- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/minden-allami-vezeto-kapjon-allamtudomanyi-kepzest/ -

Minden állami vezető kapjon államtudományi képzést

A Bonum Publicum Magazin legfrissebb számában megjelent interjúban a miniszterelnök elmondta, az államtudományi képzés átalakításával olyan közigazgatási tisztségviselőket kell képezni, akik a szakmai tudásuk mellett elkötelezettek a nemzeti érdek képviselete, a morális tartás és a köz szolgálata iránt.

„A szemünk előtt tehát egy olyan állam képe lebeg, amely erős, méltányos és tisztelhető, mert minden szegletében a közérdeket rendeli a magánérdek elé” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A kormányfő az NKE-ről azt mondta, a teljesítmény visszatükrözi az alapító szándékát. Az egyetem 2010-es megalapítása hosszú távú válasz volt az elmúlt évtizedek problémáira. „Ennek az intézménynek ráadásul van egy olyan erőforrása, amely előreviszi: a hazaszeretet” – jelentette ki.
Kifejtette, hogy az NKE megalakítása jelentős lépés a közigazgatás reformjában, mert olyan szakembereket képez, akik új generációját adhatják annak az államnak, amelynek felépítésén a kormány megalakulása óta dolgozik.

Orbán Viktor kérdésre felidézte, 2010-ben a csőd széléről kellett visszarángatni az országot, és éveken át azon dolgoztak, hogy ne hitelfelvételekből tartsák a „víz felett” Magyarországot. Ugyanakkor mostanra már nem az a cél, hogy munkájuk legyen az embereknek, hanem az, hogy jobban megérje dolgozni és mindenki lépjen egyet előre.

Megemlítette, hogy a kormány kiemelten kezeli a közszférában dolgozók illetményemelését, így tudnak bért fejleszteni a rendőröknél, a katonáknál, a pedagógusoknál és az egészségügyi dolgozóknál. A migrációs válsággal kapcsolatban Orbán Viktor kijelentette, Brüsszel a jelek szerint képtelen megvédeni az európai polgárokat, ezért Magyarországnak magát kell megóvnia.

A miniszterelnök szerint az illegális migráció utánpótlása beláthatatlan és sok száz milliós a hátország. „Nekünk tehát arra kell felkészülnünk, hogy a határainkon a nyomás továbbra sem fog csökkenni” – mondta, megjegyezve, hogy ugyanakkor Magyarország nem csak saját magát, hanem az Európai Unió déli határait is védi.

Hozzátette, hogy a kormány intézkedéseinek köszönhetően Magyarország ma az unió egyik legbiztonságosabb országa. „Nálunk nincsenek robbantások, tömeges erőszak, teherautóval az ünneplő tömegbe hajtó gyilkosok, ami természetesen nem jelenti azt, hogy nem áll fenn a veszély”.

Orbán Viktor kifejtette, az új magyar külpolitika egyik jellemzője, hogy a klasszikus diplomácia mellett a nemzetgazdasági érdekek képviselete is, és csak egyetlen „zsinórmérték” létezik: a magyar érdek.

A bürokrácia csökkentésével kapcsolatban a kormányfő úgy fogalmazott, hogy ez önmagában nem old meg semmit. „Mi itt az alapvetést változtattuk meg: fölfogásunk szerint ugyanis nem a polgárok vannak az államért, hanem fordítva, az államnak kell kiszolgálnia a polgárait, ugyanakkor szavatolnia kell a mindennapok biztonságát” – hangsúlyozta.

A 2018-as országgyűlési választások kapcsán elmondta, a 2010 előtt és utáni időszak összehasonlítva kijelenthető, hogy Magyarország – biztos jövőképpel, gazdagodó kultúrával – jobb hely ma már, mint a szocialista kormányok alatt volt. A magyar gazdaság erősebb, sokkal több embernek van munkája, és a kormány számára legfontosabb területeken, a bank- és az energiaszektorban, de még a médiaiparban is a külföldiek helyett a magyarok kerültek többségbe – tette hozzá.