– Fél nyolc múlt három és fél perccel, a 180 percet hallgatják. A stúdióban Orbán Viktor miniszterelnök, jó reggelt kívánok!
– Jó reggelt kívánok!
– A franciáknál még nem lépett életbe az új terrorelhárítási törvény, így aztán meghosszabbíthatják a rendkívüli állapotot, arra hivatkoznak, hogy a rendvédelmi szerveknek szükségük van rendkívüli jogkörökre. A franciáknál az elmúlt hónapok eseményeit látva szükség van egy új terrorelhárítási törvényre, de nálunk mi indokolja, hogy ezen a területen módosítsák az alkotmányt?
– Azt szeretnénk, hogy Magyarország is rendelkezzen azokkal a lehetőségekkel a terror elleni fellépés tekintetében, amivel a legtöbb nyugat-európai ország rendelkezik. Tehát sem többet, sem kevesebbet nem akarunk, mint azt, ami ma általános és elfogadott Európában. Ma vannak olyan erőforrásai a kormánynak, amelyet bevethetne a terrorizmus veszélyének csökkentése érdekében, de a törvények nem teszik ezt lehetővé. Hasonlóképpen a hadsereg bevethetősége a terrorizmus elleni harc esetében a nyugat-európai országokban természetes, nálunk pedig törvények kötik meg a kezünket. A legfontosabb dolog a közéletben az emberek biztonsága, és azt kértük a parlamenttől, leginkább az ellenzéktől, hogy támogassák azoknak az eszközöknek a megadását, amelyekkel nyugat-európai kollégáink rendelkeznek. Még nem áll jól az ügy.
– Azt mondta, hogy sem többet, sem kevesebbet, mint más európai országok, és azt mondja, hogy nem áll túl jól az ügy. Ez egészen konkrétan szinte statáriális állapotokról beszélnek akkor, hogyha ez életbe lép.
– Nézze, a magyar politika a túlzások művészete, tehát még Antall Józseftől hallottam valamikor 1990-ben vagy ’91-ben a parlamentben egy gyalázkodós hangulatú vitában, ahol ő általában csodálatos módon őrizte meg a nyugalmát, hogy a magyar politikában ha azt mondja egyik a másikra, hogy maga egy gazember, akkor az csak annyit jelent, hogy nem értenek egyet egymással.
– Jó, de összességében, hogyha most a törvényt, a módosítást, a javaslataikat nézzük, akkor mindazok a kritikák teljesen alaptalanok, amivel bírálják Önöket?
– Persze, azoknak semmi ténybeli alapjuk nincs. Ezt, aki a vitát követi, maga is láthatja. Itt egy reflexről van szó. Magyarországon, amikor a baloldal nem kormányoz, akkor nincs is demokrácia, és abban a pillanatban, ahogy nem ők kapják meg a választóktól a fölhatalmazást, folyamatosan azzal vádolják azokat, akiket megválasztottak az emberek, hogy visszaélnek a hatalmukkal, és hogy nem demokratikus módon gondolkodnak. Hogyha csak a töredéke igaz lett volna az elmúlt években mindannak, amit a baloldaliak diktatúraveszély-ügyben mondtak volna, akkor itt szügyig állnánk az önkényben, de hát Magyarország Európa egyik legszabadabb országa.
– Ausztriában megállapítottak egy felső határt, bár nem nevezik felső határnak, ami valamilyen szempontból egy dominóeffektust is elindított az Ausztriát megelőző országokban. Számít Ön erre? Mi lesz három hónap múlva? Mi lesz négy hónap múlva? Hogy fognak megbirkózni ezzel a balkáni országok?
– Az utóbbi hónapok legfontosabb hírét idézte most Ön ide, elénk. Győzött a józan ész, a dogmatikus gondolkodás végül is kapitulált a valóság és a józan ész előtt, és meghozták azokat a döntéseket, amelyeket mi, magyarok és számos más európai nép az elejétől fogva szükségesnek tartott, vagyis ki kell mondani azt, hogy Európa nem tud korlátok nélkül, ellenőrizetlenül, óriási idegen embertömegeket befogadni. Ez mondatott ki az osztrák döntésben, ők ezt úgy oldották meg, hogy mondtak egy számot, hogy egy év alatt ennyi embert tudnak befogadni, punktum. Mi, magyarok egy kicsit más álláspontot vallunk, mert szerintünk a legjobb bevándorló a nem jövő bevándorló, tehát a legjobb szám a nulla, ezért mi egy, a politikai menekülteknek természetesen a nemzetközi jog szerint minden lehetőséget biztosító, de azon túl senkit be nem engedő migrációs politikát folytatunk. Az osztrákok ebbe az irányba tettek döntő lépést.
– Vajon összességében győzött-e a józan ész? Mert az, hogy az osztrákok ezt mondták, az első lépés. A leginkább mérvadó politikus a témában egyáltalán nem mondja ezt.
– Igen, de hát kis sikernek is örülni kell, az apróért is le kell hajolni.
– Akkor nézzük a gyakorlati aspektusát. Most, ugye, az történik, hogy mindenkit megkérdeznek az érkező országokból, hogy Ausztriába vagy Németországba mész? Ha ezt mondják, akkor átengedik őket. Ettől meglehetősen ellenőrizetlennek tűnik ez.
– Igen, itt számos zavaró részletkörülmény van, de ezeknek nem tulajdonítok jelentőséget. Jelentősége annak van, hogy azt mondták, hogy van egy fölső határ, az afölötti érkezőket már nem fogadják be. Ez azt jelenti, hogy beismerték, hogy ellenőrizetlenül senkit sem szabad beengedni az életünkbe, mert abból baj lesz. Másfelől beismerték, hogy Európa ugyan a világ egyik legfejlettebb kontinense, de lehetőségei nem korlátlanok, és ezt jobb őszintén bevallani, semmint hitegetni azokat a szerencsétlen embereket, akik ma egy menekülttáborban ugyan rossz körülmények között, de biztonságban élnek. Az még mindig jobb, mint megindulni a vízbefúlástól kezdve az erőszaktétel kockázatán keresztül mindenfajta nehézségeket tartalmazó útvonalon át olyan országokba, ahol valójában nem is látják őket szívesen, és előbb-utóbb vissza is fogják őket küldeni. Ennél sokkal becsületesebb dolog az elején megmondani, hogy ennyien jöhettek, afölött pedig nem jöhet senki. Ez a dolognak a lényege. Számos részletszabállyal lesz ott még probléma, de a fontos dolog, hogy a döntő lépést megtették.
– És azzal nem lesz probléma, hogy a szigorítás miatt átterelődik az útvonal például Románia felé?
– Az útvonal oda terelődik, szerkesztő asszony, ahova akar, de hogy Magyarországon nem megy majd keresztül, az egészen biztos.
– Ugyanis akkor készek arra, hogy ott is rövid időn belül határzárat tudjanak…
– Egyes szakaszokon már az előkészítő munkálatok is megtörténtek, és, ugye, tanulva az egy évvel ezelőtti helyzetből, kiépítettük azokat a gyártó kapacitásokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a határzárhoz elengedhetetlen nyersanyagot, kerítést, akadályt mi magunk tudjuk előállítani, és ne függjünk a mindenkori piaci helyzettől. Tehát, hogy mi nemcsak, hogy magunkat tudjuk jelen pillanatban ellátni, a börtönökben, büntetés-végrehajtási intézetekben gyártjuk egyébként ezeket az anyagokat, nemcsak magunkat tudjuk ellátni, hanem exportálunk is belőle. Sok száz kilométernyi akadályt adtunk el már korábban Macedóniának, Szlovéniának és most az utóbbi időszakban Bulgáriának is.
– És eközben árgus szemekkel figyeljük az európai uniós vezetőket, hogy végre-valahára azt a sokat emlegetett közös európai megoldást, amit egyébként sokan még mindig a kvótának tartanak, megtalálják. Egyre többen nyilatkoznak arról, hogy meg kell akadályozni Európa szétesését, és az, hogy egyre több európai politikus használja ezeket a kifejezéseket, meglehetős aggodalomra ad okot a kétsebességes Európa kialakulásával kapcsolatban.
– Nézze, itt van egy dolog, amit én brüsszelizmusnak nevezek. Előáll egy gond, egy kihívás. Anélkül, hogy megvizsgálnánk, hogy melyik szinten tudnánk a legjobb választ adni rá, első reflexből kimondjuk: európai megoldás szükséges. Ilyen a határvédelem. Teljesen nyilvánvaló volt az első pillanattól kezdve, hogy a határt hagyományosan nemzeti alapon szokták védeni Európában, és ha a nemzetek nem védik meg Európa külső határait, akkor beszélhetünk mi órák hosszat is európai megoldásról, nincs se ember, se mechanizmus, se joganyag, amely ezt a feladatot át tudná venni egyik napról a másikra a nemzetállamoktól. Ez a brüsszelizmus. A nemzetállamokat nem engedjük, hogy megoldják a problémát, aki megteszi, mint Magyarország, azt bíráljuk, és közben folyamatosan meleg levegőt engedünk ki a szánkon, és olyan szavakat mondunk, hogy „közös európai megoldás,” miközben nem történik érdemi dolog. Ez brüsszelizmus. Ennek az az eredménye, hogy miközben Brüsszel magához akar vonni újabb és újabb hatásköröket, amiket nem tud ellátni, ezzel meggyengíti a nemzetállamokat, ezen keresztül meggyengíti egész Európát. Tehát a hatáskörök elvonása a nemzetállamoktól Brüsszel irányába úgy, hogy közben Brüsszel azokat nem tudja ellátni, valójában gyengíti az uniót, és ez a brüsszelizmus fenyegeti Európát azzal, hogy az eddigi együttműködés szintje csökkenni fog, ezért szerintem minden kérdést ott kell szabályozni, ott kell kezelni és megoldani, ahol az leginkább életszerű, az élet természetes rendjéből következik. Nem doktrínákra, nem ideológiákra, megoldásokra, döntésekre, az emberek érdekét szolgáló döntésekre van szükség. Ez ma hiányzik Brüsszelből, ez Európa legnagyobb baja.
– Egyetért azzal az állítással, hogy a lengyel demokrácia féltése tulajdonképpen figyelemelterelés például a kölni vagy egyáltalán migrációs ügyekről?
– Nem föltételezek rosszindulatot, hiszen aki azért támad meg egy országot, hogy azzal a saját gondjairól elterelje a figyelmet, rosszindulatú ember. Én ezt nem föltételezem egyetlen európai vezetőről sem. Más okot látok meghúzódni a háttérben. Egész egyszerűen Brüsszelt irritálja az, hogyha erős nemzetállamok vannak, és az erős nemzetállamok világosan, egyenesen beszélnek, megfogalmazzák az elképzeléseiket, és kimondják azt, hogy bizonyos kérdéseket nem Brüsszelben, hanem Varsóban vagy Budapesten kell megoldani. Ez automatikusan pavlovi negatív reflexeket vált ki az európai bürokratákból és akkor rávetik magukat arra az országra, amely veszi magának a bátorságot, hogy egyenesen, érthető, világos nyelven beszéljen, és becsületes módon nyilvánvalóvá tegye a céljait. Szerintem a lengyelek semmi olyat nem tettek, ami európai kritikát kellene, hogy maga után vonjon. A lengyel közéletben is vannak politikai viták, éppen úgy, mint bármelyik európai országban. Ezek semmilyen határt nem lépnek túl, ami indokolná, hogy a meglehetősen nagyképű, hosszabb életútra visszatekintő demokráciák indokoltan lépjenek föl. Tehát én azt gondolom, hogyha ma megnézzük Közép-Európát és Nyugat-Európát, akkor Közép-Európáról azt mondhatjuk legszerényebb fogalmazásban is, hogy semmiben nem marad el a demokrácia követelményeit tekintve a kontinens nyugati felétől. Sőt, vannak olyan jelenségek Nyugat-Európában, amelyek nem fordulhatnának elő Közép-Európában. Képzelje el, ha a magyar kormány elérte volna azt, hogy egy közérdeklődésre számot tartó, az emberek biztonságát veszélyeztető tömeges atrocitás esetén, mint amilyen a kölni volt, a magyar médiának se az állami, se a magánrésze erről napokig ne adjon hírt. Ön szerint én hány napig maradhattam volna hivatalban? És nem az ellenzék lökött volna félre, hanem azt mondták volna a magyar emberek, miféle vezetőink vannak nekünk, akik megakadályozzák, hogy az életünk szempontjából fontos tényeket megismerhessük? Ez Közép-Európában elképzelhetetlen. Ehhez képest Nyugat-Európában megtörténik. Tehát azt gondolom, hogy hátrább az agarakkal, a nyugatiaknak semmilyen erkölcsi és ténybeli alapjuk nincs arra, hogy demokráciakritériumokat kérjenek rajtunk számon, mert a mi életünk semmiben nem marad el demokratikus mércét tekintve az ő életüktől.
– Mindjárt a mi életünkről, belpolitikai ügyekről, csak még egy kérdést a migrációról. Azt mondja Angela Merkel, hogy a következő hetekben három fontos mérföldkő következik. Az egyik éppen ma van. Ez a berlini német–török kormánykonzultáció. A másik az, hogy a hazájukban vagy Libanonban, Jordániában tartózkodó szíriai menekülteknek a helyzetének a javítását szolgáló februári adományozó konferencia lesz. És a harmadiknak pedig a február közepén tartandó brüsszeli uniós csúcsot emlegetik. Tudja már, hogy ennek az uniós csúcsnak a terítékén mi lesz, vagy miről fognak beszélni?
– Formálódik ennek az ülésnek a napirendje. A migráció mindig napirenden van. A britek ügyében jó lenne dönteni. Itt Nagy-Britannia európai uniós tagságáról van szó, ezért a kancellár asszony minősítése, ami fontos, hogy sorsdöntő minősítés volt, indokolt az előttünk álló brüsszeli csúccsal kapcsolatban.
– Folytassuk belpolitikai ügyekkel. Az elmúlt napok tulajdonképpen a taxisoknak meg az ubereseknek a vitájáról szóltak. Az ország egyik fele nekiugrott a taxisoknak, régi időket emlegetett, a másik fele meg határozottan védte a XXI. századi vívmányokat. De valójában a helyzet nem arról szól-e, hogy adott egy multicég, amelynek finoman szólva adóoptimalizálás az egyik tevékenysége, legalábbis a világban tapasztalható, olvasható hírek alapján, amire azért kevés szabály vonatkozik? Önnek miről szól ez a vita? A kormányülésen miről szólt ez a vita? Úgy tudom, megkérdezte azt is, hogy ki mivel érkezett.
– Ez így van. Ez egy rendkívül izgalmas vita úgy, ahogy az Ön szavaiból is kiderül. Egymásra rakódnak különböző tartalmak. Mert bár a megoldást nem ott kell keresni, de kétségkívül érdekes vita az, hogy a modern technológia, amely egyre nagyobb teret hódít az életünkben, hogyan kérdőjelez meg hagyományos üzleti modelleket, és mennyiben kell az érintetteknek azonnal és nekünk is középtávon alkalmazkodnunk ahhoz, hogy a világ sokkal gyorsabban változik majd meg körülöttünk, mint az korábban megfigyelhető volt. Holott már az elmúlt évtizedben is csak kapkodtuk a fejünket, látva az új technológiai újításokat, vagy az újszerű technológiai megoldásokat, amelyek átalakították az életünket. És ez gyorsulni fog, ez komoly feladat. Nehézzé teszi az emberek életét is, mert alkalmazkodni nehéz, másfelől pedig a kormányok számára is kihívást jelent, mert értelmesen kellene beszélnünk arról, hogy hogy fog kinézni a magyar élet tíz-tizenöt év múlva, és milyen újszerű elemek jelennek meg, amire mindannyiunknak – nemcsak a közigazgatásnak, hanem a magyar átlagpolgároknak is – érdemes fölkészülniük. Most én máshonnan nézem ezt a vitát, mint ahogyan Ön ezt bemutatta, bár az Ön által elmondott összes kérdés fontos kérdés. Ugye, nekem onnan kell néznem ezt az ügyet, hogy most akkor Magyarországon mindenkire azonos szabályok vonatkoznak vagy sem. És szerintem a mindenkori kormányzattól joggal várják el az emberek azt, hogy a szabályokat tartassa be, és mindenkivel tartassa be: magyarokkal, multikkal, taxisokkal, uberesekkel. És a taxisoknak abban igazuk van, hogy ebben a pillanatban a valóságban nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak a személyszállítást végző uber nevezetű szolgáltatóra, mint ami a taxisokra. És ez szerintük nem fair. Ráadásul az érvüknek van még egy mélysége, amit meg kell említeni, hogy azért ez egy veszélyes üzem, tehát azért mégis arról van szó, hogy rábízzuk az életünket azokra, akik A pontból B pontba szállítanak bennünket egy bonyolult modern közlekedési rendszerben. Itt azért vannak műszaki, biztonsági előírások, és vannak emberi biztonsági előírások is – végzettség, tapasztalat, és így tovább –, amiket be kell tartani, mert nem lehet kockáztatni az emberek testi épségét és egészségét. Miközben a taxisoknál ezeket a szabályokat kikényszerítjük, aközben egyéb személyszállító szolgáltatóknál nem, és ez egy igazságtalan helyzet. Tehát a taxisoknak a fölvetéseit komolyan kell venni, és megoldást is kell rá találni.
– Van már elképzelés a megoldásról?
– Van.
– Mi az?
– Két irányba lehet elindulni. Vagy azt mondjuk, hogy az állam itt a lovak közé dobja a gyeplőt, és akkor nem szabályozza ezt a területet, és akkor, aki ügyesebb meg tehetségesebb, majd boldogul, viszont nem tudunk akkor minőségi pénzügyi és egészségügyi követelményeket érvényesíteni. Ez egy lehetséges irány. Vannak országok, amelyek ebbe az irányba mozdultak el. Ezt én nem javasolnám Magyarország számára. A másik lehetőség, hogy szabályozzuk. Kimondjuk, hogy szabályozni kell ezt a piacot, de akkor olyan szabályokat kell hozni, amelyek egyértelműek, világosak, és mindenkire vonatkoznak majd. Ezek után a kormánynak ezeket a szabályokat be kell tartatnia. Ez a mi felelősségünk. Én ebbe az irányba mozdulnék el. A következő napokban lesznek is ilyen változások.
– Beszéljünk még látszólag fővárosi ügyekről, mégpedig az agglomerációs közlekedésről. Azt már bejelentették korábban, hogy az állam átveszi ezeknek a működtetését. Tegnap volt egy rendkívüli közgyűlés a fővárosban, a főpolgármester meg az ellenzéki képviselők voltak ott rajta. Tulajdonképpen amikor döntöttek, hogy átveszik ezt, miért nem a pénzt adták oda a működtetésre?
– Azért, mert folyamatos elszámolási vitáink vannak. Ezzel most nem terhelném a hallgatókat, de itt tízmilliárdos nagyságrendű folyamatos, rosszízű viták zajlanak arról, hogy akkor a MÁV tartozik a BKV-nak, a BKV tartozik a MÁV-nak, és kifizették-e a jegyeket, és így tovább. Én úgy látom, hogy az együttműködés ezen a területen nem megoldott. És a főpolgármester úrnak pedig igaza van a tekintetben, hogyha az együttműködés ilyen nehézségekkel terhelt, akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba, és mindenki lássa el a saját feladatát. A budapesti közigazgatási egységen, a közigazgatási egységen belül a tömegközlekedés megszervezése és fönntartása az önkormányzat feladata. Ez így van Miskolcon is, Debrecenben is meg Budapesten is, akkor is, ha a méretek nagyobbak. A helyközi közlekedés, tehát két közigazgatási település vagy egység közötti közlekedés biztosítása pedig a kormányzat feladata. Mindenki teljesítse a saját kötelességét és akkor az emberek hozzájutnak az elérhető árú, magyar viszonyok között kényelmesnek mondható és biztos közlekedés lehetőségéhez.
– De nyugodt afelől, hogyha ez a változás bekövetkezik, akkor a város határán ezt a fajta változást nem fogják érzékelni az utazók?
– Ha nem bíznék abban, hogy képesek vagyunk egy nem túl bonyolult kérdést megoldani, akkor nem vállalkoznánk kormányzásra. Biztos nehéz az agglomerációs közlekedést megszervezni, de időnként az országnak fegyveres akciókban kell részt vennie a nemzetközi világban, az összeomlás széléről kellett visszarántani Magyarország költségvetését, felére kellett csökkentenünk a munkanélküliséget, be kellett indítani nagyon komoly és nehéz, bonyolult reformokat, amely reformok egyébként működnek. Ha azzal meg tudtunk birkózni, most nem beszélve a másfél milliós, Európa felé áramló menekülttömegből fakadó veszélyek elhárításáról, mert arra is képesek voltunk, akkor csak megoldunk már néhány buszjáratot.
– Beszéljünk a családok otthonteremtési kedvezményről. Amikor a múltkor abbahagytuk a beszélgetést, akkor Ön is azt említette, hogy meg kell vizsgálni azt, hogyan lehetne a kedvezményezetteknek a körét bővíteni. Ez tulajdonképpen egy gazdaságpolitikai lépés vagy egy családpolitikai lépés?
– A kettő kombinációja. Ez nem könnyű dolog, mert egyszerű olyan lakás- vagy otthonteremtési programot megindítani, ami csak és kizárólag gazdasági növekedési szempontokat helyez előtérbe, és olyat is lehet aránylag könnyen előállítani, amely kizárólag népesedési, családpolitikai szempontokat állít előtérbe. A kettő kombinálása az azonban már sokkal nehezebb feladat, de úgy látom, hogy előállt a megfelelő elegy. Tehát egy, a gazdasági növekedést és a családokat egyszerre segítő otthonteremtési rendszert hoztunk létre. Ez újszerű rendszer. Be kellett látnunk azt, hogy a korábban meglévő otthonteremtési támogatásokat szabályozó rendeletek módosításával az új szabályokat nem tudjuk egyértelműen megfogalmazni, ezért két új rendeletet alkotunk meg, amely tisztázza egyszerűen, átláthatóan és érthetően, hogy akkor hogy néz ki Magyarországon az új lakástámogatási rendszer. Tehát nem a régit foltozgatjuk, hanem arról döntött a kormány, hogy két új rendeletet alkotunk, amelyet mindenki meg fog érteni, egyértelmű és világos lesz.
– A felső határt eltörölték, de nem számít arra, hogy azzal, hogy megnő az érdeklődés, és most már ezt látjuk, hogy meg fog nőni az érdeklődés, azzal a lakásárak is az egekbe ugranak?
– Nézze, vannak jó problémák meg rossz problémák. Az a helyzet, hogy lakosságszámra számítva Magyarországon ma negyedannyi lakás épül, mint Lengyelországban, az egy rossz probléma, az egy baj, harmada, mint Csehországban, ez is rossz probléma. Az, hogy most sok új lakás fog épülni, és ez hatást gyakorol majd az ingatlanpiacra, egy jó probléma. Az én szakmámban nem a problémák és a probléma nélküli világ közötti választás lehetősége adja a feladatot, hanem hogy jól kell tudnunk megválasztani a problémáinkat. Mert olyan pillanatot, amikor semmilyen problémánk nincs, még soha nem láttam, és amíg kormányok lesznek a világon, valószínűleg ilyen állapot nem is lesz. De nagyon fontos, hogy egy nagy bajt, a magyar lakáspiac teljes bénultságát, a fiatalok előtti perspektíva beszűkülésének lehetőségét, a gyerekvállalást nehezítő, bonyolult lakáshoz jutást, az elérhetetlen lakások világát most megváltoztatjuk, és elérhetővé tesszük a gyermekeket vállaló fiatalok számára, sőt középkorúak számára is, hogy szép, biztonságos, tisztességes, új otthonhoz juthassanak.
– Beszéljünk a gazdaságról! Hogyha a gazdaságnak a számai továbbra is a mostanihoz, a terveknek megfelelően alakulnak, akkor úgy tűnik, hogy sikerül leépíteni a GDP-arányos államadósságot, és mindenki azt is várja, hogy idén majd a befektetésre ajánlott kategóriába kerül Magyarország, vagyis összességében bővül a kormánynak a mozgástere. Ezt a mozgásteret mire fogják felhasználni? Oktatás? Egészségügy? Adósságcsökkentés?
– Jól láthatóan a legnehezebb golyót már elgurítottuk, ez az otthonteremtés. Tehát Magyarország a következő években a bővülő gazdasági lehetőségeinek tekintélyes részét a magyar családok megerősítésére és otthonhoz juttatására fogjuk majd fordítani. Miközben új otthonteremtési programot indítottunk, ne felejtsük el, hogy megemeltük a kétgyermekes családok számára az elérhető adókedvezménynek a mértékét, megemeltünk a minimálbért, illetve a vállalkozók és a munkavállalók megállapodtak a minimálbér emeléséről, amit mi beiktattunk a magyar jogrendszerbe. Azt gondolom, hogy a lehetőségeink nagy részét már előre, reményeink szerint egy okos kalkuláció alapján már föl is használtuk.
– Az elkövetkezendő két-három hónap legfontosabb belpolitikai ügyeinek, döntéseinek, kormánydöntéseinek mit tart?
– Meg kell alkotnunk a 2017-re szóló költségvetést. Ugye, egy kormánytól azt várhatják el az emberek, és helyes is, ha elvárják, hogy egy lépéssel mindig előrébb legyen, mint bárki más. Ugye, most mindenki azzal foglalkozik, hogy 2016 januárja van, az idei költségvetés az által előidézett pozitív változások, a működő magyar reformok eredményei most januárban jelennek meg az életünkben, de mi már azon dolgozunk, hogy hogy fog kinézni a 2017-es költségvetés. Mert a 2017. évi életünket szabályozó pénzügyi tervet, amit nevezzünk költségvetésnek, már 2016. július 1-jéig el fogjuk fogadni. Tehát mi már a jövőben élünk.
– Vagyis akkor már a 2017-es költségvetésben látja, hogy mi lesz a prioritás. Családok?
– Így van, és szeretnénk eljutni oda, anélkül, hogy bonyolult okfejtésbe kezdenék, hogy ne csak a nemzeti össztermék arányában csökkenjen az államadósság, hanem közel kerüljünk végre ahhoz, hogy ténylegesen csökken. Az emberek nem tudják, de miközben államadósság-csökkenésről beszélünk, ez azt jelenti, hogy a nemzet összgazdasági teljesítményéhez képest mekkora az államadósság; miután az összteljesítményünk is nő, maga az adósság is nő, csak a teljesítményünk jobban nő, mint az adósságunk, ezért százalékosan ez csökkenést eredményez, de ez nem a kívánatos állapot. Fontos lépés előre, de nem a kívánatos állapot. A kívánatos állapot az, hogyha ma száz forint adósságunk van, jövőre csak kilencvennyolc legyen, aztán pedig lehetőleg ne adósságunk legyen, hanem mi adjunk kölcsön másoknak. Erre az útra kell rálépni a magyar költségvetésnek, de ehhez még sokat kell dolgoznunk. De 2017-ben én szeretnék egy áttörés jellegű lépést tenni ebbe az irányba.
– Az előző félórában Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.