- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/az-europai-gazdasag-kotoanyaga-a-bizalom/ -

Az európai gazdaság kötőanyaga a bizalom

Az Egyenlő minőségű termékeket mindenkinek című rendezvényen a magyar miniszterelnök nyitóbeszédében azt mondta, a bizalom természete, hogy hosszú, kitartó, kemény munkával lehet megszerezni, ugyanakkor pillanatok alatt el lehet veszíteni.

Ez különösen igaz Közép-Európában, ahol a korábbi kommunista elnyomás érzékennyé tette az emberek szabadság- és igazságérzetét – hangoztatta, megjegyezve: sok ügy, ami a kommunizmustól mentes térségekben egyszerű, napi, pragmatikus ügynek tűnik, „a mi világunkban” közvetlenül az igazságérzethez kapcsolódik.

Ezért reagált Közép-Európa egységesen és érzékenyen a kettős termékminőség témájára – mondta Orbán Viktor. Szavai szerint az itt élő emberek nemcsak azt gondolják, hogy a pénztárcájukon esik csorba, hanem azt, hogy az igazságérzetükön is. Azt szeretnék, hogy a polcról levett termék valóban az legyen, mint aminek látszik, valóban a címkén feltüntetett országból származzon, és biztosak lehessenek abban, hogy az árucikk ugyanolyan minőségű, mint ha bármely más európai országban vásárolták volna – mondta.

Lehangoló az a kisszerűség, amellyel a nagy, nemzetközi cégek átverik a közép-európai fogyasztókat – jelentette ki Orbán Viktor. Úgy fogalmazott, hogy a gazdagság és a nagyvonalúság nem feltétlenül jár együtt, hiszen Európa leggazdagabb cégei tévesztik meg a fogyasztókat.

A Magyarországon tavasszal végzett vizsgálatok azt mutatták ki, hogy az élelmiszeripari termékek minősége hetven százalékban eltért a nyugaton forgalmazott „verziók” minőségétől, a szezonális termékek egyharmadánál mutatták ki a kettős minőséget – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy az ügy nem speciálisan csak magyar vagy közép-európai, Jean-Claude Juncker ezért hozta szóba az EU helyzetéről szóló beszédében. Orbán Viktor üdvözölte az Európai Bizottság (EB) elnökének gondolatát, amely szerint nem lehetnek másodrendű fogyasztók Európában.

[1]
Fotó: Szecsődi Balázs

„Az irány jó, a szavak tetszenek, most tetteket várunk” – hangsúlyozta. Aláhúzta, Magyarország csatlakozik Szlovákiához és Csehországhoz, amikor leszögezi, hogy a kettős mérce gyakorlata nem elfogadható.

Szavai szerint a közép-európaiak gyanakvóbbak, mint a nyugat-európaiak, kis jelekből is nagy dolgokat szoktak kiolvasni. Az ember úgy érzi, a kettős mérce tulajdonképpen nem más, mint a kétsebességes Európa bevezetése. És ha kétsebességes Európa van, „mi, közép-európaiak biztosan rosszul fogunk járni”.

Elmondta, van egy sajátos oka is a közép-európai érzékenységnek. Ezekben az országokban nagy hagyománya van a földművelésnek és az élelmiszeriparnak, azonban az elmúlt harminc évben kétszer is komoly piaci sokk érte a régiót. Először 1990-ben, a tervgazdaság összeomlását követően, amikor bekapcsolódott a világkereskedelembe, majd később akkor, amikor belépett az EU-ba – fejtette ki.
Hozzátette, mindkét esemény piacnyitással járt, a jó minőségű élelmiszereket előállító közép-európai országoknak kényszerűen tőke nélkül kellett versenyezniük a nagy, nemzetközi cégekkel, így nem csoda, ha sok esetben alulmaradtak. Most az emberek úgy érzik, hogy képesek lennének jobb minőségű termékeket előállítani, mint amilyeneket a boltokban kapnak – vélekedett a magyar kormányfő. Ebben van egy történelmi igazságtalanságérzés – jegyezte meg.

Közölte, ezért joggal képviselik a közép-európaiak azt az álláspontot, hogy ugyanolyan élelmiszereket kapjanak, mint a nyugat-európaiak. Felidézte, hogy a visegrádi négyek már korábban elfogadtak Budapesten egy állásfoglalást, amelyben haladéktalan jogi megoldásokat kértek az EB-től. Magyarország a jövőben is támogatja majd a kettős termékminőség felszámolását – szögezte le Orbán Viktor, aki megköszönte a szlovák és a cseh miniszterelnöknek, hogy a visegrádi országok élére állt a küzdelemben.

A magyar kormányfő sok sikert kívánt Ausztriának és Csehországnak a soron következő parlamenti választásaikhoz.

A találkozóra Orbán Viktor magyar, Bohuslav Sobotka cseh, Beata Szydlo lengyel és Robert Fico szlovák miniszterelnök mellett a többi uniós tagállam kormányszintű képviseletét, Vera Jourová cseh politikust, az Európai Bizottság fogyasztóvédelemért is felelős biztosát, az Európai Parlament mezőgazdaságért és belső piacért felelős képviselőit, valamint néhány fogyasztóvédelmi egyesület képviselőjét is meghívták. Egy előzetes közleményben azt írták, a rendezvényen lehetőség nyílik megoldásokat keresve megvitatni azt a gyakorlatot, hogy két csoportra osztják a fogyasztókat. Fontos, hogy megtegyék a szükséges lépéseket a probléma megoldására – fűzték hozzá.

A kettős élelmiszer-minőségre – egyes multinacionális vállalatok ugyanazon márkanév alatt alacsonyabb minőségű termékeket értékesítenek a közép- és kelet-európai piacokon, mint Nyugat-Európában – az év elején hívták fel a figyelmet a visegrádi négyek kormányfői, akik csalásnak, veszélyes politikai üzenetnek nyilvánították a gyakorlatot, és a helyzet sürgős kivizsgálására szólították fel az EU illetékes szerveit.
A magyarok mellett a csehek, a szlovákok, a szlovének, a horvátok, a románok, a bolgárok és a görögök szerint is elfogadhatatlan, hogy csaknem százmillió európai állampolgár juthat silányabb termékekhez, mert a nagy gyártók kettős mércét alkalmaznak.