Orbán Viktor a Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában

Kocsis Éva: – A stúdióban Orbán Viktor miniszterelnök, jó reggelt kívánok!

– Jó reggelt kívánok!

– Kezdjük a brüsszeli csúccsal, következtetéseket fogadtak el, picit majd részletesebben is beszélünk erről, de tulajdonképpen a következtetések egy eufemizmus arra, hogy nem igazán sikerült semmiben megállapodni?

– Nem, ez egy műfajnak a megnevezése, nem könnyű a brüsszeli nyelvet lefordítani a számunkra is fogyasztható magyar nyelvre. Ez érthető egyébként, tehát nem indokolt a gunyoros hangvételem talán, hiszen mégiscsak 28 tagállam miniszterelnökei ülnek egy asztalnál, és önmagában is óriási bravúr, ha bármiről, akár az időjárásról is sikerül egyetértést kialakítani. Ugyanakkor szuverén tagállamokról van szó, ezért, mondjuk, egy határozat, ami a magyar nyelvből következne egy tanácskozást záró dokumentum elnevezéseként, nem jön számításba. Azt találták ki ezért Brüsszelben, hogy a miniszterelnökök tanácskozását lezáró, közös szándékot rögzítő dokumentum neve „következtetések” legyen, és minden alkalommal megszületik ez a papiros. Van úgy, hogy az ember, egyik vagy másik tagállam vezetője neki nem tetsző ügyek esetében esetleg azzal fenyegetőzik, hogy akkor vétózik, és akkor nincsen „következtetések”, ami az ott ülők szerint a világ skandaluma lenne. Én nem vagyok abban biztos, hogy rajtunk kívül bárki észrevenné ezt az unióban, de ez most megint csak egy rosszmájú megjegyzés. Néha talán nagyobb jelentőséget tulajdonítunk az ott elkészült szövegek szó szerinti megalkotásának, mint kellene, de mindegy. Ez egy nagy és nehéz művelet, és a „következtetések” lényegében azzal a jelentőséggel bír, hogy ez jelöli ki az irányt az Európai Unió többi intézménye számára. Tehát ez a legmagasabb szintű tanácskozásnak a záródokumentuma, amit aztán az összes többi uniós szervnek, különösen a bizottságnak a saját munkájában, mint irányt figyelembe kell vennie és érvényesítenie kell.

– Abból mire következtessünk, hogy a kvótáról tulajdonképpen nem esik szó ebben?

– Pontosan arra kell következtetni, amire gondolni tetszik. Hogyha nem sikerült megegyezni, akkor nem tudott belekerülni a szövegbe, és ez így is van. Tehát én egy-másfél éve küzdök azért, hogy ne születhessen olyan dokumentum, „következtetés” a miniszterelnökök tanácskozásának végén, amely a jövendő európai menekültpolitikának olyan körvonalait adná meg, olyan irányait jelölné ki, amelyben a magyar szuverenitást sértő elemek találhatók. Ennek az a következménye, hogyha mi nem tudunk megegyezni, nem mondunk semmit erről a kérdésről a következtetésekben. Most azért egy kicsit előrébb mentünk, mert óriási nyomás volt rajtunk, leginkább rajtam, hogy kössek kompromisszumot a migránsügyben, és járuljak már hozzá valamilyen kötelező kvótához, amely része lehetne a jövő általános szabályozási megoldásainak is. Sikerült ezt elhárítanom, és odajutottunk, hogy a decemberi miniszterelnöki csúcson fogunk átfogóan, újra és erősen, eltökélten foglalkozni az új európai migránsrendszer kérdésével vagy a bevándorlási rendszer kérdéseivel, és arra fogunk törekedni, hogy a következő  év májusa körül, első félévének a végéig szülessen is ebben valamilyen döntés. Majd meglátjuk.

– És decemberig miben reménykedik az Európai Unió többi tagországa, hogy a magyar miniszterelnök változtat az álláspontján?

– Közben azért mozognak a nyulak a bokorban, ha szabad így fogalmaznom.

– Magyarul?

– Az Európai Parlamentnek az a bizottsága, amely ezzel a kérdéssel foglalkozik – és a jogalkotásban az Európai Parlamentnek is lesz majd szerepe a későbbiekben –, már meg is fogalmazta azokat az alapelveket, amelyekre építeni akarja a bevándorláspolitikát. Ugye a mi elvünk nagyon világos: az, hogy melyik ország területén ki tartózkodhat, legyen az akármilyen státuszú, menekült, migráns, bevándorló, azt csak az érintett tagállam mondhatja meg. Ha egy ország nem mondhatja meg, hogy ki tartózkodik az országa területén, annak az országnak vége van. Ha odajutnánk egyszer, hogy Berlinben vagy Brüsszelben megmondanák, hogy ki tartózkodhat Magyarország területén, az azt jelenti, hogy Berlinnek vagy Brüsszelnek lennénk alárendelve. Ez elfogadhatatlan, ez egy szuverenitási kérdés, olyan eszmei, elvi kérdés, amiben nem lehet engedni, akárhány emberről is van szó, mert ha egyszer rést nyitnak ezen a falon, akkor azon a résen be fog ömleni a víz. Itt zárni kell. Most folynak mindenfajta hátsó tárgyalások, konferenciák, megbeszélések, és szövik azt a hálót, amivel olyan nyomás alá akarnak helyezni bennünket – nemcsak engem, hanem a közép-európaiakat –, hogy engedjünk. Ezzel szemben én azt a stratégiát viszem, hogy nyíltan kiállok – és a többi közép-európai ország is ezt teszi – a saját nemzeti érdekeink mellett, és azt mondjuk, hogy kétfajta ország lett az Európai Unióban. Most már kár azon lamentálni, búslakodni, hogyan történt ez, de két különböző karakterű országcsoport van az unióban. Nem szeretik, amikor én azt mondom, hogy van a migránsmentes övezet, ez Közép-Európa, és vannak azok az országok, amelyek bevándorlóországokká alakították magukat. Az Európai Unió jövője azon múlik, hogy hogyan tudunk együtt élni. Azt kizárom, hogy bármelyik országcsoport a másikra tudja erőltetni a saját elképzelését. Tehát mi nem fogjuk tudni elérni azt, hogy a migránsokat szállítsák ki Nyugat-Európából, habár én ezt erősen javasolnám az érintett országoknak, de nincs erőnk arra, hogy rávegyük a bevándorlóország jövője mellett döntő kormányokat, hogy az illegálisan bejött migránsokat vigyék ki onnan, és ők sem tudják ránk kényszeríteni azt, hogy mi meg engedjük be őket. Tehát az nem megoldás, hogy hasonulni fogunk egymáshoz, azzal kell együtt élnünk, hogy a jövőben Európa két részből fog állni, a kérdés az, hogy az együttélés, ahogy a franciák mondják: a cohabitation a két csoport között hogyan valósul meg, és törekedni kell arra, hogy megvalósuljon. Tehát én annak vagyok a híve, hogy tudomásul véve a különbözőségeket, szerkesszük meg az együttélésünknek az alapelveit.

– Azért elég pikánsan zajlott egyébként ez a vita. Ott most a LIBE-bizottságban zajló vitáról beszél. Mert miközben Önök arról tanácskoztak, vagy Önök nem tanácskoztak a kvótáról, és Donald Tusk azt mondta egyébként, hogy a kvótának vége, aközben a LIBE-bizottságban, ahol egyébként a többség megvan ahhoz, hogy továbbvigyék ezt az ügyet, éppen az ellenkezőjéről volt szó, és nem arról beszéltek, amiről most Ön, hogy együtt kell élnünk, és igyekezzünk a különbözőségeinket összefésülni. Hanem aki ennyire különbözni akar, az kapjon fejmosást akár büntetés formájában.

– Igen, de ez nem fog menni. Ugyanakkor az elmúlt napok legfontosabb fejleménye szerintem, hogy divat a mostani világban ez a leaks-es kiszivárogtatás, vagy hogy a ménkűbe is hívják ezt. Van egy Euroleaks nevű mozgalom is, amely valami rejtélyes módon megszerzi azokat a dokumentumokat, amelyeket a dokumentum gazdái rejtve akarnak tartani a nyilvánosság előtt. Most éppen a Soros-birodalomra vonatkozó dokumentumok megismerése van napirenden egész Európában, ez elérkezett Magyarországra is. Ott világosan, dokumentumszerűen olvasható az a tény, hogy különösen az Európai Parlamentben, de más európai intézményekben is ennek a hálózatnak, ennek a Soros-féle birodalomnak kiterjedt befolyási övezete van, egy jól fölépített hálózatot működtetnek. Van egy listájuk, ebben a nevek is olvashatók, hogy a hétszáz-egynéhány európai parlamenti képviselő közül ki az a kétszáz-egynéhány, akit ez a hálózat vagy birodalom az ő barátjának, vele együttműködő személynek tekint, erre minden egyes egyenkénti esetben jó oka van. Ezeket az embereket rendszeresen használják a saját elképzeléseik végrehajtására. Kiderül ezekből a dokumentumokból többek között az, hogy itt egy kevert népességű földrészt, Európát akarnak létrehozni, és azokat a képviselőket keresik, akik ebben hajlandóak közreműködni. Na, most ezekből a képviselőkből van jó néhány ebben a bizottságban, sajnos magyar is található köztük egyébként, mármint aki ebben a bizottságban van, és akik most megfogalmazták a kevert Európa létrehozásához szükséges európai parlamenti javaslatot. Itt erről van szó.

– Na, jó, de úgy hívják ezt a típusú befolyásszerzést hivatalosan, hogy lobbisták. Létezik a világ legtöbb országában, hivatalosan bejegyzettek, törvények szabályozzák a működésüket. Nem túlzás ezeket a szervezeteket titkosszolgálattal vizsgáltatni, mint ahogy a magyar kormány teszi?

– Egyáltalán nem lenne túlzás, illetve most nem túlzás. Az volna, hogyha ezek a szervezetek valóban nyilvánosan működnének. Tehát ha úgy lenne, ahogy Ön mondja, hogy ezek lobbiszervezetként képzelnék el magukat, regisztrálva lennének, az éves költségvetésük ismert lenne, világosan ismernénk az összeműködést közöttük, és látnánk azt a birodalmat vagy hálózatot, amelyik egyébként országonként hatvan-hetven civil szervezetet is magában foglalva vagy álcivilt magában foglalva befolyásolni igyekszik az európai életet. De ezt nem láthatjuk, pontosan azért van szükség mind a nemzetbiztonsági, mind pedig az információs hivatal szolgálatainak a közreműködésére, hogy tárják ezt a nyilvánosság elé. Mi semmi mást nem akarunk, csak azt, hogy látható, érthető, megismerhető legyen az, ami történik, és minden európai embernek, köztük a magyaroknak is meglegyen a lehetősége, hogy megértsék, hogy kik, miért és milyen irányban akarják befolyásolni az életüket. Úgy, mint ahogyan a mi esetünkben vagy személyesen az én esetemben is ezt a magyar állampolgárok pontosan tudják, hiszen látják, ismerik, áttekinthetik, szavazhatnak rá, felelősséget adhatnak nekünk, felelősséget vehetnek el tőlünk, tehát a nyilvánosság előtt kell átlátható módon zajlania a politikának, ideértve a politikát befolyásolni akaró nemzetközi hálózatokat is.

– De az nem elég, hogy nyilvánosságra hozzák a honlapjukon a gazdálkodásukat? Mi az, amire egy titkosszolgálati vizsgálat kíváncsi?

– Például kiderül ezekből a most napvilágot látott dokumentumokból, hogy ők Brüsszelben azért dolgoznak, hogy a menekült-, migráns-, bevándorláskérdésben Sorosékkal szemben állást foglaló magyar kormányt jogi eljárásokkal büntessék meg. Tehát ők fellépnek Brüsszelben azért a különböző döntéshozóknál, hogy Magyarországot minden lehetséges módon elítéltessék, megbélyegezzék és rászorítsák, hogy változtassa meg a migránspolitikáját.

– Ehhez nem kell Soros, ott van a LIBE-bizottság.

– Ez például, hogy ez hol történik, kik teszik, milyen intézkedésekkel… Például döntéseket hoznak Magyarországról. Megindítanak velünk szemben egy kötelezettségszegési eljárást. Itt nemcsak a menekültügyi szabályokról van szó, hanem minden más szabályról is, emberi jogi jelentésekről. Tehát hogy kik azok a személyek, és kiken keresztül szereznek érvényt egy olyan tervnek, hogy Magyarországot a végén egy-egy jogi ügyben elítéljék, szeretnénk ezt látni, ezt ki kell deríteni. Kik azok a magyarok, akik együttműködnek ezzel, és ebben a folyamatban innen Magyarországról? Tehát szeretnénk látni a valóságot.

– Navracsics Tibor azt mondta, hogy nincsen Soros-terv. Ki az, aki együttműködik ezzel a rendszerrel?

– Látja, még ő sem tudja. Tehát ez annál is inkább amellett érv, hogy tudjuk meg.

– De önmagában az a tény, hogy van egy szervezet, amelyik szeretne valamit a migránsokkal kapcsolatban, és egyébként hasonlóan gondolkodik a LIBE-bizottság és még számtalan európai uniós politikus, miért jelenti azt, hogy ezt Soros György befolyására teszik?

– Ez a rendszer egy nagy központi alapítványból van finanszírozva, odateszik a pénzt. Most legutóbb éppen nyilván Ön is látta, hogy sokmilliárd dollárt tettek bele ebbe a rendszerbe, és ez a Soros Györgyhöz köthető.

– Így támogatja a civil szervezeteit Soros György.

– Így van. Akik egy bizonyos cél érdekében, például Magyarország elítélése érdekében vagy magyar politikusok személyes lejáratásának érdekében mozgatják ezeket a hálózatokat. Ez is szerepel a dokumentumokban, hogy célja a Soros-szervezetnek, nemzetközi hálózatnak, hogy Magyarországon – nyilván más országok is beleeshetnek ebbe a körbe, de a mi fülünk és szemünk csak a magyarokra figyel – magyar döntéshozókat kell, ha nem együttműködőek, lejáratni, célkeresztbe állítani. Szerintem ezt is szabad. Azt mondom, nem szép dolog, de ilyen van, aki fél, ne menjen az erdőbe, ez egy ilyen foglalkozás. De hogy a magyar emberek ne tudhassák, hogy itt összehangolt, lejárató akciókról van szó azért, mert bizonyos magyar politikusok kiállnak a magyar függetlenség mellett, az nem helyes. Hadd tudják meg az emberek ezt is.

– Milyen vacsorapartner Jean-Claude Juncker? Halk zene szólt, egymás mellett ülők csevegtek, vagy nagy vitatkozás?

– Kés, villa, jólneveltség.

– Csendes vita volt vagy hangos vita?

– Igen, Brüsszelnek van egy hangfekvése, van egy tónusa. Ott azért a brüsszeli mércével mérve a magyar politika harsánynak mondható. Tehát ott inkább a francia…

– Jean-Claude Juncker sem egy visszafogott ember.

– De. De nem harsány. Brüsszel nagyon emlékeztet a régi kormányzati vagy királyi udvaroknak a kultúrájára, aminek van egy kifinomultsága, visszafogottsága. Ott nem illik éles szavakat használni, egyenesen beszélni is azért kevésbé kifizetődő, mint görbén, tehát van ennek egy bevett – ilyen kicsit elitista szagú  – kultúrája, ha magunk között vagyunk is, ilyen ez. Nem mondom, hogy néha nem fordulnak elő élesebb szóváltások, de az rendkívül ritka. Tehát azért ez egy ilyen összeurópai, elithangulatú tanácskozássorozat.

– Azt akarja mondani, hogy ez a találkozó a V4-ek és a Jean-Claude Juncker között a vacsora közben egy ilyen baráti együttlét volt?

– Azt akartam mondani, hogy akármilyen súlyos dolgok is hangoznak el, ennek a kifejezési formája az jól nevelt, kifinomult és kulturált, azt is mondhatnám, hogy európai. Semmiképpen nem kuruc, talán ezt mondhatnám.

– Szóval akkor ezek szerint a V4-ek egységesek?

– A V4-ek egységesek voltak minden kérdésben, ami terítékre került. Nyilván a migránskérdés volt a leghangsúlyosabb, ahol azt képviseltük, hogy azt értsék meg, hogy lehetetlen, hogy ők mondják meg, hogy mi történik a mi országaink területén. Ezt adják fel, ezt a gondolatot. Nekik is voltak elvárásaik, Juncker elnök úr többször elmondta, hogy ő időnként méltánytalannak érzi azt, hogy Közép-Európában, különösen Magyarországon olyasmiért is Brüsszelt állítjuk be felelősként, amiről egyébként ők nem tehetnek, és hogy ő is szeretne több együttműködési szándékot látni. Én meg elmondtam, hogy szeretnék több tiszteletet, és ez nem egyszerűen stílus kérdése, habár a stílus maga az ember, hanem a kettős mérce kérdése. Ha egy ország úgy érzi, hogy egyes országok valamit megtehetnek, amiért egyébként bennünket meg felelősségre vonnak, akkor azt úgy hívják jogilag, hogy kötelezettségszegési eljárás, de valójában az egy tiszteletlenség Magyarországgal és a magyarokkal szemben. A kettős mérce maga a megtestesült tiszteletlenség.

– Pedig picit olybá tűnik, minthogyha igazak lennének azok a hírek, amelyek az elmúlt hónapokban napvilágot láttak, hogy megosztottak a V4-ek. Abból következtet erre az ember, hogy Szlovákiában a kormányfő, az államfő és a parlamentnek az elnöke szükségét érezte annak, hogy közösen nyilatkozzanak arról, hogy tulajdonképpen készen állnak arra, hogy amennyiben a tagállamok egy csoportja gyorsabban fog előrehaladni az integráció bizonyos területein, mi is részesei legyünk ennek a folyamatnak, benne legyünk ebben a magban. És egyébként a kiküldött munkavállalóknak az ügyét, hogyha nézzük, amiben, ugye, szavazás is történt, a csehek és a szlovákok megszavazták az elképzelést, a lengyelek és a magyarok nem. Tulajdonképpen beszéljünk először a kiküldött munkavállalók ügyéről. Ez nem a franciáknak a jól sikerült elképzelése arról, hogy megosszák a V4-eket? Mert azért itt lényegében politikai ügyről beszélünk. Olyan kevés embert, az uniós munkavállalóknak kevesebb, mint 1 százalékát érinti ez a kiküldött munkavállalók kérdése. Ez nem politikai ügy inkább?

– Nem a V4-ről szól ez, hanem valóban a munkaerőpiacról. Nem érdekelte a franciákat, hogy a V4-ek egyben vannak, vagy külön, ők szerettek volna elérni itt egy célt. Nekik az a problémájuk, ezt a francia elnökkel személyesen is megbeszéltem, aki felhívott engem talán szombat este, és hosszan áttekintettük ezt a helyzetet, mert ő is tudta, hogy én koordinálom a V4-eknek az álláspontját ebben a kérdésben, hiszen mi adjuk a V4-elnökséget. Megbeszéltük, hogy ő mit akar, és azt mi miért nem tudjuk elfogadni. Mi azt mondtuk, hogyha ebben a kérdésben szabályozást akarunk, és ő akar, akkor garanciákat kérünk a fuvarozóink számára, mert ez a szabályrendszer, amit ők javasolnak – most ez bonyolult összefüggésrendszer, ha megengedi, nem is magyarázom el, de a lényeg –, hogy a végén, ha nem figyelünk, akkor a mi fuvarosaink, kamionosaink rosszul járnak. Tehát ha az új szabály alá beteszik a közlekedés és az áruszállítás kérdését is, akkor a nyugat-európai szállítmányozási cégek jól járnak, a mieink pedig rosszul, és ezt mindenképpen el akarjuk kerülni, ezt meg is mondtam egyenesen, és itt garanciákat kérünk. Ha ezeket a garanciákat megkapjuk, akkor tudunk együtt szavazni hétfőn, ha nem kapjuk meg, nem tudunk. Nem kaptuk meg ezeket a garanciákat, ők azt mondják, hogy persze megvan bennük a jó szándék, majd három hónap múlva szabályozzuk a szállítmányozási kérdéseket, és ők majd akkor figyelembe fogják venni a mi szempontjainkat is, de egyelőre a jó szándékon kívül, ami azért az én szakmámban önmagában kevés, szükséges, de nem elegendő, nem megnyugtató, nem kaphattuk meg. Tehát itt még lesz egy nagyobb küzdelem, nekünk meg kell védeni a magyar fuvarozók, a magyar kamionosok, a magyar áruszállítással foglalkozó szállítmányozóink érdekeit. A V4-ek jól küzdöttek. Ezt a munkát, mint mondtam, én hangoltam össze, egészen addig együtt maradtunk, amíg volt értelme együtt menni, és utána pedig azt mondtuk, hogy most már lehet külön is szavazni. És akkor ez úgy történt, hogy ketten mentünk ide, ketten pedig oda; ennek nincs jelentősége, a szállítmányozás ügyében ugyanúgy egységesen fogunk majd föllépni.

– A V4-ek Magyarország helyzetét hogyan befolyásolja a mostani cseh és az osztrák választás eredménye?

– Szerintem felértékel bennünket. Olyan pártok, gondolatok és személyek kaptak megbízást az osztrák és a cseh néptől, akik nagyon hasonlítanak ránk, és a legfontosabb kérdésben, a bevándorlás ügyében egy húron pendülnek velünk. Tehát a csehek is úgy gondolják, hogy ők egy önálló ország, az osztrákok is ezt gondolják. Ebből az következik, oda márpedig más nem küldhet senkit, majd ők eldöntik, ki tartózkodik az országuk területén. Ez a legfontosabb választóvonal ma Európában, ezért azt kell mondanom, hogy a bevándorlást elutasító, a migrációt elutasító országok megerősödtek a két választás eredményeképpen.

– Az október 23-ai beszédében a migrációtól távolabb lépett, egy távolabbi kontextusról beszélt. Egyébként hasonló témát vetett fel, amire az előbb utaltam, a szlovák elnök a beszédében. Ugye, ő már erről a bizonyos mag-Európáról beszélt.

– Bocsánat, még erre hadd reagáljak. A szlovákok természetesen más hangfekvésben beszélnek erről, mert ők a magban vannak. Tehát a négy visegrádi ország közül Szlovákia az egyetlen olyan ország, amely tagja az eurózónának. Ha az Európai Unió magjának az eurózónát tekintjük – ez megérne egy misét egyébként, hogy így van-e, de szétfeszítené a műsor kereteit –, ha így tekintjük, akkor azonban Szlovákia, mint eurózónás tag kétségkívül ott van. És ők ennek megfelelően is viselkednek, logikus, érthető, kiszámítható politikát folytatnak.

– Azt mondta október 23-án, most dől el Európa népei visszaveszik-e saját nemzeti életük irányítását a gazdasági elitekkel összefonódott európai bürokratáktól, minden téren, a politikában, a gazdaságban, a szellemi életben is, mindenekelőtt a kultúrában mély változásokat kell elérni. Azért lépett eggyel távolabb vagy tovább a migrációtól, és beszélt már a teljes európai kontextustól, mert ezek a bizonyos mag-Európa, többsebességes Európa, európai uniós reformelképzelések körüli tárgyalások felgyorsultak?

– Részben. Nézze, itt egy nagy csatában vagyunk, és lépésről lépésre kell haladni. Megvan ennek a haditudományokban az irodalma, hogy hogyan kell az ilyesmit csinálni. Emlékezzünk arra, hogy 2017 februárjában beszéltem először arról, hogy 2017 a lázadás éve lesz Európában. Ugye, ki lázad itt kivel szemben? És azt látjuk, hogy itt – fogalmazzunk így – a globalista elitekkel szemben a nemzetek föllázadnak. Ha a cseh választást megnézi, de különösen az osztrákot megnézi, akkor ezt fogja tapasztalni. A Németországban történő elmozdulások – ahol azért a régi elit megtartotta a pozícióit – is ebbe az irányba mutatnak. Tehát nem lehet nem észrevenni, hogy Európában zajlik egy olyan folyamat, amelynek az a lényege, hogy a nemzetek megpróbálják az ő életük szempontjából fontos döntéseket lépésről lépésre visszavenni. Mi is ebben a küzdelemben vagyunk, nem akarjuk átadni a jogainkat, és ott, ahol pedig kettős mércét alkalmazva velünk szemben bele-belecsippentenek a mi jogainkba, azokat vissza akarjuk szerezni. Ez egy meghatározó dimenziója a nemzetközi és európai politikának. De itt nem szabad előrerohanni, mert ez egy annyira új jelenség, hogy mi ebben a vitában a saját népünkön kívül másra nem számíthatunk. Ha túl gyorsan mondunk olyan dolgokat, amelyeknek a befogadását, átgondolását, megértését nem tudják követni a magyarok, akkor el fogunk szakadni tőlük, és ha elszakadunk tőlük, akkor nem tudunk sikeresen küzdeni. Van egy ilyen bonmot a politikában, persze mindig néhány lépéssel az emberek előtt kell haladni, de azért úgy, hogy még láthassanak bennünket, mert egyébként akkor szétesik az egész nemzeti politikai rendszer. Én elégedett vagyok az elmúlt egy-két év teljesítményével. Ha most valaki végezne egy kutatást, hogy egy-másfél év alatt hogyan sikerült megváltoztatnunk azt az értelmezési keretet, amiben a nyilvánosság előtt bemutatjuk azt, hogy mi történik Magyarországgal, mi történik az európai nemzetekkel, akkor nagyon szép szellemi vagy intellektuális tevékenységet végeztünk. Egy teljesen új keretrendszerben értelmeződik az európai és az ahhoz kapcsolódó magyar politika is. Az emberek ezt értik, a konzultációk segítségével információkat kapnak erről, a nemzeti konzultáció ezért is fontos, nemcsak azért, hogy kitöltsenek egy kérdőívet, és visszaküldjék, hanem hogy beszéljenek róla, hogy legyen véleményük róla, és szép lassacskán egy nevezőre jussunk mi mindannyian, magyarok, és ha egy nevezőn vagyunk, akkor tudjuk érvényesíteni az érdekeinket. A nemzetépítés egy több lépésből álló, bonyolult, nehéz folyamat, hiszen itt tízmillió embernek az érzésvilágát, gondolkodásmódját kell figyelembe venni.

– Nagyon pici időnk maradt, de szeretném, hogyha még a nyugdíjról és az egészségügyről egy pár mondatot beszélnénk. Egyrészt a nyugdíjakról abban a kontextusban, hogy az látszik most a kormány kommunikációjából, hogy nyugdíjprémium-korrekció is lesz. Na, de például a nyugdíjprémiumot, azt, ugye, a GDP-növekedéshez képest számolják, de a kormány a költségvetésbe beleírt prognózisa alapján. Nem készülnek arra, hogy kell ezt majd korrigálni?

– Most már októberben vagyunk, ilyenkor már nagy biztonsággal megjósolható az év végén várható végleges, ez esetben a 2017-es gazdasági évet lezáró szám, tehát lehet pénzügyi következményeket fűzni ezekhez a helyzetértékelésekhez, tehát ebben nincs kockázat. Én éppen annak vagyok a híve, hogy október előtt semmiképpen ne döntsünk ilyen kérdésekben, óvatos duhajként kell kezelni a közpénzeket.

– De az eldőlt, hogy nyugdíjprémium, korrekció, Erzsébet-utalvány, ezek lesznek. Tehát mind a három biztosan lesz?

– Ez mind eldőlt, igen. Összehívtuk az idősügyi tanácsot, én találkoztam annak tagjaival, áttekintettük a helyzetet, a gazdasági helyzetet, a költségvetés helyzetét, a fennálló jogszabályokat, és döntéseket hoztunk velük közösen.

– Az is eldőlt láthatóan, hogy jelentős béremelés lesz az egészségügyben. Erről beszélt legalábbis Lázár János. Itt valóban magas összegekről van szó.

– 98 ezer embernek emelünk bért az egészségügyben most.

– De a nagy kérdés ezzel együtt az, hogy a teljes rendszer hatékonyabb lesz-e ettől. Azt mondták orvosok, akikkel beszéltem, hogy nagyon jelentős béremelésről van ugyan szó, de sokan nem azért mennek külföldre fiatal orvosok, hanem azért, mert itt például a hálapénz rendszere miatt az idősebb orvosok nem hagyják munkához, gyakorlási lehetőséghez jutni. Nem jó a magyar egészségügynek a felkészültsége az ő továbbképzésükhöz.

– Nézze, ezek orvosszakmai kérdések. Orvosszakmai kérdésekben az orvosszakmai szervezeteknek kell állást foglalniuk. Én is az ő véleményük alapján hozok döntéseket, most is így történt. Ezeket a béremeléseket az orvosszakmai szervezetekkel és orvos szakszervezetekkel közösen terveztük meg, készítettük elő. Nem kötném össze az egészségügyi rendszer általános állapotának kérdését a béremelésekkel, mert az egészségügyi rendszert folyamatosan korszerűsíteni kell, a modern technológiák fejlődése ezt egyébként is kötelezővé teszi, tehát nincs többé lehetőségünk arra, hogy van egy jó egészségügyi rendszer, amit aztán a következő  évben majd nem kell módosítani, hanem folyamatosan a technológiai fejlesztés logikájának megfelelően állandó változásban marad majd az egészségügy, ha tetszik ez nekünk, ha nem. Nagyon szoros együttműködés kell az orvosszakmai szervezetek és a döntéshozók, vagyis a kormány között. De ugyanakkor élni meg kell, nem mondhatjuk azt az orvosoknak meg az ápolóknak, hogy várják meg, amíg a rendszer jobb minőségűvé válik, hanem a pénz most kell nekik. Elég sokat vártak rá, azért én emlékszem a szocialista kormányok alatt, 2010 előtt elvették a fizetésüknek egy részét, utána beesett a pénzügyi válság, akkor nem lehetett emelni, most végre a magyar gazdaság kezdi magát összeszedni, feltápászkodni, végre a saját lábára áll. Nagyon fontos, hogy a béreket és a nyugdíjakat saját teljesítményből fizetjük, nem hitelekből, ezért itt nemcsak a pénzt érdemes látni, a nyugdíjnál is meg az egészségügyi béremelésnél is. A pénz fontos, de szeretném, ha lenne ehhez kapcsolódóan bennünk egy büszkeségérzet is, hogy erre úgy vagyunk képesek, hogy nem más pénzét használjuk, mint korábban, aminek a vége az ország eladósodása lett, hanem minden béremelésnek az alapját a magyar emberek megtermelik ma Magyarországon, és ez a pénzen túl büszkeséggel is kellene, hogy eltöltsön bennünket. Én legalább is nagyon büszke vagyok az országra meg a dolgozó emberekre, akik képesek ezt előállítani. Az orvosok kapnak 100 ezer forintot, a szakgyógyszerészek is kapnak egy komoly emelést, a szakvizsgával nem rendelkező orvosok és gyógyszerészeknek is jut körülbelül havi 50 ezer forint emelés. Tehát itt, mondom 98 ezer ember életében áll be nem döntő változás, mert azért ezek nem akkora összegek, de a korábbi állapotokhoz képest egy érzékelhető elmozdulás, ők is tesznek egy lépést előre.

– Az előző fél órában Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.