– Fél nyolc múlt öt perccel. Jó reggelt kívánok! A stúdióban Orbán Viktor miniszterelnök az év első miniszterelnöki interjújával. Jó reggelt!
– Jó reggelt kívánok!
– Hogyha év eleje, akkor általában azt kívánjuk, hogy boldog új évet, de az emberben felmerül a kérdés, hogy mitől is lesz boldog egy új év. Mérlegeljünk! A mérleg egyik serpenyőjében ott vannak a jóléti pozitív intézkedések: áfa-csökkenések, szja-csökkenés, otthonteremtési támogatás; a másik serpenyőjében például olyan dolgok vannak ott, amivel egyébként a múltkori interjút befejeztük, például az oktatásnak az összehangolása a gazdasági rendszerrel vagy az, amit az Ön egészségügyi államtitkára mondott, hogy az egészségügyi rendszer lényegében az utolsó szocialista csökevény. Hogyha mérlegelünk, kihívások kontra pozitívumok, merre billen most a mérleg év elején?
– Hadd használjam az Ön szófordulatát, úgyhogy boldog új évet mindenkinek, én is boldog új évet kívánok Önnek is és a hallgatóknak is! És rögtön azzal a mentegetőzéssel kell kezdenem, hogy természetesen a kormány sok mindent tehet, de boldogságot nem tud adni meg boldog életet, mert a boldog élethez sokkal több kell, mint amit mi adni tudnánk; amit viszont mi adni tudunk, az, hogy olyan körülményeket teremtünk, hogy mindenki értse és érezze, hogy van értelme az erőfeszítéseinek, hogy van értelme a munkának. Most szerintem, ha az elmúlt öt évet, ugye, mérlegkészítés gyanánt áttekintjük, akkor azt látjuk, hogy egyre inkább abba az irányba haladunk, hogy mindenki érezheti úgy, hogy a munkájának meg az erőfeszítéseinek van értelme, mert minden évben léphet egyet előre. És mindenki léphet egyet előre, ez egy nemzeti kormány, nem egyes rétegeket meg csoportokat képvisel, hanem az egész nemzetet, annak minden tagját, és ezért minden csoport, osztály, réteg számára előrelépési lehetőségeket akarunk adni. Idén is így lesz ez. Adócsökkentés van, egy reálértékben, tehát egy valóságos értékét tekintve 5 százalék körüli minimálbéremelés adócsökkentéssel együtt. Szerintem 2002 óta erre nem volt példa. És indítunk egy komoly otthonteremtési támogatást. Na, most ezek fontos dolgok, de én azt üzenném inkább a hallgatóknak, hogy nemcsak azt fontos néznünk, hogy mi fog történni a következő évben vagy ebben az évben, milyen lehetőségek nyílnak ki, hanem szeretném őket arra kérni, hogy azt is érezzék, hogy amit már egyszer megcsináltunk, az mind meg is van, meg is maradt. Tehát nem politikai kampányokat folytatott a kormány, hanem ha valamit megindított – közfoglalkoztatás vagy adócsökkentés vagy munkahelyteremtés, például munkahelyvédelmi akcióterv, családok támogatása –, akkor az nem elmúlt egy-két év után, hanem beleépült a magyar életbe, az mind megvan, arra lehet számítani, arra lehet építeni, azzal lehet kalkulálni. Tehát nem egyszerűen lépünk egyet előre, hanem van egy biztos alap, ahonnan elindulva mindenki tervezheti a saját, személyes és családjának jövőjét.
– Mi az a néhány terület, amire azt mondta a minisztereinek, hogy a következő hónapokban szeretném látni, hogy lépünk ebben egyet előre?
– Ugye, most meg kell csinálnunk mindazt, amit eldöntöttünk az idei évre szóló törvényeinkben: adócsökkentés, otthonteremtés és a családok megerősítése. Ugye, a kétgyerekeseknek járó adókedvezményt több lépésben növeljük, idén megkezdődik. Meghirdettük ezt a sok ember számára elérhető otthonteremtési támogatást. Ott még majd további lépéseket kell tennünk, a közfoglalkoztatottak irányába például. Ezen dolgozunk. És adócsökkentéseket is végre kell hajtani, de már, ugye, nekem azon kell gondolkodnom, hogy mi lesz 2017-ben. Hiszen a 2017-re vonatkozó pénzügyi tervet, amit költségvetésnek nevezünk, 2016. július 1-jéig el szeretnénk fogadni, éppen úgy, mint ahogy tettük ezt az idei évben. Tehát már most, az első negyedévben tervezzük a 2017-es évet, ahol folytatni akarjuk azokat az irányokat, amelyeket az elmúlt években megkezdtünk.
– A változtatások, amit az otthonteremtéssel kapcsolatban említett, azért szükségesek, mert vannak olyanok, akik ebből rászorultság vagy egyéb okok miatt kimaradnak?
– Nem, hanem azért, mert nem lehet olyan otthonteremtési támogatást csinálni, ami egyszerre mindenki számára lehetőséget nyújt. Mert nem vagyunk egyformák, és nem vagyunk azonos helyzetben, és a családok is nagyon sokszínűek Magyarországon, és különböző anyagi helyzetben vagyunk, és a családtámogatásnál a támogatást hitelekkel kell kombinálni, a hitelekhez föltételeknek kell megfelelni, tehát egy bonyolult világ ez. Itt szépen, lépésről lépésre kell haladni egész addig, amíg azt nem látjuk, már mindenkinek van lehetősége arra, hogy egyet előre tudjon lépni. Erre van esély szerintem, mert minden fontos dolog Magyarországon az elmúlt öt évben, ami első látásra lehetetlennek tűnt, utóbb nemzeti üggyé vált. Rezsicsökkentés. Azt mondták, hogy ilyen nincs, a rezsit csak emelni lehet, csökkenteni nem. Mi azt mondtuk, hogy ez nem lehetetlen, megcsináljuk, meg is történt. Ma már mindenki egyetért vele. Az otthonteremtés is ilyen. Ma még mindenki egyik-másik pontját bírálja, eltelik majd néhány év, és kiderül, hogy mindenki úgy emlékszik, hogy ezt már nagyon régen akarta. Sőt, ő is részt vett a kialakításában, és nemzeti ügy lesz belőle.
– Fontos találkozók történtek, pedig még csak néhány nap telt el az évből. Szerdán Jarosław Kaczyńskivel, a lengyel kormánypárt elnökével találkozott, tegnap pedig David Cameronnal, a brit miniszterelnökkel. Tulajdonképpen a találkozók után hogy látja, az uniós reformoknak, a brit uniós reformoknak lett egy erős szövetségese vagy pedig az egyre erősebb visegrádi együttműködésnek lett új szövetségese?
– Mind a két állítás egyszerre igaz. Ugye, fontosnak találtam, hogy úgy kezdjük az évet, ahogy a tavalyit. Ugye, tavaly is erős külpolitikai akcióval indítottunk. Idejött a német kancellár és az orosz elnök, most pedig itt volt a brit miniszterelnök, és jönni fog a lengyel miniszterelnök is, én meg közben beszéltem a lengyel kormányzópárt elnökével, ami speciális találkozó volt. Szabadságharcos öregfiúk találkozónak is mondhatnám, mert a régi ellenállásból, még a kommunista rendszerrel szembeni ellenállásból már kevesen vagyunk, akik ténylegesen politikai erőt képviselünk, vagy valamilyen módon hatalmat gyakorlunk. Kaczyński is ilyen és jómagam is. Úgyhogy ez egy érdekes találkozó volt, sokat beszélgettünk a nyolcvanas évekről, a Szolidaritásról, Magyarországról, a rendszerváltásról. Mindenesetre azt fontosnak tartottam elmondani, hogy nem érdemes az Európai Uniónak azon törnie a fejét, hogy bármilyen szankciót is alkalmaz Lengyelországgal szemben, mert ahhoz teljes egyhangúság kell, és Magyarország soha nem fog támogatni semmilyen Lengyelország elleni szankciót. Mi már megszenvedtük azt, ami most a lengyelekkel történik, és mi is azt követeltük, hogy adják meg a magyaroknak a tiszteletet, és szerintem a lengyeleknek is igazuk van, amikor azt mondják, hogy így nem lehet velük beszélni, ahogy most ezt egyre gyakrabban teszik Brüsszelben. Több tiszteletet a lengyeleknek, mert megérdemlik. A brit miniszterelnök látogatása valóban az európai ügyek témaköre körül forgott, mert mindannyian érezzük, hogy Európának a súlya, szerepe, a világgazdaságban betöltött szerepe különösképpen csökken, és veszítünk, a kontinensünk veszít a versenyképességéből. A britek egy kereskedőnép, őket ez különösen súlyosan érinti, de nekünk sem jó ez így, tehát ha erős Európát akarunk – márpedig azt akarunk, Cameron miniszterelnök úr és magam is, az angolok és a magyarok is erős Európát akarnak –, akkor javítani kell Európa versenyképességén. És az a véleménye a briteknek, és mi osztjuk ezt a véleményt, hogy nem kis lépésekben kell haladni, nem toldozgatni-foltozgatni kell, hanem meg kell újítani az Európai Uniót, nagyon komoly kérdéseket kell elővenni. A britek ezt tették meg. Ez nekünk jó. Persze egyenjogúak vagyunk az Európai Unióban, de ez nem jelenti azt, hogy a testsúlyunk is azonos lenne. Tehát ha mi vetünk föl valamit, persze meghallgatják, de olyan súlyos és azonnali következménye nincs. Ha a britek azt mondják, hogy ez egy fontos ügy, referendumot szerveznek róla, és ezért kérik az Európai Uniót, hogy induljon meg a megújulás útján, annak rögtön van foganatja. Tehát nekünk a brit föllépésben egy lehetőséget kell látnunk Európa megújítására. Ebben a szellemben is tárgyaltunk.
– Igen, hogyha a brit javaslatokat vagy reformokat abból a szempontból közelítjük meg, hogy mekkora a reális esélye annak, hogy egy olyan Európai Unió, amely sokkal kisebb problémák előtt is toporog, szóval hogy ezeknek a brit reformoknak mekkora az esélye, akkor elég szkeptikus az ember.
– Igen, de először is a brit kultúrát vagy a brit megközelítést érdemes terjesztenünk az unióban. A briteknek van egy csodálatos tulajdonságuk. Persze egyetlen nép sem tökéletes, még a brit sem vagy az angolok sem, de van egy csodálatos tulajdonságuk: nem hagyják magukat zavartatni, a saját életüket élik, ők mindig britek, és azok is maradnak. Mert először angolok, aztán utána európaiak, és nem fogadnak el külső nyomást, és ők úgy élnek, ahogy egyébként a tradícióikból és a hagyományaikból ez sok száz év óta következik. És szerintem egy fontos tulajdonság, hogy vegyük már észre, hogy nem valami masszát kell létrehozni, egy nemzetek nélküli Európai Egyesült Államokat, hanem a nemzeteket kell megerősítenünk, és az erős nemzetekből jön létre majd egy erős szövetség, amit Európai Uniónak nevezünk. Ez a brit gondolkodás találkozik a közép-európaiak gondolkodásával, a lengyelekével és a magyarokéval is, szlovákokéval és csehekével is, és azért itt szerintem van egy természetes szövetség.
– Ahhoz, hogy megkapja a teljes támogatást, ahhoz tulajdonképpen az európai munkavállalók, kelet-európai munkavállalók miatti vitás kérdést kell rendezni?
– Közép-Európában, miután bennünket ez érint elsősorban, vagy itt látunk kockázatot, mindenki erre figyel, de a brit javaslatok ennél sokkal szélesebbek. A britek javasolják például a nemzeti parlamentek szerepének megerősítését. Hogyha a nemzeti parlamentek úgy látják, hogy olyan törvényjavaslatok készülnek Európában, amelyek sérelmesek, akkor meg tudják állítani ezt a folyamatot. Ezt mi támogatjuk, ez egy szuverenitásnövelő intézkedés. Aztán a britek hét elvet hirdettek meg abból a szempontból, hogy hogy nem lehet kettős mércét alkalmazni, mert kimondva-kimondatlanul ma általános gyakorlat Európában, hogy kettős mércét alkalmaznak. Egy ilyen „brüsszelizmus” uralkodik. A britek azt mondják, hogy aki bent van az eurózónában, és aki nincsen bent, azok között nem lehet hátrányos megkülönböztetést tenni, tehát nem lehet kettős mérce. Mindenkire ugyanazon szabályoknak kell érvényesnek lenniük. Aztán javasolják azt, hogy ne lehessen visszaélni a szociális ellátásnak a brit rendszerével. Én ezzel egyetértek. Ugyanakkor semmifajta diszkriminációt sem fogadhatunk el, mert az az ötven-egynéhány ezer ember, aki ma Nagy-Britanniában dolgozik – magyar ember –, becsületesen dolgozik, jól dolgozik, és mi bizonyítani tudjuk, hogy a befizetéseik a brit költségvetésbe meghaladják az onnan kapott szolgáltatásokat. Ráadásul ez az ötven-egynéhány ezer fő egy 2014-es brit statisztika az ott dolgozó magyarokról; most már persze 2016 januárja van, de nagyságrendjében ez jóval elmarad, mondjuk, a lengyelekétől, ahonnan körülbelül nyolcszázezer ember dolgozik. Ezért is jó nekünk, magyaroknak az, hogyha ezt a kérdést nem egy brit–magyar kétoldalú megállapodásban rendezzük, hanem egy visegrádi négyek és Nagy-Britannia közötti megállapodásban. Mert ami a lengyel érdekeknek megfelel, az meg fog felelni a magyar érdekeknek is.
– A szuverenitásról alkotott cameroni elképzelés egybeesik az Önével, csak éppen nem esik egybe a legerősebbekének a hozzáállásával. Kétsebességes Európa következik?
– Mi szeretnénk ezt elkerülni. Ugye, az európai alapokmányhoz ma senki sem szeretne hozzányúlni, mondjuk, az európai alkotmánynak nevezett alapszerződéshez. Mert mindenki tudja, hogyha az a vita megnyílik, azt nagyon nehéz lezárni, de én úgy látom, hogy olyan komoly bajoktól szenved az Európai Unió – én ezt „brüsszelizmusnak” nevezném –, amit nem fogunk tudni orvosolni az alapszerződés módosítása nélkül. Ugye, ma az a reflex, és ennek súlyos következményei vannak – nézze meg a migrációs esetet –, hogy fölüti a fejét a baj, és az első reflex – ilyen „brüsszelizmus” gyanánt –, hogy akkor azonnal európai megoldás kell, és vonjuk el a hatásköröket, mondjuk, csináljunk közös európai migrációs politikát. Ahelyett, hogy hagynánk, hogy minden állam teljesítse a kötelességét, és védje meg a saját külső határait. Ha azt tették volna, amit mi javasoltunk, hogy mindenki védje meg a külső határait, akkor ma Európában lenne esetleg néhány tízezer tényleges politikai menekült, akiket üldöztek, de nem lenne egymillió-hatszázezer illegális bevándorló. Tehát én azt gondolom, hogy nem jó az a reflex, hogy azonnal minden kérdést brüsszeli kérdéssé nyilvánítanak. Ez a „brüsszelizmus,” lopakodó hatáskörelvonás a nemzetállamoktól. Ennek a migrációs ügyben súlyos kockázatait, biztonsági és gazdasági kockázatait ma már mindenki látja. Ezért, miután a valóság a mi oldalunkon van, a brit–közép-európai oldalon, van esély arra, hogy itt változást érjünk el.
– Igen, csak miközben a kelet-európai munkavállalókról beszélünk, az ő juttatásaikról, egyébként nemcsak Nagy-Britanniában, hanem, mondjuk, Németországban is, aközben épp német nagyvállalatok vagy Angela Merkel vagy a német gazdasági kereskedelmi kamara arról beszél, hogy szükség van az Ön által említett migránsoknak az azonnali munkaerőpiacra való bevonására.
– Énszerintem ez egy téves érvelés. Lehetséges, hogy van olyan ország Európában, akinek pótlólagos munkaerőre van szüksége, bár a munkaerő szabad áramlása az Európai Unión belül éppen azért jött létre, hogyha valamelyik országban több munkalehetőség van, akkor oda lehessen mozogni, ha pedig máshol nyílnak meg jobb lehetőségek, akkor oda lehessen, és így ki tudjuk segíteni egymást. De ha ennek ellenére, a belső szabad munkaerő-áramlás ellenére kívülről kell munkaerő, akkor ezt a vendégmunkásrendszer keretében kell megoldani. Összekeverni a migráció kérdését a vendégmunkások kérdésével nagyon komoly hiba. Van Európában vendégmunkásrendszer, hogy hogyan lehet kívülről behozni vendégmunkásokat. Már az az ország, amelyik akar ilyet – mert nem Brüsszel, hanem a nemzetállamok joga ez –, hozhat be vendégmunkást kívülről. De ez nem migráns, aki betör, akit nem mi választottunk ki, akit nem egy munkához választottunk ki, hanem egész egyszerűen ránk rúgta az ajtót, és most valamit kezdeni kell vele. Ez két teljesen különböző világ: a vendégmunkások világa meg a migránsok világa.
– Beszéljünk a migrációról! A kölni eseményeket látva meglehetősen ijesztő arcát tapasztaljuk mindannak, ami zajlik Európában. Egyébként nemcsak Kölnben, hanem Salzburgban is vagy például az északi országokban is hasonló jelenséget láttunk. A szilveszteri támadásról beszélek. Meglehetősen értetlenül fogadja a legtöbb ember egyrészt azt, hogy miért kellett sokáig hallgatni, aztán azt, hogy miért kell arról hallgatni, hogy kik tették ezt. Kicsúszott az irányítás az európai vezetők kezéből?
– Én nem akarom az évet ideológiai természetűnek tűnő vitákkal kezdeni, de régóta mondom, hogy a mostani formájában, ebben a modern formájában a liberális gondolkodásmód, a liberalizmus szembefordult a szabadsággal. Tehát az, hogy a liberálisok bizonyos elveket dogmákká merevítettek, és kötelezővé akarják tenni, rosszat tesz a szólásszabadságnak. Ez a mostani eset is arról szól, hogy azok, akik bennünket akarnak kioktatni szólásszabadságból, azért, mert bizonyos fejleményei a valóságos életnek nem esnek egybe az ő ideológiai nézeteikkel, mert ők be akarják fogadni a menekülteket vagy a bevándorlókat, szerintük az jó dolog, hogy bevándorlók érkeznek egy országba, ezért minden hozzájuk kapcsolódó negatív hírt elfojtanak – a liberalizmus, meg a szabadság nevében. Pedig valójában a szabadság nevében most rosszat tesznek a demokráciában, és nem szabadságra épülő rendszer felé haladnak. Ezért ma Közép-Európában szélesebb és mélyebb, színesebb a sajtószabadság, mint számos nyugat-európai országban. Az egész mostani eset, a zaklatások, molesztálások esete – túl a közbiztonság kérdésén – erre a tényre, a vélemény-, nyilvánosság és sajtószabadság nyugat-európai állapotának a helyzetére hívja fel a figyelmet.
– Beszéljünk még egy picit arról, hogy mi várható a migráció kérdésében. Egy picit távolabbról indítanék, de azért nyilván ez a megoldáshoz szükséges. Ön már korábban beszélt arról, hogy sokféle olyan jelet lát, ami valamifajta irányításra következtethet belőle. Nem olyan régen, néhány nappal ezelőtt interjút adott a 180 percnek a bostoni Tufts Egyetem és a Harvard professzora, Kelly M. Greenhill professzor asszony, aki egyébként 2010-ben írt erről egy könyvet, tulajdonképpen arról, hogy politikai erők tudatosan migrációt idéznek elő. Azt mondta, hogy tulajdonképpen a kutatásai szerint a migrációs hullámok sok esetben nem spontán folyamatok, hanem teljesen tudatosan szervezett politikai nyomásgyakorlások. Ő egyébként az interjúban megemlítette például Törökországnak a szerepét is. Mindezeket összevetve és a mérlegelve, hogyha év végén értékeljünk ezt az évet, akkor hol fog tartani ez a kérdés?
– A németek azt mondták az elmúlt napokban, hogy a bevándorlók áradatát lassítani kell. Ugye, ne felejtsük el, hogy havonta azért körülbelül százezer illegális migráns érkezik ma Európa területére. Ezt most mi, magyarok nem érzékeljük, mert, ugye, mi megvédtük magunkat, és ide nem érkeznek. Ezért nem része az életünknek ez a probléma. De ne feledkezzünk el arról, hogy ez érint bennünket, hiszen egy európai üggyel szemben állunk szemben, és az összes többi ország szenved tőle, mert kellő időben nem tették meg a szükséges védelmi lépéseket. Most próbálják. Látja, visszaállítják a határellenőrzést, ugye, és így tovább. Ez nekünk nem jó hír egyébként, ennek mi nem örülünk, mert miután nem tudták megvédeni, rajtunk kívül, magyarokon kívül senki sem védte meg a schengeni övezetnek a külső határait, most már Schengenen belül jönnek létre a védelmi létesítmények, vízumrendszerek, határellenőrzések és kerítések. Nem Schengenen, nem Európán belül kellett volna kerítéseket építeni meg védelmi vonalakat kialakítani, hanem a schengeni zóna külső határán úgy, ahogy Magyarország tette. Akkor belül megmaradt volna a szabadság. De miután nem védtük meg a szabadság övezetét kívülről, most egyre inkább zsugorodik a szabadság övezete belül is, egyre inkább elveszítjük a szabad mozgás lehetőségét. Ezek mind rossz fejlemények. Tehát dacára annak, hogy valaki azt mondja, hogy a magyaroknak igazuk lett, ez lehet, hogy így van, de ez egyáltalán nem tett bennünket boldoggá, mert egy sötét jóslat válik itt valóra. Hogyha nem védjük meg a külső határokat, akkor elveszítjük a belső szabadságunkat. Ennek Magyarország nem örül, ezért azt gondoljuk, hogy a német álláspont a józanság felé mozdult, hogy lassítani kell a bevándorlást, de szerintem ez kevés lesz. A 2016-es évnek a döntő kérdése az, hogy rájönnek-e végre a többiek is arra, hogy nem elég lassítani, hanem meg kell állítani. Ehhez pedig védelmi vonalakat kell kiépíteni, Magyarország ebben mutatott példát. Szerintem a következő védelmi vonal, amit ki kell építeni, Görögország északi határánál van, Bulgária és Görögország, Macedónia és Görögország határán kell egy európai védelmi vonalat kiépíteni. Bulgáriát fel kell venni a schengeni övezetbe, mert jól harcoltak, és minden szerződéses kötelezettségüket teljesítették. Macedóniát meg kell erősítenünk, pénzt, embert, eszközöket kell odaküldeni, hogy egy európai védelmi vonalat tudjunk kiépíteni. Én nem bízom abban, hogy a törökkel kötött megállapodás önmagában elégséges lenne. Szép dolog, hogy a törökök megígérték, hogy ott lesz egy védelmi vonal, de nekünk eggyel beljebb, saját erőből, Görögország északi határánál egy új európai védelmi vonalat kell építenünk, és ott meg kell állítani, nem lelassítani, meg kell állítani a bevándorlást.
– Beszéljünk még két belpolitikai eseményről, fejleményről! A tegnapi nap híre, egy régóta húzódó ügy egyébként, az FHB alaptőkéjének az emelése. Itt, ugye, egy vegyes tulajdonrendszerű bankról beszélünk, amiben van tulajdonrésze az államnak is, van magántőke is benne. Miért olyan fontos ez az államnak?
– Valóban, az év első vitája e körül robbant ki. Ugye, ez a szóban forgó pénzintézet a szövetkezeti rendszer részévé vált. A takarékszövetkezeti rendszer pedig fontos a magyar kormány számára. Minden egészséges európai pénzügyi rendszerben ezek a szövetkezetek fontos szerepet játszanak. Ezért a magyar kormány sok politikai vitát, sőt ellenségeskedést vállalva itt beavatkozott, és megújította a szövetkezeti rendszert. Nagyon sok pénzt is áldoztunk erre, és ezért a szövetkezeteket mi szövetségesnek és együttműködő partnernek tekintjük. És most az történt, hogy amikor ott tőkeemelés zajlott le az FHB-nál, akkor a magyar kormány hozott egy döntést, miszerint fönn kívánjuk tartani az ebben a bankban meglévő állami tulajdonrészünket, amit nem fogadtak el. Jogukban van ezt visszautasítani, de ezt az együttműködés és szövetség politikájának keretében szerintem nem szabad megtenni. Ez így barátságtalan, sőt ellenséges lépés. Ez egy hiba, amit ennek a banknak ki kell javítania. És továbbra is tartjuk azt a kormányzati, nemzetgazdasági igényt, hogy a magyar állami tulajdon aránya nem csökkenhet ebben a pénzintézetben sem.
– Van még egy vita, ami éppen most borzolja a kedélyeket Magyarországon. Közeleg a riói olimpia, közeleg a magyarországi vizes vébé, és eközben egyre nagyobb a feszültség az úszószövetség körül.
– Vannak az ember életében vagy egy ország életében nehezen érthető dolgok. Én például majdnem mindegyik szereplőjét ismerem ennek az ügynek. Tehát amikor pályáztunk például a vizes világbajnokság rendezésére, akkor Hosszú Katinka is fölszólalt, vele kellett – és szívesen is tettem ezt – együttműködni, hogy el tudjuk hozni, közösen léptünk fel a nyilvánosság előtt, a bírálóbizottság előtt, hogy elhozzuk ezt a dolgot. És kiváló embert ismertem meg az ő személyében, és nagyon jól dolgozott egy magyar ügyért. Ugyanakkor ismerem Kiss László szövetségi kapitányunkat is, aki meg egy tisztességben megőszült ember, a legkiemelkedőbb egyénisége a magyar úszósportnak, tényleg csak kalaplevéve lehet a nevét is kiejteni szerintem. Azért mégiscsak talán négy vagy öt olimpiáról hozott haza érmeket meg aranyakat, tehát nagyon komoly emberről beszélünk, ha az ő személye jön szóba, és ő is egy kiváló ember. Tehát az összes szereplőt mikor külön-külön megismeri az ember, akkor azt látja, hogy kiváló sportemberek, és az egészből mégsem jön ki valami jó, hanem elkezd a dolog egy rossz irányt venni. Ugye, valami gellert kap, és rossz irányba mozdul az egész. Én most ennyit látok. Na, most, miután olimpiára készülünk, az olimpia meg nemzeti ügy Magyarországon, ezért talán nem indokolatlan, hogy én is beszéljek erről az ügyről. Miközben persze a sport nem pártpolitikai kérdés, és a politikát távol kell tartani a sporttól, sosem nézzük sem a sportolók, sem az edzők politikai nézeteit meg a szövetségi vezetők politikai nézeteit sem, amikor a sporttal foglalkozik a kormányzat. Mert a sport kormánytámogatás nélkül Magyarországon nem maradna életben, úgyhogy én beszéltem több érintettel is, és felajánlottam a jószolgálati képességeinket, és elmondtam, hogy amit tehetünk, azt mi szívesen megtesszük, csak valaki mondja meg, hogy mi az, amivel a kormányzat segíteni tud, hogy sok kiváló ember együttműködése ne lehetetlenüljön el, hanem ismét egy olimpiai siker felé tartó együttműködéssé alakuljon át.
– Akkor kiderült már, hogy mi a probléma?
– Nem.
– Akkor folytatjuk akkor, amikor már tudjuk, hogy miben segített közvetíteni. Orbán Viktor miniszterelnököt hallották az előző fél órában.
