- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/kulonbozo-kulturalis-alapokbol-kulonbozo-migracios-politikak-szarmaznak/ -

Különböző kulturális alapokból különböző migrációs politikák származnak

Orbán Viktor a hét miniszterelnök közös sajtótájékoztatóján a migráció témájáról szólva kifejtette: a tanácskozáson – amelyen különböző kulturális hátterű és alapú államok vettek részt – voltak olyan országok, amelyek világossá tették, nem akarnak változtatni kulturális mintázatukon, „mások pedig már egy sokkal színesebb világban élnek, mint mi”.

Ez a nagy távolság is jól mutatja, milyen heroikus dologra vállalkozott az Európai Unió, hogy egy közös migrációs politikát építsen fel – mondta, tiszteletreméltónak nevezve ugyanakkor ezt a kísérletet, amelyben „kis lépésekben haladunk”, de voltak biztatásra okot adó részletek.

Ezért „az EU-t továbbra is biztatjuk, hogy próbáljon kialakítani az egymástól távoli álláspontok ellenére valami közös koncepciót” – tette hozzá a kormányfő.
A V4-Benelux-csúcstalálkozó migrációs véleményeit úgy összegezte: „a külső dimenziót tekintve nagyobb egyetértés volt, mint a belsőt tekintve”.

Egyetértés volt abban, hogy a határokat meg kell védeni, hogy jó lenne a menekülteket és a migránsokat minél korábban szétválasztani, ahogyan abban is, hogy megállapodást kell kötni minden származási és tranzitországgal. Emellett fel kellene állítani a biztonságos harmadik és származási országok közös EU-s listáját – sorolta a közös pontokat Orbán Viktor.

Fotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Bár a vélemények sokszínűek, mégis sikerült néhány kérdésben egyetérteni, ami megbecsülendő érték és eredmény – zárta nyilatkozatát a miniszterelnök, akinek szavai szerint az izgalmas találkozón közelebb kerültek a Benelux-országok vezetőihez, mint azt korábban gondolta volna.

A kormányfő újságírói kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy „a migráció kérdése minden nemzetet a szívénél érint meg”, arról a kérdésről szól ugyanis, „kikkel élünk együtt egy országban”.

Mivel „különböző történelem van mögöttünk, mások a hagyományaink, mást gondolunk a saját magunk integrációs képességéről, ezért nagyon nehéz lesz egy közös álláspontot kialakítani” – mondta a miniszterelnök.

Kifejtette: noha olyan álláspont kialakítható, amelynek vannak egybeeső elemei, de egy egységes európai migrációs politika kialakítása felől kétségei vannak, és nem is nagyon látja az esélyét, de Magyarország nem zárkózik el a tárgyalásoktól. Magyarország tiszteletben tartja az uniós tagállamok közötti – a történelmi okokból érthető – kulturális különbségeket, és a tisztelet mondatja azt, hogy „itt az a helyes, ha az ambíciószintet alacsonyan tartjuk” – fogalmazott.

Egy másik kérdésre Orbán Viktor azt mondta: közép-európaiként az identitás kérdését tartja a legfontosabbnak, és a migráció éppen ezzel függ össze. „Ne csináljunk olyan migrációs politikát, amelynek eredményeképpen mi többé nem leszünk azok, akik most vagyunk” – szavai szerint ez a magyar álláspont antropológiai alapja.

A csúcstalálkozó után, hétfő délután a varsói Királyi Várban Lengyelország ünnepélyesen átadja a V4-országcsoport soros – júliustól 2018. júniusig tartó – elnökségét Magyarországnak.