- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/a-jarvanyhelyzetben-sem-engedi-el-a-raszorulok-kezet-a-segelyszervezet/ -

A járványhelyzetben sem engedi el a rászorulók kezét a Segélyszervezet

Ahogy a felhívás jelmondata az „ÉTELT az éhezőknek, OTTHONT az otthontalanoknak, ESÉLYT az esélyteleneknek!” is hangsúlyozza: ez az ünnepi összefogás nem az ajándékozásról szól. Azért gyűjt a Segélyszervezet, hogy egész évben segíteni tudja a nélkülözőket, és hogy kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből. A járványhelyzet miatt most még inkább szükség van az összefogásra, melyhez otthonról is könnyen lehet csatlakozni.

Lévai Anikó és Kovács Koko István jószolgálati nagykövetek ünnepi köszöntői után Lehel László hangsúlyozta: „Bár 2020-ban a pandémia miatt sok tekintetben rendhagyóak az adománygyűjtés keretei, de az üzenetünk változatlan: azért hirdetünk összefogást, hogy rászorulók ezreinek tegyük szebbé az ünnepét, és hogy a hétköznapokban is segíteni tudjuk nélkülözőket és bajbajutottakat. Ünnepi segélyakcióink a járványhelyzethez alkalmazkodva, de változatlan céllal valósulnak meg. A következő hetekben érintkezésmentes adományátadásokra, és a legszigorúbb járványügyi előírásoknak megfelelő étel- illetve élelmiszerosztásokra készülünk. Járványhelyzetben sem engedjük el a rászorulók kezét, most még nagyobb szükség van az összefogásra!”

 

Az előző évi adventi pénzadománygyűjtésből összegyűlt 236 millió forintból 2019 adventjén közel 26 millió forintot fordított a segélyszervezet az ünnepi segélyakciókra: több ezer adag melegétel kiosztására, tüzelőre, élelmiszersegély-csomagokra, valamint a segélyszervezet átmeneti otthonaiban élő családok és további több ezer gyermek számára szervezett karácsonyi programokra.

A fennmaradó forrásokat a Segélyszervezet a járványhelyzetben is egész évben folyamatosan működő szociális intézményeinek támogatására, valamint konkrét fejlesztésekre fordította. Utóbbiak közül Lehel László kiemelte a Segélyszervezet Szolnokon található családok átmeneti otthonát, melynek külső-belső megújulásához az adventi adományok jelentősen hozzájárultak. A 2019-es gyűjtés adományainak köszönhetően valósulhatott meg a csepeli Szociális és Fejlesztő Központ fűtésrendszerének korszerűsítése, és a kastélyosdombói szociális gazdaság újabb munkahelyeket jelentő fejlesztése is.

 

A 2021-es fejlesztési tervek része a szolnoki és az olaszliszkai központok közösségi terekkel és játszóudvarral történő bővítése annak érdekében, hogy a Segélyszervezet még több gyermeket tudjon fogadni közösségi és fejlesztő programjain, valamint napközis táboraiban.

A Segélyszervezet egész éves munkája ma már elképzelhetetlen a széleskörű ünnepi összefogás nélkül. Az Ökumenikus Segélyszervezet 19 regionális központban közel 400 munkatárssal 80 szociális szolgáltatást működtet. A Segélyszervezet évente családok tízezreinek nyújt kézzelfogható segítséget élelmiszer, ruha vagy éppen tanszerek formájában, átmeneti otthonainkban családok százainak biztosít lakhatást és átfogó támogatást a továbblépéshez.

Kapaszkodó programjában a Segélyszervezet több mint 2000 gyermeknek ad esélyt a szegénység okozta hátrányok leküzdésére. A járványhelyzet miatt a szervezet sok tanulónak nyújtott segítséget a digitális oktatásba való bekapcsolódáshoz is.

 

 

Az Ökumenikus Segélyszervezet az adventi adománygyűjtésnek köszönhetően tudja hatékonyan működtetni az évente mintegy 200 bajba került család számára menedéket nyújtó családok átmeneti otthonait, a legkisebb gyermekeknek és szüleiknek támogatást nyújtó biztos kezdet gyerekház intézményeit, továbbá Országos Segélyközpontját, mely utóbbi 2020-ban is krízishelyzetbe került családok ezreinek nyújtott segítséget. Sok olyan családnak, akik a járvány miatt kerültek nehéz helyzetbe és fordultak a Segélyszervezethez.

Az 1353-as adományvonalon hívásonként, illetve sms-enként 250 forinttal bármikor és bárhonnan lehet csatlakozni az összefogáshoz. Aki nagyobb összeget szeretne felajánlani és rendelkezik bankkártyával, az a www.segelyszervezet.hu oldalon egyszerűen és biztonságosan adakozhat. Természetesen továbbra is lehet segíteni átutalással és csekken a 11705008-20464565 bankszámlaszámon is.

Az előző évekhez hasonlóan a gyűjtés a Tesco áruházakban már november 16-án elkezdődött, és advent első vasárnapjáig már több mint 35.000 kupont vásároltak az áruházak kasszáinál. A nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokban gyűjtik a pénzfelajánlásokat vagy csekken lehet adományozni.

A sajtótájékoztató résztvevői végül az adományvonal 1353-as számait megformáló installáció mellől élelmiszert, ruhát, tűzifát és gyermekjátékokat tartalmazó adománycsomagokat indítottak útnak egy rászoruló családhoz kifejezve ezzel azt, hogy a telefonhívásokból is valódi adomány, tényleges segítség lesz.