Nagy Katalin: Rendkívüli jogrend van érvényben Magyarországon, ahogy más szomszédos országban is: határellenőrzés, hatósági karantén, egyetemek bezárása, rendezvények elhalasztása. Köszöntöm a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnököt. Szigorodhatnak-e a jelenlegi óvintézkedések, és mikor?
A rendkívüli jogrend Magyarországon mást jelent, mint a legtöbb európai országban; ez egy alkotmányban szabályozott, különleges helyzet, amikor az általános alkotmányos elvek és szabályok lényegében fölfüggesztésre, illetve kikerülésre kerülnek, és olyan intézkedéseket lehet meghozni a szokásostól eltérő, tehát egy demokráciában szokásos rendtől eltérő módon, amelyet a vészhelyzet súlyossága indokol, és így gyors és azonnali intézkedéseket tesz lehetővé. Ez azért talán a mi történetünkben biztosan példátlan, tehát Magyarországon – harminc éve vagyok képviselő – nem emlékszem hasonlóra, de a világban sem nagyon alkalmazzák. Ez egész odáig elmegy, nem az a dolgom, hogy rémhíreket vagy árnyakat fessek a falra, de ha szükséges, akkor üzemeket, gyárakat lehet állami irányítás alá vonni, termelőegységeket lehet állami szolgálatba állítani. Szóval ez valahol a békebeli demokrácia és a háborús állapot közötti fázis. Óvatosan is kell vele bánni, nem véletlen, hogy nem szokták ezt civilizált országok alkalmazni. Én is törtem rajta a fejem, hogy mikor jön el a pillanat, amikor nem lehet ezt elkerülni, de miután úgy láttam, az európai országok többségében nem megállítható a járvány terjedése, azt javasoltam a kormánynak, hogy hozzuk meg ezt a döntést. Így is történt. Persze vészfékek vannak beépítve, mert mégiscsak ez egy demokrácián túli állapot, és ilyenkor a kormány ezt csak két hétig vezetheti be. Ha hosszabb ideig is fenn akarjuk tartani, amire azt hiszem, szükség lesz, akkor a parlamentnek ezt jóvá kell hagynia, és a parlamentnek kell meghosszabbítania.
Meddig tartható fenn egy ilyen helyzet? És tényleg várhatók-e még szigorítások?
Az alkotmányos szabályokat kikerülő, gyors védekezést biztosító jogrend sokáig fenntartható. Az a kérdés, hogy meddig van rá szükség. Ugye, mindenkit az érdekel, hogy meddig fog ez az egész tartani. Azt már tudjuk, hogy ez az egész, amiről beszélünk, egy világjárvány, tehát a világ nemzetközi egészségügyi szervezete, amelyik minősíti a Föld különböző pontjain kitörő járványokat, ezt a legmagasabb fokozatúra minősítette, és világjárvánnyá nyilvánította. Ez egy Kínából kiindult világjárvány, és lehetett reménykedni egy ideig, hogy Európát talán elkerüli, de miután Olaszországban egy nagyon súlyos gócpont alakult ki, Olaszországból lényegében egész Európában és Európára nézve szétterjedt, és így európai járvánnyá is vált. Tehát Európa része ennek a világjárványnak. Vannak optimista hírek arról, hogy Kínában ez már megszűnt volna; ez nem igaz, tehát a rossz hír az, hogy ez egy érthető reménykedés, de nem igaz, a tények ezt nem igazolják. Kínában annyi történt, hogy a megbetegedések száma alacsonyabb, mint a gyógyulásoké, vagyis többen gyógyulnak meg, mint amennyien megbetegednek, ami azt jelenti, hogy a csúcspontján vannak túl a járványnak, az nem a végét jelenti, mert hogyha egy hegyre föl kell menni, ahol vissza akarunk jutni a kiindulóponthoz, akkor le is kell onnan jönni. Tehát legalább olyan hosszú ideig tart a visszatérés a normális állapothoz, mint amilyen hosszú ideig a csúcsra ment az ember. Ezért arra kell felkészülni, hogy még Kínában sem ért véget. Miután nagyon kevés tudás áll rendelkezésünkre erről a vírusról, mert a világ legnagyobb baja most az, hogy ez egy ismeretlen vírus, ezért nincs vakcina, nincsen gyógyszer, nincs ellenszer, ezért is van mindenki tele aggodalommal és félelemmel. Egy ismeretlen ellenséggel állunk szemben. Ebből az következik, hogy a tudománynak az állításaira tudunk a döntéseinknél támaszkodni meg a tapasztalatokra. A tapasztalat az, hogy Kínában ez a fölfutási szakasz is eltartott öt-hat hónapig, és onnan még a leereszkedés szakaszt is számolnunk kell. Tehát az igazság az, hogy nem egy-két hétről meg egy-két hónapról beszélünk, hanem Európában is hasonló módon ez több hónapig fölfele fog haladni. Tehát nőni fog a megbetegedéseknek a száma, és utána még jó néhány hónapig tart, amíg visszatérünk a kiinduló helyzetbe. Tehát nem érdemes abban reménykednünk, azt az illúziót táplálnunk, hogy egy-két hét alatt túljutunk majd ezen a dolgon, hanem ez hosszú hónapokig tart majd, és ezért azzal kell számolnunk, hogy az életünk megváltozik, nem olyan lesz ez alatt a néhány hónap alatt, mint amilyen lenni szokott, mert a járvány elhárítása érdekében intézkedéseket kell hozni. A jó hír, hogy a magyar jogrend alkalmas arra, hogy a kormányt ilyen esetekben a hatékony és gyors védekezésre eszközökkel ruházza föl, mi pedig nem fogunk habozni, hogy ezeket az eszközöket alkalmazzuk.
De hogyha elhúzódik ez a dolog, akkor vajon lesz-e elég erő akár a határellenőrzésre, akár a hatóságok munkájára? Az egészségügy föl van-e készülve erre?
Többfajta erőre van egyszerre szükség. A legfontosabb persze a lelkierő, tehát hogy az ember úgy érezze, hogy nem megadja magát, hanem a járvány hatását próbálja korlátozni. Elkerülni nem tudjuk, látható, hogy Magyarországon is vannak megbetegedések, és azt sem tudja senki garantálni, hogy egy-egy betegnek az állapota nem fordul rosszabbra. Ugye, sok országban már halálesetek is vannak. Mi szeretnénk ebből kimaradni, de az igazság az, hogy miután ismeretlen járvánnyal állunk szemben, erre semmilyen garancia nincsen. Tehát lelkierő kell ahhoz, hogy ne megadjuk magunkat az ismeretlen fenyegetésnek, hanem küzdjünk vele akkor is, ha nem látjuk, és nem ismerjük, és nem tudjuk pontosan a természetét, és nincs gyógyszerünk ellene. De ilyenkor mit tudunk tenni? Ha nincs ellene gyógyszerünk, akkor a terjedését próbáljuk megakadályozni. Erre dolgozunk ki szabályokat. Ehhez a lelkierőn túl kell közigazgatási, vagy fogalmazzunk úgy, hogy rendőri erő. Tehát a határokat, amilyen irányban kell, le kell zárni, bizonyos országokból nem lehet belépni az országba. Azok a magyarok, akik onnan jönnek, akiknek persze szabad belépni, mert hova mennének haza, ha nem hozzánk, nekik azonnal vesztegzár alá kell vonulniuk, azt ki kell kényszeríteni, ha szükséges. Tehát, aki magától erre nem hajlandó, azt rendőri erővel kell erre rávennünk. Aki nem tartja be ezeket a szabályokat, bár mindenkit arra kérek, hogy tegye, azokat rá kell arra vennünk, ha kell, erővel, hogy betartsák ezeket a szabályokat, mert a többiekben tesznek kárt, nem magukban. Kell ezenkívül egészségügyi erő. Én köszönetet szeretnék mondani az ápolónőknek, orvosoknak, járványügyi szakembereknek, akik most már hetek óta megfeszített erővel dolgoznak. Elegen vagyunk, tehát képesek vagyunk arra, hogy a magyar állam annyi egészségügyi szakembert mozgósítson, amennyi a járvány megfékezéséhez szükséges. Eszközeink is vannak, mindenfajta eszközünk van. A józan emberi ésszel megbecsülhető fertőzés mértékéig úgy látjuk, hogy az eszközeink elegendőek lesznek. Ennek ellenére még póteszközök legyártását, beszerzését rendeltem el, egy a várhatónál is nagyobb mértékű fertőzésre felkészülve. Tehát itt nincs abszolút határ, a józan ész szab itt csak határt, de azt gondolom, hogy kell, hogy eszközök tartalékban rendelkezésre álljanak akkor is, hogyha ugrásszerűen nőne meg a fertőzéseknek a száma. Erre felkészültünk. És kell végül pénzügyi erő, amely szintén rendelkezésre áll, tehát a védekezésnek ma sincs, és a jövőben sem lesznek pénzügyi korlátai. Emberéletekről van szó, ez minden mást megelőz. És persze kellene fegyelmezettség is, amiben egyébként azt kell mondanom, hogy jobban állunk, mint talán sokan gondolták volna. Tehát én úgy látom, hogy túl azon, hogy persze az online térben mindent lehet olvasni meg hallani, meg persze az emberek is nyugtalanok, sőt aggódnak, összességében azt kell mondanom, hogy a védekezést irányító operatív törzs utasításait az emberek felnőtt, fegyelmezett magatartással meg is valósítják. Tehát én azt tudom mondani, hogy az ország eddig jól vizsgázott. Sok krízisen kellett már együtt keresztüljutnunk. Én emlékszem a vörösiszapra, az árvízre, a pénzügyi összeomlásra, a migrációra, tehát már annyifajta válság volt, és az igazság az, hogy minden válsághelyzetben eddig – legalábbis, amikor én irányíthattam a válsághelyzet kezelését –, akkor azt láttam, hogy Magyarországon az emberek összetartanak, összefognak, és a bajban kiválóan teljesítenek. Tehát én úgy érzem, hogy a járvány korlátok között tartásához ma rendelkezünk a szükséges együttműködési képességgel. Aztán, hogy mi fog történni, milliószám lesznek-e fertőzések Olaszországban és Németországban, és azt milyen erővel tudjuk megállítani a határoknál, vagy legalább szűrni vagy csökkenteni, erre ma felelősséggel senki garanciát nem tud vállalni. Mindenki csak arra tud garanciát vállalni, én is, hogy mindent, ami emberileg lehetséges, egy kicsit talán azon túl is meg fogunk tenni a járvány megfékezése érdekében.
Bezárták az egyetemeket. Éppen most, egy jó félórával ezelőtt volt itt a rektori konferencia elnöke, aki azt mondta, hogy már két éve dolgoznak azon a felsőoktatási intézmények, hogy hogyan kell a távoktatást megszervezni. De felmerül a kérdés, hogy a közoktatási intézményeket miért nem zárja be a kormány, vagy az operatív törzs ezt miért nem javasolja? Hiszen a környező országokban már ezt megtették.
Figyeljük a környező országokat, és kapcsolatban is vagyunk velük. Ilyenkor, miután ismeretlen jelenséggel állunk szemben, a tapasztalatcsere és a tudáscsere a legfontosabb, különösen a szomszédokkal. Tehát a belügyminiszter is és az egészségügy miniszter is kapott egy utasítást arra nézve, hogy mindennap kapcsolatba kell lépni az osztrák és a szlovén kollégával, hiszen Olaszország felől ezen a két országon keresztül érkezik a fertőzés. Az egyetemek bezárásáról is sokat gondolkodtunk, és végül is az egyetemeket azért vettük vesztegzár alá, mert sok a külföldi. Az a tapasztalatunk, hogy Magyarországon a járványt elsősorban a külföldiek hozták be, és a külföldiek körében is terjed, és Magyarországon, ezt az emberek általában nem tudják, de több, sőt sok tízezer külföldi diák van. Nem véletlen, hogy az irániak körében ütötte ez föl a fejét, és miután nem tudjuk különválasztani a külföldi diákokat a magyar diákoktól, ezért az tűnt ésszerűnek, hogy az egyetemeknél intézménylátogatási szünetet rendelünk el. Azért gondolkodtunk ezen sokat, és azért nem zártuk be a közoktatási intézményeket, mert ma az a tudásunk van, hogy a gyerekeket ez nem fertőzi meg, illetve a gyerekeken anélkül meg keresztül, hogy ott megbetegedést okozna. Ma veszélyben Magyarországon nem a gyerekek vannak, hanem az idősek. Persze az ember első gondolata mindig a gyereke meg az unokája, ezzel mindannyian így vagyunk, én is, de a második gondolatunk most mindenképpen legyen az időseké. Tehát a gyerekeink egyelőre nincsenek veszélyben. Ha bármilyen jelét látjuk annak, hogy gyerekekben is megbetegedést okoz ez a fertőzés, akkor persze majd új döntést fogunk hozni, de ma nem ez a helyzet. Ma az a helyzet, hogy az idősek vannak veszélyben, tehát most a szüleinkkel kell törődni, meg a nagyszüleinkkel kell törődni, és annak érdekében kell mindent megtennünk, hogy ők minél kevesebb más emberrel érintkezzenek, és ezért csökkenteni tudjuk a megfertőződésüknek a lehetőségét. Tehát most szüleinkkel kell törődni, meg a nagyszüleinkkel kell törődni. És annak érdekében kell mindent megtennünk, hogy ők minél kevesebb más emberrel érintkezzenek, és ezért csökkenteni tudjuk a megfertőződésüknek a lehetőségét. Ma azt mondja a tudományos világközösség, hogy 60-80 százaléka az embereknek úgy fertőződik meg, illetve úgy megy rajta keresztül a vírus, hogy nem okoz betegséget, vagy nem is észleli, hogy átment rajta. A maradéknál betegséget okoz, ahol megbetegedés van, s minél idősebb valaki, és minél legyengültebb a szervezete, annál súlyosabb következményekkel járó megbetegedés történhet. Tehát most a szüleinket és a nagyszüleinket kell védeni. A gyerekekre is figyelni kell persze, de a gyerekek egyelőre kívül vannak ezen a járványon. Ráadásul miután több hónapos időszakról van szó, amikor be fogjuk zárni az iskolákat, ha erre sor kerül, ha bezárjuk, az a tanév végét fogja jelenteni. Akkor a tanároknak el kell menniük fizetés nélküli szabadságra, és be kell látnunk, hogy nem tudjuk két hét múlva kinyitni az iskolákat. Tehát azok az országok, amelyek bezárták az iskoláikat, nem fogják tudni azokat kinyitni, mert két vagy három hét múlva a helyzet nem lesz jobb, mint most. Sőt, rosszabb lesz, a megbetegedések száma nőni fog. És még hónapokig tart, amíg a gyógyultak száma meghaladja majd az új megbetegedésekét. Tehát ha az iskolákat bezárnánk, akkor a tanévnek is vége lenne. Amit persze kell vállalni, ha a gyerekek egészsége a tét, illetve a kockázatot az jelentené, hogy ők megbetegednek, akkor nem haboznánk egy pillanatig sem. De én azt gondolom, hogy várjunk, és hogyha kiderül, hogy van olyan variánsa a vírusnak, amely a gyerekek számára is veszélyes, akkor habozás nélkül és azonnal cselekedjünk, de most nem ez a helyzet.
A gazdaságra nyilvánvalóan nagy hatása van. Már most a turizmus szakértői azt mondják, hogy óriási visszaesésre kell számítani. Milyen intézkedések várhatók?
A helyzet sokkal súlyosabb, mint az emberek ezt általában gondolják. Ugye, mi helyben élünk. Nem gondolunk arra, hogy a gazdaság, amelynek részei vagyunk, valójában a folyamatos mozgás állapotában van, hiszen mi sem mozgunk folyamatosan, nem hagyjuk el a városunkat, a szülőhelyünket vagy legalábbis nem gyakran és nem hosszú időre. Ezért nem érzékeljük azt, hogy mit jelent, amikor megáll maga a gazdaság is úgy, mint mi. Felmérhetetlenül súlyos következményekkel kell szembe nézni. Volt szerencsém, hogy találkozzak a kereskedelmi és iparkamara képviselőivel, ahol kértem őket, hogy mérjék fel, lehetőleg minden illúzió nélkül a saját cégeik és ágazataik helyzetét, adjanak erről a kormány számára jelentést, legkésőbb egy hónapon belül, és a kormány kidolgoz olyan akcióterveket, gazdaságvédelmi akcióterveket, amelyek egy-egy ágazatnak jelentenek majd segítséget, illetve nekik megoldást. A gazdaság leállása nem ugyanolyan mértékben sújtja a gazdaság különböző ágazatait. Van, amelyik inkább a mozgásra épül, ilyen a turizmus, a légiközlekedés; van, amelyik meg kevésbé, mondjuk, az élelmiszeripar. Tehát mások lesznek a következmények, ezért aztán másfajta orvosságra van szükség az egyik és másfajta orvosságra egy másik ágazat esetében, de ez nagyon nagy erőfeszítéseket fog igényelni. Tehát, hogy a kurblit használni tudjuk, és a motor újra beinduljon majd, ahhoz nagy erőfeszítéseket kell tenni. Át kell csoportosítani komoly pénzeszközöket. Szerintem az egész költségvetést 2020-ra, és a már tervezés alatt lévő 2021-es költségvetést is a 2021-es évre nézve teljesen újra kell gondolnunk. Az önkormányzatok is februárban fogadták el a költségvetéseiket. Ezeket majd nekik is át kell dolgozniuk. Az intézmények költségvetését is át kell dolgoznunk, tehát a leállt gazdaság újraindítását szolgáló, teljesen új megközelítésű gazdaságvédelmi akciótervet és azt szolgáló pénzügyi tervet, vagyis költségvetést kell elkészíteni. Az emberélet az első. Tehát jó, beszéljünk pénzről, gazdaságról, gondoljunk a holnapra, meg a holnaputánra is, de azért maradjunk a mában. Itt és most az emberélet az első, a védekezés a legfontosabb. Minél kevesebb áldozat legyen, és minél kevesebb megbetegedés legyen, ezt kell célul kitűzni. De valahol a hátsó szobában azért már ott ülnek a könyvelők meg a pénzügyi szakemberek, akik osztanak, szoroznak, számolnak és készítik a terveket a holnapra és a holnaputánra.
Már Leszbosz szigetén is találtak koronavírussal fertőzött embert. Azt mondják a szociológusok, hogy az egy tény, hogy a válságok erősíthetik egymást. Látjuk, hogy mi a helyzet a görög–török határon, és mi várható a balkáni útvonalon. Ön hogy’ látja?
Kétségkívül egy kétfrontos háborúban vagyunk. Egyfelől van a migráció nevű frontvonal, és van a koronavírus-járványé. És miután, ugye, a mozgás terjeszti a betegséget, és teszi a járványt világméretűvé, és a migráció maga a mozgás, ezért a két dolog között logikus összefüggés van. De miután Magyarország a migrációval szemben eddig sikeresen védte meg magát, ezért a migránsok által esetleg behurcolt fertőzéssel szemben is védettek vagyunk. És miután nem engedünk be senkit, meg nem is fogunk…
A tranzitzóna is ideiglenesen le van zárva.
Azt bezártuk, bár vannak újra és újra javaslatok az európai bürokratáktól, hogy osszuk szét a migránsokat az európai országok között. Mi ezt eddig is elleneztük, nem vettünk ebben részt, ezt megakadályoztuk, ezután sem fogunk változtatni, tehát ellenezni fogjuk mindezt. Különböző állapotok vannak különböző európai országokban. Magyarország abban a helyzetben van, hogy itt most még egyedi megbetegedések vannak. Tehát mi a védekezést egy olyan logika mentén terveztük meg, hogy három fázisát különböztetjük meg. Három szakaszát azonosítjuk a védekezésnek. Van az első helyzet, amikor egyedi megbetegedések vannak. Most ebben a helyzetben vagyunk. Húsz alatt van a fertőzéseknek a száma, és már egy gyógyultunk is van. Tehát most egyedi megbetegedések vannak. Ennél egy jóval súlyosabb helyzet, amikor góc vagy gócok alakulnak ki, és egy beazonosítható helyen csoportos megbetegedések történnek. Még nem tartunk itt, de ha majd ide eljutunk, akkor még szigorúbb intézkedéseket kell hoznunk. Megvan a dosszié, amit ki kell ilyenkor nyitni. Abban van az úgynevezett protokoll, ahol le van írva, hogy ebben az esetben milyen lépéseket kell tennünk. S a harmadik szakasz, amitől most még távol vagyunk, de jó néhány európai ország már benne van – németek, talán a franciák is, de az olaszok biztosan – a tömeges megbetegedésnek a szakasza, ez a harmadik szakasz, amikor meg egy másik dossziét kell kinyitni, és még súlyosabb védelmi intézkedéseket kell majd bevezetni. Most egyelőre az egyéni megbetegedéseknél vagyunk, és azért harcolunk, hogy ebből ne lépjünk át a csoportosba. Nem fogadnék arra, hogy ezt sikerül megakadályozni, tehát szerintem odáig el fogunk jutni, hogy az egyéni megbetegedések után lesznek csoportos megbetegedések is, s akkor megindul a következő küzdelem, hogy a csoportosból ne legyen tömeges. De most még azt a védelmi vonalat erősítjük, ami az egyéni megbetegedéseket elválasztja a csoportos megbetegedésektől.
Ugye, itt Erdoğan elnök még mindig nem zárta le a görög–török határt, és úgy tűnik, hogy nem is sikerült megállapodni az Európai Unió vezetőivel. Azonkívül nagyon érdekes helyzet állt elő öt év után, mert előjött az a bizonyos kettős mérce, amit már jól ismerünk, hogy az Európai Unió bürokratái most helyeslik azt, hogy Görögország erővel is megtartja a határát. 2015-ben, amikor Magyarország ezt megtette, akkor mi minden voltunk, csak rendes emberek nem.
De, rendes emberek voltunk akkor is, csak ezt nem akarták elismerni, illetve kétségbe vonták. De mi, magyarok pontosan tudtuk, hogy rendes emberek vagyunk, és azt tesszük, amit egy ilyen helyzetben tenni kell. Akkor is mondtuk, hogy az Atlanti-óceán partján biztonságos földrajzi helyzetben az ember könnyen osztogat észt azoknak, akik itt élnek, a Balkán kapujában, de erre nem kell figyelni. Tehát nem egyszerűen vissza kell vágni, viszonyt sem kell kialakítani hozzá. Tehát nekem ne mondják meg onnan, az Atlanti-óceán partjáról, hogy’ kell Oroszország-politikát csinálni, meg hogy’ kell Törökország-politikát csinálni, meg hogy kell a migrációval foglalkozni, amikor életükben ilyen még nem láttak. És nem volt még szomszédjuk soha a Szovjetunió, nem foglalták el őket még soha a török csapatok, mint bennünket a középkorban, és migránst is akkor láttak, hogyha mi átengedjük őket oda. Tehát én úgy vagyok vele, hogy én értem a széplelkű nyilatkozatokat, amiket a nyugat-európai vezetők időnként jó tanácsként, kicsit lekezelő módon, kioktatóan akarnak nekünk adni, de nemcsak, hogy nem válaszolok rá, a fülem mellett is elengedem. Mert ők egy másik világban, egy másik valóságban, egy másik realitásban élnek. Én sem adok nekik tanácsokat arra, hogy hogyan kell az embernek egy rendkívül gazdag életet berendezni, amikor azt sem tudja, hogy jó módjában és jó dolgában már mit tegyen. Mert az ottani élet színvonala azért olyan magas a mienkkel összevetve, hogy szinte felfoghatatlan a mi számunkra, azért nem is adunk nekik életvezetési tanácsokat. És azt kérjük, hogy ők se adjanak nekünk, hanem mindenki végezze a saját dolgát, például bennünket hagyjanak védekezni, hogy megvédhessük a saját életünket.
Igen, de azért mégis vannak olyan hangok Nyugat-Európában is, hogy azért talán a gyerekeket be kéne engedni, lehet, hogy mégiscsak át kéne ezt gondolni. Tehát mégsem változott meg ez a bizonyos hozzáállás, mint ahogy Ön is megfogalmazta, hogy egyébként meg úgy tűnik, hogy azért a határvédelemmel mindenki egyetért most már.
Igen, semmi akadálya, hogy bárkit beengedjenek a saját országaikba, de arra nincs mód, hogy Magyarországra engedjenek be ők bárkit. Ide csak mi engedhetünk be bárkit. Merthogy kivel élünk együtt, azt mi, magyarok fogjuk megmondani a jövőben is, és ebbe semmilyen beleszólást nem engedünk semmilyen európai bürokratának vagy tőlünk különböző, idegen, harmadik országnak. Ezt csak és kizárólag a magyarok fogják megmondani. És a magyarok, majd ha úgy döntenek, hogy valakit beengednek, akkor be lesz engedve. És ha úgy döntünk, hogy nem, akkor kívül fog maradni. Ez így volt eddig is, és így lesz. Ez magyar ügy, ez a mi sorsunk, a mi életünk, a mi országunk, és nem engedjük, hogy bárki más rossz ötletekkel, tanácsokkal, utasításokkal tönkretegye az eddigi életformánkat, meg megsemmisítse azokat az eredményeket, amelyeket nagy nehezen, tíz év véres-verejtékes munkájával talpra állítva a magyar gazdaságot elértünk. Ezt nem akarjuk kockáztatni. Én szerintem ezt az álláspontot meg tudjuk védeni, meg tudom védeni Brüsszelben, megvannak ehhez a jogi eszközök, megvannak a politikai eszközök. Eddig sem engedtünk az elhibázott migrációs brüsszeli politikának Magyarországon, és ezután sem fogunk engedni. Most már persze ott is baj van, mármint Nyugat-Európában, mert Afrikából felért a migrációnak egy másik vonulata. Ugye, bennünket inkább a keletről és délről jövő, nem afrikai migráció érintett elsősorban. Most a volt gyarmattartó államokat elérte a korábbi gyarmataikról érkező migráció. Ezért kezd változni a gondolkodás ott is, mert most már nem egy elméleti problémával állnak szemben, nem az emberi jogok papírszagú elveiről kell vitatkozni, hanem nagyon is valóságos, életszerű helyzeteket kell megoldani, Franciaországban is, Hollandiában is, Belgiumban is, azokban az országokban is – Németországról nem is beszélve –, ahonnan előszeretettel szoktak tanácsokat adni másoknak. Most már megvan a maguk baja, és ez meg fogja változtatni az ő gondolkodásukat is.
Köszönöm! Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.
