- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/megkoszonte-a-sziriai-apostoli-nuncius-a-magyar-kormany-tamogatasat/ -

Megköszönte a szíriai apostoli nuncius a magyar kormány támogatását

Az apostoli nuncius tájékoztatta a kormányfőt, hogy a projekt keretében Damaszkuszban és Aleppóban működő, összesen három katolikus kórházban hetente 400 beteget látnak el ingyen, vallástól és etnikai hovatartozástól függetlenül. A nagykövet hangsúlyozta, hogy Szíriában rengetegen élnek szélsőségesen szegény körülmények között, akik egyáltalán nem engedhetik meg maguknak, hogy egészségügyi ellátáshoz jussanak. Kiemelte, hogy a kórházak pénzügyi támogatása elengedhetetlen, mivel az intézmények működési költségei jelentősen emelkedtek.

A Ferenc pápa által kezdeményezett Nyitott Kórházak projekt szükségességét alátámasztja az is, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a Szíriában hét és fél éve pusztító polgárháború következtében az állami kórházak és egyéb egészségügyi intézmények 54 százaléka egyáltalán nem vagy csak részlegesen működik – tette hozzá levelében Mario Zenari.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter december 6-án nyilatkozott úgy, hogy a magyar kormány továbbra is különös felelősséget érez a veszélyben lévő keresztény közösségek támogatása iránt. Közölte, hogy Magyarország kétmillió dollárral járul hozzá három szíriai kórház egészségügyi-gyógyszerészeti kiadásaihoz.