- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/evrol-evre-jobb-a-magyar-szlovak-viszony/ -

Évről évre jobb a magyar-szlovák viszony

Orbán Viktor gratulált a júniusban hivatalba lépett új szlovák államfőnek, és köszönetet mondott neki azért, hogy egyik első hivatalos útja Magyarországra vezetett.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

A tárgyaláson egyetértettek abban, hogy Magyarország és Szlovákia fontos partnerei egymásnak a közös történelmi múltra és egymás nemzeti kisebbségeire tekintettel is.

A magyar miniszterelnök értékelése szerint 2010 óta fokozatosan javulnak a magyar-szlovák kapcsolatok, és mára nagyszerű eredményeket ért el együtt a két ország.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

Mindketten kiemelték a visegrádi együttműködés fontosságát, amely „stratégiai kérdés Közép-Európa számára”, főleg a mostani időkben, amikor a kontinens jövőjével kapcsolatos legfontosabb kérdésekről folyik vita az Európai Unión belül – közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.