- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/a-magyar-modell-sikeres/ -

A határőrizet jogáról nem mondunk le

Nem engedjük, hogy a határőrizet jogából bárki akár egy jottányit is elvegyen – nyomatékosította a kormányfő a parlament őszi ülésszakát megnyitó beszédében, jelezve, hogy ezt az álláspontot fogja képviselni az eheti salzburgi európai csúcstalálkozón.

Fotó: Botár Gergely

Hozzátette: „a határvédelemhez jobban értünk, mint bárki Brüsszelben, vagy valamely nemzetközi szervezetben”.

Szerinte Magyarország bebizonyította, hogy képes védeni a határait.

Hangsúlyozta: „a mi határainkat nem csak profik, hanem hazafiak védik”, belőlük áll a magyar hadsereg és a rendvédelmi erők köteléke. Erre esküsznek fel, és ez az a többlet, amit semmilyen pénzért nem lehet megvásárolni, nekünk ez a legerősebb védőpajzsunk – jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor szerint Brüsszelben most sem arról beszélnek, hogy minden eszközzel meg kell védeni az unió határait, hanem „portaszolgálatot” akarnak létesíteni; nem megállítani, hanem menedzselni akarják a bevándorlást. „A kapukulcsot akarják” – hangoztatta.

A kormányfő szerint azért akarják Magyarországtól elvenni a határőrizet jogát, hogy lehetővé tegyék a migrációt.

Kijelentette: „hazánk nem átjáróház és nem is gyűjtőtábor. Ha keveredni akarnánk más kultúrákkal és civilizációkkal, akkor erről majd mi konzultálunk és mi határozunk, bár ettől az ötlettől eltanácsolnám a magyar embereket” – fogalmazott.

 

Fotó: Botár Gergely

Orbán Viktor elmondta, 2019-ben európai parlament (EP-) választás lesz és a jövő legfontosabb kérdésre a migráció, ennek megfelelően a politikai erők Európában ma két táborra oszlanak: bevándorláspártiakra és bevándorlásellenesekre.

Magyarországot azért támadják, mert magyar emberek úgy döntöttek, nem lesznek bevándorlóország – hangoztatta.

Szerinte a bevándorláspártiaknak most el akarják venni Magyarországtól a határvédelem jogát.

A kormányfő azt helyesnek tartja, hogy megerősítik a határok védelmét, vagy ha segítséget kapnak azok, akik nem elég erősek a határaik megvédéshez.

„De az nem helyes, ha tőlünk el akarják venni a határvédelem jogát és helyettünk Brüsszel akarja irányítani a magyar határ védelmét” – rögzítette.

Kitért arra is, hogy a bevándorlási válság óta romlik Európában a közbiztonság. A migránsválság kezdete óta Európában a migráns hátterű támadásoknak 347 halálos áldozata volt – közölte. Ezek az elkövetők bejutottak Európába és a jövőben is be akarnak jutni – mutatott rá.

A jövő májusi EP-választással összefüggésben beszélt arról, hogy éppen ideje, hogy távozzon jelenlegi európai elit, mert nem tudta az Európában tartani az Egyesült Királyságot és nem tudta Európán kívül tartani a migrációt.

A bevándorlás és „migránsinvázió” nem pártkérdés, hanem elsőrendű nemzeti ügy, amely felüláll a párttaktikai megfontolásokon – jelentette ki. Hozzátette: Magyarország szolidáris minden bevándorlásellenes kormánnyal, legyen bármilyen a pártösszetétele.

A Sargentini-jelentésről szólva úgy értékelt, a dokumentum Magyarország ellen íródott és nem a magyar kormány ellen. Szerinte: a szöveg abszurd elemeket tartalmaz, többek között a magyarországi antiszemitizmusról. A modern antiszemitizmus európai központja éppen Brüsszelben van, onnan finanszírozzák az Izrael-ellenes politikai akciókat – hangoztatta.

Orbán Viktor elmondta, a magyar kormány jogi lépéseket tesz a jelentés miatt, és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert kérik fel, hogy járjon el az ügyben.

 

Fotó: Botár Gergely

A kormányfő értékelése szerint nyáron is jól teljesített a magyar gazdasági modell.

Azt mondta: „ha munka van, minden van, ez nemcsak közbölcsesség, hanem a magyar gazdasági modell lényege is”. Magyarország az Európában manapság divatos segélyalapú gazdaság helyett munkaalapú gazdaságot épít – magyarázta.

Beszámolt arról, hogy 2010-hez képest az idei évre közel 800 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, hatszázezren a magángazdaságban helyezkedtek el. Közelítünk a 4,5 milliós álomhatárhoz: hamarosan ennyi magyar fog dolgozni – mondta.

Orbán Viktor elmondta, a munkanélküliség idén az első félév végén 3,6 százalékos volt, ezzel Magyarország a harmadik helyen áll Európában a németek és a csehek után.

Hozzátette: 65 hónapja, több mint öt éve folyamatosan nőnek a bérek.

Jelezte, tartják azon a vállalásukat, hogy úgy kormányoznak: Magyarországon egyre jobban megérje dolgozni és gyermeket vállalni. Szerinte az ország 2030-ra az ország az EU öt legjobb és legélhetőbb országa között lesz.

 

Fotó: Botár Gergely

Elmondta, 2018 második negyedévében 4,8 százalékkal, az unió átlagának kétszeresével nőtt a magyar gazdaság.

Megerősítette, a nyugdíjasokkal kötött megállapodásuknak megfelelően „szinte biztosra vehető”, hogy év végén ismét fizetnek nyugdíjprémiumot.

A kormány szerint a magyar gazdaság mai sikerében a nyugdíjasok korábbi munkája is benne van, nekik is részesedniük kell a mai sikerekből. Így méltó és így igazságos – jelentette ki.

Beszámolt a közelmúltban bejelentett debreceni BMW-, illetve tiszaújvárosi Mol-ThyssenKrupp-beruházásokról. Elismerését fejezte ki a mezőgazdaságban dolgozóknak.

Kitért arra is, hogy több mint másfélmillió gyermek kezdte meg a tanévet a köznevelésben. Egymillió gyerek ingyen kapja a tankönyveket; ilyen talán máshol nincs is Európában – közölte. A felsőoktatásba 85 ezer hallgatót vettek fel, ez kétezer-ötszázzal több, mint tavaly; 65 ezren kapnak állami ösztöndíjat, ez ötezerrel több, mint egy éve – részletezte.

Elmondta, a kormányként eddig is családközpontú politikát folytatott, de újabb és újabb kezdeményezésekre van szükség, ezért hamarosan nemzeti konzultációt indítanak, amellyel megalapozzák a további lépéseket.