Nagy Katalin: Nem tartoztatja fel sem tengeren, sem szárazföldön az Európába igyekvő szíriai menekülteket – ezt a parancsot kapták a török határ mentén. A stúdióban köszöntöm Orbán Viktor miniszterelnököt. Mit gondoljunk erről a bejelentésről? Vajon ez a szokásos török zsaroló indíttatású megjegyzés, vagy pedig valóban ezt komolyan kell venni?
Tisztelettel köszöntöm a hallgatókat, jó reggelt kívánok! Most ugyan a koronavírus minden figyelmet magához vonz, de azért a történelmi kihívás, amivel együtt élünk, továbbra is maga a migráció, és a feláramlás délről északi irányba egy történelmi trend, mi pedig az útvonalon fekszünk. Tehát a mi hazánk a szárazföldi útvonal egyik fontos szakaszát is jelenti. A kérdés az lesz a következő tíz-húsz évben – volt már ilyen a magyar történelemben –, hogy a délről történő feláramlást hol sikerül megállítani. Sikerül-e megállítani a török–görög határon, sikerül-e megállítani Görögországban, Macedóniában, Szerbiában vagy éppen a magyar határnál kell ezt megtennünk? Én mindig is azt képviseltem, hogy a migránstömegek inváziója hullámszerű, tehát egyszer a közfigyelem középpontjába kerül, mindenki erről beszél, aztán utána hátrább szorul, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudna bármikor a felszínre kerülni. Ez a hír, amit Ön idézett, arról szól, hogy ez ismét felszínre kerül, számítanunk kell migránshullámokra, számítanunk kell rendszeres, tömeges támadásokra a magyar határkerítésnél, és meg kell védenünk Magyarország határait és az ott élő embereket is, meg persze azokat is, akik a határsávnál beljebb élnek. Szeretném világossá tenni, akármilyen migránshullám is indul el, a magyar határrendészeti szervezetek – ideértve a rendőrséget és a honvédséget – képes arra, hogy a jogi, a műszaki és a humán erőforrásokat egy biztonságos határzárrá fejlessze, tehát nem kell aggódnunk Magyarország biztonsága miatt addig, amíg egységesek vagyunk, és a magyar emberek és a magyar kormány együtt lép fel az illegális bevándorlással és migrációval szemben. Megkezdődött, mert láttuk már a jeleket egy-két nappal korábban is, megkezdődött a V4-miniszterelnökök és Erdoğan elnök csúcstalálkozójának a szervezése, március végén van európai uniós csúcs, ahol a migráció napirenden szerepel, és még a brüsszeli csúcs előtt létre fog jönni a V4 miniszterelnökeinek és Erdoğan elnöknek a találkozója, hogy személyesen, közvetlenül a török elnöktől halljuk, hogy mire kell készülnünk a következő években.
Azért is érdekes ez a török hír, mert ugyanakkor a görög miniszterelnök pedig arról beszélt, hogy Görögországban 24 órán belül három koronavírus fertőzöttről bizonyosodott be, hogy a vírus miatt betegedtek meg, és nagyon fél Görögország azért, hogyha elindul Törökország felől a tömeg, plusz még hozzájön a koronavírus-fertőzöttség, akkor az viszont olyan problémát jelent majd, amit nem tudnak megoldani.
Minden tiszteletem és együttérzésem Görögországé, de józan paraszti ésszel is könnyen megválaszolható az a kérdés, hogy mégis hogyan kerülnek a migránsok a szerb–magyar határra? Hát úgy kerülnek oda, hogy átgyalogolnak Görögországon. Ez pedig azt jelenti, hogy Görögország nem képes, nem tudja, nem akarja megvédeni a határait, hanem rajtuk keresztül lehetséges – ugye, Görögország az Európai Unió tagja, sőt az egységes európai határvédelmi rendszernek is tagja, tehát ma lehetséges Görögországon keresztül áttrappolva – feljutni a Balkánra és onnan eljutni Magyarországhoz. Tehát minden együttérzésem a görögöké, de meg kell, hogy állapítsam, hogy Görögország nem képes, nem tudja megakadályozni a migránsok keresztüljutását, átjutását Görögország területén, és ezzel nekünk sok gondot okoz.
Annál is inkább, mert a koronavírus úgy tűnik, hogy terjed most már az egész világon, Európa 19 államában jelent meg, bár a hírek szerint úgy tudjuk, hogy Magyarországon nincsen fertőzött. Hogyan látja, minden óvintézkedést megtett a magyar kormány, a magyar járványügyi hatóságok annak érdekében, hogyha meg is jelenik Magyarországon, de a lehető legkisebb kárt és bajt okozza?
Két új fejleménnyel kell itt számolnunk. Az első, hogy kialakult egy európai gócpont Észak-Olaszországban, a második újszerű fejlemény pedig, hogy a szomszédos országokban is megjelent a vírus. Lehetetlen Magyarországot légmentesen lehatárolni, ezért kellő óvatossággal, de ki kell mondanom, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy a vírus megjelenik Magyarországon is. Mi erre készülünk, akkor is, ha most még nem tudunk ilyen megbetegedésről, de nekünk fel kell készülnünk a védekezésre, mert ilyen körülmények között az a valószínű, hogy a vírus Magyarországon megjelenik. Már egy hónappal ezelőtt létrehoztunk egy operatív törzset, feladatokat szabtunk ennek a törzsnek a számára, megelőző intézkedéseket kellett kidolgozni, amíg a vírus nem jelenik meg Magyarországon, addig a hangsúly a megelőzésen van, amikor pedig megjelenik, akkor pedig a védekezésen és a kezelésen. Bonyolult feladatsor, mert van benne egészségügyi teendő, ugye, ezért Kásler miniszter úr is tagja ennek az operatív törzsnek, de van benne számos rendészeti, a katasztrófavédelem profiljához tartozó feladat is, ezért az operatív törzs vezetését a belügyminiszter úrra bíztuk. Tartottunk szemléket, tehát megnéztük, hogy egy ilyen járványhelyzet kezeléséhez szükséges eszközök rendelkezésre állnak-e. A kormány többször is foglalkozott ezzel. Meghallgattuk a tiszti főorvos asszonyt is. Megállapítottuk, hogy a szükséges eszközök, elsősorban a járvány azonosításához vagy a vírus azonosításához szükséges, nemzetközileg akkreditált és magas szinten elismert laboratórium rendelkezésre áll, megállapítottuk, hogy megfelelő szakemberekkel rendelkezünk. Ezúton is el kell mondjam a hallgatóknak, hogy Magyarország nemzetközileg is elismert, kiemelt színvonalú járványügyi szakemberekkel rendelkezik, és a szervezettsége Magyarországnak, amiben persze nekünk mindig van kritikánk, mert jobban is lehetne szervezni egy ország életét, de azt kell mondanom, hogy mi a jobban szervezett országok közé tartozunk a világban. A hatósági rendszerünk működik, egyértelmű szabályok, protokollrendszerek vannak, ezeknek az útvonalát, a parancsadási és -fogadási láncot ellenőriztük, tehát amennyire lehetett, felkészültünk, és 24 órás ügyeleti rendszert működtetünk. A határátkelőhelyeken szűrőmechanizmusokat indítottunk meg, a repteret különösen is figyeljük, és ami szerintem legalább olyan fontos, mint a hatóságok szervezett és jogilag jól megalapozott munkája, az, hogy az emberekre is szükségünk van, tehát kell az emberek együttműködése, mert ha nem vagyunk elég fegyelmezettek mi, civilek, akkor a hatóságok sem tudják a munkájukat hatékonyan végezni. Tehát, amikor elhangzik az a kérés – mondjuk, amit az előbb a hírekben hallottam –, hogy azt kéri a miniszter az állami iskoláktól, akiknek talán ő inkább irányító hatósága is, hogy legyenek kedvesek, és ne menjenek fertőzött országba, akkor ez ugyan kérésként hangzik, de szeretném, ha úgy fogadnák az emberek, hogy ez egy erős kérés. Tehát ne menjenek, mert egyébként bajba sodorhatják a gondjaikra bízott gyerekeket. És ha azt kérjük, hogy ne utazzanak fertőzött területre, akkor persze nem fogja senki őket letartóztatni a határon, ha mégis így döntenek, de azt szeretnénk tőlük kérni, hogy ezt vegyék komolyan, mert egy világméretű járvány kibontakozásának az előestéjén vagyunk. Persze elvárom az operatív törzstől is, és rendszeresen két-három napi rendszerességgel az operatív törzs vezetőjét, a miniszter urat be is számoltatom, hogy mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy kivizsgálatlanul gyanús eset ne maradjon. Van egy vita persze arról, hogy ez a járvány mennyire komoly járvány. Erről lehet jókat beszélgetni, de én azt szeretném mondani, hogy megértést kell tanúsítani a hatóságoknak, mert az igaz lehet, hogy, mondjuk, az influenzában többen haltak meg, vagy szoktak meghalni ennyi idő alatt, mint, mondjuk, a koronavírus fertőzése miatt, de az influenzát ismerjük, azt tudjuk, hogy micsoda, olyat már láttunk, a családban is volt már, az ellen tudunk védekezni. Tehát az embereknek ez a pánikreakciója nem teljesen indokolatlan, hiszen egy ismeretlen bajjal állunk szemben. Úgyhogy a hatóságoktól is azt kértem, hogy ne a jól értesültek hanghordozásával és testtartásával beszéljenek arról, hogy ez micsoda; ne csak a vírust, hanem az embereket is vegyük komolyan, hogy ez számukra egy ismeretlen, nem belátható következményekkel járó vírus, illetve fertőzés. Próbáljunk valahogy együtt összefogva, egymással együttműködve túl lenni ezen a nehéz időszakon.
Igen, de pánikot nagyon könnyű kelteni, és a közösségi oldalakon mindenféle jó tanács név nélkül megjelenik. Aztán láttunk képeket is az elmúlt napokban arról, hogy elkezdtek felvásárolni az emberek tartós élelmiszert, lisztet, cukrot, olajat, fertőtlenítőszereket, jól tudjuk, azért az Országos Kereskedelmi Szövetség vezetője azt mondta, hogy nem kell megijedni, mert Magyarországon olyan nem lesz, hogy áruhiány állna elő, hiszen a termékek nagy részét Magyarországon állítjuk elő.
Ráadásul szokva is vagyunk hozzá, mert nem volt az olyan régen, hogy harminc éve még nem voltak állandóan tele a boltok polcai, de én csak azt tudom mondani az embereknek, hogy én értem azt a lelki helyzetet, hogy egy ismeretlen veszéllyel nézünk szembe. Ráadásul a világból is érkeznek gyakran megalapozatlan hírek. Én egy dolgot tudok ígérni az embereknek, ez pedig az, hogy a magyar kormány ellátja a feladatát, 24 órában dolgozunk, és ha bármilyen információ van, ami fontos az emberek számára, hogy ők alkalmazkodni tudjanak, azokat az információkat mi azonnal meg fogjuk osztani. Azt szeretném még nekik mondani, hogy Magyarország egészségügyi, különösen az ilyen típusú fertőzések kezelésével foglalkozó szakembergárdája nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő, bízzunk az orvosainkban, bízzunk a rendőrségünkben, bízzunk a hatósági emberekben, és azt kérem, hogy bennem is bízzanak, amikor fontos információ keletkezik, azt a magyar emberek azonnal meg fogják tudni.
Ön úgy fogalmazott itt a migrációs veszély kapcsán, hogy addig nem kell aggódni, amíg egységesek vagyunk, és amíg a magyar emberek és a kormány egyet akar. Most itt az induló nemzeti konzultáció kapcsán megint felmerült, hogy van néhány olyan fontos kérdés, amit meg akarnak vitatni a magyar lakossággal, az egyik, ugye, a börtönzsúfoltságból adódó kártérítések, a másik pedig a gyöngyöspatai ügy és az ehhez hasonló ügyek.
Ha megengedi, egy perc erejéig talán hadd mondjak valamit a nemzeti konzultációról. Ugye, ez egy olyan módszer, amellyel megpróbálom elérni, hogy bizonyos kérdéseknek az eldöntésébe be tudjanak vonódni, részt tudjanak benne venni az emberek, korábban inkább az volt, a mostani nemzeti kormányt megelőző időszakban a gyakorlat, hogy megválasztották a kormányt, az kormányzott, ahogy tudott, ez most nem tárgya az interjúnknak, és akkor az emberek meg négy év múlva elmondták, hogy mit gondolnak erről. Én arra törekszem most már tíz éve, hogy amikor lehetőség és szükség van rá, akkor a döntésekbe minél több embert be tudjunk vonni, hogy megismerhessük a véleményüket, ők is valahogy benne legyenek abban a döntésben, aminek a következményeit majd közösen kell viselnünk. Erre alakítottuk ki a nemzeti konzultációt. Ugye, a politikusok kétfajta módon tudnak gondolkodni magukról, talán ez nem haszontalan tudás. Vannak olyanok – most ismét nem címzem ezt névre, de vannak olyanok –, akik azt gondolják, hogy azért választják meg őket egy választáson, mondjuk, miniszterelnöknek vagy kormányzópártnak, mert ők okosabbak, mint a többi ember. Ebből fakadóan úgy is gondolják, hogy amikor meghozzák a döntéseket, akkor a legokosabb emberek hozzák a legokosabb döntéseket egy országban, a többieknek, akik kevésbé okosak, az a dolguk, hogy ezt tudomásul vegyék, nyeljék le, alkalmazkodjanak hozzá, és így tovább. Én nem így gondolkodom erről, tehát bennünket, engem személy szerint meg a mi kormányzópártunkat nem azért választották meg az emberek, mert azt gondolják rólunk, hogy mi vagyunk a legokosabbak. Mi azt gondoljuk, hogy azért vagyunk megválasztva, mert az emberek úgy gondolják, hogy mi tudjuk legjobban képviselni az érdekeiket, mi tudunk leginkább kiállni a magyar érdekek mellett, mi vagyunk leginkább az ő oldalukon. Most ezért a mi kormányzati logikánkból és az önmeghatározásunkból is logikusan következik, hogy nemzeti konzultációszerű akciókat rendszeresen tartunk, talán hét vagy nyolc nemzeti konzultáció volt már eddig. Amikor én kiválasztom a nemzeti konzultációs témákat – persze nagyon sok ember véleményét meghallgatva –, akkor mindig arra törekszem, hogy olyan témákat bocsássunk konzultációra, amelyeket az emberek fontosnak éreznek. Tehát nem biztos, hogy ennek van a legnagyobb jelentősége, mondjuk, gazdaságilag, de az emberek igazságérzetét, mondjuk, a legmélyebben érinti. Illetve ahol azt látom, hogy nemzetközi viták is lesznek, és egy nemzeti konzultáció megerősítheti a kormányt abban, hogy jól tudjon kiállni az emberek érdeke mellett a nemzetközi porondon, ezért egyszerre vagyok kíváncsi, vagyunk kíváncsiak az emberek véleményére, és kérünk tőlük egy hátországot, egy biztos hátországot, egy stabilitást, egy segítséget a nemzetközi küzdelmekhez. Most két-három olyan ügy van, amiben úgy láttam, hogy ildomos, ha egyetértési pontokat, nemzeti közmegegyezést hozunk létre. Az egyik a börtönbiznisz, a másik a gyöngyöspatai iskola roma szegregációs problémaköre és általában az ítélkezés, a bírói ítéletek végrehajtása, a börtönből való idő előtti kiengedésnek az ügye. Hiszen itt vesztettünk emberéletet szerintem egy rossz gyakorlat miatt, amit szeretnénk megváltoztatni, de ami szintén nyilván nemzetközi vita tárgya is lesz, mert a bírósági igazságszolgáltatási tér nem ér véget Magyarország határainál, részei vagyunk egy nemzetközi igazságszolgáltatási rendszernek is, hogy ez jó, vagy sem, ezt most ne vitassuk meg, ez a helyzet, és ebben a térben kell jól képviselnünk Magyarország érdekeit. Ezért kérek mindenkit, hogy a március közepén kézhez kapott konzultációs leveleket olvassák el, nagy tisztelettel kérem őket, hogy töltsék ki, küldjék vissza, és ezzel segítsék Magyarországot.
Igen, de ahhoz, hogy például a börtönzsúfoltságot meg lehessen szüntetni, valóban olyan intézkedéseket kell tenni, hogy aztán a megváltoztatott jogszabályokat elfogadja az Európai Unió, nem? Tehát nem lehet 115 százalékos telítettségű egy börtön. Igaz, hogy 2015-ben még 140 százalék fölött volt ez a telítettség vagy ez a kihasználtság. Hogyan lehet azt megoldani ilyen rövid idő alatt, hogy olyan börtönöket építsenek, hogy 4 négyzetméterre eső területre el lehet helyezni a megfelelő számú elítéltet?
Nézze, először is a nemzetközi gyakorlatot szerintem revízió alá kellene venni. Ugye, itt arról van szó, hogy a nemzetközi egyezmények helyesen kimondják, hogy az elítélteket nem lehet kínozni, szerintem ez helyes. Tehát a bűnözőket nem szokták kedvelni egy országban, ez egy nehéz kérdés, hogy ki milyen tettért milyen következményt kell, hogy elszenvedjen, de abban általában egyetértés van minden civilizált országban, így Magyarországon is, hogy a törvényszegést és a bűnt valamilyen büntetésnek kell követnie. Abban is egyetértünk, hogy a börtönök arra valók, hogy ezt a büntetést végre lehessen hajtani, de ez nem ok arra, hogy kínozni lehessen azokat, akiket oda bezártak, sőt megfelelő programokkal arra is törekedni kell a büntetésen túl, hogy amikor az véget ért, akkor ezek az emberek visszatérhessenek a mindennapi életbe, hiszen a mi közösségünk részévé válnak majd, tehát egy bonyolult és nehéz dolog ez a büntetés-végrehajtás és az emberek visszasegítése a törvénytisztelő polgároknak a világába. De egy dolog biztos, hogy a börtön arra való, hogy a büntetést le lehessen tölteni. Az igaz, hogy kínozni nem lehet, de nem lehet elvárni, hogy olyan körülmények legyenek a börtönökben, mint otthon. Tehát az a jogszabály, amely kimondja – nemzetközi jogszabály –, hogy kínozni nem lehet, de a büntetést végre kell hajtani, jó jogszabály; a baj ott van, hogy a bíróságok, a nemzetközi bíróságok olyan értelmezést adtak a kínzásnak, amely összeütközik az emberek igazságérzetével. Kínzás-e, hogyha egyébként napközben dolgozó emberek este, amikor lefekszenek, akkor nem 4 négyzetméteren, hanem 3,5 négyzetméteren alszanak, vagy például milyen gyakran kell szellőztetni a börtönt. Kigyűjtöttem a legfájdalmasabb eseteket. Tehát itt olyan erőszakos bűnözőkről is beszélünk, akik, mondjuk, ott, Délvidéken, Szabadkán és utána Magyarországon családokat irtottak ki, kirabolták és kiirtották őket. És arra hivatkozva, hogy kevés a négyzetméter éjszakánként, és hogy nincs rendesen szellőztetve, most milliókat kellene adnunk ezeknek az erőszakos bűnelkövetőknek. És van még három-négy, a magyar emberek számára egyébként jól ismert eset, a battonyai rém például, mindenki emlékszik még ezekre az ügyekre. Nem arról van szó, hogy valaki közlekedési balesetet követett el, és azért talán kényelmesebb elhelyezést kellene biztosítani számára a cellájában, hanem itt erőszakos bűnözőkről is beszélünk, meg persze az őket képviselő ügyvédekről, akik a pénz egy részét persze megtartják, és 12 ezer esetről beszélünk! Itt nem arról van szó, hogy van egy-egy eset, mert az előfordulhat, én is azt mondom, hogy még a legcivilizáltabb országban is előfordulhat, hogy egy bűnelkövetővel szemben valami olyasmi történik a börtönökben, amelynek nem szabadna megtörténnie, és amiért őt megilleti egyébként valamilyen ellentételezés, de 12 ezer esetben? Hát ez egy biznisz! Ezt kell megállítani, ebből lesz egy nemzetközi vita, és szeretném, hogyha Magyarország a lehető legszélesebb egyetértésben vonulhatna föl ehhez a vitához.
Nem akarom ezt a témát sokáig húzni, mert még sok mindenről kell beszélni, de azért észre lehet venni azt az összefüggést, hogy Gyöngyöspatán vagy a börtönbizniszben résztvevő ügyvédek vagy a menedékkérők jogait képviselők között van egy fontos összekötő kapocs, ez pedig nem más, minthogy ezek a nem kormányzati szervezetek, NGO-k, amelyeknek a legnagyobb része Soros György által finanszírozott szervezet.
Ez egy régi probléma, tehát megmondom őszintén, természetesen én megadom a tiszteletet az ellenzéknek, és eszem ágában sincs sem megsérteni őket, sem lebecsülni a szerepet, amelyet játszanak a magyar politikai közéletben, de minden tiszteletem mellett is azt kell mondanom, hogy nekünk nem az ellenzék a fő politikai ellenfelünk, hanem Soros György és az ő világa. Ma sokkal nagyobb fenyegetést jelent Magyarországra nézve, a kormány törekvéseire, a kormány munkájára nézve a Soros György-féle hálózat, mint az ellenzék. Ha csak az ellenzékkel kellene vitatkoznunk, köszönjük szépen, mi magyarok jól ellennénk, de ide beavatkoznak külföldről, és nem ok nélkül avatkoznak be, ezt én többször elmondtam, Soros György három olyan nagyszabású akciót indított, amellyel ki akarta fosztani Magyarországot. A végén mindig pénzről van szó, persze NGO-król, jogvédelemről beszélünk, de a végén mindig arról van szó, hogy a Soros György-féle pénzügyi birodalom hogyan tud befolyást szerezni kormányzati döntések fölött, amelyből aztán és amelytől aztán pénzügyi előnyt remél. Ezt nemzetközi szervezetekben is megteszik, oda is beépülnek, és ide is beépülnek. Az egy sajnálatos tény, hogy a magyar ellenzék egyébként összenőtt ezzel a Soros-féle rendszerrel, de ebben az összenövésben, ha azt szétszálazom, nem az ellenzéket tartom a főerőnek, hanem Soros Györgyöt és az ő csapatát, az őáltala finanszírozott médiát, újságírókat, aktivistákat, NGO-kat és így tovább. Ez egy jól szervezett, civil ruhában lévő, de katonai logika alapján mozgatott szervezet, amely jól láthatóan – azt nem mondom, hogy utasításokra – központi kezdeményezésekre hadrendbe áll, témákat vesz fel, és kormányokat támad meg. Szeretném a tájékoztatás érdekében aláhúzni, a végén mindig pénzről van szó, ki akarják fosztani az országot. Én harminc éve vagyok a politikában, háromszor láttam a saját szememmel, hogy Soros György a csapataival ki akarta fosztani Magyarországot. Most persze börtönbizniszről van szó, meg a romák és magyarok egymással történő szembefordítását látjuk, de a dolgok mélyén okként az van, hogy olyan állapotokat idézzenek elő Magyarországon, olyan embereket segítsenek hatalomra, be tudjanak épülni az államigazgatásba úgy, hogy a végén abból nekik anyagi előnyük származzon. A végén mindig erről van szó, a végén mindig Magyarország függetlenségéről és szuverenitásáról van szó.
A kormány meghirdette a nyolcpontos klímavédelmi akciótervet. Az első reagálásokban az ellenzék úgy fogalmazott, hogy ez kevés, például Magyarország zöldpártja, az LMP azt mondta, hogy először is ki kellett volna hirdetni a klímavészhelyzetet, aztán létre kellett volna hozni egy klímaügyi minisztériumot. Ön hogyan látja?
Először is vannak olyan szereplői a magyar politikának, akik már voltak kormányon, és igazán megmutathatták volna a klímavédelmi oroszlánkörmeiket, ez elmaradt, akkor nem bömbölt az oroszlán olyan hangosan, mint most. Aztán vannak most önkormányzatok, amelyeket az ellenzék irányít, olyanok is, akik klímavédelmi ügyben szakértőknek tekinthetők, és azt hiszem, komolyan is gondolják, amit mondanak, mégsem csinálnak semmit. Most a klímavészhelyzet kihirdetéséről… Nézze, én egy józan paraszti ésszel gondolkodó ember vagyok, mindig az jut eszembe, hogy amikor tűz van, akkor a tűzoltók nem kihirdetik a tűzhelyzetet, hanem eloltják a tüzet. Hogyha ez valóban olyan fontos ügy, és én azt hiszem, hogy fontos ügy, bár vannak tisztázatlan részletkérdések és viták is, de azt gondolom, hogy ez egy fontos ügy. Valóban van egy nemcsak magyar közhangulat, hanem lassan egy világ-közhangulat is, hogy tegyünk valamit, akkor ne klímavészhelyzetet hirdetgessünk, hanem cselekedjünk. Ez a politika nyelvén azt jelenti, hogy hajtsunk végre akciókat, ezért hoztuk létre a nyolcpontos akciótervünket, klíma- és természetvédelmi akciótervünket, és ezt mi meg fogjuk csinálni. Ezt bejelentettem, ismertettem, határidőket is kötöttem hozzá, mi ezeket lépésről lépésre meg fogjuk csinálni. Magyarország egy olyan ország, ahol ha baj van, akkor nem sopánkodni szoktak az emberek, hanem felülkerekednek a bajokon, tehát cselekednek. Azt javaslom Magyarországnak, hogy sopánkodás helyett cselekedjünk. Most a következő két évben szeretnék jó példával elöl járni.
Nagyon röviden: az Európai Unió költségvetéséről tárgyaltak igen hosszan a múlt hétvégén, nem volt megállapodás. Hogyan látja, a létrejött „ambiciózus Európa költségvetése” csoport és a „takarékos négyek” szembenállása vajon feloldható-e? Van-e olyan a takarékos négyek közül, akik a nettó befizetők, hogy engedjenek azon, amihez nagyon tartják magukat?
Ez egy bonyolult és ingoványos kérdéskör számos mély szakmai összefüggéssel, amelyeknek a kifejtésére itt sem idő, és talán szükség sincsen. Két tényre szeretném felhívni az Ön figyelmét és így aztán a hallgatókét is. Először, hogy miről szól a vita? Most egyelőre ott tartunk, hogy a vita arról szól, sok más kérdés lesz majd később még vita tárgya, de most ott tartunk, hogy a tagállamok egy közös Európa-politika érdekében a saját nemzeti jövedelmüknek, tehát a gazdasági erejüknek, megtermelt gazdasági erejüknek hány százalékát fizessék be a közös költségvetésbe. Utána majd lesz egy vita arról, hogy azt hogyan osszuk föl. Most az a kérdés, hogy mennyi pénzt akarunk a közös európai politika rendelkezésére bocsátani. Most van egy csoport, amelyik azt mondja, hogy száz forintból egy forintot adjunk, és vannak mások, akik azt mondják, hogy ne egy forintot adjunk, hanem egy forint harminc fillért. Most ez nem az az eget rengető különbség, ami miatt meg kellene bénulnia Európának. Ez az első dolog, hogy lássuk tisztán, hogy mi a vita tárgya. Tehát nem arról szól, hogy valami óriási összeget kellene befizetni, hanem egy forintot vagy egy forint harminc fillért. A második vita, hogy mik legyenek az arányok, mert nemcsak befizetések vannak, hanem mindenfajta eltérítések is, ezeknek a bonyolult rendszerét most nem ismertetem, de vissza is lehet kapni ebből a pénzből úgy, hogy az ember összességében a végén kevesebbet fizetett be, mint ami a papíron megjelenik. Ma az a helyzet, és ezt a magyar emberek nem tudják, ezért hálás vagyok az Ön kérdéséért, hogy ma például Magyarország, amelyik nem a leggazdagabb országa az Európai Uniónak, az egy főre jutó nemzeti össztermékének arányában számítva – mert így igazságos számolnunk – több pénzt fizet be, mint Hollandia vagy Németország. Tehát miközben szónoklatokat hallunk európai szolidaritásról és egyebekről, szeretném, hogyha a magyar embereket nem vinnék jégre, nem néznék őket madárnak. Arról van szó, hogy a leghangosabban európai szolidaritást követelő országok az egy főre jutó nemzeti össztermék arányában kevesebb pénzt fizetnek be a közös költségvetésbe, mint a náluk jóval szegényebb országok. Én azt szeretném, még mielőtt a Magyarországot megillető forrásokról és fejlesztésekről van szó, azt szeretném elérni ebben a vitában, hogy igazságos költségvetésünk legyen, és aki gazdagabb, az többet fizessen be, de legalábbis semmiképpen ne fizessen be kevesebbet, mint a nála szegényebb. Hát ebben a primitív szakaszában tart még ez a vita.
Köszönöm! Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.