Szombat este futott ki az Európa hajó a Szilágyi Dezső téri kikötőből, fedélzetén a Tokaji Borbarátnők, a SVÉT szakácsai, a Magyar Konyha képviselői és 200 báli vendég. A Tokaji Borbarátnők 13. alkalommal rendezték meg báli ünnepségüket, amelyen Ruprecht László irányítása alatt a vidék legjobb éttermeinek séfjei készítették az ötfogásos vacsorát és itt adták át a Magyar Konyha Termelői Díjat.
Kulcsár Edit, a Borbarátnők Társaságának elnöke nyitotta meg az estélyt, ahol természetesen a borász hölgyek borait kínálták. A Demeter, a Béres, az Árvay, a Szent Tamás, a Szepsy, a Tokaj Nobilis és a Patrícius borászat száraz borait kóstolhatta a közönség, a fogások pedig kizárólag magyar termelők termékeiből készültek.
Vinkó József, a Magyar Konyha főszerkesztője beszédében elmondta, hogy a magyar gasztronómia fejlődésének egyik legfelemelőbb pillanata, hogy kizárólag magyar alapanyagokból olyan nívós vacsora készíthető, mint amiből a báli menü is készült az alábbiakból: alapi bivaly, kelemeni bárány, mádi kecske, szilvásváradi pisztráng, keszthelyi tokhal és kaviár, beregi csirke, csegei napos borjú, bőszénfai szarvas, rohodi marha és mecseki szarvasgomba.
[1]
Az este folyamán Lévai Anikó, a Magyar Konyha szerkesztőbizottságának elnöke adta át a Termelői Díjat, amelyet a gasztronómiai magazin minden évben három termelőnek, terméknek ítél oda. Birsán János a Pepó Papa tökmagolaja, Vereckei Ágnes a Ghaurved mustár, Kovács Gyula pedig a Tündérkert mozgalom kitalálójaként lett az idei díjazott. (Lévai Anikó köszöntőbeszéde, a díjazottak bemutatása a cikk végén olvasható.)
A 2014 óta átadott Termelői Díj előző évi nyertesei Sáfrány László (szilvásváradi Első Hazai Halfüstölde, pisztrángtenyésztés) – Molnár János (faszenes kecskesajt) – Kövér Zoltán (mangalicatenyésztés) – Baumgartner Zsolt (finoman márványozott tarja és érlelt sonka tiszta vérű szőke mangalicákból) – Csóll Péter (a régi Stühmer csokoládék felélesztése, étcsokoládés trüffeles szaloncukor) – Szomor Dezső (szürkemarha-szalámi) – Szabó György, Gyuri bácsi (füvesember, gyógynövénytermesztés) – Balogh-Nagy Erzsébet (juhtenyésztő) – Sándor Tamás (sajtkészítőmester).
* * *
[2]
Lévai Anikó köszöntőbeszéde:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Pár évvel ezelőtt, amikor a Magyar Konyha szerkesztőségében megálmodtuk a Magyar Termelők díját, még csak reméltük, hogy egyszer megérjük azt a pillanatot, hogy szinte az EB meccseihez hasonló eufóriával nézzük a magyar csapat szereplését a Bocuse d’Or-on. Hogy az online hírportálok percről percre közvetítik Széll Tamásék főzését, vagy hogy a közösségi oldalakat elárasztják a helyszínről posztolt szelfik. Nem tudtuk biztosan, de hittünk benne, hogy eljön ez a pillanat. Ma pedig, azt gondolom, senki nem vitatkozik azzal a ténnyel, hogy Magyarország gasztronómiai nagyhatalommá kezdi kinőni magát, felkerültünk a gasztronómia világtérképére.
Ez a kitüntetett cím és a minőségi konyha pedig nem valósulhatna meg minőségi hazai alapanyagok nélkül. A minőségi alapanyagokat pedig minőségi termékek előállításával foglalkozó magyar termelők adják a séfek kezébe. Ezért tartjuk fontosnak a Magyar Konyhánál a magyar termelők elismerését immár negyedik éve. Lássuk az idei díjazottakat!
A régi magyarok úgy tartották, hogy a tökmagolaj Isten zsebéből pottyant ki, és azért kaptuk tőle, hogy segítsen nekünk. Az egyik legfrissebb „magyar felfedezett” a tökmagolaj, egyre többen használják különleges íze és az egészségre gyakorolt jótékony hatása miatt. Tavaly nyáron pedig mind megtanulhattuk, hogy a zöld arany nem csak salátákhoz és húsokhoz, de süteményekben is kiváló. Idei első díjazottunk Bésán János, a Pepó papa tökmagolaj készítője. „Kezdetben volt sok hozzáértő kéz és még több szeretet. A napsütötte, gazdagon termő tökföldekről gondos odafigyeléssel összegyűjtöttük a legszebb, „legkerekebb” tökmagokat, majd a tökmagokból kisajtoltuk és üvegbe töltöttük a természet minden kincsét.” Népmesébe illő módon mutatja be honlapján a terméket az 1990-ben alakult Peiba Kft., amely ma már tíz éve családi vállalkozásként működik, és egyrészt professzionális külföldi termékek hazai forgalmazójaként, másrészt a Pepo Papa tökmagolaj gyártójaként ismert. A termék a nevét a tökfajok latin elnevezéséből, a Cucurbita pepóból kapta, és az olaj ma már saját termelésű tökből, saját gyártásban készül. Az olaj sem kémiai, sem biológiai kezelésen nem megy keresztül. A nemesvámosi cég módszere a hagyományokra épül, az üzemben a tökmagolaj a maga természetességében nyeri el jellegzetes színét és aromáját, így kerülhet az asztalunkra egészséges, és mikrobiológiai fertőzéstől mentes tökmagolaj. Az állandó kiváló minőséget náluk a válogatott alapanyag, a korszerű technológia, valamint szakértő munkatársaink felelősségteljes, odaadó munkája garantálja.
[3]
Mit kaptunk mi a rómaiaktól? Az elhíresült kérdésre válaszolva sok minden elhangzik a sokak által kedvelt filmben, kivéve a mustármagot, pedig azt is a rómaiaknak köszönhetjük, ők terjesztették el Európa-szerte. Ma már sokféle mustárt fogyaszthatunk, ki-ki ízlésének megfelelően, köztük természetesen magyar mustárt is. És ha magyar mustár, akkor Ghaurved mustár. A Vereckei Ágnes nevével fémjelzett termék öt éve van piacon, neve egy ősi magyar szóból származik és gyomorvédelmet jelent. A mustárkészítésnek Erdélyben voltak igazi hagyományai, és az, hogy ma a Ghaurved mustárokat fogyaszthatunk, mesébe illő történet. A mustárok egy kétszáz éves családi receptúra alapján készülnek, a receptet és a mustárkészítés hagyományát egy Erdélyből a vasi határszélre vetődött asszony, Patakfalvi Judit hozta magával Magyarországra, aki több mint 20 éven át készítette házi üzemében a különböző mustárokat, mígnem 2011-ben, miután a férjét eltemette, úgy döntött: végleg felhagy vele. Hogy el ne vesszen az a tudás, amit több száz évig éltettek, Vereckei Ágnesék megvásárolták a mustárkészítő gépet, s vele az ősrégi családi recepteket is. Ennek köszönhetjük, hogy a mustárkészítés a legrégebbi hagyományaival tovább él hazánkban, és hogy a legfinomabb magyar mustárral ehetjük egyik kedvencünket, a sült kolbászt.
A harmadik idei díjazottunk kicsit „kilóg a sorból”, a Tündérkertben Kovács Gyula által főzött pálinkák nem annyira az ételek fűszererezését segítik, mint a tökmagolaj és a mustár, inkább az emésztésükben segítenek. És persze a magyar pálinka mindenre jó, ahogyan azt a Magna cum laude is megénekelte: „Az istenek könnycseppje gyógyír bánatra, örömre.” Azzal, hogy két évvel ezelőtt ismét szabad lett a pálinkafőzés, az egyik legrégibb és legmagyarabb ital éli újra reneszánszát. Az eredetileg erdész végzettségű Kovács Gyula Göcsejben található kertjében ezerhatszáz féle gyümölcsből készített már pálinkát. Csak körtepálinkát 108 féle körtéből főzött, de lehet, hogy ebben meg is cáfolna gyorsan, hiszen szerinte olyan gyümölcs nincs, hogy körte… vagyis csak sokféle körte van. A pálinkakészítés mellett a fogyasztásra is nagy hangsúlyt fektet: kóstolóin a gyümölcsök érési sorrendjében lehet végigízlelni az italokat, emellett pedig felbecsülhetetlen az eszmei értéke annak a kutatómunkának, melyet az őshonos magyar gyümölcsfajták megmentéséért végez. Mi pedig Önnel együtt reméljük, hogy megvalósul Bereczki Máté álma, hogy „Isten legszebb gyümölcsöskertjévé változtassuk a Kárpát-medencét”.
[4]
Idén ismét nagyon nehéz helyzetben voltunk, de meggyőződésem, hogy a magyar Konyha Magyar Termelők díja olyan hazai termelőkhöz került idén is, akiknek köszönhetően Magyarország gasztronómiai híre tovább nő majd. Hiszen a hazai termelőink, legyen szó tökmagról, mustárról vagy pálinkáról, olyan ízeket csempésznek mindennapjainkba, melyekkel megkönnyítik, „megolajozzák” a napi működésünket, akkora hitet adnak, mint a mustármag, és egy kupicával fogyasztva ihletet kap tőlük minden magyar. Gratulálok a díjazottaknak!