A magyar modell működik
2017. november 17.
A magyar modell működik, és mi magyarok nem akarjuk lecserélni azt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az EU szociális csúcstalálkozóján, pénteken a svédországi Göteborgban.

A tanácskozás Munkahelyváltás a kihívásokhoz igazítva elnevezésű szekcióülésén felszólalva a kormányfő kiemelte: sok jó felvetést hallanak, miniszterelnöksége során ő is több hasonló tanácskozáson vett részt, amelyek célja az volt, hogy ötleteket adjanak egymásnak, és „most is jó ötletek vannak az asztalon”, például az unió felsőoktatási csereprogamja, az Erasmus program bővítése. De „a politikánk sikere nem az ötleteink minőségétől függ”, a siker kulcsa az, hogy a jó ötletekből tudnak-e a kormányok rendszert építeni, sikerül-e modelleket létrehozni a remek ötletekből – mutatott rá.

Emlékeztetett: Magyarország nagyon mély válságban volt 2010 előtt, de létrehoztak egy magyar modellt.

A kormányfő kifejtette: a magyar modell három pilléren nyugszik. Az első, hogy célul tűzzük ki a teljes foglalkoztatottságot, és munkaalapú gazdaságot építünk – közölte. Másodszor, mint mondta, „nem akarunk sem demográfiai, sem munkaerő-problémákat kívülről megoldani, tehát nem akarunk migrációval, bevándorlással problémákat megoldani”. Harmadszor „rugalmasak akarunk lenni”, a munkaerőpiaci szabályozás, az adószabályozás és a duális képzés is nagyon rugalmas – magyarázta.

Fotó: Szecsődi Balázs

Közölte: hét éve a munkanélküliség Magyarországon 12,5 százalék volt, ma 4, a növekedés mínusz 5-6 százalék volt, ma plusz 4, a költségvetési hiány pedig tartósan 3 százalék alatt van.

Orbán Viktor úgy vélte, értéknek kell tekinteni a saját modelljeinket, és „mi, magyarok, akiket a saját modellünk kihúzott a válságból, sem akarjuk a magunk modelljét lecserélni”.

Azt mondta, nem gondolja, hogy mások automatikusan tudnák alkalmazni a magyar modellt, de „bizonyos elemeit talán igen”.

Fotó: Szecsődi Balázs

Pénteken húsz év óta első alkalommal tartottak szociális csúcstalálkozót az EU-tagországok vezetői. A csúcstalálkozónak Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Stefan Löfven svéd miniszterelnök a házigazdája. A Göteborgban megrendezett értekezleten az uniós intézmények vezetői, az uniós tagországok állam- és kormányfői, továbbá szociális partnerek vitatják meg, miként lehet előmozdítani az Európai Unióban a tisztességes munkafeltételek térnyerését és a gazdasági növekedést.

A találkozó célja, hogy az Európai Parlament, a Tanács és az Európai Bizottság közösen kihirdesse a szociális jogok európai pillérének létrehozását, hangsúlyozva, hogy a három intézmény kiáll a pillérben foglalt húsz elv és jog mellett. A szociális pillér létrehozására irányuló kezdeményezést Jean-Claude Juncker hirdette meg az EU helyzetéről szóló 2015-ös beszédében, a hivatalos javaslatot pedig 2017 áprilisában terjesztette elő az Európai Bizottság.

A göteborgi csúcstalálkozó résztvevői az oktatás és a kultúra jövőjét is áttekintik.