A magyar kormány öt pillérre építette családpolitikáját
2021. szeptember 23.
A magyar kormány öt pillérre építette családpolitikáját - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson.

A magyar kormányfő a Várkert Bazárban tartott rendezvényen kifejtette, ennek része, hogy a gyermekvállalás egy család számára anyagilag is előny legyen, illetve a családokat saját tulajdonú lakáshoz segítse.

A családpolitikát az édesanyákra kell alapozni, és az egész ország működését családbaráttá kell változtatni. Emellett a jog eszközeivel is meg kell védeni a család intézményét és a gyermekeket – fűzte hozzá a miniszterelnök.

Orbán Viktor annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a népességfogyás egyenletének egyetlen helyes és járható megoldása létezik: az államnak segítenie kell a családalapítást és a családok boldogulását.

Úgy értékelt: pénzt osztogatni a családoknak könnyű dolog, amihez „nem kell túl sok ész”. Azonban – folytatta – úgy kell támogatást adni a családoknak, hogy közben a gazdaság tartósan növekedjen. A magyar GDP 5 százalékát fordítjuk családtámogatásra, még nem tartunk ott, ahol szeretnénk, az út felénél járunk, de legalább az irányt már ismerjük – tette hozzá.

Kijelentette: ha nem lett volna az új speciális magyar családpolitika, és minden maradt volna a régiben, akkor tíz év alatt 120 ezerrel kevesebb gyermek született volna. Hozzátette: a házasságkötések száma csaknem kétszeresére növekedett 2010 óta, és 41 százalékkal csökkent a művi terhességmegszakítások száma Magyarországon.

A kormányfő megjegyezte: egy ilyen konferencia önmagában is értékválasztást jelent, hiszen nem mindenki véli úgy, hogy a demográfiai folyamatok alakításáról egyáltalán gondolkodni kellene. „Mi azonban azért vagyunk itt, mert nem elszenvedni, hanem alakítani akarjuk a népesedési folyamatokat” – hangsúlyozta.

Szerinte míg bizonyos civilizációk képesek reprodukálni magukat, a Nyugat erre nem képes, „egyszerűen nem akarja fenntartani önmagát”.

Kifejtette: vannak, akik szerint mindez nem is probléma, míg mások a migrációval oldanák azt meg. Utóbbi azonban az új munkásosztály betelepítésének globális tervét jelenti, és akik ezt látják megoldásnak, nem veszik figyelembe a demográfia kulturális vetületét, holott Európában ez a migráció legfontosabb dimenziója – fűzte hozzá.

Fotó: kormany.hu

„Itt, nálunk, a migráció identitáskérdés” – hangsúlyozta Orbán Viktor, kiemelve: Európában egy ország csak akkor működik, ha az ott élők a legfőbb kérdésekben nagyjából azonos értékeket vallanak. Ha ez nincs így, egy ország, egy nemzet menthetetlenül szétesik – jelentette ki. Leszögezte: Európában így a gazdasági megközelítésen alapuló utak járhatatlanok.

A magyar kormányfő arról is beszélt: aggodalommal figyelik a Nyugaton „szélsebesen teret hódító” újmarxista, újbaloldali, woke mozgalmakat, amelyek „már az óvodákban félre akarják nevelni” a gyerekeket, gyermekeket használnak „pride-aktivistaként”, és a gyermekeknek népszerűsítik a szabad nemválasztást.

Ugyanakkor arra figyelmeztetett: Közép-Európában más a helyzet, itt ismerik a marxista gondolat természetét, hiszen 40 évig kellett együttélni vele. „Mi be vagyunk oltva a woke-izmus ellen, a történelmünk úgy véd bennünket a kulturális baloldaltól, ahogy a vakcinák védenek a koronavírustól” – fogalmazott.

Arra is felhívta a figyelmet: a magyarok védekeznek, mert a nyugati baloldal támad, úgy támadja a hagyományos családmodellt, hogy a család fogalmát relativizálja. Ennek eszköze szerinte az LMBTQ-lobbi és a genderpropaganda. „Célba veszik a gyermekeinket, nekünk tehát védekeznünk kell” – hangsúlyozta, jelezve, hogy Magyarországnak van egy alkotmányos család- és gyermekvédelmi rendszere, amely „automatikusan bekapcsol, ha veszélyben látja a családot”.

A kormányfő a magyar családvédelmi rendszer legfontosabb védvonalának az alkotmányt nevezte, idézve az Alaptörvény családra, házasságra és gyermekekre vonatkozó részeit. Hangsúlyozta: míg Magyarországon ennek a védvonalnak a megerősítése érdekében nemzeti konzultációkat és népszavazásokat tartottak, addig Nyugat-Európában és Brüsszelben soha senki sem kérdezte meg az embereket, sem az LMBTQ-propagandáról, sem pedig a migrációról.

Kiemelte: a kormány családpolitikája, az intézkedések és az alkotmányos védvonalak mögött létezik egy szellemi vagy antropológiai jellegű megfontolás is, ami mindennek az alapja, ez pedig az, hogy gyermeket vállalni öröm.

Emlékeztetett: két hete járt Budapesten a szentatya, aki bátorította Magyarországot a családpolitikában. „Azt mondta, ne torpanjunk meg. Mi nem is adjuk fel, és Brüsszellel meg fogjuk vívni a gyermekvédelemről szóló csatát. A magyarok nem szoktak ígérgetni. Fogadkozás helyett én is csak annyit mondhatok, itt állunk, és másként nem tehetünk. Tudjuk, mi a dolgunk” – jelentette ki.

Orbán Viktor beszéde elején külön köszöntötte az eseményen részt vevő Mike Pence volt amerikai alelnököt, akinek azt kívánta, „térjenek vissza minél hamarabb”. Szintén külön köszöntötte a cseh és a szlovén miniszterelnököt, akiket arra emlékeztetett: együtt küzdenek Közép-Európa érdekeiért, országaik szuverenitásáért, a keresztény örökségért és az európai emberek biztonságáért.

A szerb elnököt és Bosznia-Hercegovina államelnökségének szerb tagját köszöntve Orbán Viktor kijelentette: a Balkán jövője fogja meghatározni az európai biztonság jövőjét, ezért meg kell győzni a brüsszelieket, hogy ne folytassák az évszázadok óta alkalmazott politikájukat, amelyben a Balkánt ütközőzónának használják a saját kényelmük és biztonságuk érdekében.