- miniszterelnok.hu - https://2015-2022.miniszterelnok.hu/nem-engedhetunk-be-egyetlen-migranst-sem/ -

Nem engedhetünk be egyetlen migránst sem

A kormányfő kedden a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági évnyitó című budapesti gazdaságpolitikai fórumán azt mondta:

ha sikerül megvédeni az országot, akkor reálisan elérhető minden évben a 4 százalékos gazdasági növekedés, 2022-re pedig a teljes foglalkoztatottság.

Magyarország továbbá képes lehet arra, hogy évente emelkedjen a minimálbér, 4 százalékos bővüléssel pedig minden évben lehet nyugdíjemelés és nyugdíjprémium, megőrizhető a nők 40 évnyi munka utáni nyugdíjba vonulásának lehetősége, és újra emelkedhet a családoknak járó adókedvezmény – sorolta. Hozzátette: 2018-2022 között minden évben csökkenthetők lesznek a munkáltatói adóterhek is, a cél, hogy a magyar munkaadói járulékterhek legyenek a régióban a legalacsonyabbak. Emellett a Modern falu program idei meghirdetésének szükségességéről is beszélt a miniszterelnök.

Ezen felül több közép-európai infrastrukturális beruházást felvázolt: a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett a Budapest-Varsó és a Budapest-Kolozsvár közötti gyorsvasutat. Továbbá célul tűzte, hogy a következő ciklusban autópálya érje el Kassát Miskolc felől, Pécs irányából pedig a horvát határt.

[1]
Fotó: Árvai Károly

Előadásában külön kiemelte, hogy nem lesz választási költségvetés, a hiány mindenképpen 3 százalék alatt marad, de a legvalószínűbb a 2,4 százalékos mérték betartása. A miniszterelnök mintegy háromnegyed órás beszédében azt is mondta:

ha Magyarország nem válik bevándorlóországgá, akkor fejlődni fog, ellenkező esetben viszont „visszalépés, hanyatlás, megtorpanás” lesz.

Jelezte, az EU új migránsszabályozási javaslata alapján Magyarországnak több mint 10 ezer embert kellene befogadnia, és a családegyesítést is beleszámolva – 20 ezer emberrel kalkulálva – ez évi 90 milliárd forintos költséget jelentene az országnak.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország ma azért teljesít jobban, mert „nem hagytuk, hogy a döntés szabadságát elvegyék tőlünk”, ugyanis „ha a fontos nemzeti kérdésekben nem mi döntünk, hanem Brüsszel vagy az IMF, akkor bajban leszünk”.

A 2010 óta elért eredmények közé sorolta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) „hazaküldését”, az IMF- és az EU-hitel visszafizetését, a 3,8 százalékra csökkent munkanélküliséget, a 2010-hez képest 736 ezerrel több munkahelyet, a karnyújtásnyira lévő teljes foglalkoztatottságot, a hatodik éve 3 százalék alatt lévő hiányt és – bár „Brüsszelben a kárunkra trükköznek” – az államadósság-csökkenést.

[2]
Fotó: Árvai Károly

A munkanélküliséggel kapcsolatban közölte: ha ő visel felelősséget a következő kormányzatért, azt várja a gazdaság irányítóitól, hogy Magyarország legyen – Csehország mögött – a második legalacsonyabb munkanélküliséggel rendelkező európai állam.

A családok támogatásából kiemelte a széles körben ingyenes gyermekétkeztetést és tankönyveket, valamint a bölcsődei és óvodai férőhelyek számának növekedését. Azt mondta: a kormány a multikkal és a bankokkal fizetteti meg a demográfiai fordulatot és a családtámogatási rendszert.

A gazdasági élet jelenlévő szereplőihez szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott: a kormány az elmúlt években nem az IMF-re épített, nem keresett külföldi modelleket, és nem fogadott el semmilyen fenyegetést. Ehelyett megállapodott a munkaadókkal és szakszervezetekkel, és így a minimálbér 2010-hez képest 90 százalékkal, a garantált bérminimum pedig a duplájára nőtt, megkétszereződött az egészségügyi szakdolgozók, szakorvosok bére, a pedagógusoké, rendőröké és katonáké pedig másfélszeresére emelkedett – közölte.

Kitért a politikai stabilitás kérdésére is, szerinte ugyanis ez a sikeres gazdaságpolitika alapja. A politikai stabilitás azonban nem azt jelenti – magyarázta -, hogy erős a kormány és a parlamenti többség, ez ugyanis csak a megjelenési formája. A lényege valójában abban áll, hogy egy adott ország polgárai úgy érzik, megkapják, amit méltányosnak tartanak maguknak – mondta, ezek közé sorolva, hogy mindenki dolgozhasson, hogy a családokat támogassák, és mindenki megkapja a tiszteletet. Összegzése szerint

a magyar modell négy pillére a versenyképesség, a munkaalapú gazdaság, a demográfiai és az identitáspolitika.

Beszédében a jegybankelnököt és több miniszterét, államtitkárát is méltatta a kormányfő. Szerinte szerencsés az ország, hogy Matolcsy György vezeti a nemzeti bankot, hogy Varga Mihály a nemzetgazdasági miniszter, és hogy Pintér Sándor a belügyminiszter. „Örülhetünk annak is, hogy fiatal titánt találtunk” a külügy élére – Szijjártó Pétert -, aki a miniszterelnök szerint még hosszú ideig képes magyar szívvel, európai kitekintéssel is higgadtan képviselni az országot. Végül azt mondta: „meg fogják látni, jelentősége van annak, hogy úgy látom, megtaláltuk azt a hölgyet Novák Katalin személyében, aki a demográfiai fordulathoz szükséges kormányzati politikát a következő években képes lesz összeilleszteni, és talán le is vezényelni”.

[3]
Fotó: Árvai Károly

Végül a résztvevőknek új szövetséget ajánlott. Minden magyar vállalkozónak fontos ugyanis – mondta -, hogy a következő kormány gazdaságpolitikája a magyar vállalkozások érdekeit képviselje, „ennek alfája és ómegája nemzeti függetlenségük megvédése”. Azt kérte a jelenlévőktől, segítsenek megvédeni Magyarországot, a szuverén magyar adópolitikát, a külföldi érdekektől, befolyásolástól független kormányzást. „Önökön is múlik, hogy egy idegen politikai és gazdasági érdekeket képviselő bábkormány vagy független, nemzeti kormány fogja vezetni Magyarországot” – zárta szavait.