állunk szemben. Hogy egész egyszerűen az ukrán államiság ebben a választások előtt már nyilvánvalóan látható hatalomváltásra való fölkészülés érdekében elveszítette a cselekvőképességét. Vagy ha van is cselekvőképessége, a részeinek van cselekvőképessége, és nem az egésznek. Tehát szerintem az ukrán államiság megszervezése, hatékony megszervezése, központi döntéseinek meghozatala és kikényszerítése, érvényesítése elemi érdeke a magyar közösségnek Kárpátalján, és fontos az ukrán–magyar kapcsolatok szempontjából is. Úgyhogy én csak szurkolni tudok az ukránok újonnan megválasztott elnökének, akinek most van egy nyilvánvaló parlamenti többsége is, tehát az elnök pártjának többsége van a törvényhozásban, tehát kap egy lehetőséget arra, hogy megpróbálja az ukrán államot újjászervezni és annak egy egységes akaratot kialakítani, majd annak a levezényléséről gondoskodni. Erre most van egy esély. Ha ebben segíthetjük őket, segíteni fogjuk, de egész addig, amíg ez nem történik meg, addig nem látom, hogy a megrontott ukrán–magyar kapcsolatok javulhatnának, és nem látom a módját annak, hogy támogathatnánk Ukrajnának bármilyen euroatlanti integrációs törekvését. Egyébként előkészítés alatt van a velük való magas szintű találkozó.
És végezetül, bocsánat, az M4 miért van kódolva? Hát azért, mert Semjén Zsolt nem oldja meg, az ő dolga lenne. Ez tavaly is előkerült, akkor is nyilvánosan rátestáltuk a feladatot, most itt ülünk. Nincsen megoldva, úgyhogy arra kérem Zsoltot, ha segítségre van szüksége, szóljon, hogy ezt a kérdést megoldhassuk.
És végül van itt azt a kérdés, ami talán lényegtelen mellékkérdésnek is tűnhet, hogy a Magyarországon föllépő munkaerőhiány orvoslására van-e valamilyen eszközünk? Most először is óvatos lennék a helyzetértékeléssel. A 16 és 65 év közötti korosztálynak szokták nézni a foglalkoztatási mutatóit, hogy kifejezzék, hogy egy országban milyen mértékű a foglalkoztatás. Ez Magyarországon most 69,5 százalék. De Csehországban 75. És Németországban is közel van a 75-höz. És Amerikában is 75. A kínaiaknál 85, ezt most felejtsük el. Tehát 75. Azt akarom ezzel mondani, hogy nem igaz, hogy a magyar gazdaságban ma belül nincsenek még tartalékok. Igenis van 6-7-8 százaléknyi munkaképes közösség Magyarországon, amely jelenleg nem dolgozik. Hogy hogyan tudjuk őket munkába állítani, mert ma már nem a szándékuk hiányzik, mert a közmunka-rendszer miatt ezt megteremtettük, hogyan tudjuk őket munkába állítani? Milyen képzéseket kell nekik adnunk? Hogyan kell őket fölkészítenünk? Ez egy komoly kormányzati kihívás. Nem szerepeltünk rosszul ebben a versenyszámban, de lehetnénk még jobbak is. Az biztos, hogy szeretném elkerülni, és szeretném meggyőzni a magyarokat is arról, hogy akarják elkerülni azt a helyzetet, amikor a bizonyos, minőség alatti munkákat nem saját magunk, mondjuk úgy, hogy mi, bennszülöttek végezzük el, hanem kívülről hozunk munkaerőt, hogy az elvégezze. Tehát szerintem annak van jelentősége, nemcsak gazdasági, hanem lelki értelemben is, hogy egy országban fölmerülő munkát képes legyen az az ország, illetve annak lakossága és polgárai elvégezni. A szemétgyűjtést is, az utcaseprést is. Mindent, akárhova is helyezzük el, mindent meg tudunk oldani, mert egy országban mindenre van ember, csak jól kell megszervezni annak az országnak az életét. Ezért én nem támogatok semmilyen külföldről történő munkaerő-beáramlást. Egész pontosan ennek van egy magyar törvényben vagy kormányrendeletben lefektetett mértéke, ameddig egyébként el tudjuk ezt fogadni. Minden évben közzétesszük, hogy hány álláshely nincsen betöltve, tehát hány olyan álláshely van, amire nem jelentkezik magyar. Na, annak a mértékéig lehet ideiglenesen, nem letelepedéssel, arra ideiglenesen munkavállalást szabad kiadni, de csak addig a pontig, és nem szabad engedni, hogy állandó rendszer jöjjön létre, amely – mint a nyugat-európai országokban láthatjuk – bizonyos munkákat már nem a bennszülöttekkel, hanem kívülről hozott munkaerővel végeztet el, aki aztán egyébként hiába vendégmunkásként érkezett, a végén még ottmarad, és mindenfajta családegyesítés miatt, mindenfajta olyan kulturális átalakulásoknak lesz a kiindulópontja, hogy mire megbánják a bennszülöttek, már nem fogják tudni visszacsinálni. Ettől a sorstól megkímélném magunkat, ezért minden munkát Magyarországon nekünk, magyaroknak kell elvégezni, azt rendesen meg kell fizetni. A munkát, függetlenül annak a tartalmától, hogy Nobel-díjra törő tudósról van szó vagy utcaseprőről, meg kell becsülni, azt el kell ismerni, és mindenkinek a saját képessége szerinti teljesítményt támogatni kell, és az érte járó kóvedet vagy az értő járó kalapemelést meg kell adni. Szerintem ez nem idegen egyébként a magyar néplélektől sem.
S végezetül, ha jól gondolom, akkor Zsolt már nem adja nekünk vissza többet a szót. Ugye, Zsolt, itt a vége, fuss el véle? Talán végezetül még annyit hadd mondjak Önöknek, hogy a legutóbbi parlamenti választások óta eltelt egy esztendő. A legutóbbi parlamenti választások után volt egy európai parlamenti választás, és október 13-án pedig lesz egy önkormányzati választás. Majd 2022-ben újra lesz parlamenti választás. S én azt szeretném mondani, hogy merítsünk erőt abból, amit magunk mögött hagytunk. Igaz, hogy a lengyel pápa, amikor a híres mondatát kimondta, akkor azt arra értette, túl a lelki vonatkozásokon, hogy a politikai életben nem kell félni a megszállókkal szembeni föllépéstől, és nem kell félni a kommunistákkal szembeni kiállástól sem. Így mondta II. János Pál: „ne féljetek!” S meggyőződésem, hogy ez a mondat továbbra is érvényes. S miután az a feladatunk, és a magyar nemzetnek nem egy választott feladata, hanem egész egyszerűen elemi érdeke, hogy az a változás, ami az európai korszellem átalakulásában megindult, az tovább haladjon, folytatódjon, és végül sikerre jusson, azért azzal kell biztatnunk egymást, tíz év sikerének és megnyert választásoknak az ismeretében itt a hátunk mögött, azt kell mondani, hogy ne féljetek! Ne féljünk! Bátran álljunk ki amellett, amit itt az előadásokban keresztény szabadságként definiáltam, és akkor győzni fogunk újra és újra Magyarországon, Erdélyben, Romániában és az egész Európai Unióban győzni fogunk, csak ne féljetek!
