Győztes várossá kell tenni Salgótarjánt
2017. március 21.
Olyan fejlődési pályát kell felrajzolni, amelynek révén vesztes városból győztes várossá tehetjük Salgótarjánt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Modern városok program salgótarjáni állomásán, Fekete Zsolt polgármesterrel tartott sajtótájékoztatóján.

A kormányfő kiemelte: Salgótarján az utolsó olyan megyei jogú város, ahol még mindig erősen él az érzés, hogy az vesztes város, a rendszerváltozás vesztese. Azonban már 27 év telt el a rendszerváltozás óta, ezért nem engedhető meg, hogy legyen olyan megyei jogú város az országban, amely még mindig e politikai változás vesztesének érzi magát, az elsőszámú cél ennek felszámolása – mondta. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország számára Salgótarján fontos.

Magyarország szeretné olyan városnak látni, amely fejlődik. Magyarországnak szüksége van Salgótarjánra, lényeges, hogy ez a nagy hagyományú volt iparváros megtalálja a helyét a 21. század Magyarországán – fogalmazott a miniszterelnök.

Fotó: Árvai Károly

A kormányfő a fejlesztés jó példájának nevezte a korábban hasonló helyzetű Tatabányát és Dunaújvárost, ahol ma az emberek büszkék a városukra. „Tehát az a pálya, az a cél, amit kitűztünk, nem lehetetlen, hiszen van előképe a saját magyar történelmünkben” – mondta.

Orbán Viktor a politikai különbözőségeket is érintve kiemelte: azt a megállapodási ösvényt keresték, ahol egy szocialista polgármester és egy konzervatív, nemzeti keresztény miniszterelnök olyan megállapodásra tud jutni, amelyet jó szívvel tudnak ajánlani, és ez a megállapodás ilyen.

Kitért rá, a polgármester őszintén ismertette az iparűzési számokat, a gazdasági teljesítményt, az adóbevételeket, ezek alapján a tervezett nagy ívű pályát Salgótarján a maga erejéből nem tudja megvalósítani, mert egyszerűen nincs hozzá pénze. Annak is örül, ha okos gazdálkodással egyáltalán működtetni tudja a várost, és még ehhez is szükség lehet kormányzati támogatásra – tette hozzá.

Fotó: Árvai Károly

 

A kormányfő tucatnyi pontban foglalta össze a megállapodásban érintett fejlesztési területeket a várost elkerülő úttól az új városközpontig.
Elsőként az országhatárig érő, Salgótarjánt elkerülő négysávos utat említette 40-50 milliárd forintos beruházásban.

Mint mondta, az elektromos buszokra vonatkozó salgótarjáni igénynek illeszkednie kell az országos közlekedési és tömegközlekedési koncepcióba, ezért közös munkabizottság keresi majd a legjobb megoldást a városi tömegközlekedés megszervezésére, az új helyi buszpályaudvar és parkoló kialakítását pedig a kért 1,7 milliárd forinttal támogatja a kormány.

Az ipar és a gazdaság fejlesztése érdekében 10 milliárd forintból a város összes, 40-45 hektárnyi barnamezős rozsdafoltját felszámolják, és amit lehet, új ipari park formájában vonják be a termelésbe. Emellett 12 hektárnyi új, zöldmezős területen is ipari park létesül további 2,5 milliárdból.

Munkacsoport vizsgálja annak műszaki részleteit, hogyan alakítható ki saját energiaszolgáltatási rendszer, amely megújuló energiából fedezi a város energiaigényét. Az öblösüveggyártás magasabb ipari minőséggé fejlesztésére 4,5 milliárd forintot ad a kormány.

A vendéglátás és kereskedelem modern oktatási lehetőségeinek megteremtése érdekében 3 milliárd forintot kapnak az érintett oktatási intézmények, további 2 milliárd forinttal segíti a kormány a helyi adottságok figyelembevételével megvalósuló duális képzést.

Fotó: Árvai Károly

Külön fejezetként tárgyalták az egészségügyi és sportfejlesztéseket. A megállapodás szerint új onkológiai központot hoznak létre a kórházban 1,2 milliárdból. Salgótarjánnak előkészített tervei vannak egy sport- és rekreációs központra, a 8 milliárd forintos beruházási terv 25 méteres úszómedencét is tartalmazott. A kormány javaslatára 50 méteres medence épül, öt évig pedig vállalja is az állam az uszoda fenntartását. Másfélmilliárd forintból atlétikai pályát hoznak létre az öblösüveggyári sportpályán, a szlovák határ közelében pedig jégcsarnok épül.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, ez különösen indokolt, ha regionális központ akar lenni Salgótarján.

A térség turisztikai vonzereje érdekében szükséges beruházások 22 milliárd forintba kerülnek. A kormányfő azt mondta, a szakmai jóváhagyás után ezt a pénzt rendelkezésre bocsátják.

Újabb munkacsoport a teljes egyházi fejlesztési igényeket méri fel a városban és környékén, beleértve a templomokat, plébániákat, parókiákat, oktatási és szociális intézményeket. Az egyházakkal kötött megállapodást a kormány támogatni fogja – jelentette ki a miniszterelnök.

Fotó: Árvai Károly

Végül a regionális központtá szánt Salgótarján városközpontjának kialakítását említette meg Orbán Viktor. Az elkészülő rehabilitációs terv költségét „nagyvonalú, de ésszerű határokon belül a kormány vállalja”. Orbán Viktor közölte: a tervezésekre nagyon rövid időn belül egymilliárd, majd egy hónapon belül további néhány milliárd forintot kap Salgótarján.

Ha a város ezt értelmesen használja fel, elkészülnek a tervek, amelyek alapján ütemtervek készülnek, és belátható időn, egy-két éven belül érezhető változásokat tudunk elérni a salgótarjáni emberek életminőségében, a városképben és a gazdaság lehetőségeiben is – mondta a kormányfő.

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a megállapodásnak köszönhetően elkezdődhet Salgótarján mint kulturális, gazdasági, sport régióközpont fejlődése. Elsődleges feladatnak nevezte a gazdaságfejlesztést, mivel a városban kilencszázalékos a munkanélküliség, ami több mint az országos átlag kétszerese. A Modern városok program keretében elindított fejlesztések révén Salgótarján élhetőbb, szerethetőbb város lesz – mondta a polgármester, aki a kormánnyal közös érdeknek nevezte Észak-Magyarország és a leszakadó megyék fejlesztését.