A Művészetek Palotájának bemutatása koncerttel egybekötve, a Liszt Ferenc Múzeum a Régi Zeneakadémián muzsikával fűszerezve, Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája, a felújított Várkert Bazár bemutatása – néhány példa az elmúlt évekből, hogy mely helyszíneken és milyen eseményre várta Lévai Anikó a külföldi vendégeit a magyar kultúra valamely kiemelkedő sajátosságával. Idén egyértelműen a Budai Várban júliusban megnyílt és december végéig tartó „Csontváry géniusza” című kiállítás számított az év legszebb és legfigyelemreméltóbb kulturális eseményének.
Miután a vendégek megtekintették a tárlatot a fogadás háziasszonya, Lévai Anikó az alábbi szavakkal köszöntötte a meghívottakat, mesélt Csontváry-Kosztka Tivadar zsenialitásáról és művészetéről, valamint a kiállítás helyszínéről, az idén átadott, megújult Honvéd Főparancsnokság épületéről:
„Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégeink! Megtiszteltetés számomra, hogy ennyien elfogadták a meghívást szokásos adventi összejövetelünkre. Öröm számomra, hogy sokakat már ismerősként köszönthetek itt, de öröm megismerkedni azokkal is, akik talán először ünnepli az adventet itt Budapesten.
Úgy tűnik, hogy különösen is nehéz időket élünk, a világ számos pontján háborúk, természeti katasztrófák, terrorizmus vagy épp a migráció árnyékolja be a mindennapokat. Mégis fontosnak érem, hogy ezekben a nehéz időkben is egy kis örömet vigyünk egymás életébe. Erdélyben, ezen a sokak által csak regényekben létezőnek gondolt, számunkra nagyon is otthonos és kedves tájban él egy magyar szerzetes, Böjte Csaba, aki munkájával mára többezer árván maradt gyermek életét mentette meg. Csaba testvér vallja az alábbiakat: „Ha azt mondanák, hogy itt a világ vége, akkor is szépen megöntözném a virágaimat és ebéd közben megnevettetném a gyermekeinket, mert a jó Isten ezt a feladatot bízta rám, és mert talán a friss virágok között, derűs együttlétben a világvége is elviselhetőbb lesz.”
Nem csak azért idézem most Önöknek ezt a gondolatot, mert úgy érzem, ennél szebb adventi üzenetet keresve sem találhatnánk. Azért is citáltam ide, mert egészen meglepő módon, ez a sokak által bolondnak tartott, különc, magának való, bogaras zseni, Csontváry Kosztka Tivadar, akivel az imént alkalmuk volt megismerkedni, nagyon hasonlóan gondolkodott. Csontváry, akit nem csak száz év, hanem egy egész világ is elválaszt Csaba testvértől, aki sosem tanult meg gondoskodni másokról, nemhogy árva gyerekek százairól, aki saját vallást kreált magának, így fogalmazott egy helyütt: „Kell, hogy az embernek megadassék a képesség a szép felismerésére, a gyönyörűségre. Ezt elérheti, ha tisztán vannak tartva az érzései, ha szerényebben, kevesebb munkával megél s ráér a pihenésre s a pihenésben a bölcseletre, az isteni természet ismeretére. Ebben a kialakulásban él a mai ember, keresi az igazat, a szépet s önmagát… Keresi önmagát és az Istenbe vetett bizalmát.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégeink! Csontváry, mint láthatták és hallhatták, egészen különleges alakja a magyar művészettörténetnek. Ugyanabban az évben született, mint van Gogh. Mégsem hasonlít kettőjük öröksége. Csontváry munkássága csak akkor kezdődött, mikor van Gogh befejezte a magáét – az agglegény gyógyszerész már túl a negyvenen, autodidaktaként kezdett festészettel foglalkozni.
Nem úgy határozta meg magát, mint aki bármelyik festészeti iskolához tartozna. Különutas volt, ahogy gyakran mondogatta, a „napút” festője. Nem egyszerűen arra kell gondolnunk, hogy a kortársaira oly jellemző plain air technikákat kereste és használta. Ahogy láthatták, egészen sajátos megoldást dolgozott ki a fény, a fényben ragyogó színek megjelenítésére. Nagy szerencsénk van, hogy mindezt – felhasználva gyógyszerészként szerzett vegyész tudását – olyan speciális festőanyagokkal tette, amelyek száz év után is őrzik ezt a ragyogást. Most, hogy lehetőségünk volt testközelből látni gigantikus méretű vásznait, azt is megfigyelhették, engem egészen lenyűgözött, hogy nem két, hanem három dimenzióban festett, képei olykor valóságos domborművek festékanyagból.
Csontváryt egyszerűen nem érdekelte, hogy kortársai hogyan és mit festenek, nem érdekelték a normák, az ismert világ adottságai. Bebizonyította, hogy léteznek olyan tájak, amelyek képzeltnek tűnnek, holott nagyon is valódiak – és megfestette ezeket. Szakértők hada szokott vitatkozni azon, hogy Csontváry egyes festményeit idehaza a szobájában festette-e, vagy valóban járt ezeken a kétségkívül valóban létező, többnyire közel-keleti és mediterrán tájakon. Én úgy gondolom, mindegy is. Csontváry legnagyobb alkotásai számomra azt bizonyítják, hogy amit a képzeletünk fest a homlokunk mögé, az lehet valóságos is. Hogy nem szabad hagynunk, hogy becsapjon minket a világnak magunk által már megismert része, hogy elhiggyük, hogy amit még nem láttunk, az nincs is.
Tisztelt vendégeink! Engedjék meg, hogy néhány szót a helyről is szóljak, ahol állunk. Ha úgy tetszik, vonhatunk párhuzamot Csontváryval megint. Állítólag a legnagyobb Csontváry vásznakat a hozzá nem értő örökösök fuvarosoknak akarták eladni zsákvászonként. Nagy szerencsénk, hogy egy arra járó fiatal építész megmentette azokat magának és nekünk, az utókornak. A Budai Várban számos olyan épület van, amelyek szintén megmentésre szorultak. Nekünk, akik Magyarországon nőttünk fel, akár nekem, aki Budapesten voltam egyetemista, szinte megszokott, természetes látvány volt a nyolcvanas, majd később a kilencvenes években is, hogy a Budai Várban, amely Magyarország legreprezentatívabb helye kellene, hogy legyen, romos, magára hagyott, üres épületek állnak, funkció nélkül, kihasználatlanul. Talán azt kellett szimbolizálniuk ezeknek, hogy történelmünk romos, hagyományaink nem tiszteletreméltóak?
Akárhogy is, nagy öröm volt sokunk számára, hogy az elmúlt években előbb a Sándor Palota, majd sorban újabb és újabb épületek nyertek új külsőt és új funkciót, megteremtve a folytonosságot múlt és jelen, illetve reméljük, a jövő között is. Ez a kiállítótér is, a korábbi hadtestparancsnokság, egy a maga korában jól ismert építész, Kallina Mór tervei alapján épült, de a háborúban megrongálódott és évekig romosan állt. Nemrégiben került felújításra és kapott új funkciót. Milyen jó, hogy ma már nem a hadsereg, hanem a kultúraszerető közönség céljait szolgálhatja. Az épület ma a Várkert Bazár irányítása alá tartozik, amit csak azért említek meg itt, mert a Várkert Bazár is egyike azoknak a Vár környezetében levő épületeknek, amelyek hosszú-hosszú tetszhalálból éledtek újjá. Akik Önök közül tavaly is megtiszteltek minket jelenlétükkel, jól emlékezhetnek rá, hiszen akkor a Várkert Bazárban találkoztunk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egy újraéledt épület, egy különleges festőegyéniség – de építészet és festészet mellett hadd hívjam fel a figyelmüket a zenekarra is, amelyet nemsokára hallgatni fogunk. Csontváry műveiben sokszor megjelenik a Balkán, és a Közel-Kelet tematikája, hangulata, ezért a Pravo zenekart hívtuk ma meg, amelynek repertoárjában autentikus szerb, makedón, bolgár hangszeres, valamint énekes dallamok és saját feldolgozások szerepelnek. A zenekar tagjai, a fiatal magyarországi bolgár közösséggel együtt, fontosnak tartják, hogy minél szélesebb körben terjesszék a balkán, ezen belül Bulgária folklórját, ezért nem csak koncerteznek, hanem rendszeresen tartanak táncházakat, valamint kísérik a Jantra Bolgár Táncegyüttest.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt hiszem kiválóak a rendelkezésünkre álló lehetőségek, hogy ma töltődjünk, gazdagodjunk és jól érezzük magunkat. Kérem fogadják mindezt szeretettel és örömmel, és legfőképpen ne hagyják ki a lehetőséget arra, hogy egymás felé forduljanak és mélyítsék a személyes kapcsolatot egymással. Szeretettel kívánok Önöknek sok örömet az adventi időszakra, köszönöm, hogy együtt ünnepelhetünk.“
(orbanviktor.hu)
