Gazdaságélénkítési tervről állapodott meg Orbán Viktor Tatabányán
2016. március 22.
Gazdaságélénkítési tervről állapodott meg Orbán Viktor miniszterelnök és Schmidt Csaba tatabányai polgármester a Modern városok program keretében.

A kormányfő elmondta: a megállapodás része a város közlekedésének korszerűsítése – benne a vasútállomás fejlesztése – 10 milliárd forintból. Emellett bővítik az ipari parkot, reálgimnáziummá fejlesztik az Árpád Gimnáziumot, meghonosítják a duális képzést, uszodát és sportcsarnokot építenek, rendbe hozzák a megyei könyvtárat, továbbá megtörténhet az egykori bányatiszti kaszinó rekonstrukciója, valamint új vásárcsarnok és piac is épülhet Tatabányán.

A miniszterelnök rámutatott, a vasútállomás fejlesztése egy nagyobb korszerűsítési program első része. A vasútállomást intermodális csomóponttá kell fejleszteni, ez 6,5 milliárd forintba kerül. Ehhez kapcsolódik a vasúti felüljáró négysávossá bővítése, az ipari park elérését biztosító úthálózat fejlesztése, valamint egy aluljáró megépítése, összesen 10 milliárd forintos költséggel.

„Ha Tatabánya épít egy modern vasútállomást, az adjon vissza valamit abból a helyből, ahová megérkezünk” – tette hozzá később újságírói kérdésre.

Fotó: Árvai Károly/Miniszterelnöki Kabinetiroda
Fotó: Árvai Károly/Miniszterelnöki Kabinetiroda

Orbán Viktor elmondta, a kormány vállalja a tatabányai ipari park 140 hektárral való bővítését, a földek megvásárlásának és átminősítésének költségeit, mely intézkedések már részben megtörténtek.

„A szakképzés előremozdítása nélkül az ipari park fejlesztése nem lesz életképes” – szögezte le, majd ismertette, hogy a polgármester javaslata alapján az Árpád Gimnáziumot reálgimnáziummá fejlesztik és 1,5 milliárd forintos költséggel átépítik.

A szakképzés fejlesztésének keretében a városban államilag finanszírozott műszaki felsőoktatási képzést kínálnak, meghonosítják a duális képzést, szakképző centrumot hoznak létre és a MÁV-szálló épületét kollégiummá alakítják.
A bányász hagyományok őrzéséről szólva a kormányfő elmondta, mintegy 1,5-2 milliárd forinttal támogatják a városi tulajdonba került Bányatiszti Kaszinó eredeti állapotba való helyreállítását. A bányakórház épületének megújítására a várossal közös tervet készítenek.

Fotó: Árvai Károly/Miniszterelnöki Kabinetiroda
Fotó: Árvai Károly/Miniszterelnöki Kabinetiroda

Orbán Viktor kitért arra is, hogy a sport területén két fejlesztési elemet tartalmaz a megállapodás. A városban egy ötven méteres fedett sportuszodát emelnek, illetve a tatabányai sport zászlóshajójának számító kézilabda számára hoznak létre csarnokot. „Azt a városnak kell eldönteni, hogy egy 3000, vagy egy nemzetközi szabványok szerinti 6000 fős stadion építésébe vágnak-e bele” – fogalmazott.

A miniszterelnök tájékoztatása szerint egyaránt 1,5 milliárd forinttal támogatják egy új vásárcsarnok és piac építését, valamint a megyei könyvtár fejlesztését. Az utóbbi beruházás kapcsán azt kérte, olyan létesítményt alakítsanak ki, mely a korszerű informatika mellett, klasszikus, olvasótermi élményt is kínál a látogatóknak.

Orbán Viktor szavai szerint „feltételes egyetértés” van a tatabányai közösségi közlekedés fejlesztéséről, itt az önkormányzatnak teljes közösségi közlekedési koncepcióban kell bemutatni 40 busz mintegy hatmilliárd forintos beszerzésének szükségességét.

Fotó: Árvai Károly/Miniszterelnöki Kabinetiroda
Fotó: Árvai Károly/Miniszterelnöki Kabinetiroda

A kormányfő hozzátette, elkötelezettek abban, hogy befejezzék a Szent Borbála Kórház fejlesztését, melyre az elmúlt 4 évben már csaknem 10 milliárd forintot költöttek, de a végső koncepcióról még nem született döntés. Hasonló a helyzet a bánhidai erőmű területének rekultivációjánál is, ahol vizsgálják a terület turisztikai hasznosításának lehetőségeit.

Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy az állam 15 milliárd forintnyi adósságot vállalt át az önkormányzattól, így „egy kicsi részt a sikerből a polgári-keresztény és nemzeti kormány is magának érezhet” – fogalmazott.

Schmidt Csaba elmondta: 2010-ben a várost az önkormányzati adósság mellett 12 százalékos munkanélküliség sújtotta. Az elmúlt hat évben Tatabányán kétezer új munkahely létesült, és a befektetők letelepítésében a város mindig számíthatott a kormány segítségére – hangsúlyozta a polgármester.