- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/magyarorszag-ma-az-europa-legversenykepesebb-orszagai-koze-vezeto-uton-jar/ -

Magyarország ma az Európa legversenyképesebb országai közé vezető úton jár

A miniszterelnök hozzátette, bő egy év alatt 517,6 milliárd forintnyi beruházást valósítottak meg hazai és külföldi befektetők az országban, amelyekkel 5811 munkahelyet teremtettek. Jászfényszarun az elmúlt hónapokban fejezték be a Thyssenkrupp Components Technology új futómű- és meghajtás-alkatrész előállító üzemének építését is. Orbán Viktor elmondta: a mintegy 33,5 milliárd forintból, a magyar kormány több mint 10,5 milliárd forintos támogatásával, zöldmezős beruházással megépült gyárkomplexum mintegy 500 új munkahelyet teremt a telephelyen 2019-ig. Orbán Viktor arra is felhívta a figyelmet, hogy nem elég Európa legversenyképesebb országai közé kerülni, tartósan ott is kell maradni. Példaként megemlítette, hogy Németországnak ebben a „klubban” már régóta bérelt helye van, és hangsúlyozta Magyarországnak német precizitásra, fegyelemre, munkamorálra is szüksége lesz.

Egy versenyképes országhoz tőkeerős nagyvállalatok, azokhoz szervesen kapcsolódó kis- és közepes vállalkozások, valamint kiválóan képzett munkaerő szükséges, de kellenek erős nagyvárosok és velük együtt erősödő vidék is – mondta. A miniszterelnök szavai szerint Magyarország versenyképességét a pénteki gyáravató is megerősíti, hiszen a Tyssenkrupp beruházásáért első körben 12 ország 60 helyszíne állt rajthoz és versenyzett, ebből választották ki a mintegy öt és félezer lakosú Jászfényszarut.

[1]
Fotó: Botár Gergely

A Thyssenkruppot a világ egyik legversenyképesebb cégének nevezte Orbán Viktor, amely 79 országban 160 ezer embernek ad munkát. Példamutató, hogy Jászfényszarunak sikerült a magyar kormány segítségével is olyan feltételeket teremtenie, amelyek meggyőzték a világcég vezetőit, hogy a gyárnak itt lesz a legjobb helye – mondta. Egy jól teljesítő gazdasághoz nem elegendőek csak versenyképes ötletek, azokat rendszerré is kell szervezni – jegyezte meg Orbán Viktor, majd példaként említette, hogy a Thyssenkrupp azért is tartozhat a leginnovatívabb német cégek közé, mert kétszáz évnyi tapasztalatot és hagyományt szerveznek egy jól működő üzleti modellé. Megjegyezte, hogy Magyarországon is próbálkoznak nemzetgazdasági szinten hasonlókkal: nemcsak ötletek vannak, hanem azokat igyekeznek gazdasági modellé alakítani. Ezt hívják magyar modellnek, amely ez idáig jól teljesít – szögezte le a miniszterelnök.

Orbán Viktor megnevezte a magyar modell három pillérét, köztük a teljes foglalkoztatottságot, és megjegyezte, hogy 8 év alatt 700 ezer munkahely jött létre. Második pillér, hogy Magyarországon sem a munkaerő, sem a demográfiai problémákat nem lehet „kívülről” megoldani. Magyarország nem akarja a demográfiai problémáit bevándorlással és migránsokkal megoldani – emelte ki. A harmadik pillért a versenyképes környezet, a rugalmas munkaerőpiaci szabályozás, a vonzó adórendszer jelenti, a szakképzési rendszert pedig a munkaerőpiaci igényeknek megfelelően alakítják át. Úgy vélte, fontos lépéseket tettek annak érdekében, hogy gazdaságorientált szakképzési rendszer működjön Magyarországon, a következő négy év egyik legfontosabb feladatának pedig azt nevezte, hogy a német rendszer előnyeit átemelve, a régi magyar szakmunkásképzés hagyományait felhasználva létrehozzanak egy új, modern, működő szakképzési rendszert.

[2]
Fotó: Botár Gergely

Mint mondta, Európa következő évtizedei a munkáról és az identitásról fognak szólni, arról, hajlandóak vagyunk-e dolgozni az életszínvonalunkért és erőfeszítést tenni, hogy megtarthassuk azt, amit már megszereztünk, és közben nem felejtkezünk-e el arról, kik vagyunk, figyelmet fordítunk-e kulturális identitásunkra, nyelvünkre, önazonosságunkra. Magyarország is csak akkor lehet sikeres, ha magyar ország marad és nem adja fel a hagyományait – szögezte le. A német befektetők olyan helyre hozták a gyáraikat, ahol a hagyományaikra büszke, nagyon komoly múlttal rendelkező és a hagyományaikat megőrizni akaró közösség él – mondta a miniszterelnök.

A parlamenti választásokról szólva Orbán Viktor kiállt az eddigi kormányzati gazdasági, politikai irányvonalak megtartása mellett, és a választás tétjének nevezte a magyarországi beruházások, városfejlesztések, például Jászfényszaru jelentős fejlődésének folytatódását. „A fejlődés akkor lesz tartós, ha Magyarországot meg tudjuk védeni, meg tudjuk tartani olyan országnak, amilyennek mi azt szeretnénk” – mondta. Megjegyezte, ha nem így történne, „Magyarország nem marad magyar ország, a fejlesztéseink nem fognak bennünket szolgálni”. Magyarország kész segíteni a rászorulókon, de ezt helyben kell megoldani, a segítséget kell odavinni, nem a problémát kell Magyarországra hozni – szögezte le ismét. Erre Magyarország készen áll, együttműködik Németországgal és az egész Európai Unióval. Szavai szerint a fejlődésnek két feltétele van: a kiválóan képzett szakmunkások megléte és az ország biztonsága. Meg kell védeni Magyarország határait és meg kell őrizni azt a pozíciót, amelyet elért az ország, amely a világ egyik legbiztonságosabb, ha nem a legbiztonságosabb országát jelenti – hangsúlyozta.