Bayer Zsolt: Itt van velem a stúdióban Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Miniszterelnök úr, szerbusz!
Szerbusz! Örülök, hogy látlak. Jó estét!
Én is örülök. Imént elmondtál egy beszédet az ünneplő tömegnek, és azt mondtad, hogy a ma este az érzelmeké és a szívé, úgyhogy engedd meg, hogy én most kilépjek a szerepemből így, az elején. Mi 1988. március 30-án 37-en alapítottunk egy ifjúsági szervezetet. Ha nekem valaki akkor azt mondja, hogy harminc-egynéhány év elteltével itt fogok ülni Veled, Magyarország miniszterelnökével, aki éppen ötödször fog kormányt alakítani, biztos, hogy körberöhögöm. Te gondoltál erre valaha akkor?
Nem gondoltunk erre, de nem is kell az ilyesmin gondolkodni, csinálni kell, és akkor sikerül.
Miniszterelnök úr, itt állunk az ötödik nagy győzelem, majdnem azt mondtam, hogy kapujában, de ez már nem a kapuja, ezen már átmentünk, elképesztő volt az ellenszél, és nemcsak idehaza, hanem elsősorban Nyugatról, Brüsszelből, Washingtonból, és mindenhonnan csak ellenszél volt. És ráadásul a kampány közepén beütött a szomszédságunkba egy háború is. Ez, ami most történt Magyarországon, végérvényesen és visszavonhatatlanul visszaigazolta ennek az elmúlt tizenkét évnek a politikáját?
A mi szakmánkban nincs visszavonhatatlan. Holnap reggel úgy fogok fölkelni, hogy délben tartok egy kormányülést, és azon kell gondolkodnom, hogy akkor mi is a következő teendő, de ez majd a holnap reggel dolga lesz. Ma este valóban örüljünk, és adjunk hálát a Jóistennek, mert úgy nyertünk, ahogy senki sem gondolta, hogy képesek lehetünk nyerni. És hiába a sok modern technika, mérések, fókuszcsoportok, ilyen politikai okoskodás, azért a választásnak a legmélyén mégiscsak egy misztérium van. Fölkerekedik Magyarország esetében 6 millió ember, és elmegy, hogy kialakítson egy közös döntést. És ebből a 6 millió akaratból a végén összeáll egy nagy közös akarat, és ezt senki sem tudja megjósolni, hogy mi lesz, meg hogy’ lesz – a Jóistenen kívül. És én azt tanultam meg az elmúlt harminc évben, hogy az egymandátumos többségért is pontosan annyit kell dolgozni, mint a kétharmados győzelemért. Ha csak egy kicsivel is kevesebbet dolgozol, akkor nem kapod meg a jutalmat, nem kapsz győzelmet, akkor nem fog sikerülni, és ezért csak a legnagyobb köszönet hangján tudok beszélni arról a több mint százezer önkéntesről, akik szívből, lelkesedésből, a haza iránti elkötelezettségből végigtolták a mögöttünk hagyott heteket, milliószám kopogtattak be ajtókon, milliószám hívtak föl embereket, és csak a Jóisten tudja, hogy hány emberrel beszéltek személyesen, hogy elmondják nekik, hogy milyen fontos, hogy vasárnap ott legyenek, és amikor fölkiáltunk, akkor ne Barabás legyen a fölhangzó végeredmény, hanem kapja meg ez az ország azt az esélyt, amit megérdemel. Ez egy nagyszerű ország. Itt vagyunk több mint ezer éve. Okoskodhat itt mindenki, szoktak is okoskodni, adnak nekünk tanácsokat, hogyan kellene ezt csinálni, de nagyon kevés olyan nép van, amelyik olyan hosszú ideig lett volna képes fönntartani magát, alkotni, mindig többet adni a világnak, mint amit kap, hozzáadni jó dolgokat az európai közösségnek a közös teljesítményéhez. Tehát mi egy olyan ország vagyunk, amelynek jó oka van arra, hogy habár megkínzott bennünket a XX. század, és sok mindent elvesztettünk, amit nem szabad lett volna elveszteni, de mégis egy emelt fejjel, büszkén járó, illetve felemelt fejjel bárkinek az arcába nézni képes, erre följogosított nemzet vagyunk, akiknek nem szégyenkezniük kell azért, mert magyarok vagyunk, hanem büszkék lehetünk mindarra, amit az elmúlt, több mint ezer évben letettünk az asztalra, és azt szeretnénk, ha az unokáink büszkék lennének arra, amit mi leteszünk az asztalra. És olyan unokákat szeretnénk nevelni, akikre majd büszkék lehetnek az ő unokáik, és ez így fog menni, amíg világ a világ. Erről szólt ez a mai választás, ez volt benne a misztérium. Magyarország él, Magyarország erős, és a magyarok szeretik a hazájukat.
A misztériumon és a szíven túl az a helyzet, hogy az ellenzékünk most egy dologban nem árul zsákbamacskát. Az ellenzék valódi vezetői többször is elmondták a kampány alatt, ők Európai Egyesült Államokat akarnak. Ugyanezt szeretné a brüsszeli bürokrácia, meg azt gondolom, hogy Washington is, de ez most teljesen mindegy. Ami a lényeg, én hittel hiszem elég régóta, hogy egy bizonytalan körvonalú birodalom helyett a jövő mégiscsak a nemzeti reneszánsz lesz. Most ez az eredmény legalább ezt, megint csak úgy kérdezem: visszaigazolja?
Ezt visszaigazolta. A magyar szempontból azt mondhatjuk, hogy van nekünk egy saját hazánk, Szent István jól kigondolta ezt. Ha megértjük azt, amit a szüleink, a nagyszüleink meg az előttük járók gondoltak és megalkottak, akkor nem hiszem, hogy találhatnánk számunkra kedvezőbb keretet, mint a saját hazánk, a saját nemzetünk, mint Magyarország. Nem kell nekünk birodalmakhoz kapcsolódnunk, vagy oda betagozódnunk, nem jön ki abból nekünk semmi jó. És még ha valami jó ki is jönne, akkor se éreznénk jól magunkat a bőrünkben, mert hiszen szabadságszerető és a független Magyarországba szerelmes magyarok vagyunk. Ebben tudunk élni, ez a mi hazánk, így tudunk lenni boldogok. Most Európában kétségkívül van egy nagy vita arról, hogy amit most én itt mondtam, az nem valami idejétmúlt, letűnt, régi iskolának a gondolata vagy csak visszhangja, és sok olyan patrióta van Európában, aki aggódik a saját hazája miatt, és reménykedve néz Közép-Európára, nemcsak Magyarországra, Lengyelországra is, de Szlovéniára is, a horvátokra is, csehekre is, tehát Közép-Európa hordoz egy reményt az európai népek számára, hogy a hazaszeretet nem a múlthoz, hanem a jövőhöz tartozik, hogy a kereszténység nem elmúlt, hanem az egy fundamentum, és csak azon megállva tudjuk jól berendezni az életünket, hogy az értéket őrizni akaró polgári, konzervatív politika nem a múlt, hanem a jövő. Nagy üzenet az, ami ma itt, Magyarországon történt, az egész európai közösség számára. Sokan fogják meghallani, és sok embernek adunk reményt ezzel Magyarországon kívül is.
Akkor ezt a gondolatsort folytatva egy utolsó kérdést hadd tegyek még föl. Nagyon sokan mondják azt ma, hogy elsősorban a nyugati politika szemhatára, távlatossága, ahogy sok helyen olvastam, a következő napi Guardian- vagy Politico-vezércikkig terjed, és hogy általában a politikusok ezt a távlatot látják, azért dolgoznak, hogy ott jól szerepeljenek. Ehhez képest itt van Közép-Európa, itt van Magyarország, itt van ez a negyedik zsinórban fantasztikus győzelem. Kimondhatjuk azt, hogy sokkal kifizetődőbb valóban távlatosan gondolkodni?
A józan ész ezt mondatja velünk, de meg kell értenünk, hogy a politika világa sokat változott az elmúlt tíz-egynéhány évben, és valóban nagyon sokan vannak, akik a túlélésért küzdenek. És azok a nemzetek, amelyek nem jöttek rá, vagy nem akarják belátni, hogy erős kormányokra és vezetőkre van szükségük, azok valóban gyenge koalíciós kormányokat hoznak létre, és nem nagyon tudnak válaszolni a modern kor kihívásaira, inkább csak bukdácsolnak. De a mi népünk valahogy – de ez nemcsak most van így, ez régóta történik velünk, hogy azt – megérti és elfogadja, hogyha nem vagyunk erősek, hogyha nem vagyunk jól szervezettek, hogyha nincs egy lelki kapcsolat, amely összeköti a vezetőinket az emberekkel, ez talán még a honfoglalás idejéből maradhatott itt, tehát ha nincs meg az a mély lelki közösség magyarok között, ami összetart bennünket, hiszen mégiscsak idegenek vagyunk, egyedül, mindenki, aki körülvesz bennünket, másfajta nép, tehát ha mi nem tartunk össze, akkor széthullunk. És ha széthullunk, akkor ellakják tőlünk az országunkat. Erről keserves történelmi tapasztalataink vannak, és ezért valahogy a magyar politikusokkal szembeni elvárás szerencsére mélyebb és erősebb, mint a nyugati kollégákkal szemben. Itt nem a népszerűség számít, persze jobb, ha az ember népszerűbb, mint ha nem az, de összességében az elvárás a politikusainkkal szemben a magyar emberek részéről még mindig történelmi horizonton fogalmazódik meg, hosszú távú megmaradásban gondolkodnak, és azt várják a vezetőiktől, hogy velük együtt ezen dolgozzanak. És ezért a hibákat is talán, amit óhatatlanul együtt jár a munkával hajlandóak megbocsátani, persze elvárják, hogy kijavítsuk, de úgy vannak vele, hogy ne keverjük össze a fontos dolgokat a kevésbé fontos dolgokkal, és ha eljön a pillanat, akkor ilyen fantasztikus választási eredményt produkálnak. Nincs Európában még egy olyan nép, amely ilyen hosszú idő óta kormányon lévő politikai közösségnek akkora bizalmat tudna adni, mint amit most mi kaptunk a magyaroktól. Nagyon sokat kell dolgoznunk a következő években, hogy ezt megháláljuk.
Miniszterelnök úr, akkor legyen ez a mai este az ünnepé, az érzelmeké. Isten áldja Magyarországot, és köszönjük!
Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!
Hajrá, magyarok! Köszönöm szépen!
