- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/a-kereszteny-kulturat-meg-kell-orizni/ -

A keresztény kultúrát meg kell őrizni

A kormányfő kiemelte: a CDI keresztény indíttatású szervezet, amely az emberi méltóságot tekinti a politika alapjának. Ez azért fontos, mert az átalakuló világban a politikai viták középpontjába mindenhol az identitáskérdések kerülnek majd, ez Európában látható a leginkább, mert a migráció felerősítette ezeket a kérdéseket – magyarázta.

Hangsúlyozta: a budapesti ülésen döntöttek arról, hogy elindul a CDI ifjúsági szervezetének megalapítása, a Kaukázusból érkezett pártok közelebb léptek a szervezethez, új tagokat fogadtak be Latin-Amerikából és Közép-Európából, továbbá a térség magyar pártjainak nagy részét is felvették tagnak a CDI-be.

[1]
Fotó: Botár Gergely

Orbán Viktor kifejtette: Magyarország is olyan európai ország, amely leginkább saját magára és Európára figyel, és kevesebb figyelem jut az Európán kívüli politikára. A CDI – amelynek csaknem 20 éve az egyik alelnöke – bizonyos értékek, a kereszténydemokrata értékek mentén egy világszerveződést próbál létrehozni, és ebben rendkívül sikeres – mondta.

Hangsúlyozta, a szervezet erősödésének azonban hullámai vannak, és a mostani budapesti üléssel újabb jelentős lökést szeretnének adni a CDI fejlődésének, valamint Közép-Európa integrációjának is, különös tekintettel a Nyugat-Balkánra. A cél az, hogy minél több ország valamely pártját integrálják a szervezetbe, és az erre vonatkozó döntések ma megszülettek – közölte.

A miniszterelnök kijelentette: vannak pillanatok, amikor különösen fontos a CDI, és most olyan időszak elején vagyunk, amikor az ilyen szervezetek rendkívül lényegesek lesznek, mert a világ jelentősen változik körülöttünk. Megjegyezte: a CDI képes jó kérdéseket feltenni a jövőre nézve, és „ez szép küldetés”.

[2]
Fotó: Botár Gergely

Andrés Pastrana, a CDI elnöke, Kolumbia volt államfője a tájékoztatón arról számolt be, hogy Budapesten 18 új pártot vettek fel a szervezetbe, s immár több mint 100 a társ- és testvérszervezetek száma. A politikus a tanácskozást a jövő generációjának felkészítése szempontjából is fontosnak ítélte. Az elnök köszönetet mondott Orbán Viktornak, amiért találkozott Antonio Ledezma venezuelai ellenzéki politikussal, aki el tudott menekülni az országból. Jelezte azt is: biztos abban, hogy a választáson győztesként ünnepelhetik a Fideszt.

Antonió López-Istúriz, a CDI főtitkára, néppárti európai parlamenti képviselő egyértelműnek nevezte Orbán Viktor vezető szerepét a közép-európai és balkáni ügyekben, továbbá létfontosságúnak ítélte, hogy egy ifjúsági szervezet is megjelenjen a CDI berkeiben. A Fidesz is ekként indult még a kommunista hatalom ellenében, ezt példaként tudják felmutatni – jegyezte meg. A főtitkár a szervezet törekvései között említette, hogy foglalkozzon az elszegényedéssel és a társadalmi egyenlőtlenségekkel. Azt is megerősítette: az összes tagszervezet vállszélességgel kiáll Orbán Viktor és a Fidesz mellett a választáson.