Tisztelettel köszöntöm Önöket, jó napot kívánok!
Először is megköszönöm a miniszterelnök asszonynak, hogy volt olyan kedves, és meghívott hivatalos látogatásra Lengyelországba. A hivatalos látogatás mindig más, eltér a munkalátogatástól, a hivatalos látogatás alapvetően a tiszteletről szól, ezért a miniszterelnök asszonnyal való találkozóm mellett ellátogathatok a szejmbe is, és a teljes lengyel politikai vezetéssel találkozhatom. Ez megtiszteltetés a számunkra. Lengyelországba jönni azt jelenti, hogy az ember az Európai Unió egyik legsikeresebb országának lesz a vendége. Ha Önök megnézik Lengyelországnak a gazdasági, tudományos és kulturális teljesítményét, akkor azt fogják látni, hogy az Európai Unió jóval szegényebb lenne Lengyelország nélkül. A lengyel GDP-növekedés pedig egészen fantasztikus, és a lengyel gazdaság teljesítménye húzóerőt jelent az Európai Unió számára. Szerénytelenül, de megemlítem, hogy mi is ott vagyunk azért a lengyelek nyomában. Nemcsak mi, magyarok, hanem a szlovákok is meg a csehek is. Tehát nyugodtan mondhatjuk ma azt, hogy egy olyan régió két miniszterelnöke találkozott, amely régió nélkül az Európai Unió gazdasági teljesítménye jóval szerényebb lenne, és amely régió nélkül nem is lehetne sikeres az európai projekt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A lengyelek és a magyarok a történelem során jól működtek együtt, most is keressük az együttműködés lehetőségét. Jól néznek ki a kereskedelmi számaink, az áruforgalom, de arról beszéltünk Szydło miniszterelnök asszonnyal, hogy egy-két nagy lengyel–magyar közös projektet mindenképpen meg szeretnénk indítani a következő időszakban. Ha csatlakoznak ehhez a V4 többi országaiból is, azt örömmel vesszük, de szeretnénk nagy jelentőségű, mind a két nemzetgazdaság számára komoly súlyt jelentő gazdasági projekteket beindítani. A következő hetekben és hónapokban a konkrétumokról még tárgyalni fogunk.
Beszéltünk, tisztelt Hölgyeim és Uraim, Európa jövőjéről. Megállapítottuk magunkról, ha szabad így mondani, közösen, így magunkról, hogyha az Európai Unió jövőjével kapcsolatos viták fényében nézzük Lengyelországot és Magyarországot, akkor azt mondhatjuk magunkról, hogy mi vagyunk azok az országok, amelyek a ma hatályban lévő, eredeti európai uniós Alapszerződés őrei vagyunk, és mi azért dolgozunk az Európai Unióban, hogy senki ne térhessen el attól a szerződéstől, amely a fundamentumát jelenti az Európai Uniónak. Emlékeztetem Önöket arra, hogy ez a szerződés a tagállamokból indul ki, és az Európai Unió súlypontját a tagállamokban jelöli meg. Mi ezt a gondolatot őrizzük, és az Európai Unió alapját a minden országot megillető, kölcsönös tisztelet és együttműködés szellemére kell építeni – mondja a szerződés. És mi meg is adjuk mindig nemcsak egymásnak, hanem minden harmadik országnak is a tiszteletet és az elismerést, akkor is egyébként, ha ezt nem viszonozzák. Meg kell, hogy állapítsam, hogy ami ma az Európai Unióban zajlik Lengyelországgal kapcsolatban, az tiszteletlenség. Nem egyszerűen politikai hiba, nem egyszerűen méltánytalanság – az is –, hanem alapvetően tiszteletlenség. Szerintem Lengyelországról és Lengyelországgal a tisztelet hangján kellene beszélni úgy, ahogyan egyébként azt az Európai Unió Alapszerződése is előírja.
Természetesen beszéltünk az Európai Unióban fönnálló vitáinkról. Meghallgathattam a miniszterelnök asszonynak az érvelését a jogállam kérdésével kapcsolatban. Elég jól ismerem ennek a kérdésnek a részleteit, és azt állapítottam meg, hogy a Lengyelországgal szembeni jogállami kritikák alaptalanok. Magyarország nem tartja helyesnek, ha alaptalan jogállami kritikát fogalmaznak meg bármely tagállammal szemben. Itt most nem a nemzeti szolidaritásról beszélek, nem a lengyel–magyar történelemről beszélek, hanem hogy elvi alapokon állunk. Nem engedheti meg magának az Európai Unió azt, hogy indokolatlanul jogállami eljárást indítson, vagy ezzel fenyegessen bármely tagállamot. Meggyőződésem, hogy amiről a nemzetközi vitákban szó van Lengyelország jogállamiságával kapcsolatban, az politikai indíttatású. Itt egy politikai eljárással fenyegetik Lengyelországot, ami lényegében egy inkvizíciós eljárásra hasonlít, és Magyarország ilyen eljárást sosem fog elfogadni, sosem fog támogatni, és mindig szolidáris lesz azokkal, akikkel szemben ilyen eljárást akarnak megindítani. A kettős mérce elfogadhatatlan, s a politikai inkvizíciónak nincs helye az Európai Unióban.
Föl kell persze tennünk a kérdést, hogy mi ennek a politikai indíttatású támadásnak az oka? És az okot éppen az Európa jövőjéről szóló vitában lelhetjük meg, hiszen a lengyelek álláspontja – egyébként a lengyelek mellett a magyarok álláspontja is – az, hogy nekünk egy olyan Európai Unióra van szükségünk, amely nem teszi lehetővé, hogy az európai intézmények, különösen a bizottság ilyen lopakodó módon újabb és újabb jogköröket vonjon el a tagállamoktól úgy, ahogy ez az elmúlt években történt. Úgyhogy mi kevesebb Brüsszelt és erősebb nemzetállamokat akarunk látni a következő évtizedek Európájában. Szerintem ez az álláspont az oka, amiért kipécézték a lengyeleket, és amiért politikai támadásokat indítanak vele szemben.
Beszéltünk az Európai Unió jövője kapcsán a migráció kérdéséről is. Elmondtam a miniszterelnök asszonynak, hogy új helyzet van Európában. Nagyon világosan és élesen elvált, elkülönült egymástól a tagállamok két csoportja. Egyfelől azok az országok, amelyek már bevándorló országok, tehát a jövőjüket, a demográfiai egyensúlyukat, munkaerőpiacukat bevándorlókra akarják építeni. Ezek jellemzően egyébként a volt gyarmattartó országai az Európai Uniónak, és van az országoknak azon csoportja, amely nem kíván bevándorlóországgá válni, amely a demográfiai problémáit családpolitikával kívánja megoldani, és a munkaerő-problémáit is gazdasági és családpolitikával kívánja megoldani, és nem akar teret adni a bevándorlásnak. Vannak a bevándorló- és a nem bevándorlóországok, és nekem az a meggyőződésem, hogy az Európa jövője azon múlik, hogy ez a két csoport az Európai Unión belül hogyan tud megegyezni. Elmondtam a miniszterelnök asszonynak, hogy nem látom biztatónak a helyzetet. Mert ahelyett, hogy elfogadnánk egymást, mi elfogadjuk a bevándorlóországoknak azt a döntését, hogy ők bevándorlóországok lettek, azt kérjük, hogy fogadják el, hogy mi meg nem akarunk azok lenni, tehát a kölcsönös elfogadás helyett ebben a pillanatban a bevándorlóországok arra akarnak bennünket kényszeríteni, hogy mi is olyanok legyünk, mint ők: mi is legyünk bevándorlóország. És az az igazság, hogy legalábbis ami Magyarországot illeti – persze a miniszterelnöki mandátum mindig négy évre szól, de a felelősség nem négy években mérhető –, mi felelősek vagyunk Magyarország jövőjéért. Nemcsak a most élőkért, nemcsak a most felnőttkorban lévőkért, hanem a gyerekekért meg a majd ezután születő magyarokért is, és mi nem akarunk nekik örökül hagyni egy olyan országot, amely bevándorlóország lett, és amelynek olyanok a beiskolázási adatai, mint amit legutóbb éppen Ausztriában tettek közzé. Mi nem kritizáljuk a bevándorlóországokat, de megköveteljük, kiköveteljük magunknak azt a jogot, hogy tartsák tiszteletben a magyar nemzetnek azt a döntését, hogy mi nem kívánunk olyanná válni, mint amilyenek most ők, és nem kívánunk bevándorlóország lenni. Nem akarunk kevert népességet létrehozni, nem akarunk egy olyan kevert népességet létrehozni, mint tőlünk számos országban nyugatra, ahol különböző civilizációk élnek egymás mellett, és a két civilizáció összekeveredésének eredményeképpen a keresztény elem folyamatosan csökken, és veszít az életet befolyásoló szerepéből. Meg akarjuk védeni az európai értékeinket, az életformánkat és a hagyományainkat is, ezért mi más megoldást keresünk a demográfiai és a munkaerő-problémáinkra, mint a bevándorlóországok. És csak annyit kérünk, hogy ezt tartsák tiszteletben, de hogy ezt kérhessük, és hogy tiszteletben tartsák ezt az álláspontunkat, kikövetelhetjük, ehhez igenis jogunk van. Ebben egyet értettünk a miniszterelnök asszonnyal.
Summa summárum, egy sikeres megbeszélésen vagyok túl. Hálás vagyok a miniszterelnök asszonynak, és alig várom, hogy végre igazán nagy, lendületes közös lengyel–magyar gazdasági projekteket indíthassunk meg.
Köszönöm a figyelmüket!
