- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/a-v4-ek-osszefogasa-nelkul-meg-ma-is-szazezrek-aramlananak-europaba/ -

A V4-ek összefogása nélkül még ma is százezrek áramlanának Európába

Orbán Viktor a Királyi Várban tartott ünnepségen köszönetet mondott jelen lévő V4-es miniszterelnöktársainak a határvédelemben Magyarországnak nyújtott segítségért. „Nekünk négyünknek az elmúlt két évben nemcsak Magyarországot, hanem Európa déli határait is sikerült megvédeni” – jelentette ki, hozzátéve: a V4-ek támogatása miatt tudta, hogy Magyarország nem marad egyedül, amikor határai megvédésének jogáért küzd.

Hangsúlyozta: sem a gazdasági számokat, sem a biztonságot, sem a kulturális életet, sem pedig a demokrácia minőségét nézve nincs semmi szégyenkeznivalója Közép-Európának.

Az Európai Unió nagyot nyert azzal, hogy felvette tagjai közé a közép-európai államokat, és „sokat is várhat még a jövőben ettől a régiótól” – emelte ki a kormányfő.

Az, hogy Európában ma „együttműködés-deficit” van, és hiányzik a cselekvés egysége, felértékeli a visegrádi országokat – fogalmazott, életerős, közös célokkal rendelkező, cselekvőképes országokból álló régióként jellemezve Közép-Európát.

Orbán Viktor köszönetét fejezte ki Beata Szydlo lengyel miniszterelnöknek országa V4-elnökségéért, amelyet rendkívül sikeresnek minősített, és szerinte méltó befejezése lesz, amikor néhány nap múlva az új francia elnökkel, Emmanuel Macronnal találkoznak majd a négyek.

A július 1-jén kezdődő magyar V4-elnökségről a miniszterelnök azt mondta: a magyarokat Közép-Európában értik meg a leginkább, a térségben vannak a kontinensnek azok a rejtett gazdasági és kulturális tartalékai, amelyek „ha egyszer megmozdulnak, akkor nagyot fog nézni majd Európa és a világ”.

Miniszterelnöktársaitól azt kérte, hogy a gazdasági együttműködés bátorítása, a diplomáciai kapcsolatok építése és a négy ország tekintélyének növelése mellett fektessenek hangsúlyt a fiatal nemzedékekre, hozzanak létre ösztöndíjakat, szervezzenek gyakornoki programokat. „Tegyük lehetővé a fiatal nemzedék számára is, hogy átélhesse azt, amit mi közép-európaiságnak nevezünk!” – szorgalmazta Orbán Viktor, aki szerint Közép-Európa tartósan is Európa leggyorsabban fejlődő régiója maradhat. „A magyar elnökség egy évét ennek a célnak fogjuk alárendelni” – zárta szavait.