Kedves Menczer Zsóka elnök asszony! Tisztelt Boross Péter miniszterelnök úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mélyen tisztelt Emlékezők!
Azért vagyunk ma itt, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk. Az egész nemzet nevében emlékezünk a meghurcoltakra, fejet hajtunk az elhunytak előtt, kifejezzük tiszteletünket a hazatérteknek, és vigyázzunk a még élőkre. Ma ennyit tehetünk, és ennyit tennünk is kell. Emlékezünk azokra, akik életüket adták a hazáért, és azokra is, akik emberi és polgári jogaiktól megfosztva, idegen földön, hazájuktól több ezer kilométerre embertelen, megalázó körülmények között végeztek kényszermunkát.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Hetven év telt el azóta, hogy Magyarországot hozzáhegesztették ahhoz a csatornarendszerhez, amelyről Szolzsenyicin azt írta, hogy éjjel-nappal emberek ezreit szállította megállás nélkül a GULAG szigetvilág táboraiba. Köztük sok százezer magyart a Kárpát-medence minden részéről: hadifoglyokat, civileket, politikai elítélteket. Az 1944 őszétől 1948-ig elhurcoltaknak csak mintegy ötöde élte túl a megpróbáltatásokat. Ezt a csatornarendszert, amelyben nyomtalanul tűntek el emberek milliói, egy őrült gondolat hozta létre. Olyan gondolat, amely Európában született. Európa termékeny földrész, történelmünk során számos izgalmas és merész gondolat született itt, amelyek később világformáló erővé váltak. És születtek őrült és veszélyes gondolatok is, ezekből világromboló erők lettek. Így rántotta háborúba a világot a nemzetiszocializmus, amikor pedig a megroggyant nyugati világ felismerte, hogy a léte forog kockán, szövetségre lépett egy másik őrült gondolattal, egy másik őrült gondolat gazdájával, a nemzetközi szocializmussal, amit mi közönségesen kommunizmusnak nevezünk. Így tört be a szovjet világ Európába. Saját biztonsága fejében a Nyugat végül tálcán nyújtotta át a Szovjetuniónak Európa szabadságszerető népeinek jelentős hányadát.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ma már senki sem vitatja, hogy a nemzetiszocializmushoz hasonlóan a kommunizmus is egy őrült eszme volt, senki sem vitatja a kommunizmus bűneit, de Önök is tudják, milyen hosszú és rögös utat kellett bejárnunk, amíg idáig eljutottunk. Senkinek sem kell bemutatnom a rendszerváltás utáni két évtized szomorú valóságát, amikor Magyarországon a mindenkori jobb- és baloldal külön-külön cipelte saját történelmi terheit. Két évtizeden át folyt a vita arról, hogy kinek a zsákja a nehezebb, melyik oldal vállát nyomja nagyobb súly. Itt volt az ideje, hogy magunk mögött hagyjuk ezt az időszakot. Ezért lett az idei év a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások nemzeti emlékéve.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Sokan, akik itt állnak, pontosan tudják, mennyire felemelő érzés volt, amikor végre lehetett szabadon a kommunizmus áldozataira emlékezni. Emlékezzünk, mennyire felemelő érzés volt megnyitni a Terror Háza Múzeumot. Mennyire fontos, különösen most, amikor Európa ismét támadás alatt áll, hogy a magyar fiatalok ismerjék a XX. századi diktatúrák szellemi eltévelyedéseit, és szívükben azzal az elhatározással nőjenek fel, hogy ez ne történhessen meg soha többé. Becsüljük meg, hogy még együtt emlékezhetünk azokkal, akik tanúi voltak a szovjet kényszermunkatáborok világának, és legyünk büszkék mindazokra, akik visszatérésük után nem adták föl a társaik emlékéért folytatott harcot, hanem vállalták a küldetést, hogy minél több embernek elmondják az igazságot, és velük együtt közösen felébresszék a nemzet lelkiismeretét.
Tisztelet a hősöknek, kegyelet az áldozatoknak!
