Magyar művekből rendezett kiállítást nyitott meg a miniszterelnök Japánban
2019. december 5.
Magyar művekből rendezett kiállítást nyitott meg a tokiói Szépművészeti Múzeumban Orbán Viktor csütörtökön, az eseményen a miniszterelnök kiemelte: a magyaroknak bizonyítaniuk kell, hogy a világ jól jár, ha vannak magyarok. Az eseményen Takamado Tsuguko hercegnő kifejtette, máig jól emlékszik több mint tíz évvel ezelőtti magyarországi látogatására, és most ez a tárlat tovább erősíti a magyar-japán kapcsolatokat.

A Kincsek Budapestről: európai és magyar mesterművek a budapesti Szépművészeti Múzeumból és a Magyar Nemzeti Galériából címmel megrendezett tárlat megnyitóján a kormányfő hangsúlyozta: egy japán nehezen értené meg a magyarokat, mert Japán egy nagy nemzet, négyszer akkora a területe, mint Magyarország, a népessége pedig tízszer akkora. Egy japán biztosan azt gondolja, hogy japán ember mindig volt, van és lesz, japánok nélkül nem lehet elképzelni a világot – közölte.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Azt mondta: ezzel szemben a magyar egy kisebb nemzet, mint a japán, ezért az a gondolat motoszkál bennünk, hogy a világot, az emberiséget Magyarország és a magyarok nélkül is el lehet képzelni. „Visszatérő rémálmunk”, hogy egyszer megjelenik a Jóisten Magyarországon, megkérdez minket, mi végre vagyunk a világon, és ha mi nem tudunk válaszolni, kihúz minket a nagy könyvből, ahova a nemzetek vannak felírva – fogalmazott.

Úgy vélte, a magyarok azért innovatívak, azért képesek olyan világszínvonalú alkotásokra, mint amilyeneket itt is látni, mert bizonyítaniuk kell, hogy a világnak szüksége van rájuk, a világ jól jár, ha vannak magyarok. Ezért van olyan sok magyar Nobel-díjas, olyan sok magyar olimpiai aranyérem, ezért vannak ilyen művészeti alkotások, ez mind arról szól, hogy „a magyarok helyet követlenek maguknak a Nap alatt” – jelentette ki.

Orbán Viktor kifejtette: amikor Magyarországon japánokkal beszél, az a benyomása, hogy több dolog köt össze minket, mint amennyi elválaszt. „A szellem, az érzelmek és az erények közös metszetét” azonnal felismerik, ha egy magyar beszél egy japánnal – vélekedett.

Arról is beszélt, hogy kiemelkedő kulturális beruházás és fejlesztés zajlik most Budapesten, „fantasztikus múzeumi negyedet építünk”, és egy nemzetközi tervpályázat kiírása után két épületet japán építészek terveznek.

A magyar-japán diplomáciai kapcsolatok felvételének évfordulójáról elmondta: 150 év kerek évforduló, sok módon lehet megünnepelni, mi egy kiállítással ünnepelünk, kultúrával, mert ez méltó két olyan ősi kultúrnemzethez, mint a magyar és a japán.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Közölte: több mint tízezer kilométert tett meg, hogy itt lehessen ma. Magyarország távoli, furcsa ország, furcsa emberek vannak ott, akiknek lelkülete látható majd a kiállításon – jegyezte meg.

A miniszterelnök köszönetet mondott mindenkinek, akinek munkája által a műalkotások eljuthattak Tokióba, és külön megköszönte Szuzuki Oszamunak (a Suzuki Motor Corporation elnökének), „Magyarország régi barátjának”, aki sokat tett, hogy a kiállítás létrejöhessen.

A tárlat látogatóinak azt kívánta, hogy legyen a művek megtekintése izgalmas időtöltés nekik. Ha pedig tetszett, amit láttak, jöjjenek el Magyarországra, szeretettel várjuk önöket – tette hozzá.

Orbán Viktor végül megköszönte a 150 éves barátságot. „Isten óvja Japánt és a magyarokat” – zárta szavait.

Takamado Tsuguko hercegnő felidézte: 2008-ban járt utoljára Magyarországon, és máig emlékszik a főváros Duna-partjára, a Halászbástyára, a Lánchídra és a múzeumokra. A most megnyíló kiállításon Magyarországot képviselő művek lesznek láthatók, olyan alkotások, amelyeket Japánban még nem láttak – közölte. Hozzáfűzte: a tárlat tovább erősíti a magyar-japán kapcsolatokat.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója elmondta: Magyarország egyik legvirágzóbb időszaka akkor kezdődött, amikor Japán is új, prosperáló korba lépett, a 19. század közepén. Ekkor, 1869-ben vették fel a diplomáciai kapcsolatokat, amivel Magyarország és Japán olyan közel került egymáshoz, mint korábban sosem – közölte.

Emlékeztetett: a Szépművészeti Múzeum építését a 19. század végén rendelték el, gyűjteményét jelentős állami vásárlásokkal és adományokkal gyarapították, így vívta ki máig megőrzött magas rangját. Ebből a gyűjteményből hoztak most el egy átfogó válogatást, amelynek révén nemcsak kiemelkedő európai művészek alkotásaival találkozhatnak a látogatók, hanem jelentős magyar művekkel is – mondta.

Ószaka Eriko, a tokiói Szépművészeti Múzeum főigazgatója arról beszélt: két nagy magyar múzeum fogott össze, hogy különleges műveket hozzanak Tokióba a japán közönségnek. A magyar intézmény lenyűgöző kollekciója érkezett ide, hasonló összeállítás még nem volt Japánban – mondta. Hozzátette: gazdag élményeket kínál a kiállítás a művészetkedvelő múzeumlátogatóknak.

A kiállítás 2020. március közepéig látható Japánban, a tárlaton 130 mű tekinthető meg, a darabok a művészettörténet 400 évét ölelik fel. A kiállítást a magyar-japán diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulója alkalmából rendezik meg.