- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/hodmezovasarhely-orzi-a-magyar-tortenelmi-tradiciot/ -

Hódmezővásárhely őrzi a magyar történelmi tradíciót

A kormányfő a polgármesterrel tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, Hódmezővásárhelyen 1990 óta minden választáson a polgári, nemzeti, keresztény oldal jelöltjei kaptak bizalmat. Leszögezte ugyanakkor, a politikában nincs olyan barátság, amely megelőzné a haza érdekét.

A miniszterelnök a megállapodás részleteit ismertetve kifejtette, a kormány támogatja a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő tram-train építését. A beruházást azonban ésszerű áron kell megvalósítani, és megvizsgálni, hogy a nemzetpolitikai célokkal egyezően miként lehet a vonalat meghosszabbítani Szabadkáig. Hozzátette: az ezzel kapcsolatos részben technikai, részben határrendészeti kérdésekről megkezdik a tárgyalást a szerb kormánnyal.

Száz hektárral bővítik a város ipari parkját, az ehhez szükséges területet az állam vásárolja meg. Emellett támogatást kapnak azok a feldolgozóipari vállalkozások, melyek Hódmezővásárhelyen tervezik fejleszteni kapacitásaikat – közölte a kormányfő, hozzátéve: jó néhány érdeklődő van már, de mások előtt is nyitott a lehetőség.

Tárgyalások kezdődnek egy nagyméretű naperőmű-park létesítéséről állami beruházásban – tudatta Orbán Viktor.
A településen új könyvtár és tudásközpont építenek 4 milliárd forintos beruházással, és ugyanekkora összegből felújítják több középiskola és egy kollégium épületét – mondta a miniszterelnök.

Fotó: Árvai Károly

 

Megbeszélések indulnak arról, hogy miként kapcsolódhat be a város az agrár felsőoktatás rendszerének vérkeringésébe – közölte a miniszterelnök. Hozzátette: amennyiben a következő választáson is bizalmat kap a kormány, értelmes átszervezéseket hajtanak végre ezen a területen.

Az országban elsőként Hódmezővásárhelyen történhet meg egy tízemeletes ház visszabontása, ha erről a lakókkal meg lehet állapodni – tudatta a kormányfő.
Megállapodás született a város térségében 117 kilométer hosszúságú turisztikai célú külterületi kerékpárút-rendszer építéséről. Döntöttek a hódmezővásárhelyi laktanya infrastrukturális fejlesztéséről, valamint egy új honvéd középiskola és kollégium létrehozásáról és arról, megvizsgálják miként kaphat a városban működő kórház honvéd kórházi minősítést – mondta Orbán Viktor.

A Modern városok program utolsó állomásán az eddigi eredményeket összefoglalva a kormányfő közölte, a kezdeményezés keretében összesen 3400 milliárd forint értékben kötöttek megállapodást 23 településsel. A megállapodások alapját az önkormányzatok adósságkonszolidációja jelentette, az összes települést illetően 1369 milliárd forintnyi adósságot vettek le az önkormányzatok válláról.

A miniszterelnök szerint bebizonyosodott, hogy a helyiek össze tudnak rakni olyan fejlesztési programokat, amelyekből kikerekedik egy nemzeti városfejlesztési program, tehát jó döntés volt a városokkal külön-külön megállapodni.

A nagyobb városokkal folytatott egyeztetésekkel párhuzamosan tárgyalások folytak a megyei közgyűlésekkel a kis és közepes városok fejlesztéséről, emellett azonban szükség lesz egy, a falvakat érintő a munkahelyteremtést, a szolgáltatások fejlesztését, az otthonteremtést segítő programra is.

Fotó: Árvai Károly

Kérdésre válaszolva a miniszterelnök közölte, a kormány készséggel tárgyal New York állam kormányzójával a CEU-ról. Rámutatott ugyanakkor, a felsőoktatási törvény módosítása két másik amerikai egyetemet is érint, az egyik esetében már hamarosan aláírhatják a megállapodást.

Szintén kérdésre válaszolva kifejtette, a magyar-amerikai kapcsolatok nem indokolják a négyszemközti megbeszélést az amerikai elnökkel. A két ország politikai kapcsolatai jobbak mint voltak a demokrata kormányzat idején, és ha bármilyen okból indokolt volna sürgősen egyeztetni, arra meglennének a lehetőségek.

Almási István polgármester hangsúlyozta: előremutató és hasznos tárgyalást folytattak a miniszterelnökkel, és olyan megállapodást írtak alá, amely a további fejlődés ígéretét hordozza magában. A hódmezővásárhelyiek nyertesei a szerződésnek, amely új távlatokat nyit a város életében – jelentette ki.

A polgármester kiemelte, a város gazdaságában meghatározó az agrárium. Hódmezővásárhely alkalmas arra, hogy regionális agrárigazgatási központtá váljon és a mezőgazdaságra épülő feldolgozóipar is megerősödjön.