A lovardát azért újíthatta fel 3,2 milliárd forintból a kormány, mert egy példaértékű polgári kezdeményezéssel sikerült megmenteni a pusztulástól – mondta, és hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Lovarda méltó helyet biztosít a versenyzőknek.
A kormányfő szavai szerint a magyarokban megmaradt a lovas nemzeti lelkület, ami a lovas társadalomnak köszönhető, ahogyan az is, hogy az idén 140 éves Nemzeti Lovardát nem tudták „ledózerolni”, 2006-ban ugyanis még úgy tűnt, „itt bizony kő kövön nem marad”. Orbán Viktor úgy fogalmazott: az elmúlt évek azt bizonyítják, hogy kormány és a lovas világ jó lóra tett, amikor szövetségre lépett egymással.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy noha a ló ma már ritkábban látható a mindennapi életben, de a szabály maradt a régi: mindenkinek akkora a becsülete, ahogy a lovaival bánik.
Kifejtette: senki sem tudhatja pontosan, hogy a magyarok ősei hogyan is érkeztek a Kárpát-medencébe, de az biztos, hogy mindent tudtak a lovakról, és a lovaik is mindent tudtak róluk. „Be is nyargalászták együtt Európát a feje búbjától a sarkáig, a mai Belgiumtól az Ibériai-félszigetig és a Balkánig” – mondta, hozzátéve: nem zárható ki, hogy „azért maradtunk végül itt, a Kárpát-medencében, mert a sztyeppék szabadságához szokott lovaink ezen a helyen érezték magukat a legjobban”.
Orbán Viktor szerint sokáig sorolható, mit sikerült kihoznia Magyarországnak a lónevelésből; Kisbér, Kincsem, Imperiál, Bábolna, Hortobágy, Szilvásvárad: híres lovak és híres ménesek.
Felelevenítette ugyanakkor, hogy a 20. század „elválasztotta a magyar embert a lovától”, a magyar huszárnak ugyanis paripájáról leszállva lövészárokba kellett bújnia, majd a magyar gazdáknak be kellett adniuk a lovaikat a kolhozba, a szocializmus pedig a lovaglást úri huncutságnak nyilvánította.
Most azonban „azért jöttünk ide, hogy néhány évtized múlva azt mondhassák az emberek, amikor visszatekintenek erre a hideg februári napra: lehet, ez volt a pillanat, amikor a magyar újra lovas nemzetté nyilvánította magát” – mondta a kormányfő.
Végül hozzátette azt is: ma már elmondható, hogy az állami ménesgazdaságok ismét a magyar lótenyésztés nemes hagyományainak letéteményesei, ahol új Kincsemek és Imperiálok nőhetnek fel.
