- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/nem-egyszeruen-valasztast-kell-nyerni-hanem-az-orszagot-kell-megvedeni/ -

Nem egyszerűen választást kell nyerni, hanem az országot kell megvédeni

A Facebook-oldalára feltöltött videó tanúsága szerint a kormányfő a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban tett látogatásán azt mondta: Európa komoly bajban van. Lehet, hogy ez innen kevésbé nyilvánvaló, de most, hogy a modern technológia segítségével mindenkinek van ablaka a világra, látható, hogy „milyen állapotok vannak”, és az is, hogy kevés ország tudta magát megvédeni ettől – fűzte hozzá.

„A lengyelek, a csehek, a szlovákok, mi még azért jól álljuk a sarat” – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, csak azért, mert a parlamentben olyan többségük volt az elmúlt időszakban, hogy nem lehetett őket sem megfélemlíteni, sem megzsarolni.

A kormányfő hangsúlyozta: rendet akarnak, nyugalmat és munkát. Hallgatóságához fordulva úgy fogalmazott: jól ismerik őket, tudhatják azt is, hogy nem hibátlanok. De van néhány dolog, amiben erősen hisznek, és szerinte az ország jövője ezen a néhány dolgon fordul meg. „Három egyszerű dologban hiszünk, ez a munka, a család meg a hazánk” – jelentette ki Orbán Viktor.

Ezt a három dolgot kell szolgálni, képviselni, ezeket az értékeket kell mindenek elé állítani, és akkor működni fog az ország – közölte. „Ne adjuk méltatlan, a hazát megvédeni képtelen vagy arra nem is vállalkozó emberek kezébe Magyarország sorsát” – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.