Tisztelt Polgármester Urak, Elnök Urak! Hölgyeim és Uraim!
Kedves Eduard! Köszönjük, hogy itt vagy velünk. Hídavatások húszéves évfordulójára nem szoktak ekkora ünnepséget szervezni. Itt van két szomszédos ország miniszterelnöke, a két város elöljárói, a közösségek vezetői és sok-sok polgár is. Pedig nem hidat avatunk, csupán egy húsz évvel ezelőtti hídavatásra emlékezünk. Látható: többről van itt szó, mint egyszerű évfordulóról. A Mária Valéria híd szimbólum lett. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az avatáson is itt lehettem. Ilyenkor el lehet mondani – mármint a hídavató beszédben –, hogy a híd összeköti az embereket meg az országokat, illetve hogy a vízből magasodó pillérek a közös jövőbe vetett hit sziklaszilárdságát is jelképezik. Én is mondtam hasonló igazságokat húsz évvel ezelőtt. Ma már ennél többet és más hangon kell mondani. Ma már új szelek fújnak, és ma már másképpen látjuk a világot. Akkor egy évtizede volt, hogy ledobtuk a szovjet nyakörvet. Akkor friss tagjai voltunk az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének, a NATO-nak. Akkor ott álltunk háromévnyire az európai integráció kapujától. Vágytunk hazánk hazájába, Európába, s azt reméltük, hogy az uniós csatlakozással minden gondunk meg is oldódik. Joggal volt bizakodó Közép-Európa minden népe. Azt hittük, hogy az igazán küzdelmes évek már mögöttünk vannak, azt hittük, hogy a nehezén már túl vagyunk. Mára az akkori hangulat elszállt, elpárolgott, rá kellett jönnünk, hogy nem lehet külső szereplők jóindulatára bízni a saját jövőnket, nekünk magunknak kell minden egyes nap megharcolnunk a saját sikereinkért.
Tisztelt Esztergomiak és Párkányiak!
A Mária Valéria híd egy nagyon is konkrét, mindennapi életünkhöz kötődő műtárgy. A híd segít az itt élőknek eljutni a munkahelyükre, esetleg ügyeket intézni vagy családot látogatni. Ma az ilyen apró, de fontos mozzanatokból áll össze az a sajátosan közép-európai életmód, ami országainkra jellemző. Bővülő munkahelyek, erősödő gazdaság, tiszta utcák, rendes házak, a hagyományok, a családi értékek, az egyházi és a világi közösségek tisztelete, az otthonunk szeretete. Nekünk, szlovákoknak és magyaroknak azon kell dolgoznunk, hogy az itt élő emberek úgy élhessenek, ahogy szeretnének, és ahogyan jól érzik magukat.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kedves Eduard!
Aligha van két olyan nép, amely annyira hasonlóan látná a világot, mint a szlovák és a magyar. Egyetlen dolog van, ami ténylegesen elválaszt bennünket: a nyelvünk. Egészen addig tökéletesen értjük egymást, amíg el nem kezdünk beszélni. Húsz éve még Brüsszel is a mi oldalunkon állt, támogatott bennünket, ezt a hidat is segített visszaépíteni. Ma már egyre gyakrabban nem egyenrangú partnernek, hanem másodrendű tagállamnak tekintik a közép-európaiakat. Ránk akarják például kényszeríteni azokat, akikkel mi nem akarunk együtt élni. Olyasmit akarnak ránk kényszeríteni, ami a gazdasági lehetőségeinket szűkítené. Ránk akarnak kényszeríteni olyan életmódot is, amely szemben áll mindazzal, amit mi értékesnek és megőrzendőnek gondolunk. Ezzel a fenyegetéssel nehéz megküzdeni, afféle modernkori Dávidokként állunk gyakran szemben a brüsszeli Góliáttal. Erről a lengyel és cseh barátaink is sokat tudnának mesélni. Sőt, maga a híd is sokat tudna mesélni. A császári csapatok felégették, 1919-ben áldozatul esett a háborúnak, a II. világháborúban lerombolták a németek, hogy aztán a szovjet megszállók mementóként hagyják itt nekünk a romokat. Közép-Európán, szlovákokon és magyarokon bizony többször is átgyalogoltak idegen nagyhatalmak. És az idegenek mindig lerombolták a hidakat, és mindig nekünk kellett újjáépíteni azokat. Két olyan ország határán, amely külön-külön és együtt is súlyos leckét vett az elmúlt évszázad megszállóinak agressziójából, könnyű belátni, mi, szlovákok és magyarok nem ellenségek, hanem sorstársak vagyunk. Az okos szomszédok nem háborúznak, és nem ellenségeskednek egymással. A közép-európai sorsközösségben élő népek között értelmetlen bármiféle ellenségeskedés, mindannyiunk túlélésének záloga a barátság és a szövetségkötés. Két egyenlő, egymás kultúráját tisztelő nemzet együttműködése mindig gyümölcsöző. Lehet egyszerre büszke európainak és szlováknak, büszke európainak és magyarnak lenni. Lehet mindenkit elérő gazdasági növekedést produkálni, lehet mindenkinek munkahelyeket teremteni, és közben nem kell megtagadni életmódunkat, önmagunkat, múltunkat és értékeinket. Nincs sikeres Magyarország sikeres Szlovákia nélkül – és fordítva. Mi, a térség népei és államai csak akkor lehetünk sikeresek, ha mindannyian azok vagyunk, és együttműködünk. Ne legyen illúziónk: a sikeres Közép-Európa csak nekünk fontos, másnak nem. Aki tehát az együttműködés ellen érvel, az saját maga ellen beszél.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A híd felépítése óta eltelt két évtized megtanított bennünket arra, hogy Magyarországnak és Szlovákiának kéz a kézben érdemes haladnia. Ez máris meghozta az első eredményeket. A visegrádi négyek a mögöttünk hagyott európai viharokkal sújtott évtizedben képes volt folyamatosan gyarapodni. Mi képesek vagyunk arra, ami annyira hiányzik Brüsszelből. Mi hatékony és stabil összefogást építettünk föl, a bennünket érintő civilizációs válságokra pedig közös válaszokat adtunk. Így volt ez a pénzügyi, a migráns- és a koronavírus-válság idején is. Húsz esztendővel a híd újjáépítése után létezik egy közép-európai együttműködés, amely erősebb, mint valaha. Mi jó tanítványai akarunk lenni a történelemnek. Nemcsak újjá kell építeni a hidakat, hanem azt is észben kell tartanunk, kik rombolták le őket. Ha nem ezt tesszük, újra és újra megtörténik.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Minden korszaknak megvannak a maga szimbólumai. A Mária Valéria híd is szimbólum maradt. Azt üzeni: Európa jövője mi vagyunk, és ne hagyjuk, hogy a bennünket összekötő hidakat valaha is újra lerombolják. A sorsunk továbbra is közös, feladataink csak szaporodtak, felelősségünk pedig nőtt.
Sok sikert, Szlovákia! Sok sikert, magyarok!
