- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/esztergom-rangjanak-visszaallitasa-regi-adossag/ -

Esztergom rangjának visszaállítása régi adósság

A kormányfő országos jelentőségűnek nevezte a várost, amelyről azt mondta: minden magyarnak otthona, még akkor is, ha nem tud róla.

„Ma lerójuk, amivel mi magyarok saját magunknak tartozunk” – hangsúlyozta, hozzátéve: a város az elmúlt években tettekkel bizonyította, hogy nemcsak történelme teszi az egyik legfontosabb magyar várossá, hanem polgárainak szorgalma, ereje, kultúrája és hazaszeretete is.

A miniszterelnök arra is emlékeztetett, hogy a város sorsa és a magyarság történelme szétválaszthatatlanul összefonódott. „Esztergom a mi szellemi központunk, egyben legfontosabb kapcsolatunk azzal a nyugati-keresztény civilizációval, amelynek több mint ezer éve részévé váltunk” – fogalmazott.

Esztergom nélkül a magyar államiság is elképzelhetetlen lenne – mutatott rá. Orbán Viktor a prímási intézményt Magyarország „első alkotmánybíróságának” is nevezte, mondván: a koronázás feladatán túl az esztergomi érsek kötelessége volt, hogy figyelmeztesse a királyt az alkotmány tiszteletben tartására.

Azt is felidézte, hogy a bajok az egykori fővárost sem kerülték el: a tatárok feldúlták, majd idegen zsoldosok elárulták a töröknek. Az elmúlt száz év, ahogy az egész országot, úgy Esztergomot is megviselte, hiszen ahogyan az ország a kétharmadát elvesztette, „az ország közepén ékeskedő Esztergomból határváros lett”.

A „koporsószöget” a kommunisták verték be 1950-ben, a régi vármegyék rendszerének felszámolásával – fogalmazott.

Ma azért vagyunk itt, hogy ezt az országos jelentőségű várost visszahelyezzük régi rangjába – hangsúlyozta Orbán Viktor.