- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/magyarorszag-kesz-az-europai-kinai-kapcsolatok-fejlesztesenek-elomozditasara/ -

Magyarország kész az európai-kínai kapcsolatok fejlesztésének előmozdítására

Az újság beszámolója szerint Orbán Viktor – aki kétoldalú megbeszélésekre és az Egy övezet, egy út kezdeményezés második nemzetközi fórumára látogatott a kínai fővárosba – a tárgyaláson Magyarország határozott támogatásáról biztosította az Egy övezet, egy út kezdeményezést, amely szavai szerint inkább egy lehetőség, mint fenyegetés.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy kormánya és a magyar nép ápolja a rendkívüli barátságot Kínával, és üdvözli az onnan érkező beruházásokat. Megjegyezte továbbá: optimista a kínai csúcstechnológiai fejlesztésekkel kapcsolatban.

A China Daily idézte cikkében Hszi Csin-pinget is, aki szerint Kínának és Magyarországnak együtt kell működnie az Egy övezet, egy út kezdeményezés keretén belül – kiemelte az ide tartozó magyar-szerb vasút-modernizációt -, és törekedni kell a minél konkrétabb eredmények elérésére.

Az elnök jelezte, idén ünneplik a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulóját, és Kína várakozással tekint az együttműködésre Magyarországgal, hogy a kétoldalú, átfogó stratégiai partnerség új szintre kerüljön.

Mindkét országnak fontos a pragmatikus együttműködés megerősítése, hogy a feleknek egyaránt előnyös eredményeket érjenek el – tette hozzá a kínai elnök a lap beszámolója szerint.