- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/a-jovobe-vetett-remenyt-is-szimbolizalja-az-energetikai-infrastruktura-osszekotese/ -

A jövőbe vetett reményt is szimbolizálja az energetikai infrastruktúra összekötése

A kormányfő hangsúlyozta: korábban az egykori jugoszláv területen élő népek és a magyarok el voltak vágva egymástól. Emiatt a magyarok minden kapcsolatot kelet-nyugat összefüggésben építettek ki, legyen szó gázról, olajról, villanyról.

Ez a szétválasztottság Jugoszlávia megszűnése után is megmaradt, és Magyarország egyetlen szomszédja Szlovénia volt, amellyel sem a gáz, sem az olaj, sem pedig a villamosenergia rendszer nem volt eddig összekötve – tette hozzá Orbán Viktor.

Orbán Viktor felidézte: 1999-ben az általa vezetett akkori magyar kormány hozta le a magyar határ végéig a villamosenergiavezetéket majd összekötötték azt a horvát rendszerrel.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Köszönetet mondott a szlovén kormányoknak, amelyek részt vettek a távvezeték kiépítésében, illetve a szlovén embereknek is, akik kitartottak, és szintén fontosnak érezték a villamosenergia-rendszer észak-déli összeköttetését.

A kormányfő szerint világos a feladat a magyaroknak: meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy a még hiányzó többi összeköttetés is létrejöjjön Szlovénia és Magyarország között.

Kiemelte: abban hisz, hogy Közép-Európa amelyhez mindannyian tartozunk, fényes jövő előtt áll. Olyan népek élnek itt, amelyek rendkívül tehetségesek, képesek és tudnak sokat dolgozni, hajlandóak kockázatot vállalni, szeretik a hazájukat és családjukat, ez pedig olyan energiát ad, hogy sikeressé tesz bennünket – mondta.

Hangsúlyozta: bár különböző nyelveken beszélünk, az életösztönök összekapcsolnak bennünket. A politikusok, ha ezt megértik, „és jól engedelmeskednek ezeknek a népi ösztönöknek”, akkor Közép-Európa vesztes helyett nyertese lehet a történelemnek, le tudja dolgozni a hátrányát, és Európa legboldogabb legjómódúbb legbiztonságosabb térségévé tudjuk alakítani – fogalmazott.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Az átadóünnepséget követő sajtókonferencián Orbán Viktor közölte: Európa és Magyarország előtt három kockázat áll, biztonsági, gazdasági és energiaellátási. Bizonytalan időkben a jó szomszédi kapcsolat felértékelődik, ezért nagy értéknek és megbecsülendőnek nevezte, hogy Magyarország és Szlovénia jó kapcsolatban áll egymással.

Erről szólva kiemelte: Magyarország a NATO keretén belül légtérrendészeti feladatok ellátásában is együttműködik Szlovéniával. Emellett a két ország közti gazdasági kapcsolatok is kiválóak, a szlovén-magyar kereskedelmi forgalom 35 százalékkal nőtt, egyre több a két ország közti beruházás és létrehoztak egy közös alapot is a határmenti fejlesztésekre.

A két országot összeköti az is, hogy egymás országaiban élő kisebbségi közösségeket értéknek tekintik – jelentette ki Orbán Viktor. Jelezte: amióta a Fidesz-KDNP kormány van hatalmon, a Magyarországon élő szlovén közösség támogatásai hatszorosukra nőttek, és Szlovénia is értéknek tekinti az országban élő magyarokat.

Újságírói kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta: a szerb-osztrák-magyar együttműködés célja közösen védeni a határokat a migrációval szemben, amelyben örömmel fogadnak segítséget más országoktól, akár Szlovéniától is, hogy minél jobban lehessen védeni Európa külső határait, továbbá minél délebbre lehessen vinni a hatékony határellenőrzést.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A szlovén-magyar földgázvezeték tervekről Orbán Viktor kiemelte: egyetértés van abban, hogy a két országot össze kell kötni gázvezetékkel is. A magyar fél nagyobb átmérőjű vezetékben, míg Szlovénia közepes vagy kisebb volumenben gondolkodik, amely kapacitását később növelné. Orbán Viktor szerint ez áthidalható, a magyar fél számára a kisebb volumenű kezdés is elfogadható.

Energetikai kérdésekben Orbán Viktor azt mondta: Magyarországnak három lehetősége van, ha tovább akarja növelni függetlenségét az orosz energiaforrásoktól Románia, Horvátország és Szlovénia irányában. Magyarországot mindhárom irány érdekli, mert a függőséget szeretné felszámolni, hogy minél több választási lehetőség legyen. Hozzátette: pragmatikus együttműködésre készül szlovén kollégájával.

Később a tőzsdei árakról szóló kérdésre válaszolva arról is beszélt: bár Magyarország Szlovéniától eltérően nagyrészt Oroszországból hozza be az energiát, a tőzsdei ár alakulása az oroszokkal kötött szerződésen keresztül a magyar árszintet is meghatározza.