- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/a-magyar-husipar-visszaszerezte-onbizalmat/ -

A magyar húsipar visszaszerezte önbizalmát

A kormányfő szerint a magyar húsipar megmentéséhez nemcsak a hazai sertéságazat rendbetételének megkezdésére és a sertésstratégia kidolgozására volt szükség, hanem arra is, hogy legyenek olyan vállalkozások Magyarországon, mint a Bonafarm Csoport, amelynek 170 milliárd forintos árbevétele van, a költségvetésbe 8 milliárd forintnyi adót fizet be, és 6 ezer munkahelyet ad.

Beszédében a mohácsit Európa egyik legmodernebb vágóhídjának nevezte, amely Magyarországon a második legnagyobb. Külön köszönetet mondott Csányi Sándornak – akinek mezőgazdasági befektetéseiből áll a Bonafarm Csoport -, mert nélküle nem jöhetett volna létre a mohácsi üzem.

[1]
Fotó: Árvai Károly

Ilyen beruházásokból, cégcsoportokból, tulajdonosokból és jól felépített beszállítói rendszerből kellene több – hangsúlyozta. Hozzátette azt is: a Bonafarm által létrehozott termelői hálózat biztonságot, megélhetést nyújt magyar gazdáknak. „Ez fontos a magyar mezőgazdaság számára, és a magunkfajta vidéki, falusi emberek számára érzelmileg is fontos. Jó tudni, hogy (…) a saját fajtánk biztonságban tudhatja saját jövőjét, jó látni, hogy a saját gyermekkorunk világának van jövője” – fogalmazott.

Orbán Viktor kiemelte, hogy a Bonafarm Baranya megye mellé állt, és épp itt volt az ideje, hogy a baranyaiak is érezzék: jobban megy az országnak, és egyre jobban megy a mezőgazdaságnak.

[2]
Fotó: Árvai Károly

Arra is emlékeztetett, hogy a magyar húsipar elmúlt 30 éve nem volt éppen diadalmenet, a rendszerváltás után az ágazat szinte összeomlott, több tízezer munkahely szűnt meg, „szép lassan a saját belső piacunkról is kiszorultunk”. Érthetetlen volt – folytatta -, hogy az osztrákok miért képesek az összes boltjukban szinte csak hazai élelmiszert árulni, miközben „nekünk az egész hűtőpultot fel kellett túrnunk ahhoz, hogy találjunk egy magyar terméket”.

Hangsúlyozta: ahhoz, hogy a magyar élelmiszeripar ismét úgy haladhasson, ahogy „a csövön kifér”, vissza kellett szerezni az önbizalmat, mert akinek nincs önbizalma, annak meg lehet mondani azt is, mit vegyen és mit egyen, annak még a szemetet is el lehet adni élelmiszerként. Ez az önbizalom jelentős részben a saját magunk által előállított termékekbe vetett bizalomból fakad – mondta a miniszterelnök.

[3]
Fotó: Árvai Károly

Magyarország mezőgazdasági ország, az is marad, az agráriumnak a jövőben is a nemzetgazdaság egyik stratégiai ágazatának kell lennie, amihez minden feltétel adott, hiszen a magyar föld 15 millió embert képes ellátni egészséges élelmiszerekkel – jelentette ki.

Orbán Viktor azt is megígérte az ünnepségen, hogy lesz Mohácson Duna-híd, úgy fogalmazott: „pénz van rá”, a nemzetgazdaság megtermeli az ehhez szükséges összeget, az a gond, hogy terv nincs. Hozzátette továbbá, hogy szerepel a tervek között – a Debrecen-Békéscsaba összeköttetés után, második helyen – a Pécs és Szeged közötti összeköttetést biztosító négysávos közlekedés megteremtése is.