- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/nagyon-fontos-dontes-az-alkotmany-modositasa-es-a-terrorellenes-torveny-elfogadasa/ -

Nagyon fontos döntés az alkotmány módosítása és a terrorellenes törvény elfogadása

„Ritka pillanat ez a magyar parlamentarizmus modernkori történetében, mert az ellenzék egy része is megszavazta ezeket az intézkedéseket” – hangsúlyozta a kormányfő, aki a M1 aktuális csatorna tudósítójának kérdésére válaszolt. „Egy-egy ilyen esemény csodaszámba megy” – tette hozzá.

Szerinte azzal, hogy sikerült módosítani az alkotmányt, és sikerült a terrorellenes törvényt is elfogadni, „megadták a magyar hatóságoknak azokat a jogosítványokat, amelyekkel eséllyel veszik fel a harcot a terrorista akciókkal és fenyegetettségekkel”.  „Ez egy nagy pillanat Magyarország számára, mert úgy érzem, hogy tegnaptól a kormány jóval nagyobb eséllyel tudja garantálni az ország polgárainak biztonságát, mint ahogy eddig tette” – hangsúlyozta a kormányfő.

A kormány ezzel „minden eszközt megkapott a magyar parlamenttől, ami egyébként Európában természetesnek számít, annak érdekében, hogy megvédje állampolgárait” – mutatott rá Orbán Viktor.