- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/a-jovo-nagy-kerdese-a-civilizaciok-egyuttelese/ -

A jövő nagy kérdése a civilizációk együttélése

A nagy történelmi civilizációk együttélésének kérdésében mind Magyarországnak, mind Egyiptomnak komoly mondanivalója van, ezért is fontos a két ország együttműködése – hangsúlyozta a találkozó után az elnöki palotában tett sajtónyilatkozatában a kormányfő, akit több minisztere és számos üzletember is elkísért csütörtökig tartó kairói látogatására.

Elmondta, a terrorizmus elleni küzdelem fontosságában és Líbia stabilizálásában is egyetértés volt közte és az egyiptomi elnök között. Líbia ügyében úgy foglalt állást: mindent meg kell tenni azért, hogy egy egységes kormány és egy erős nemzeti hadsereg stabilizálja Líbiát, amelynek államkénti egységének fenntartására kell törekedni. Ezért Magyarország egyetért Egyiptommal: meg kell akadályozni, hogy fegyverek, terroristák és őket finanszírozó pénz jusson be Líbiába.

Fotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda
Fotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda

A gazdaságról szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott: jól láthatóan egy „új gazdasági világrend” jön létre, amelyben mindkét országnak el kell foglalnia a saját helyét. A magyar-egyiptomi gazdasági együttműködés erősítése érdekében megállapodtak a két ország kereskedelmi forgalmának duplájára növelésében, a vállalatok közötti együttműködés bővítésében. A mezőgazdasági, a vízügyi és a járműipari együttműködést kiemelt területté nyilvánították, utóbbiban már vasúti kocsik gyártásáról is megegyeztek – jelezte a kormányfő, hozzáfűzve: felajánlotta az egyiptomi elnöknek magyarországi nukleáris energetikai szakemberek közreműködését az első egyiptomi nukleáris erőmű felépítésében.

Magyarországnak „nincsen imperialista múltja”, vagyis nem mások rovására akar boldogulni, hanem a helyi gazdasági élet szereplőivel szeretne együttműködni, és csak olyan gazdasági tevékenységet akar folytatni Egyiptomban, amely egybeesik a helyiek érdekével – mondta a miniszterelnök. Hozzátette azt is, ma száz egyiptomi diák tanul magyar állami ösztöndíjjal Magyarországon, a budapesti kormány pedig kész növelni ezt a számot.

Fotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda
Fotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Orbán Viktor nagyrabecsülését fejezte ki Abdel-Fattáh esz-Szíszinek azért a feladatért, amelyre vállalkozott, azaz hogy országában, amely a térségnek és Európának is kulcsfontosságú, stabilitást teremtsen meg. „Egyiptom elnökének sikere érdeke Európának, így érdeke Magyarországnak is” – mondta a miniszterelnök, aki gratulált az egyiptomi gazdasági és politikai rendszer stabilitásában az elmúlt időszakban elért előrelépésekhez. A magyar-egyiptomi kapcsolatot barátinak nevezte, mint fogalmazott, ez egy régi, kipróbált barátság.

Orbán Viktor egyúttal tolmácsolta a magyar nemzet részvétét a közel két hete a Földközi-tengerbe zuhant egyiptomi repülőgép áldozatai miatt, és együttérzését fejezte ki a hozzátartozóknak.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi nyilatkozatában kiemelte, országa célja az együttműködés szélesítése Magyarországgal, ezért áttekintették a kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. Elmondta, a megbeszélésen téma volt az illegális migráció is, amellyel kapcsolatban hangsúlyozta a kiváltó okok kezelésének fontosságát és az ehhez szükséges nemzetközi kooperációt. Szó volt továbbá a szíriai és a líbiai helyzetről, valamint a térség lakosságát fenyegető „első számú veszély”, a szélsőségesség elleni küzdelemről – közölte az elnök.

Fotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda
Fotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda

A sajtónyilatkozatok előtt Orbán Viktor és Abdel-Fattáh esz-Szíszi jelenlétében a két ország képviselői több megállapodást is kötöttek. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárcaközi egyetértési nyilatkozatot írt alá a magyar-egyiptomi gazdasági együttműködés megerősítéséről a nemzetközi együttműködésért felelős egyiptomi miniszterrel, Simicskó István honvédelmi miniszter és egyiptomi kollégája pedig a honvédelmi együttműködésről szóló tárcaközi szándéknyilatkozatot szignált. Létrejött emellett egy kormányközi egyezmény a légügyi együttműködésről, ezt magyar oldalról Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter jegyezte.

Emellett a magyar és az egyiptomi fél – Magyarország részéről az Eximbank – aláírt egy olyan dokumentumot is, amely az egyiptomi államvasutak részére 700 vasúti kocsi gyártásával kapcsolatos finanszírozási ajánlatot tartalmaz. Megállapodás született a magyar közmédia és az Egyiptomi Rádió és Televízió Unió, az ERTU között is. Ezt magyar részről Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója írta alá.

Az elnöki vizit után Orbán Viktor az Arab Liga székházába látogatott, ahol Nabíl al-Arabi, a pánarab szervezet főtitkára fogadta őt. Ezt követően Seríf Iszmáíl egyiptomi miniszterelnökkel folytat megbeszélést, este pedig beszédet mond az egyiptomi-magyar üzleti fórumon.