Nehezet kér tőlem, mert szerteágazó megbeszéléseket folytattunk. Egy bokor azok a megbeszélések voltak, amelyek Európa következő tíz évének a nagyobb kérdéseit járták körül. A második bokor a közép-európai együttműködés kérdése volt, hiszen itt van hét közép-európai miniszterelnök. Aztán volt megbeszélésem a Szlovéniában élő magyar közösség képviselőivel, és ezen kívül pedig kétoldalú tárgyalásokat is folytattam, sőt még holnap is folytatok, úgyhogy ezek szép feladatok voltak a mai napra. Ami a nemzetközi közvélemény számára talán a leginkább érdekes, hogyan gondolkodnak Közép-Európa választott politikai vezetői Európa jövőjéről. Érdekes civilizációs konfliktus volt maga a beszélgetés is, mert egy közismert, neomarxista brit laptól, a Guardiantől jött egy újságíró, aki próbált a nyugat-európai szisztéma, nyelvi készlet szerint faggatni bennünket a valóságról, és kiderült, hogy mi más szavakkal másképpen írjuk le, és másképpen látjuk a valóságot, és ebből fakadóan másképpen látjuk a jövő kérdéseit is. Ez is egy érdekes eleme volt ennek a mostani fórumnak. Mindenesetre az világossá vált, hogy a közép-európai vezetők három fontos kérdést látnak közös feladatként az előttünk álló évtizedre. Az első, hogy Szerbiát mindenképpen és minél hamarabb fel kell venni az Európai Unióba, mert Szerbia nélkül nincs befejezve az európai biztonsági építkezés. Ott egy luk van a rendszeren, a migránsok is ott jönnek föl, hogy ilyen kézzel foghatóan fogalmazzak. De ott van egy ország, amelynek Európához és az unióhoz kellene tartoznia, ennek ellenére egy köztes állapotban van, és az unió tehet róla, hogy ez az állapot így áll fenn. A szerbek jönnének, a szerbekkel lehet tárgyalni, mindenki tudja, hogy a szerbek fontosak. Nincs meg a politikai bátorság és vezetési döntésképesség az unióban, hogy ezt a fontos határt, ezt a Rubicont átlépjük, és ezzel kompletté, teljessé tegyük az európai biztonsági rendszert. Magyarországnak elementáris érdeke, hogy a szerbek minél hamarabb bent legyenek az unióban, ezért is támogatjuk őket minden lehetséges eszközzel, túl azon, hogy tiszteljük is a szerbeket. A második kérdés, az a biztonság kérdése, de már Szerbián túl, ez pedig átvezet bennünket a gazdasághoz. Mert azt látjuk a világban, hogy a nagyfiúk – és ebből csak kettő van már: az amerikaiak meg a kínaiak – azért léptek el mellőlünk, és a korábban a vezető államok vagy vezető nemzetközi szervezetek közé tartozó Európai Uniót azért hagyták le, mert rendelkeznek azzal a katonai kapacitással, amely folyamatos tudományos megújulást tesz lehetővé. A modern világ legnagyobb felfedezései, az internet, a GPS, az iPadek, ezek a modern kütyük, amik a modern gazdaságnak a tempóját és fejlődését meghatározzák, ezek a technológiai invenciók általában hadiipari kutatásokból jönnek át a civil világba. Fordítva nem megy. Tehát az a gondolat, ami tíz évvel ezelőtt általános volt Európában, hogy civil alapon folytatott high-tech kutatásokból is képesek leszünk versenyképessé tenni magunkat a kínaiakkal meg az amerikaiakkal, ez a teória megbukott. Amíg nem lesz európai hadsereg és mögötte egy kutatási kapacitás, nem tudunk a technológiai sebességet és irányt kijelölő nagyhatalmak mellé föllépni. Márpedig erre való törekvés ebben a pillanatban rendkívül kezdetleges állapotban van Európában, kellene egy európai katonai erő. A harmadik dolog pedig a versenyképesség – immáron nem a jövő nagy fölfedezéseinek tekintetében, hanem az egyszerű árutermelés világában: miért nem veszik meg az európai árukat? Mert a színvonaluk már nem olyan, mint volt régen, vagy a versenytársaink termékeinek a színvonala jobb, az árak túlságosan magasak, amit kérünk érte, az adók túlságosan magasak, a bürokrácia túlságosan nagy. Tehát az európai gazdaságot áramvonalasítani kell, hogy versenyképes legyen az egyre inkább mellénk fölnövő, sőt bennünket is elhagyó országokkal. Én emlékszem, valamikor 2012-ben publikált az Európai Uniónak egy tudományos háttérelemző cége egy jelentős tanulmányt a jövőről. Ez nyolc éve volt. Akkor azt vizionálták, hogy Európa részesedése a világ gazdasági termeléséből a 2012-es szintről, ami huszon-egynéhány százalék volt, 2050-re vissza fog esni 15-17 százalékra. Ma 16, és még nem 2050-et írunk. Tehát jól látszik, hogy a problémák régiek, ezeket azonosítottuk, de az elmúlt években nem születtek meg azok a válaszok, amelyek Európát, mint olyat versenyképessé tették volna. Ezek a rossz hírek. De a jó hír az, hogy viszont a lengyelek vezetésével, mert a lengyel gazdaság a legrobusztusabb gazdaság Közép-Európában, az egész V4 és a köré rendeződő Szlovénia, Horvátország, tehát a közép-európai gazdaság sikertörténetet ígér. Bennünket is oldalba vágott a COVID, ez a járvány, léket ütött a mi gazdaságainkon is, harcolni kell minden munkahelyért és minden beruházásért, de mégis, összességében ez a térség a versenyképesség, a nemzetközi versenyképesség szempontjából sokkal biztatóbb képet mutat, mint az Európai Unió többi része. Ez a jó hír, és a legjobb hír, hogy mi ebben a részében élünk Európának.
Miniszterelnök úr, imént tárgyalt Horváth Ferenccel, a muravidéki magyar közösség elnökével és az országgyűlési képviselőnkkel. Milyen témákat vetettek fel, hol vannak a problémák, milyen lehetőségek előtt állunk?
Úgy tudom összegezni Önnek a muravidéki együttműködést az ottani magyarok és a magyar kormány között, hogy végre megindultunk. Tehát az ilyen magas szintű ünnepségek, kézrázások, együtt érző hátba veregetések után, amit nem becsülök le egyáltalán, végre mintha a mindennapi életben is megjelenne az a dolog, hogy valaki egy magyar közösséghez tartozik. Óvodák, iskolák, kultúrházak, ahol a valóságos élet zajlik; ott is lehet érezni a Muravidékén, hogy létezik egy anyaország, amely törődik az ott élő magyarokkal, és ahol lehet, együttműködik velük. Aztán megváltozott a széljárás itt a szlovén politikában is, mert amíg itt baloldali kormányok vannak, valamilyen okból, amit nehéz pontosan megérteni, de állandóan szembeszél fúj. Most jobboldali kormány van, ami egy nemzeti kormány, de mégis úgy nemzeti, hogy akar együttműködni. Úgyhogy nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy a részleteit is kidolgozzuk Janez Janša miniszterelnök úrral annak a programnak, hogy ők egy nagyobb összeggel támogatják Muravidéket, mi meg egy nagyobb összeggel a Rábavidéket, ahol a szlovénok élnek Magyarország területén, és így szép lassan a két ország vezetői személyesen is elköteleződnek a magyarországi szlovénok és a Szlovéniában élő magyarok sorsának jobbítása mellet. Ez jó hír, sokkal könnyebben haladunk, gördülékenyebb, szimpátiára, nemzeti barátságra épülő formáját találtuk meg az együttműködésnek a mostani kormánnyal, amit a baloldal persze itt támad. Itt is kiélezett harc van. Pont olyan ez, mint Magyarország, itt is oldalba vágják azt, aki valamit csinál, mint ahogy nálunk is, de mindezzel együtt is összességében ma az együttműködés Szlovénia és Magyarország között jobb, mint volt, és a Szlovéniában élő magyarok számára is ez egyre nyilvánvalóbb.
