- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/a-segitseget-kell-odavinni-es-nem-a-bajt-idehozni/ -

A segítséget kell odavinni és nem a bajt idehozni

A kormányfő kiemelte: a magyar álláspont megerősítését várja a találkozótól. „A mi álláspontunk az, hogy a segítséget kell Afrikába vinni, és nem pedig a bajt behozni ide, Európába, és különösen nem Magyarországra” – fogalmazott. Hangsúlyozta: ezt a „stratégiai irányvonalat szeretnénk megerősíteni, és erre jó esélyünk is van”.

Az ENSZ globális migrációs csomagjával kapcsolatban Orbán Viktor elmondta: többen vannak az ENSZ-ben azok, akik kibocsátó országok, vagyis olyan országok, ahonnan migránsok érkeznek Európába. Ezért nagyon valószínű, hogy az ENSZ többsége a migráció támogatása mellett foglal állást – vélekedett.

[1]
Orbán Viktor mellett balról Sebastian Kurz osztrák kancellár, jobbról Paul Kagame ruandai államfő, az Afrikai Unió elnöke.
Fotó: Szecsődi Balázs

Kijelentette: „mi azonban az érem másik oldalához tartozunk, a bot másik végén vagyunk, mi nem szeretnénk migrációt Magyarországon”. Ezért „mi semmilyen szerződést nem írunk alá, amely nemzetközi szinten elismeri, támogatja, bátorítja és finanszírozza a migrációt” – magyarázta. A miniszterelnök közölte: „fenntartjuk a migrációellenes politikánkat”.

A bécsi fórum középpontjában az Afrika és az EU közötti gazdasági együttműködés javítása áll, különös tekintettel a digitalizációra és az innovációra. Napirenden lesznek továbbá klímaváltozással összefüggő kérdések, valamint afrikai befektetési programok, amelyek célja, hogy segítsék az afrikai lakosság helyben maradását.