Nagy Katalin: Körülbelül 10 százalékkal növekszik egyik napról a másikra a fertőzöttek száma, a járványgörbe szerencsére elég lapos. Köszöntöm a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnököt. A ma reggeli operatív törzsbeli megbeszélésen milyen újabb intézkedésről állapodtak meg? Szükség volt-e újabb komolyabb intézkedés bevezetésére?
Az operatív törzs ülése – jó reggelt kívánok a tisztelt hallgatóknak! – úgy zajlik, hogy először meghallgatjuk az aktuális jelentéseket, első helyen az egészségügyi, járványügyi jelentések vannak: 623 beteget jegyzünk most és 26 halottunk van. Utána meghallgatjuk a határvédelmi jelentéseket, hiszen a határok lényegében le vannak zárva, de humanitárius folyosókat az áthaladás érdekében azért nyitunk, utána pedig meghallgatjuk a felkészülést, annak az állását a nagy rohamra, hiszen most még az elején vagyunk, tehát az egészségügyet próbára tevő nagy roham még előttünk áll, erre készülünk most fel. Nehéz, lelkileg nem egyszerű az ország helyzete – így aztán a mienk sem –, mert, ugye, arról van szó, hogy itt egy baj, ez a vírus, és a bajt az ember fel akarja számolni, tehát a vírust is meg akarja semmisíteni, el akarja pusztítani, de miután nincs vakcinánk, ezt nem tudjuk megtenni. Tehát mindannyian tudjuk, hogy mit kellene tenni, csak nincs hozzá eszközünk, mert ha meg lenne a vakcina, akkor mindenkit beoltanánk, megköszönnénk, hazamennénk, és folytatódna az életünk úgy, ahogy előtte volt. De nincsen vakcina, és a szakemberek meg a tudósok azt mondják, hogy ebben a helyzetben egyetlen lehetőség van, egy megoldás, hogy lassítani kell a vírus terjedését, ennek meg egyetlen eszköze van, hogy a találkozásainkat a lehető legminimálisabbra csökkentjük, és ennek a munkálatait végezzük minden nap. De ott van a kisagyamban, hátul, a fülem mögött, hogy valójában nem ezt kellene csinálni, hanem a vírust kellene megölni, de arra nem vagyunk alkalmasak, mert mindannyian az emberiség legokosabb embereinek és tudósainak a kezében vagyunk, a világ minden pontján ezen dolgoznak mások, és nekünk meg várni kell, hogy ők milyen eredményre jutnak, tehát marad a lassítás. És van még egy dolog, amit tennünk kell, mert, ugye, aki fertőzést kapott, az megbetegedhet, és aki megbetegedett, az lehet nagyon beteg, és aki nagyon beteg, az meg is halhat. Ezért aztán a másik dolog, amit tennünk kell, hogy harcolnunk kell minden egyes ember életéért, megpróbálunk megmenteni minden bajba került magyart, megharcolunk értük. Minél fegyelmezettebben védekezünk, annál inkább mederben tudjuk tartani a járványt. Hát így áll a helyzet. Huszon-egynéhány, huszonhárom napja hirdettük ki a vészhelyzetet, én azóta csak ezzel foglalkozom, és azt kell mondanom, hogy köszönetet kell mondanunk, le a kalappal mindenki előtt, aki a frontvonalban harcol, meg aki a hátországban dolgozik, az előtt is. Az orvosaink kiválóak, az ápolónők fel vannak készülve, a mentősök kötésig állnak a munkában, a járványügyi szakemberek a helyükön, rendőrök, rendvédelmi dolgozók, katonák tisztességesen teszik a munkájukat, és az ellátást biztosítók az élelmiszerboltokban, a gyógyszertárakban, a fuvarozók, szóval mindenki. És az édesanyák, talán ez egy fontos dolog – látom itt, a családomban is, hogy az nehéz –, ugye, minél kisebb a gyerek, mármint hogy óvodás, illetve általános iskolás, alsó tagozatos, annál nagyobb az édesanyáknak a terhe, mert nem tudják beadni a gyerekeket az iskolába, még pontosabban be tudnák adni a gyerekeket az iskolába, mert az iskolák nyitva vannak, ott vállaljuk a gyerekek megőrzését, ötfős csoportokban tanítjuk is őket, de nem merik az anyukák beadni a gyerekeket. Én azt látom, hogy hiába mondom, hogy de nyitva van, be lehet vinni, a szülők azt mondják, majd hogyha elmúlik a baj, persze senki nem tudja, hogy mit jelent, hogy elmúlik a baj, de majd akkor engedjük csak a gyereket. Következésképpen foglalkozni kell vele otthon. És le a kalappal a tanáraink előtt is, akik át tudtak állni egy ilyen személyes találkozásra épülő oktatásból egy digitális oktatásra, de egy alsó tagozatos gyerek mellett, ha nem ül ott az édesanyja vagy valaki vele, akkor az nem működik, úgyhogy látom, hogy az édesanyák is jól el vannak már fáradva. Persze az idősebb korosztály is, aki bajban van leginkább, róluk is azt azért érdemes elmondani, hogy mi, fiatalabbak ezt kevésbé érzékeljük, de nekik a legnehezebb, mert minél idősebb az ember – ezt talán a saját bőrünkön is tapasztaljuk –, annál inkább vágyik arra, hogy másokkal találkozzon. Küzd az elmagányosodás ellen, és jön-megy rokonokhoz, családokhoz, barátokhoz, és most ezt mind nem lehet, tehát idős korban ez különösen nehéz. Úgyhogy én nagy elismeréssel figyelem, ahogy fegyelmezetten a legtöbbje az idős honfitársainknak betartja azokat a kéréseket és szabályokat, amelyeket az élet kirótt rájuk.
A múlt héten azt mondta, hogy egytizedére csökkent a kontaktusok, a személyes kontaktusok száma. Ez vajon ezen a héten is így volt? Azért azt látjuk, hogy a rendőrök is arról számolnak be, a polgárőrök is, akik segítik a munkát, hogy figyelmeztetni kell, de az emberek jó része nagyon fegyelmezetten teszi, amit kell. Ugyanakkor meg nagyhét lesz jövő héten…
Nehéz helyzetben vagyunk, szerdán tervezem, hogy döntést hozunk a kijárási korlátozások jövőjét illetően, ugye, most vasárnap virágvasárnap, jövő héten húsvét. Húsvét egy családi ünnep, vinné az embert a lába meg a szíve locsolni meg megnézni a szüleit, nagyszüleit, gyerekeit; ez most aligha lesz lehetséges vagy csak szigorú korlátozások között. Ugye, a kijárási korlátozások nagyszombatig vannak érvényben, tehát jövő hét szombatjáig, döntenünk kell arról, hogy fenntartjuk-e vagy sem, ha fenntartjuk, milyen formában. Ebben nem látok világosan, tehát én megvárom a szerdát, és akkor a szerdai orvosi, járványügyi és rendőri jelentések alapján szeretnék majd döntést hozni arról, hogy meg kell-e ezt hosszabbítani. Ha a kényszer rávisz, akkor megtesszük, de érzem, hogy ez természetellenes. Aztán persze majd húsvétkor tudunk egy kicsit igazítani magunkon, én abban reménykedem. Azért az néhány olyan nyugodtabb nap, amikor elmélyültebb gondolkodásra is van lehetőség. Ugye, ilyenkor általában azért mégis inkább a Jóisten felé szoktuk terelni a gondolatainkat, ez talán idén sem marad el, de most lesz gondolkodnivalónk saját magunkról is, hogy mégis hogyan szervezzük meg az életünket az előttünk álló időszakban. Ugye, mindenkit egyetlen kérdés foglalkoztat, ez a mi lesz? Meddig kell vállalni ezeket a korlátozásokat? Ugye, a mi nemzedékünk azért lehúzott vagy harminc évet a kommunizmusban, ez felvértezett bennünket tapasztalatokkal, és jól emlékszem, hogy akkor volt az a favicc, hogy barátok kérdezik egymástól, hogy mi lesz, a válasz az, azt tudjuk, hogy mi lesz, de addig mi lesz? Tehát most is úgy van, akkor is tudtuk, hogy majd az oroszokat, a szovjeteket kiszorítjuk valahogy, meg a kommunistákat is elintézzük előbb-utóbb, de hogy addig mi lesz? Azt is tudjuk, hogy lesz vakcina, a professzorok, doktorok mást mondanak az időpontról, de mindenki azt mondja, hogy egy év, másfél év, jó-jó, de addig mi lesz? Addig így fogunk élni, bezárkózva, bunkerba, iskolába nem járva, nehezített körülmények között, szóval ez így nehéz lesz. Talán a húsvét alkalmas arra, hogy átgondoljuk azt, hogy hogyan akarjuk megszervezni az életünket addig, amiről mindannyian tudjuk, hogy be fog következni, vagyis ameddig a vakcina megszületik, addig hogyan. Tehát erről szerintem érdemes gondolkodni húsvétkor, és a félelmünkkel talán szembesülni, mert, ugye, mindenki fél, egy ismeretlen ellenséggel állunk szemben, természeténél fogva is egy kicsi dolog ez a vírus, ráadásul nehéz is elképzelni és elgondolni, hogy hogyan is nézhet ez ki. Tehát egy alattomos, nehezen elképzelhető ellenséggel állunk szemben, érthető, ha félünk, de a félelem arra való, hogy azt legyőzzük, ezt hívják bátorságnak a magyar nyelvben. Ebben nem állunk nagyon jól, tehát én azt látom, hogy két vírus ellen küzdünk: van a koronavírus, meg van a félelemvírus. Most húsvétkor ahhoz kéne felvértezni magunkat, hogy le tudjuk utána győzni a félelmünket. Ugye, nem vagyunk azonos helyzetben, persze bátor mindenki lehet, és mindenkinek sikerülhet legyőzni a félelmét, de vannak olyan csoportok, akiknek ez kötelességük. Ugye, én leginkább velük dolgozom most, ezt én állapotbeli kötelességnek nevezném, tehát vannak emberek, akiknek az a kötelességük, hogy legyőzzék a félelmüket, mert csak így tudnak segíteni a többi emberen. Első helyen várjuk ezt a papoktól, mert a félelem legyűrése mégis lelkierőt igényel, azért ők a felelősek; aztán második helyen vannak az államvezetők, akiknek olyan nehéz döntéseket kell hozni, és aki fél, nem tud jó döntést hozni; a harmadik helyen vannak a rendőrök, a katonák, a katasztrófavédelmisek, az egyenruhások, mert, ugye, ők vállalták azt, hogy fizikailag is megküzdenek majd az ellenséggel. Tehát nekik állapotbéli kötelességük a bátorság. Aztán vannak az orvosok, akik meg a nem látható ellenséggel szembeni küzdelmet vállalták. Tehát azt remélem, hogy így húsvétkor mindenki összerendezi magát, számol az állapotbéli kötelességeivel, tudja, hogy mi a dolga, és megpróbálunk berendezkedni a következő néhány hónapra, ami a vakcina feltalálásáig tart, és akkor lesz egy elviselhető élet Magyarországon.
Megkezdték a munkájukat a kórházparancsnokok, és azt tapasztaljuk múlt hét óta, hogy egyre-másra érkeznek a repülőgépek a védőfelszerelésekkel. Keletről, Kínából, többnyire Kínából, Törökországból jönnek ezek a felszerelések. Érdekes módon Keletről jön a segítség, Nyugatról meg a bírálat jön. Mármint az a bírálat, ami úgy tűnik, hogy elég jól megszervezett, most először a nyugati sajtóban, aztán a nyugati politikusok megnyilvánulásaiban érzékelhető a magyar koronavírus-törvénnyel kapcsolatban.
Először a fölkészülésről hadd mondjam még azt, ha már itt említette a Keletről érkező segítséget, hogy ebből most nem csinálnék ideológiai kérdést, hogy most Nyugat vagy Kelet. Látom, vannak, akik ezt teszik, irigylem a problémájukat, én a gyakorlati ügyekre összpontosítok. De kétségkívül igaz, hogy segítség a Türk Tanácstól jött, akikhez levélben fordultam, hogy segítsenek bennünket, és kaptunk is segítséget, meg a kínaiakkal tudtunk érdemi együttműködést kialakítani. Ez a fölkészülésünknek a fontos részét képezi, mert egy légihidat kellett gyakorlatilag építeni. Tegnap érkezett komplett gyártósor is már, amin maszkokat tudunk gyártani. Ezeknek a telepítése most zajlik. Megrendeltük a lélegeztető készülékeket, ez kulcskérdés, hogy ezek érkezzenek, be tudjuk őket üzemelni. Aztán járványkórházat építünk Kiskunhalason, azzal mindjárt végzünk, és kórházakat szabadítunk fel a koronavírusos betegeknek a fogadására. És persze kell egy vezénylési terv, mert az orvosok sem reménykedhetnek abban meg az ápolónők sem, hogy azért, mert ők egészségügyi dolgozók, nem lesznek betegek. Minden ország tapasztalata az, hogy közöttük is fölüti ez a fejét, sőt közöttük ennek a kockázata még nagyobb, és, ugye, őket majd pótolni kell. Most a magyar törvények ebből a szempontból jók, mert minden egészségügyi dolgozó számára egészségügyi veszélyhelyzetben kötelezővé teszi a vezényelhetőséget. Ezt persze a törvény elegánsabban fogalmazza meg, nem ilyen katonai nyelven: kirendelésnek nevezzük, de ez valójában vezénylés, és ilyenkor lehet központilag gazdálkodnunk az összes orvossal, ápolóval, tehát minden egészségügyi dolgozóval. A hallgatók nem látják, de itt is itt van a kezemben a legfontosabb dokumentuma az országnak, ezt úgy hívják, hogy Egészségügyi Átcsoportosítási Terv, most mutatom.
Elég vastagnak látom.
Most mutatom Önnek. Ez arról szól, hogy hogyan kell az erőket majd átcsoportosítani, amikor jön a nagy roham, amikor tömegessé válik a fertőzés, és ezrével-tízezrével érkeznek emberek a kórházakba, akkor őket hogyan fogjuk majd ellátni, és hogyan vezényeljük melyik kórházból kit hova, szükség esetén. Itt 110 kollégiumunk van lefoglalva, 19.820 főt tudunk altatni, 58 hotel van lefoglalva és készenlétbe helyezve, ott 5.661 főt tudunk majd elhelyezni, 3.543 gépjármű van szolgálatba állítva, és 203.770 fő étkeztetésére vagyunk fölkészülve. Ez egy katonai vezénylési akcióterv a tömeges járvány időszakára. Ezzel foglalkozunk mi. Most az a kérdés, hogy mivel foglalkozik Brüsszel? Az velünk foglalkozik, pedig a vírussal kellene meg a betegséggel. Én nem akarok belebeszélni az ő dolgukba, de azért itt mégiscsak emberéletekről van szó. Én nem tudom, milyen emberek ülnek ott, de én azt tudom, hogy itt, Budapesten, nekünk minden magyar élet elvesztése fáj – közösen is, mindannyiunknak meg nekem, személyesen is. Nem lehet az embernek fontosabb dolga, minthogy azzal törődjön, hogy hogyan mentse az életeket. Ehhez összefogás, együttműködés kell. Minél jobban együttműködünk, annál több életet tudunk megmenteni. Ott valami más divat van. Brüsszelben ülnek valami buborékban, és osztják az észt ahelyett, hogy mentenék az életet. Én ezt látom. Legfontosabb szerintem az, hogy ne engedjük, hogy eltérítsenek bennünket a saját munkánktól, tehát ne hagyjuk magunkat provokálni, ne legyünk idegesek. A jogos felháborodásunkat is fogjuk vissza, és minden energiánkat továbbra is összpontosítsuk arra, hogy hogyan segítsünk a magyaroknak, hogyan mentsünk meg minél több életet. Holnap Gulyás Gergely kormányzati koordinációért felelős miniszter úr be is fogja mutatni a magyar nyilvánosságnak a járványügyi alapot, amit fölállítottunk, ez mindenfajta intézkedéseket, pénzügyi eszközöket tartalmaz. Annyit talán előre is elmondhatok, hogy ebben az évben minden egészségügyi dolgozónak tudunk biztosítani 500 ezer forintnyi pluszjuttatást, elismerendő a munkájukat, és ezenkívül még jó néhány más eleme is van ennek a járványügyi akciótervnek.
Még egyetlen egy dolgot azért Brüsszeltől. Szóval nem érti az ember, hogy amikor Romániában – igaz, nem jelentik be, csak utólag kiderült, hogy – felfüggesztik az Emberi Jogok Európai Egyezményének az alkalmazását, akkor miért gond az, hogy Magyarországon a járvány végéig felhatalmazást kér a kormány arra, hogy rendeleti úton kormányozzon úgy, hogy egyébként az országgyűlés meg összeül? Nem tévesztik össze véletlenül a magyar kormányt a magyar főváros vezetésével, hiszen ott már márciusban sem hívták össze a közgyűlést, és ki is jelentette a főpolgármester, hogy ő nem is fogja a járvány végéig, hanem rendeleti úton fog kormányozni?
Az Európai Parlament is csak valami internetes formában ülésezik, tehát nem ülésezik. A magyar parlament dolgozik. Tegnap, tegnapelőtt 16 törvényt nyújtottunk be, tehát ráadásul nemcsak a járványügyi kérdésekkel foglalkozunk, mert azt rendeletekkel a kormánynak a dolga, kötelessége kezelni, hanem közben zajlik a normális életünk vagy az életünk másik, normális fele, mert közben más ügyek is vannak az életben a járványügyön túl. Ott a törvényalkotásnak dolgozni kell, be is nyújtottuk ezeket a törvényeket, a magyar parlament gőzerővel dolgozik. Tehát tényszerűen hamis állítások, amikkel operálnak az ellenfeleink, most ebben a helyzetben nyugodtan mondhatom, hogy az ellenségeink. Ha megnézem a magyar kormánynak és a személyesen nekem adott veszélyhelyzeti jogköröket, annak a kiterjedését és súlyát, akkor azt látom, hogy ez nagyjából annyi, mint amennyi jogköre Franciaország elnökének van – békeidőben. Tehát teljesen nyilvánvaló, hogy itt egy politikai támadásról van szó, és az az igazság, hogy ez egy hálózat. Nem akarom ezt a mantrát ismét elmondani, de vannak Magyarországnak ellenfelei, vannak, akik fenik a fogukat erre az országra, szeretnék kifosztani, megszerezni ennek az országnak az erőforrásait. Ennek a hálózatnak az élén Soros György áll. Az ő emberei vannak Brüsszelben, azokon a posztokon, ahonnan most a bennünket érő kritikák érnek, de mondtam, hogy ne engedjük magunkat provokálni, kicsit engedjük lejjebb az adrenalint, és törődjünk azzal, ami a dolgunk: hogyan segítsünk a magyaroknak, és hogyan mentsük a magyar életeket.
Nagyon fontos a munkahelyek megtartása. Erről beszél mindenki, Amerikában is megugrott, igen magas a munkanélküliek száma. Mit tesz a magyar kormány azért, hogy a munkahelyeket megmentse?
Mi nem vagyunk okai ennek a gazdasági válságnak, nem kerestük, nem akartuk, nem mi okoztuk, kaptuk a nyakunkba. Ez egy világméretű gazdasági válság lesz, azt hiszem, ez megkockáztatható, de hogy európai méretű, az bizonyosan. Az a kérdés, hogy hogyan szervezzük meg az életünket, hogyan küzdünk meg ezzel a gazdasági válsággal Magyarországon. A fő irányként azt tudom mondani, hogy amikor még aktív futballista voltam, akkor emlékszem, Lasztovicza Jenő volt a csapatkapitányunk, Isten nyugosztalja, és az öltözőben beosztott bennünket, hogy te itt támadsz balról, középen. És kérdeztük: Jenő, ki fog védekezni? Azt mondta: hát az ellenfél. A válságkezelés erre a rugóra jár az én fejemben mindig. Tehát mi nem meghátrálni akarunk a válság elől, és nem védekezni akarunk, hanem támadni. Az mit jelent? Nem akarjuk feladni a céljainkat. Tehát én mindig abban gondolkodom, hogy vannak a magyar embereknek céljaik. Az országnak is vannak közös céljai. Most megváltoztak a körülmények, de a célokat nem szabad feladni, csak máshogyan kell hozzájuk eljutni, más eszközökkel lehet nekik érvényt szerezni. Tehát én nem szeretnék visszakanyarodni, és nem szeretném, ha a hazám visszakanyarodna a segélyalapú gazdaságnak az időszakába. Mert a segélyezésnek a végén hitelt kell felvenni, abból eladósodás következik. Tehát az én fejemben ez úgy néz ki, hogy van a segélyalapú gazdaság. A segély, alamizsna, leértékelődés és függőség, és a végén az egy kuncsorgó élet. És van a másik útvonal, az a munkaalapú gazdaság, ahol van munka, kereset, önbecsülés, függetlenség, és a végén van büszke élet. Ezt nem lehet feladni. Ezért szerintem nekünk munkahelyeket kell megőrizni és teremteni. Kedden fogjuk bemutatni, azt hiszem, a magyar gazdaságtörténet legnagyobb gazdaságélénkítési tervét, ami négy fejezetből áll. Az első a munkahelyek megőrzése, a második az új munkahelyek teremtése, tehát óriási erőkkel dolgozunk azon, és nagy erőket szeretnék mozgósítani, hogy részben megvédjük azt, ami még megvédhető, de azonnal támadjunk, és hozzunk létre minél több új munkahelyet. És ezt fogja elősegíteni majd az akciótervünk. Ha nem ezt tesszük, akkor segélyalapú gazdaság lesz, akkor hiteleket kell felvenni, leginkább külföldről, és bekanyarodunk abba az utcába, aminek a végén ott vár bennünket az IMF, meg a Soros György-féle pénzügyi spekulánsok. Azt javaslom, hogy ezt ne tegyük. Tehát, úgy küzdjünk meg ezzel a válsággal, hogy ne adjuk fel a céljainkat, ne adjuk fel azt, amit elértünk, ne adjuk fel Magyarország függetlenségét, ne adjuk fel a munkaalapú gazdaságot, és ne adjuk fel a büszke élet lehetőségét se.
Igen, de ehhez alapvető változásokra van szükség. A Facebookján láttam március 31-én egy képet, hogy Varga Mihállyal tárgyalnak, és azt írták alá, hogy a költségvetés, az idei meg a jövő évinek is az átfazonírozása, átrendezése most a feladat. Egyébként van-e olyan ötlet, segítség, ami a kamarától, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától jön? A Magyar Nemzeti Bank részt vesz-e ebben a programban?
Az én mottóm vagy a politikai ars poeticám az, hogy egyedül sohasem lehetsz elég okos. Tehát egy ország sorsa, gondjai, bajai túl nagy kihívások ahhoz, hogy te azt hidd, hogy egyedül, majd egyedül is elég okos leszel. Tehát folyamatosan be kell vonni először intellektuális energiákat. Igen, a jegybanktól, az akadémia közgazdászaitól, aztán itt vannak az érdekképviseletek, mint a kamara, aztán itt vannak azok az emberek, akikkel már korábban együtt dolgoztam a kormányban, és különböző gazdasági tárcákat vezettek, tehát velük mind-mind konzultálok, beszélek. Alakul ez a program, hetek óta folyik ez a munka. Nem véletlenül nem kapkodtam el, hogy a nyilvánoság elé lépjünk vele, mert egy meggyőző, nagy erejű, még egyszer mondom: a jövőre nézve reményt adó akciótervre van most szükség. Nagyon jól haladunk vele, nagyon sokat is dolgozunk, én szerintem hétfő délután megvagyunk, kedden be tudjuk jelenteni.
Még egy kérdés: Ön úgy fogalmazott, hogy jogi lék keletkezett akkor, amikor a múlt héten a parlament nem tudta elfogadni, nem akarta elfogadni a sürgősséggel való tárgyalást, aztán utána a parlament kétharmaddal megszavazta. Úgy látja, hogy most helyreállt akkor az a rend, ami 15 nappal ezelőtt elkezdődött?
Nézze, én nem adtam fel a reményt sosem, hogy az ellenzék is belátja, hogy most nem a pártpolitikai viták idejét éljük, és hogy össze kell fognunk. És én szeretném megnyerni az összes parlamenti képviselőt, függetlenül a pártállástól, hogy támogassa azt a gazdaságvédelmi tervet, amely a munkahelyek megvédésére és újak létrehozására irányul. Azt kérem tőlük, hogy álljunk csatasorba, és mondjuk ki együtt azt, hogy annyi munkahelyet fogunk teremteni, amennyit a vírus elpusztít. Ebben kell az egység.
Egyébként érdekes módon baloldali újságokban is megjelennek olyan vélemények közgazdászoktól, akik valarádióhogy így fogalmazták a címben, lehet, hogy Orbánéknak igazuk van abban, hogy nem pénzt kell osztogatni, hanem máshonnan kell megközelíteni ezt a kérdést.
Én szívesen osztogatok pénzt, de hol van az a pénz? Tehát itt látom, mindenki beszél, ellenzéki térfélen különösen valami európai uniós pénzekről. Én egy fillért nem látok ebből. Ezek tényszerűen nem igaz állítások. Ingyen pénz sosincs. Pénzt lehet osztogatni, de minden pénzt előbb vagy utóbb meg kell termelni. Ha először osztottad szét, akkor utána kell megdolgozni érte, de olyan, hogy ajándékként, munka nélkül, erőfeszítés nélkül pénzhez juthasson egy közösség, és azt csak úgy szétoszthassa, olyat még a világ nem látott. Hitelből lehet, de akkor a végén te fogod a hitel árát megfizetni, és az mindig sokkal többe kerül, mintha dolgoztál volna. Ez a szabály, amit az életemben megtanultam.
Köszönöm! Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.
