Nem szabad visszatérni a 2010 előtti oktatási rendszerhez
2016. február 5.
A 2010 előtti oktatási rendszerhez nem szabad visszatérni - közölte pénteken Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint a kormány jó irányba indult el az oktatásban. A kormányfő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt a terrorveszélyhelyzetről szóló tervezett alkotmánymódosításról is, amellyel kapcsolatban azt mondta, a baloldal nem tekinti igazi veszélynek a terrorveszélyt.

Az oktatási vitákról szólva a kormányfő kifejtette: 2010-ben egy pénzügyileg csődbe ment oktatási rendszerrel és a magyar gyermekek folyamatosan romló teljesítményével kellett szembenéznie a kormánynak. A felelősséggel kapcsolatban úgy fogalmazott: nem merné sem azt állítani, hogy a pedagógusok munkája lett rosszabb, sem azt, hogy a gyerekek butábban születnének, mint korábban, és azt sem, hogy a szülők kevésbé látnák el kötelességeiket.

A lényeg az, hogy „oda nem szabad visszamenni, ahonnan elindultunk. (…) Mindenképpen változtatni kellett. Szerintem jó irányba indultunk el” – mondta, hangsúlyozva, hogy az oktatási vita középpontjában a gyermeknek kell állnia.

A kabinet a nyílt kormányzás híve, mindenki véleményére kíváncsi,

és nagy reményeket fűz a Nemzeti Pedagógus Karhoz, amelyet azért hoztak létre, hogy az oktatás belső szakmai kérdéseit pártpolitikától mentesen meg lehessen vitatni – közölte, hozzátéve, hogy érti a pedagógusok szakmai felvetéseit, azokat meg is fogják vitatni. Megjegyezte, a folyamatos párbeszédnek, az oktatási kerekasztalnak van és lesz értelme a jövőben is.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az életpályák és a béremelések végrehajtásakor első helyre tették a pedagógusokat, amivel a társadalom is egyetértett. Az ágazat forrásbővüléséről elmondta: fejlesztési oldalon 450 milliárd forint, béroldalon pedig körülbelül 230 milliárd forint érkezett az oktatásba az elmúlt időszakban.

A szakképzésről szólva leszögezte:

nem az a fontos, hogy a gyermek papírt kapjon, hanem az, hogy használható tudást.

A kormányfő szerint a szakképzés elindult ebbe az irányba.

Orbán Viktor érkezik a Magyar Rádió stúdiójába, mögötte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI
Orbán Viktor érkezik a Rádió stúdiójába, mögötte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A baloldal nem tekinti igazi veszélynek a terrorveszélyt

A miniszterelnök kitért arra a tervezett alkotmánymódosításra is, amely alapján önálló tényállás lenne az alaptörvényben a terrorveszélyhelyzet.

Szerinte Európa további terrorfenyegetettségnek néz elébe, ezért a kontinens minél több országában a kormányok rendelkezésére kellene bocsátani a terrorcselekmények megelőzéséhez szükséges eszközöket. Hozzátette, Magyarország ma nem tartozik a különösebben terrorfenyegetett országok közé, aminek az az oka, hogy „nem engedtük be a migránsokat”. „Magyarország ügyesen védte meg magát ezekben a kérdésekben, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ilyen fenyegetettség ne lehetne” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy a magyar alkotmányban most szereplő különleges jogrendek nem jelentenek elegendő eszközt, Orbán Viktor azt felelte: így van, ez a helyzet.

Jelezte ugyanakkor: óvatosan kell eljárni, mert a szabadságjogok fontosak, azokat az indokoltnál jobban nem szabad korlátozni, de „első helyre az emberek biztonságát kell tenni, meg kell őket védeni”.

A baloldali elutasítást úgy kommentálta: a baloldal nem tekinti igazi veszélynek a terrorveszélyt, ahogyan a migrációról is azt mondták, hogy álprobléma. „Ha baloldali kormánya lenne Magyarországnak, akkor Köln-, Párizs-, Brüsszel-típusú állapotok lennének ebben az országban” – fogalmazott.

Az európai szabadság egyik legfontosabb eleme a szabad munkavállalás a kontinensen

Az Európai Unió megreformálását célul tűző brit javaslatokkal kapcsolatban Orbán Viktor közölte: az európai szabadság egyik legfontosabb eleme a szabad munkavállalás a kontinensen. „Aki úgy érzi, képes arra, hogy az idegenben való boldogulás kockázatát és nehézségeit vállalja, az előtt ki kell nyitni az ajtókat” – fogalmazott.

A magyar kiindulópont ezért úgy szól – folytatta -, hogy senki, így Nagy-Britannia se korlátozhassa az ott munkát vállaló emberek számát. Hozzátette ugyanakkor, hogy természetesen lehet különbséget tenni az angolok és az odaérkező EU-s külföldiek között. A kérdés szerinte a különbségtétel mértéke: olyan különbséget nem szabad tenni, amely diszkriminálja az Angliába kívülről érkezőket a helyiekkel szemben.

Az ügyben Nagy-Britannia és az EU többi országa közelebb van egymáshoz, mint volt, és a visegrádi négyek is jól haladnak az álláspontok egyeztetésében – közölte.

A kormányfő megjegyezte ugyanakkor, hogy a britek ennél többet akarnak változtatni az unión, átfogó EU-reformot szeretnének, amit üdvözöl, mert a britek álláspontja a közösség jelenlegi működéséről egybeesik Magyarország érdekével. Példaként említette, hogy egyetért a nemzeti parlamentek szerepének felerősítésével az EU-s döntési folyamatokban.

Hét eleji indonéziai látogatásáról szólva a miniszterelnök kifejtette: a tárgyalásai arról erősítették meg, hogy ma már van a magyar gazdaságnak 4-5 ezer olyan kis- és középvállalkozása – szemben a 2010 környéki 2-3 ezerrel -, amely képes arra, hogy a világ bármely sarkában versenyképes legyen. Ez a magyar életszínvonal emelkedésének is előfeltétele – jegyezte meg, célul tűzve ezért, hogy mintegy 12 ezer ilyen exportképes kis- és középvállalkozása legyen Magyarországnak.