Kiss Gábor István: Néhány órával Pozsony előtt, az informális EU-csúcs előtt a magyar miniszterelnökkel, Orbán Viktorral ezúttal felvételen beszélgetünk. Jó napot kívánok, Miniszterelnök úr!
Köszönöm a lehetőséget még így felvételen keresztül is, de holnap reggel már Pozsonyban kell lennem, ezért ma este elutazom, hogy megfelelő körülmények között tudjunk belevágni ebbe a fontos konferenciába.
Fontos a konferencia, valóban elég, ha csak magunk elé vesszük a meghívót, ugye, a migrációs válság és a Brexit éles reflektorfényt vetített az Európai Unió gyengeségére vagy az Európai Uniót elért krízishelyzetek félrekezelésére, kezelésére. Vagyis az ember a hét első felében látta a nyilatkozatháborút, amely Pozsony előtt hangzott el, csak kapkodta a fejét, lesz előremutató közmegegyezés a végén? Be lehet azt bizonyítani egy nap alatt, hogy Pozsony nem lesz Brüsszel?
Sokat akar Ön tőlem, egy tanácskozás előtt megmondani, hogy hová fogunk kilyukadni, a mai világban közel van az istenkísértéshez. Bele fogunk vágni egy vitába, ha jól értem a terv sem az, hogy lezárjuk, hanem az, hogy őszintén szembenézünk azokkal a hibákkal, amiket az Európai Unió az elmúlt időszakban elkövetett, és amelynek két súlyos következménye van; az egyik, hogy az Egyesült Királyság búcsút intett nekünk, a másik pedig, hogy kezelhetetlen közbiztonsági és terrorhelyzet jött létre Európában az ellenőrizetlen megengedése miatt. Ezzel a két dologgal szembe kell néznünk, szerintem hosszú ideig tartó viták lesznek, most még nem tudjuk, hogy jövő év tavaszán vagy csak jövő közepén, esetleg végén tudjuk ezt a vitát lezárni, de most meg kell indítani.
Jó, de nem volna hátrány, ha a két pont, a migrációs krízis és a Brexit kapna egy-egy sorszámot, és a migrációs krízisé lenne a kisebb sorszám a megbeszélnivalók között, mert a nyugat-európai tagállamok ez utóbbit, a Brexitet vennék elő, miközben még nem történt meg Nagy-Britannia hivatalos kilépéséről szóló bejelentése sem.
A józan ész szabályai azt követelik, hogy a migrációt tegyük első helyre. Most itt mi, Magyarországon valamelyest nyugodtabb időket élünk, aminek az az oka, hogy Olaszország felé a tengeren zajlik ebben a pillanatban az illegális bevándorlás. Sokan gondolhatják esetleg azt, hogy miután itt nem látjuk őket a határainknál, esetleg nem is történik semmi, de ez nem így van. Önök is adnak erről talán hírt, naponta százával, ezrével mennek át illegálisan a tengeren, és jutnak be Olaszországba, hogy aztán a német javaslatnak megfelelőn Brüsszel megpróbálja szétosztani őket közöttünk, ide is jusson belőlük. Ahogy jön az ősz, és az útvonal a tengeren nehezedik, úgy várható, hogy a nyomás ismét áttevődik a szárazföldi, balkáni útvonalra, és ott mi a határon emelt kerítéseinknél nagy nyomással kell, hogy szembenézünk.
És eléri például a bolgár–török határt, amelyet Ön megtekintett, és szó is esett néhány fontos kérdésről, de mielőtt erre rátérünk, ugye, a Visegrádi Négyek valamelyest összehangolták az álláspontjukat Pozsony előtt. Van egy négypontos javaslat, amely tekinthető a Visegrádi Négyek közös javaslatának, hogy az Európai Unió költségvetési fegyelme, az Európai Bizottság találja meg eredeti feladatát, legyen a migráció tagállami kérdés, és legyen egy közös hadsereg. Ezeket kimondhatja majd a 27-ek közössége, legalább annyit kimondhatnak, hogy ezek fontos kérdések?
Jussunk el odáig először, hogy a V4-ek ezt hivatalos formában is mondják ki. Mert eddig ezt képviseltük, de most az a tervünk, és amikor idejöttem Önhöz, akkor az utolsó simításokat, tárgyalási egyeztetéseket folytattuk éppen. Legyen egy közös visegrádi szövegjavaslat, mert ebben a pillanatban az a terv, hogy úgy végződik a pozsonyi találkozó, hogy annak a végén nincsen semmilyen dokumentum. Mi azt gondoljuk, hogy akár lehetne is, de mindenesetre a V4-ek készítenek egyet, és ezt, mint a V4-ek javaslatát, közös V4-javaslatot az Európai Tanács elé be fogjuk nyújtani. Ez fontos pillanat lesz a V4-ek életének történetében.
De ez holnap reggelig megszülethet?
Szeretnénk, ha még ma éjjel ez megszületne.
A Visegrádi Négyek ebben egységesek.
Mikor eljöttem, nagyon közel voltunk hozzá.
Ebben a négy pontban is ott szerepel, de egyre többet hallani arról egyébként, hogy a nemzeti térség, tehát a nemzetek Európája és a bürokratikus brüsszeli Európa legyen-e a kiindulópontja az unió reformjának, vagy valami más, merthogy erre szükség van. Tehát a migrációs kérdés és Nagy-Britannia kiválása rávilágít arra a gondolkodásra, hogy erre szükség van. Arról viszont az unió csúcsvezetőjétől, például Juncker elnöktől, hogy ők is mintha teret adnának a nemzetek Európája kérdéskörnek, vagy nagyobb teret adnának, mint korábban. Ön hallja ezeket a mondatokat?
Összegezzük röviden, hogy milyen rugóra jártak az érvek az elmúlt néhány esztendőben. Bármilyen baj előkerült, akkor előugrottak a bürokraták, megtámogatta néhány nagyobb és hangosabb politikus, és azt mondták, hogy erre a válságra, ami itt van előttünk, csak a még szorosabb európai együttműködés lehet megoldás. Még több Európát, még több Európát!
Mindig ez volt a válasz, igen.
Igen, mindig, vegyünk el a tagállamoktól hatásköröket, adjuk oda az uniónak, és majd az megoldja. Most a migrációs válság fordulópontot jelent, hiszen az unió vállalta az elején, hogy közös választ dolgoz ki, erre vártunk három hónapig a tavalyi évben, kiderült, hogy nem tud, ekkor kellett Magyarországnak, látván a tűrhetetlen helyzetet és megvédendő a magyar polgárokat saját kézbe vennie az eseményeket és felépítenie a kerítést, megvédenie a határt, és így garantálnia a magyar emberek biztonságát. Tehát a migrációs ügy olyan ügy, ahol teljesen nyilvánvaló, hogy nem a több Európa nyújt segítséget, hanem az, hogyha minden nemzetállamot segítünk abban, hogy a schengeni szerződésben vállalt határvédelmi kötelezettségét maga teljesítse. A görögöknek kell megvédeni a görög határt, a magyaroknak a magyar határt, és így tovább. Ha nem tudják, akkor kérjenek segítséget, de a felelősség maradjon a hatáskörükben. Tehát a migrációs válság szerintem lehetőség, hogy azt mondjuk, hogy nem minden válságra az a jó válasz, ha közös Európát, illetve több Európát akarunk, mert vannak válságok, például a migráció ilyen, ahol inkább a nemzetállamokat kellene a válságra adott válaszképpen erősíteni és nem hatásköröket elvenni onnan. Most pont fordítva van, mert a brüsszeliek el akarják venni, és a menekültek, a bevándorlók szétosztásával magukhoz akarják kötni a migránsokhoz kapcsolódó jogosítványokat, ami szerintem tévút.
De nemcsak el akarják venni ezt a hatáskört, hanem egyébként pénzt is el akarnak venni, és ez matematika. Tehát eddig arról beszéltünk, hogy ki mit gondol, vagy milyen retorikai vitát látunk magunk előtt az unió csúcsvezetői körében, ez viszont már matematika, amit az Európai Bizottság javasol, hogy 24 százalékkal vágják le a felzárkóztatási forrásokat, tehát magyarul az Európai Unió szegényebb régióinak felzárkóztatási támogatását, -24 százalék, és a migrációra +25 százalék: ez pedig matematika.
Nem babra megy a játék. Én próbálom mondani mindenhol, ahol találkozhatom a választópolgárokkal, hogy a betelepítési kvóta és az ehhez kötődő népszavazás nem egy elvont, absztrakt, messze tőlünk történő politikai ügy, hanem ez a rögvalóság, ez itt fog megtörténni közöttünk. Tehát pénzt vesznek el tőlünk, pénzt kell odaadni az ideérkező migránsoknak, szét fogják őket – ha engedjük, hogy ne mi döntsünk arról, hogy bejöhetnek-e –, és az unió szét fogja őket osztani az országok és a településeink között. Mindenki a saját bőrén érezheti majd ennek a következményeit. Ezért mondom, hogy ez egy közös ügy, nem pártügy, ez egy nemzeti ügy, minden magyar embernek a személyes ügye is.
De egyébként a határvédelem végre középpontba kerülhet, mondjuk, az egyéb megoldási javaslatok közül? Vagy ha már arról beszéltünk, hogy melyek a kisebb sorszámú problémák, hogy miért nem teszik a határvédelmet legalább a top 3-ba bele a 27-ek körében?
Itt van javulás, legyünk méltányosak. Itt van javulás. Most járt nálam Tusk elnök úr, aki az Európai Tanácsnak a vezetője, ő például már első helyre teszi, vannak persze mások is jelentős befolyással az unióban, akik egy ettől eltérő sorrendet támogatnak, de összességében azt kell mondanom, hogy az elmúlt egy év során lépésről lépésre erősödött az a gondolat, hogy külső határvédelem nélkül nem tudjuk ezt a bajt elhárítani. Ezért képviselem én azt, ezért is mentem a török–bolgár határra, hogy most Bulgárián a sor, Bulgáriát meg kell segíteni, a bolgár kerítést meg kell erősíteni, a bolgár határvédelemnek pénzt kell adnunk, hogy minél délebben történjen meg a védekezés az illegális migránsokkal szemben.
Ugye, ez a 3,5 százalékos kérdés, mert Bulgáriának ekkora összegre volna szüksége ahhoz az összeghez mérve, amelyet Ankara és az Európai Unió megállapodásában Törökország megkapott egy külső migrációs védekezést. Meg lehet ez a 3,5 százalék holnap?
Szerintem meglehet, én nagyon jó esélyt látok erre. Itt alapvetően arról van szó, hogy mi az igazság. Az igazság az, hogy nem bánhatunk úgy egy migrációs nyomás alatt lévő európai uniós tagállammal, mint ahogy most bánunk, vagyishogy magára hagyjuk, miközben az unión kívül lévőkhöz pedig nagy zsákokban küldjük a pénzt. Ez egész egyszerűen nem igazságos, nem ésszerű, ezen lehet változtatni.
De miért hisznek ebben dogmatikusan az unió vezetői? Ezt magyarázza el nekünk. Egy ingatag Törökországgal kötött ingatag alkuban inkább hisznek, mintegy egy határvédelmi feladatban?
Más politikai iskolán nevelkedtek. Ugye, mi azon a politikai iskolán nőttünk fel, amelynek alaptétele az, hogy mindig jobb arra számítani, hogy nem lehet nekünk ártani, mint arra, hogy nem akarnak nekünk ártani. Azért ez a mi genetikánknak része, a mi történelmünknek része, a mi védekező ösztöneink ezért élesebbek, nehezebb helyén, viharosabb szegletében élünk az Európai Uniónak, mint azok, akik tőlünk nyugatra vannak. Ezért szerintem inkább fel kell értékelni a mi véleményünket, hiszen a mi véleményünk testközelből érkezik. Mégiscsak azt kell mondjam, hogy ez naivitás, tehát én rossz szándékot nem feltételeznék. Azért negyven év jólétben… Minden problémára azt mondták, hogy majd megoldjuk, mindig azt mondtuk, hogy majd az Európai Unió ad valami pénzt, vagy majd közösen össze fogunk fogni, tehát van egy reflex, ami arról szól, hogy tulajdonképpen az Európai Unió története arról szól, hogy minden nagyobb bajt előbb vagy utóbb valahogy mégiscsak sikerült kezelni anélkül, hogy nagyon meg kellett volna változtatni a dolgokat. És most, amikor egy olyan bajjal állunk szemben, aminél nyilvánvaló, hogyha egyszer hibát követsz el, nem tudod kijavítani, megbénul, nem tud váltani, nem tud egy másik vágányra átállni az Európai Unió. Márpedig a bevándorlás és a migráció olyan ügy, ahol ha egyszer tévedsz, és beengeded, és bejön, akkor utána nagyon nehezen tudod kezelni. Szerintem erről szól az egész iszlamizálódása Európának, erről szólnak a terrorcselekmények, a közbiztonság romlása. Tehát ez egy olyan ügy, ahol nem szabad hibázni. De egy újfajta ügy, egy újfajta kihívás Brüsszel számára, ahol szerintem jó szándékú emberek vannak, csak naivak, de egy ilyen helyzetben a naivitás megbosszulja magát.
Berlinben viszont például olyan gondolkozás megy előre – és azért ez is mutatja, hogy nem a határvédelem a központi probléma, hanem a következményeket próbálják orvosolni –, hogy hitelt biztosítsanak az ideérkezett migránsoknak ahhoz, hogy a letelepedésük meg az iskolai papírjaik elismerése megtörténhessen, tehát pár száz eurós hiteleket felvehessenek, aztán egyszer csak majd visszafizetik.
Én is próbálom ezt megérteni, mert azt hittem, hogy én olvasom rosszul az erről szóló híreket.
Ezt a kancellár jelentette be.
Igen. Azt hittem, hogy rosszul olvasom, mert azt érteném, hogyha azoknak akarnánk pénzt adni, akik nem jönnek ide. Tehát ha azt az elvet követnénk, hogy a segítséget vigyük oda, ne a bajt hozzuk ide, de ha itt adunk pénzt nekik, mindenki ide akar jönni. Ezen a világon, amelyen mi élünk, hárommilliárd ember van, háromezer-millió ember, aki napi két dollárnál kevesebb bevételből, keresményből él. Ha idehoznánk 100 milliót, amit tönkrezúzná az Európai Uniót, akkor még mindig maradna 2.900 millió; ez egy rossz logika. A segítséget kell odavinni, és nem a bajt kell idehozni. Ha itt hiteleket adunk nekik, hát miért ne jönnének ide? Meggyőződésem, hogy a naiv bevándorláspolitika beszívja a rossz életkörülmények között élő embereket a világ különböző pontjairól Európába, mert Európa egy fantasztikus hely. Nem véletlenül vagyunk bele szerelmesek. Ez egy fantasztikus hely, nagyszerű életet ad, nem mondom, hogy problémamentes életet, de nagyszerű lehetőségeket kínál, gyönyörű is, fantasztikusak a történelmi adottságai, van egy szabadságkultúrája, nagy vonzerő. Idecsábítani a következmények felmérése nélkül embereket, szerintem legalábbis a magyar nézőpontból nem tűnik ésszerű magatartásnak.
Viszont a határai átjárhatóak, mint azt tavaly is láttuk, meg az év eddigi részében is láttuk. Olyan a helyzet, és, ugye, ha már említi a számokat, hogy tényleg, csak Észak-Afrikában százezrek állnak gyakorlatilag a rajtvonalnál, és hogyha beáll a rossz idő, akkor ők megint akár a balkáni útvonalon érhetik el akár Magyarország határait. Szóval olyan a helyzet, mint amikor az árvíz érkezik, és gátakat kell húzni, és a gátakat élő erővel megtartani. Nem ilyen ez a metafora?
De ilyen, pontosan ilyen. Én néhány árvízzel szembeni védekezést levezényeltem, már 1998-ban is ez volt igazából a vizsgamunkám. Épp hogy csak letettem a miniszterelnöki esküt, fél éven belül itt volt a nagy tiszai árvíz a nyakunkon, és én azt tanultam meg, hogy, ugye, ilyenkor mindig van egy kis zűrzavar, káosz, az előrejelzések pontatlanok, mindenki meg van ijedve, bizonytalan, rendet kell vágni. Rendet úgy lehet vágni ilyenkor, hogy jó kérdést kell feltenni és jó sorrendben. És ilyenkor az első kérdés az, amit az ember megkérdez az árvízvédelmi szakemberektől: Önök szerint van-e esély, hogy a vizet megállítsuk? Vagy már kezdjük rögtön azzal, hogy a kártételt csökkentsük. Vagy akkor, ha van esély, hogy megállítsuk, akkor a védekezésre kell minden erőt összpontosítani. Itt is az a helyzet, tehát arra a kérdésre kell először válaszolni, hogy mit hiszünk, esetleg tudunk. Meg lehet-e állítani ezt az embertömeget a kerítésnél, a határnál fizikai akadályokkal? Az én válaszom az, hogy igen, meg lehet állítani, ez technikailag lehetséges, katonailag lehetséges, a modern technológia vívmányai felhasználhatók, egy ország meg tudja magát védeni a nagy tömegben érkező fegyvertelen, illegális bevándorlókkal szemben. Ez lehetséges, de ha ezt kimondtuk, akkor utána minden erőt arra kell összpontosítani, hogy ez a képességünk ne elméleti, hanem valóságos legyen. Magyarország ezért dolgozik a kerítés folyamatos megerősítésén, technikai korszerűsítésén, mert mi hiszünk abban, hogy mi meg fogjuk őket állítani. Az is igaz, hogy nekünk, magyaroknak az volna a jó, ha ez nem a mi dolgunk lenne, hanem ez tőlünk minél délebbre történne. Tehát szívesen segítünk a szerbeknek, hogy ott sikerüljön ez, vagy a bolgároknak vagy a macedónoknak, hogy nekik sikerüljön, mert akkor nekünk kevesebb munka marad. Tehát miközben magunkkal foglalkozunk, a balkáni népekkel való együttműködés ismét – mint régen a történelemben – fontos értékké vált Magyarország számára.
Ugye, hogyha nézzük, egy fizikai gát épülhet az Ön által említett szakaszokon is, és hallani is ilyen tervekről, sőt a román–szerb határszakaszon is lehet ezt látni, meg meg is van az indoka, naponta tucatjával próbálják ott kikerülni irániak, más migránsok a kerítést, a magyar kerítést. Szóval: hogyha egy fizikai gát felépül, és az meg tudja tartani ezt az áradatot, akkor lehet egy jogi gátat is például építeni az október 2-ai népszavazás véleményével.
Lehet. Sőt, az egy jogi gátat fog jelenteni. Nagy viták lesznek majd még utána is, nagy küzdelmek Brüsszelben, de az egy jogi gátat is jelent. Még egyszer mondom: ilyenkor vagy bízik az ember az összefogásban, és így a saját szerepében, vagy nihilista, és azt mondja, úgysem sikerülhet, akkor hagyjuk az egészet… Na, most ez a vita zajlik Európában. Nekem meggyőződésem, hogy nagyon sok jó szándékú ember úgy gondolja naiv módon, hogy úgysem tudjuk őket megállítani, ha meg már nem tudjuk őket megállítani, akkor jobb, ha arról gondolkodunk, hogyan fogadjuk be őket. Ezt én nihilizmusnak nevezem. Mert a mi felfogásunk szerint most cselekedni kell, tehát nem megadni magunkat, hanem cselekedni, és nem tudok jobb példát mondani, ha az Egyesült Államok, ami a világ egyik leggazdagabb és legvonzóbb országa, a tőle délre eső területeket, ahonnan nagyon sokan szeretnének feljutni, képes elválasztani fizikai akadállyal a saját országától, és képes megvédeni, akkor nem látom be, hogy mi, európaiak miért ne lehetnénk erre képesek.
Illetve létrejöhet, és látva a közvélemény-kutatásokat, erre jó esély van, hogy milliók zárkóznak fel a kormány álláspontja mögött, amely létrehozhat egy olyan közmegegyezést, amely akár egyfelől Európában példa, hivatkozási alap lehet, illetve az október 2-a lehet még egy fontos dátum egy nyugati tagállamban is. Erről mindjárt többet. De hogy itt létrejöhet egy ilyen milliós egyetértési pont.
Nézze, a kormány szerepét itt most zárójelbe teszem. Bár nem mellőzhetem, mert valakinek szervezni kell a közmegegyezést, de itt most nem a kormányról van szó, mert, ugye, a magyar politika olyan, hogyha a kormányról beszélünk, akkor pártokra gondolunk, de itt most a Fidesz érdektelen, a Kereszténydemokrata Néppárt érdektelen, a Jobbik nem számít, és az MSZP sem jön be a képbe, mert itt nem ezekről a pártokról van szó. Arról van szó, hogy mi együtt, közösen, nemzeti ügyként kezelve meg tudjuk-e védeni az érdekeinket. Csak erről van szó, és a pártszemüvegek sutba hajítását javaslom mindenkinek.
Egyébként ha már kvóta-referendum: hallja azokat a mondatokat is, mint hogyha megengedőbbek vagy engedékenyebb lennének a kötelező kvótákra vonatkozó terveknek a „kötelező” részére? A héten ilyen mondatok is elhangzottak.
Mi itt a helyzet pontosan? Ugye, itt az az igazság, hogy az Európai Unió döntéshozatali rendszere rendkívül bonyolult, ezért az emberek sem értik pontosan, hogy mi is történik. Nagyon világosan fogalmazva: ahhoz, hogy az Európai Unióban egy nemzetekre kötelező szabály megszülessen, három döntés kell; kell erről döntenie a bizottságnak, a parlamentnek és utána a tanácsnak. Most ott tartunk, hogy a bizottság döntött erről, ő ezt akarja, tehát be akarja engedni az embereket, és szét akarja osztani. A parlament most tárgyalja ezt a kérdéskört, és a végén következik a tanács, ahol már nincs vétójog, mert ott egy többséggel, egy erős, nagyarányú többséggel félre lehet söpörni azokat az országokat, például Magyarországot, aki ezt nem akarja. Tehát nekünk most egy olyan pozíciót kell létrehozni, amellyel a bizottság már meghozott döntését, ha a parlamentben nem is tudjuk megállítani, de meg tudjuk állítani a tanácsi döntésnél. Ezen dolgozunk. Példátlan lenne, ha sikerülne, de mutattunk már néhány ügyben olyan eredményeket, amire senki nem számított volna. Például az árvízzel szemben is mindig meg tudtuk védeni Magyarországot.
Egyébként, amit az imént említettem, tehát hogy október 2-án lesz egy másik, egy települési szintű népszavazás is majdnem ugyanerről a kérdésről egy dél-francia kisvárosban. A neve Allex. Calaisból, tehát a brit-francia határon az úgynevezett migránsdzsungelből – ez a közkeletű kifejezése – a francia állam központi tervei szerint odatelepítenének néhány száz embert. Ez egy 2.500 fős kisváros, és gyakorlatilag aznap délután, amikor ez a hír Párizsban kijött, a helyi polgármester kiírta október 2-ára a népszavazást.
Ezt szeretném, ha minden magyar ember, ha van egy kis ideje, és figyel ránk, meghallaná, és megértené, hogy minden országban, ahol nagy számban érkeztek migránsok, széttelepítették őket. Családonként, bokronként széttelepítették őket, és jutott belőle a településeknek, mert hová is tették volna, ha nem telepítik szét őket? Nem lehet őket táborba zárni, azt tiltja az Európai Unió jogszabálya, rendszere, tehát csak egy dolog van: a széttelepítés. Ezért mondom, hogy a döntő kérdés az, Brüsszel be akarja engedni a migránsokat, és utána szét akarja telepíteni. Magyarország nem akarja beengedni, következésképpen nem is akarja széttelepíteni. E közül a két álláspont közül – beengedni vagy nem, széttelepíteni, vagy nem – lehet választani. Vannak francia városok, amelyek nem fogadják el a kormányuk álláspontját, és ők nem akarják a széttelepítést.
Ugye, a héten elhangzott parlamentben napirend előtt Öntől, hogy cselre készül, cselvetésre készül Brüsszel, amennyiben nem tud dűlőre jutni ebben a kérdésben a tagállamokkal, akkor megpróbál a baloldali vezetésű városokkal dűlőre jutni és megoldani ezt a kérdést. Itt pontosan mire gondolt? Vagy mi áll ennek a dolognak a hátterében?
Nyilván keveset járnak nyugat-európai városokban, de ha valaki – mondjuk ezen a nyáron járt Spanyolországban vagy Olaszországban –, akkor láthatta azokat a baloldali városokat, amelyek fellobogózták magukat, és óriási transzparensekkel írták ki magukról, hogy üdvözlik az oda érkezett migránsokat. Tehát van egy baloldali mozgalom Európában, egyes városok arra büszkék, hogy ők befogadták a migránsokat, és a brüsszeliek is számítanak arra, hogyha az országok nem is, akkor úgy, mint Spanyolországban meg Olaszországban, találnak majd olyan városokat – hiszen ott találtak –, amelyek hajlandóak befogadni a migránsokat. Ezt a saját szememmel láttam, ez a probléma nem kitalált, hanem valóságos, létező ügy, fenyegeti a magyar baloldali városokat, de szerencsére nem a városvezetők fognak erről dönteni, hanem szerintem a magyar választópolgárok október 2-án Salgótarjánban is, Szegeden is meg Zuglóban is.
Ha sikeres és eredményes lesz a népszavazás, ugye, amelyhez 50 százalékos részvétel kell, akkor látja-e már, hogy mi lesz a közjogi következménye? Mi lesz a következő lépés a magyar parlamentben? Alkotmánymódosítás vagy bármi más?
Látom.
Csak nem árulja el.
Mindent a maga idejében. A hídon akkor kell átmenni, ha odaértünk. Most egy népszavazás előtt állunk. Nem javaslom, hogy arról nyissunk vitát, hogy mit fogunk csinálni a népszavazás után. Most arról érdemes vitát nyitnunk, arról érdemes beszélnünk, hogy létre tudunk-e hozni egy nagy egyetértést, és minden erőt erre szeretnék összpontosítani, és bár tudom, hogy milyen irányban indulhatunk el a népszavazás után, azt hiszem, hogy ezért tartanak az állásomban az emberek, hogy előre gondolkodjak, tehát megvan erre az elgondolásom, de itt és most minden azon múlik, hogy milyen összefogást hozunk létre. Ha más irányba indulunk, ha nagyobb az összefogás; és más irányba, ha kisebb.
Műsorunk vendége volt Orbán Viktor miniszterelnök. Köszönjük, hogy elfogadta a meghívásunkat.
Köszönöm, hogy itt lehettem.
Az elhangzott interjút felvételről, de vágatlan formátumban hallották.