A magyar kultúra napja alkalmából tartott ökumenikus istentiszteleten a kormányfő ünnepi beszédében kiemelte: méltó és igazságos, hogy a magyar kultúra napja a Himnusz megszületésének napja.
Orbán Viktor azt mondta: ezeréves távlatban sincs másik alkotása a magyar kultúrának, amely képes lenne úgy felemelni szíveket, mint a Himnusz.
Ha arra a lehetetlen vállalkozásra „adnánk a fejünket”, hogy egyetlen műbe kellene sűríteni mindent, ami magyar és ami a magyart magyarrá teszi, akkor a Himnuszt kellene választani – tette hozzá a kormányfő.
Orbán Viktor visszaemlékezett Duray Miklós, felvidéki magyar politikus keddi temetésére Losoncon, ahol legutóbb énekelte a magyar himnuszt. Nem búcsú gyanánt énekelték, hanem azért, hogy fel- és beemeljék őt az örökkévalóságba, a magyarok panteonjába – mondta a kormányfő.
Úgy fogalmazott: az összegyűlt több száz magyar mindegyike számára nyilvánvaló volt, hogy a szükséges „emeltyű” csak a nemzeti imádság lehet. Ahogy az történni szokott az olimpiai dobogó tetején álló magyarok vagy a nemzeti ünnepeken megidézett nagyszerű elődeink előtt tisztelegve is.
Kiemelte: bár műfaját tekintve a Himnusz imádság, fohász és jeremiáda, s így a bűnbánó alázat mély és komoly testtartását követelné, a Himnuszt mégsem térdepelve és végképp nem leszegett fejjel énekeljük, hanem egyenesen, rendíthetetlenül állva, szinte szilajul és mindig felemelt fejjel.
Miközben Kölcsey versét olvassuk, vagy Erkel dallamát énekeljük – tette hozzá -, úgy érezzük, hogy a nekünk szánt üzenet „valahonnan a múlt feneketlen kútjából száll fel hozzánk”, mintha „nemzedékek százainak, az előttünk élt magyarok történelem előtti idők ködébe vesző, legelső őseinktől kiinduló, minden eddig élt magyart magába ölelő üzenete lenne”, amely nem csak nekünk szól, de minden ezután születő magyar szívét is „célba veszi”.
A Himnuszt olvasva az a rejtélyes, megragadhatatlan és behatárolhatatlan valami „bontakozik ki a történelem gomolygásából”, amit magyarságnak, magyar sorsnak és magyar géniusznak nevezhetünk, azaz az alkotásnak, a teremtésnek, a létezésnek az a formája és minősége, amelyre csak mi magyarok vagyunk képesek – mondta.
A kormányfő azt mondta: a Himnusz arra emlékeztet bennünket, hogy nekünk magyaroknak is – mint minden keresztény népnek, amely érti, mi a bűn és a megbocsátás – jó okunk van a bűnbánatra. „Mi magyarok sem vagyunk bűntelenek. Hibáink és fogyatékosságaink is számosak. A kérdés csak az, mit kezdjünk ezzel a fel- és beismeréssel” – tette hozzá.
Úgy fogalmazott: „Talán térdeljünk le a focipálya közepén? Vagy döntsük le nagy elődeink szobrait? Tagadjuk meg és töröljük el ezeréves kultúránkat? Vagy hagyjuk, hogy az önjelölt, hazátlan és liberális cenzorok megrostálják és átírják a magyarok történelmét?”
Leszögezte: Kölcsey mást mond, papírra veti a magyar történeti irodalom legfontosabb mondatát: „Megbűnhődte már e nép a múltat és jövendőt”.
Orbán Viktor azt mondta: keresztény szemmel olvasva ez nem „bónusz, szabadjegy vagy menlevél” további bűnök elkövetésének esetére. „Keresztény lélekkel ez a mondat annyit tesz, hogy bár bűneink száma és mértéke lehet magas, de a Jóisten mégsem törölt el bennünket a föld színéről. Ha meg is büntetett bennünket, de megengedi, hogy folytathassuk a történelmünket. Ennek az lehet az egyetlen oka, hogy erényeink és érdemeink is számosak, vagyis kiérdemelhettük, hogy jövőnk lehessen” – jelentette ki.
Ha igaz, hogy megmaradásunk nem vakszerencse, hanem a Jóisten segedelmével megvívott politikai, katonai és szellemi küzdelmek, ütközetek és szabadságharcok eredménye, akkor arra is érdemes keresni a választ, mivel érdemeltük ki, hogy még mindig mi lakjuk a Kárpát-medence közepét, és még mindig miénk mindaz, ami belőle kisarjadt. „Ez még akkor is igaz, ha az összehúzódó és kitáguló szív ritmusához igazodó Magyarország most éppen az összehúzódzkodás állapotában van” – tette hozzá.
Minden nemzedéknek joga és talán kötelessége is, hogy megtalálja erre a saját válaszát – tette hozzá -, és ez a válasz aligha szakítható el azoktól a veszélyektől, melyek éppen fenyegetik a magyarok életét.
A kormányfő kifejtette: harminc évvel ezelőtt azt hitte, hogy „a nemzet függetlenség iránti soha nem lankadó vágya volt az érdemünk”. „A szabadság itt hordozott véres zászlói alatt elhullott legjobbjaink élete árán váltottuk meg a túléléshez való jogot, és kaptuk jutalmul a megmaradást.”
Azt mondta: most, harminc évvel később még mindig így hiszi, de azt is gondolja, hogy ez önmagában nem lett volna elegendő. Az is kellett, hogy „szabadságharcainkat ne pusztán a politikai függetlenség, a gazdasági és hatalmi önrendelkezés érdekében vívjuk.”
Hangsúlyozta: „legnagyobb küzdelmeinket – hol békés, hol háborús eszközökkel – valójában mindig azért vívtuk, hogy azok maradhassunk, akik vagyunk, úgy élhessünk, ahogy mi akarunk”, és ne úgy, „ahogy mások megmondják nekünk”.
Emlékeztetett: az oszmánok megmondták, ki az igazhitű és ki a gyaur, a Habsburgok, hogy ki a jó keresztény, a németek azt, hogy kivel élhetünk együtt és kivel nem, a szovjetek arra akartak rászorítani, hogy magyarok helyett világproletárok legyünk. „A brüsszeli bürokraták pedig liberális világpolgárrá akarnak kalapálni bennünket a divatjamúltnak ítélt magyar formánk helyett” – mondta.
Kijelentette: ha van erény, amely kiérdemli a túlélés jutalmát, akkor az az önmagunkhoz való ragaszkodás.
A kormányfő kiemelte: „ezért nem tudnak csapdába csalni ma sem azok a szirénhangok”, amelyek arra csábítanak, hogy „álljunk a történelem jó oldalára”.
Úgy fogalmazott, „ezért nem szédülünk bele az egyre véresebb háború örvényébe, ezért akarunk tűzszünetet, tárgyalásokat és békét”. A magyarok megtanulták, hogy a történelem jó és rossz oldalát azok a nagyhatalmak fogják meghatározni, amelyek utóbb felülkerekednek, és őket a legkevésbé sem érdekli, mi a jó, vagy mi a rossz a magyaroknak – mondta.
Orbán Viktor szerint ezért „nekünk a legbonyolultabb és legnehezebb helyzetekben is a történelem magyar oldalán kell maradnunk”.
A miniszterelnök azt mondta: bár minden irányból szárazföld veszi körül Magyarországot, valójában szigetország.
Ezeregyszáz éve a magyarok idejöttek, kijelölték szálláshelyüket idegenek között és szorításában. Náluk „méretesebbek” árnyékában berendezték államukat, és kialakították az élet magyar rendjét, amelyet tartunk azóta is, több mint ezeregyszáz éve.
„Beszéljük a mindenki más számára érthetetlen nyelvünket, írjuk a mások számára hozzáférhetetlen mélységű és magasságú irodalmunkat, és mások számára követhetetlen észjárással navigáljuk az országot az európai hullámverésben” – emelte ki a kormányfő.
Orbán Viktor kijelentette: „mi mondjuk meg, ki jöhet be, ki maradhat itt; ki élhet velünk és ki nem, és mi akarjuk meghatározni azt is, hogyan kapcsolódhat össze az életünk a szomszédainkkal”.
„Nem jobbak vagy rosszabbak vagyunk, hanem mások”, és ezt a másságot a magyar kultúra adja – mondta a miniszterelnök.
A kormányfő beszédében üdvözletét küldte a „pannon Veszprém városának”, amely mostantól Európa kulturális fővárosa, bizonyítva Antall József egykori miniszterelnök kijelentését, miszerint „magyarok vagyunk, tehát európaiak”.
A miniszterelnök rámutatott: a Himnusz üzenetét és mélyebb értelmét Lukács evangéliuma 21. fejezetének 28. sora világítja meg. Összetartozó sorok, mintha ugyanaz a szellem írta volna azokat: „Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”, ezért „Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket”.
Orbán Viktor hangsúlyozta: „mi vagyunk a magyarok, akik nem vagyunk, és nem is leszünk alávalóbbak más népeknél, és a magunk különleges mivoltában is vagyunk legalább olyan jó és tiszteletre méltó nép, mint bármely másik”. Minden más a Jóistenre tartozik – tette hozzá.
Meglátjuk, hogy újabb kétszáz év múlva ki marad állva, és mely népeket rostál ki a „történelem ura” – zárta szavait a kormányfő.
