Ismét átadták a Média a Családért-díjakat
2019. január 31.
A magyarországi, valamint a külhoni Média a Családért-díj mellett gazdára talált az EMMI-Különdíja, és idén először Vlogdíj kategóriában is hirdettek győztest.

Az újságíróknak járó díjat 2007-ben alapította a Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin. Az alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy a médiában rejlő lehetőségeket a családok javára fordítsa, eszközeivel a család intézményét erősítse.

Az alapítvány azokat az írott sajtóban, televízóban, rádióban vagy az interneten megjelent „családbarát” cikkeket, műsorokat keresi havi rendszerességgel, amelyek a család védő szerepéről szólnak, vagy ezek minél teljesebb megéléséhez és a problémák megoldásához nyújtanak segítséget. A díjat és az azzal járó 500 000 forint pénzjutalmat a szakmai zsűri minden évben egy jelöltnek ítéli oda a 12 közül, akiket az év folyamán havonta kiválasztottak. 2016 óta a környező országok magyarlakta területeire is kiterjesztették a díjat. A határon túli magyar újságírókból álló jelölőbizottsággal és zsűrivel egyeztetve kerül havonta kijelölésre egy-egy családbarát megjelenés, s kerül ki év végén a győztes.

„Vannak ebben a harsány médiazajban újságírók és sajtóorgánumok, akik más utat választottak az emberek eszéhez és szívéhez. Akik olyasvalamit alkotnak és adnak magas szakmai színvonalon a médián keresztül, ami segít embernek maradni és valóban szépen és jól élni” – mondta Lévai Anikó az idei díjátadón a megnyitó beszédében. (A teljes köszöntőbeszéd a cikk végén olvasható.)

„A családról azt szoktuk mondani: a hátterem, pedig a család az előterünk. Minden, ami fontos, általa és benne kezdődik és végződik. A történeteink is. Itt van hát az idő, hogy a család legyen a legszebb szenzációnk, a legkülönlegesebb, legmegindítóbb közös történetünk, hogy a család előtérbe kerüljön, a médiában is – vallja dr. Aczél Petra, a Média a Családért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Corvinus Egyetem egyetemi tanára.

A rendezvényen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára úgy fogalmazott: „A jelenlegi magyar kormányzat egységes Kárpát-medencei térben gondolkozik. A Nemzetpolitikai Államtitkárság a »2018 – a külhoni magyar családok éve« meghirdetésével azt tűzte ki célul, hogy a külhoni magyarság szülőföldön való megmaradását a legfontosabb területen, a családok megerősítésén keresztül segítse. A díj támogatásával ezt tudjuk tovább erősíteni és egyúttal megköszönni a külhoni magyar média képviselőinek a munkát, amit az egyetemes magyar nemzetért végeznek.”

Idén az 500 000 Ft-tal járó Média a Családért-díjat Király Eszter vehette át Lévai Anikótól, az Én vagyok az apád blogon megjelent „Erősebb leszel, mert elfordul a tekinteted magadról” című írásáért. A győztesnek gratulált Bogsch Erik, a díjat 2018-ban támogató Richter Gedeon Nyrt. elnöke, aki kiemelte: „A család a társadalom számára olyan alapértéket jelent, amely folyamatos gondozást igényel. A Richter tevékenységében ez testet ölt egyrészt a kollégáink és családjaik számára nyújtott széleskörű jóléti szolgáltatásokban, a családos munkavállalók támogatásában. Másrészt ez a cél jelenik meg a tudatos családtervezést középpontba állító társadalmi programjainkban is. A Média a Családért díjat azért tartjuk fontos kezdeményezésnek, mert a médiában is megerősíti a család által képviselt értékeket, reflektál a családi problémákra és utat mutat azok megoldására.”

A Külhoni Média a Családért-díjat ezúttal Csatlós Tünde és Trella-Várhelyi Gyopár kapta a Nőilegben megjelent „Újrafércelt családok” című írásáért.

Az EMMI különdíját Füller Tímea „Magyola” című írása kapta, amely a Family magazinban jelent meg, a vlogdíjat pedig Hamar Noémi és Hamar Donát fiataloknak szóló videoblogja érdemelte ki.

A Média a Családért-díjhoz idén is kapcsolódott közönségdíj, az idei nyertes a she.hu munkatársa, Herczeg Zsuzsanna a „Magukra hagyott kisöregek – De hol vannak az unokák?” című írásával. A díjat az alsópáhoki Kolping Hotel támogatta.

Az ünnepség végén a Képmás magazin lapigazgatója, Molnár-Bánffy Kata megköszönte az újságírók munkáját és a támogatók nagylelkű, felelős hozzáállását a családbarát média ügyéhez. Örömmel jelentette be, hogy a 2019. évi Média a Családért-díj támogatója a Zalaco Sütőipari Zrt. lesz.

A díjátadó házigazdái Bolyki Balázs és Bolyki László voltak. A Bolyki Brothers és a B4 vidám, zenés ünnepléssé varázsolták az estet.

* * *

Lévai Anikó köszöntőbeszéde:

Államtitkár Asszony, Elnök Asszony, Igazgató Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Jelöltek! Egy anekdota szerint egy férfi az életét kockáztatva a háborgó tengerbe vetette magát, hogy kihúzzon egy kisfiút, akit magukkal sodortak a hullámok, – Köszönöm, hogy megmentette az életemet – hálálkodott a gyerek, miután partot értek. – Nincs mit, öcskös – nézett a szemébe a férfi. – Csak élj úgy, hogy érezd: érdemes volt.

De mi is a legbiztosabb módja, hogy így éljünk? Mi a járt út arra, hogy elégedetten fejezzük be majd egyszer az életünket? Ottlik Géza azt mondta, „a világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni, nem újrarendezgetni azt, ami már megvan benne, hanem hozzáadni mindig.” Ez az a szemlélet, amire szülőként a gyerekeinket neveljük – nagyszülőként az unokáinkat. És erről a szemléletről szól a Média a Családért díj is, amelynek a megünneplésére, kiosztására ma összegyűltünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Botránnyal, szenzációval, meghökkentéssel évezredek óta hatni lehet az emberekre, és ebből egészen jól meg is lehet élni. Sőt! Ebből lehet csak igazán jól élni. A fogyasztói társadalomban verseny folyik a figyelmünkért, és általában sajnos az nyer, akinek az üzenete harsányabb és könnyebben értelmezhető. Nagyon tudatosnak kell ahhoz lenni, hogy idő maradjon analizálni és elmélyülni annak érdekében, hogy ne az első és leghangosabb ingerek vezessenek minket. Ma paradox módon az igényel sok energiát, hogy egyszerűbben és ésszerűbben tudjunk élni.

Vannak azonban ebben a harsány médiazajban újságírók és sajtóorgánumok, akik más utat választottak az emberek eszéhez és szívéhez. Akik olyasvalamit alkotnak és adnak magas szakmai színvonalon a médián keresztül, ami segít embernek maradni és valóban szépen és jól élni. Olyan gondolatokat tártak elénk, amelyek valamiféleképpen kapcsolódnak a családhoz, ezáltal az egész életünkhöz.

A Média a Családért Alapítvány egy nagyon egyszerű, mondhatni evidens állításra alapozza a munkáját: arra hívja fel a figyelmet, hogy családban élni jó, a család megtart és megerősít, a család olyan érték, amelyért ebben az értékválsággal küzdő 21. században megéri küzdeni és dolgozni. Hiszen meghatároz minket a család, amelyből származunk és a saját családunk is, amit mi alapítottunk. Ott kaptuk az életet, és itt adjuk tovább – nagyon sokáig a család számunkra a világ, és bizonyos tekintetben kitörölhetetlen lenyomatként és látásmódként az is marad. És a gyermekeink számára is az lesz, hiszen itt kell megtanulniuk szeretni, haragudni és megbocsátani, elfogadni és elfogadva lenni, összetörni és felállni, felelősséget vállalni, majd egyszer mindezt tovább adni.

Ez maga az élet, ezek a mindennapjaink, amit Önök, kedves díjra jelölt médiamunkások, nem hagynak elrobogni mellettünk, hanem a magasba emelik azzal, hogy megkapóan, erőteljes hangsúlyokkal írnak – vagy beszélnek – róla. A család maga az élet – és ha jól működik, akkor minden jó. Önök valamiképpen ennek a különbözői metszeteit fogalmazták meg, és ha a pályaműveiket szépen, sorban, egymás után végig nézzük, akkor ezek össze is állnak egy kerek, teljes egésszé.

Kolozsvártól Zalaegerszegig, Kassától Szegedig, Soprontól Ungvárig olyan alkotások születtek, amelyek mellől egyszerűen nem lehet felállni. Olvasás közben mosolygunk, sírunk, eszünkbe jut a saját életünk, nevetünk, aztán megint legörbül a szánk, meghatódunk, elkomolyodunk újra… Csodálatos ez az értéktömeg, amit létrehoztak, mi pedig gazdagabbak leszünk, ha megnyílunk a befogadására.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez a gála kiváló alkalom arra, hogy ünnepeljük azt a közös metszetet, ami miatt ma itt vagyunk: hogy mindannyian szeretünk szeretni és szeretnénk jól szeretni a hozzánk legközelebb állókat. Önök ezt meg is tudták fogalmazni szépen, okosan, érthetően – hiszen erről szólnak azok az alkotások, amelyekkel a Média a Családért-díj jelöltjei lettek. Ez talán a legfontosabb közös halmaz, és minél nagyobbra tudjuk tágítani, annál jobb hely lesz a Kárpát-medence.

És amikor itt ennyien együtt vagyunk, úgy érezhetjük, hogy – bár mindig akad sopánkodni valónk a világ dolgai miatt – azért jó okunk van bizakodni abban, hogy minden rendben lesz, ha mi továbbra is megtesszük a magunkét. Persze közösségben minden könnyebb, úgyhogy fontos, hogy tudjunk egymásról és támogassuk egymást.

Egy nagy mesemondótól idéznék még, Lázár Ervintől: „A világban mindenkire rá van bízva valami. Valami nagyon fontos, amivel el kell jutni az Üveghegy elé, s aki az Üveghegy elé akar jutni, annak ismernie kell testvérét, anyját, nagyapját, tudnia kell, hogy az Üveghegy vára mindenki előtt nyitva áll, csak szeretet és tiszta szív kell hozzá.”

Kedves vendégek! Magam is izgatottam várom, kik nyerik az egyes díjakat – örülök, hogy nem nekem kellett választanom, mert nagyon nehéz dolgom lett volna. Szívből gratulálok valamennyi jelöltnek, kívánok egészséget, szeretetet, békét és áldást a mindennapjaikhoz és újabb szívhez szóló alkotásokhoz! Kívánom, hogy mindig így tudják látni világunkat, és a világban a magyar családokat, ahogyan alkotásainkban elénk tárták.

Mindannyiuknak szép és tartalmas estét, jó beszélgetéseket kívánok!