- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/a-magyarok-es-a-lengyelek-celja-megorizni-kozep-europat-nemzetinek-es-keresztenynek/ -

A magyarok és a lengyelek célja megőrizni Közép-Európát nemzetinek és kereszténynek

Olyan Közép-Európát akarunk – emelte ki a budafoki ünnepségén a kormányfő -, amelyet „nem lehet fehér asztalok mellett felosztani”, amelyről nem dönthetnek nélküle, amely nem engedi magát megfélemlíteni, megleckéztetni, ahol a nemzetek kiállnak egymásért, ahol magától értetődően mi döntjük el, kit engedünk be a területünkre, és ahol „a saját törvényeink és igazságunk szerint élhetünk”.
Orbán Viktor hangsúlyozta: „hiszünk az összefogás erejében”, és a most átadott emlékmű azt üzeni, hogy megőrizzük Katyin és Szmolenszk emlékét, felépítjük és megőrizzük azt a Közép-Európát, amelyet e tragédiák áldozatai megálmodtak.

Több tiszteletet Lengyelországnak, több tiszteletet Magyarországnak! – hangoztatta a miniszterelnök.

fotó: Botár Gergely

A kormányfő szerint ahogy eddig, úgy a jövőben is mindig számíthat Lengyelország Magyarországra. Közölte: Lengyelország Közép-Európa vezető országa. Ez a Közép-Európa a magyarok jövője is, ezért amikor Lengyelországot támadják, Közép-Európát támadják és bennünket is támadnak – magyarázta. Hozzátette: amikor kiállunk Lengyelország mellett, tesszük ezt a magyar-lengyel barátságért és mert kiállunk magunkért is.

Orbán Viktor azt mondta: 27 éve ő is azt gondolta, hogy Európa a jövőnk, de ma azt látni, hogy „mi vagyunk Európa jövője”.
Megjegyezte: vannak rejtélyes dolgok az életben, ilyen a barátság és a népek barátsága. Nem kell ezt megérteni, csak hagyni kell, hogy a mélyből táplálkozó magyar-lengyel barátság „egyszerűen körülöleljen és vigyen a jövő felé” – fogalmazott.

A 2010-es szmolenszki légi katasztrófában elhunyt Lech Kaczynski lengyel elnökről a miniszterelnök felidézte: 2008-ban találkozott vele utoljára a Varsó melletti elnöki rezidencián, ahol a magyar-lengyel barátság jövőjéről és lehetőségeiről beszéltek.

Fotó: Botár Gergely

A magyar és lengyel nemzet barátságát „testvériséggé edzették” az évszázadok csapásai, sorsközösségük nem csak hazájuk földrajzi közelségéből fakad, és gyökereik is egymásba fonódtak – mondta. Hozzáfűzte: a történelem sorsfordító pillanataiban újra és újra megtalálják egymást, testvériségük a szabadságért érzett közös szenvedélyből és az érte vívott közös harcból fakad.

Orbán Viktor közölte: ma közösen emlékeznek a nyolc évvel ezelőtti tragédiára, fejet hajtanak az áldozatok előtt és hitet tesznek az általuk képviselt küldetés előtt. Lech Kaczynski kiváló jogtudós, a Szolidaritás elszánt harcosa, köztárasági elnök volt, aki hűségesen ragaszkodott az elveihez – mondta. Úgy vélte, a magyarok igaz barátjuknak tartották, és hálás szívvel emlékeznek a közép-európai politikusra.
Kiemelte: olyan Közép-Európát akarunk, ahova soha nem térhetnek vissza a 20. században átélt szörnyűségek, ezért az emlékezés közben a szmolenszki áldozatoktól örökölt feladatokra is összpontosítani kell.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke arról beszélt, hogy az átadott emlékmű azt üzeni: Magyarország szolidáris a katyini és a szmolenszki tragédia áldozataival és hozzátartozóikkal, szolidáris Lech Kaczynski egykori lengyel államfővel és testvérével, Jaroslaw Kaczynskivel. Szmolenszk máig tisztázatlan hátterű tragédiája pár nappal a sorsfordító 2010-es magyar választás előtt következett be – emlékeztetett. Hozzátette: a két nép történelmi pillanatai elválaszthatatlanok egymástól, sorsközösségük napjainkban is valóság, ezt az elmúlt nyolc év nemzetközi küzdelmei is bizonyították.

Fotó: Botár Gergely

Németh Zsolt úgy látja, a magyar-lengyel sorsközösség vállalását fejezi ki az emlékmű is, amelynek átadását tudatos időzítették mára. Ez az emlékműállítás ugyanis értékválasztást tükröz, ígérve, hogy a választás után „ugyanezen az úton megyünk tovább”, vállalva a magyar-lengyel sorközösséget – jelentette ki.